Nagybani közműlopás milliárdokért

2003.06. 4. RTL KLUB Online / Magyar Hírlap

Magánszemélyek és cégek évente több milliárd forintos kárt okoznak a közműszolgáltatóknak. Áramból évente hatmilliárd, vízből 200 millió forintnyi folyik el, és a földgázból is a fizetett mennyiségnél több fogy. A közműcégek most vadászatot kezdenek a tolvajok ellen - írja a Magyar Hírlap.

A gáztörvény módosítását követően lehetővé válik, hogy a gázművek embere hatósági segítséggel bejusson azokba a lakásokba, ahol a szolgáltatót gyanúja szerint lopják a földgázt. A Fővárosi Gázművek jelenleg a gyanús lakcímek mintegy felét tudja ellenőrizni.
Egy lakás akkor válhat gyanússá, ha egyik hónapról a másikra jelentősen csökken a fogyasztás. Szabálysértés esetén a büntetés összege 50-500 ezer forint lehet, kivételes estben azonban részletfizetés kérhető. Az illegális fogyasztóknak a normál díjszabás háromszorosát kell megfizetniük. A budapesti ivóvíz 17 százaléka (kétmillió köbméter) "elpárolog", 200 millió forint kárt okozva a vízműveknek. A vízlopás visszaszorításáért a közműcég saját újságjában Vízvadász-háziversenyre biztatja alkalmazottait. A Fővárosi Vízművek emellett megjutalmazza a legtöbb víztolvajt lebuktató munkatársait.

Leggyakrabban a tolvajok rácsatlakoznak a vezetékre, máskor a mérőórát manipulálják, de előfordult az is, hogy a tűzcsapból lopták a vizet. A nemrég létrehozott vízkommandó március óta tízmillió forintnyi vízkárt leplezett le. A gázlopással ellentétben itt nem lehet részletfizetést kérni a törlesztésre. A legtöbbet az áramszolgáltatóktól lopják. Egyedül a Budapesti Elektromos Műveknek (ELMÛ) évente hatmilliárd forintnyi kárt okoznak a tolvajok. Felmérések szerint nem is a szegényeknek van a leginkább szükségük a lopott áramra, inkább vállalkozások, vagy nagy családi házak tulajdonosai csapolják meg a vezetékeket. Az áramlopásra külön iparág szakosodott: az újságokban hirdető kisiparosokat elkapni nem lehet, mivel mobilszámaikat állandóan váltogatják. A hirdetésekben általában azt ígérik, hogy "takarékosra állítják" a villanyórát. A kontár munka azonban azzal a veszéllyel fenyeget, hogy esetleg leég a lakás.