Az Oktatási Minisztérium mellett az oktatási ombudsman, a Belügyminisztérium és akár az ügyészség is vizsgálhatja a Fővárosi Közigazgatási Hivatal határozatának és eljárásának jogszerűségét, amelyben megsemmisítette a Meixner-iskola működési engedélyét.

A közigazgatási hivatal határozatának megvizsgálását kérte tegnap a Belügyminisztérium felügyeleti osztályától a Meixner Alapítványi Iskola, mivel az iskola célja elsősorban a működési engedély visszaszerzése. Hétfőn további lépésként várhatóan az Oktatási Minisztériumhoz (OM) fordul az intézmény – mondta Csorba József igazgató. Úgy tudjuk, a szülők kedden az oktatási jogok biztosától kérnek majd segítséget. Amíg senki nem fordul panasszal az oktatási ombudsmanhoz, addig nem vizsgálódhat az oktatási jogok biztosa – mondta Aáry Tamás Lajos. Hozzátette: abban az esetben, ha bármilyen bejelentés érkezik a hivatalhoz, azt haladéktalanul kivizsgálják. Az OM-ban értesülésünk szerint szintén arra várnak, hogy hivatalosan megkeressék a tárcát az ügyben, hiszen vizsgálat csak ennek alapján indulhat. Bejelentés esetén – mivel általános törvényességi felügyeletet gyakorol – az ügyészség is megvizsgálhatja, hogy törvényesen járt-e el a közigazgatási hivatal, amikor másodszor is megszüntette az iskola működési engedélyét. Az ügyész óvást jelenthet be a határozat ellen. A közigazgatási hivatal az iskola működési engedélyét visszavonó határozata több szakértőben is számos aggályt vet fel. Véleményük szerint a közigazgatási hivatal határozata jogszabálysértő. A államigazgatási eljárási törvény szerint ugyanis nem semmisíthető meg határozat, ha ez jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot sért. A Meixner-iskola esetében – mivel a működési engedélyt már megkapta és ez alapján megkezdte az oktatást – ez a kizáró ok mindenképpen fennáll. Továbbá felmerül a kérdés is, hogy valóban indokolt-e a kőbányai jegyzőt kijelölni az új eljárás lefolytatására. Az államigazgatási törvény előírása szerint ráadásul felügyeleti intézkedésre csak törvénysértés esetén van mód. Jelen esetben a Meixner-iskola törvényessége felett a XV. kerületi önkormányzat jegyzője őrködik. A működési engedély visszavonását így először a jegyzőnek kellett volna kezdeményeznie.