Tanúnak is ügyvéd jár a rendőrségi kihallgatáson

2003.05.23. Magyar Hírlap

Újabb szerepet kapnak júliustól az ügyvédek, ezentúl a tanúkat is képviselhetik a büntetőeljárásokban. A jogi képviselőt eddig sokszor úgy zárták ki a büntetőügyekből, hogy a majdani gyanúsítottat először tanúként idézték be - ennek a lehetősége egy hónap múlva megszűnik.

A tanúra és a gyanúsítottra eltérő szabályok vonatkoznak, például a tanú köteles igazat mondani, a gyanúsított nem. A rendőrség ezért gyakran először tanúként idézi be a majdani gyanúsítottat, ezeken a meghallgatásokon pedig eddig nem lehetett jelen jogi képviselő. Ez egy hónap múlva megváltozik: júliustól a tanúval együtt jogi képviselője is részt vehet a kihallgatásokon már a nyomozás idején is. A tanúmeghallgatáson az ügyvéd nem tehet fel kérdést ügyfelének, de jogairól felvilágíthatja majd - például a jegyzőkönyv aláírása előtt.

A másik újdonság a pótmagánvád bevezetése - mondta a Magyar Hírlapnak Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese. Az ügyvédek ezután a sértett nevében vádlóként is felléphetnek, ha az ügyész megszünteti az eljárást vagy ejti a vádat. Ebben az esetben az ügyvéd lényegében ügyészi feladatot lát majd el - szüksége lesz hozzá mások segítségére, mindenekelőtt a hivatásos magánnyomozókéra. A bizonyítékokat ugyanis a pótmagánvádlónak kell összegyűjtenie. Bánáti szerint elsősorban gazdasági viták egy része kerülhet így a büntetőbíróság elé, amikor üzletfelek összevesznek elszámolási vitájuk van, gyakran jelentik fel egymást.

  • kapcsolódó anyagok
ÜGYVÉDSÉG
RENDŐRSÉG