Mégsem kötelező a Java a Windows-ba

2003.06.27. Prog.hu

Egy szövetségi törvényszék ítéletében csütörtökön megfordította a korábban J. Frederick Motz bíró által a Sun és a Microsoft között a Java kapcsán dúló csatározásban hozott ítéletét.

Az új döntés értelmében a Microsoft-nak nem kötelező a Sun Java rendszerét Windows operációs rendszerével együtt szállítania.

"Arra a következtetésre jutottunk, hogy a kerületi bíróság vizsgálata nem támasztotta alá a döntését, amely szerint közvetlen és helyrehozhatatlan anyagi kár keletkezik, amennyiben a végzés nem kerül betartásra", írta az új döntést hozó szövetségi bíróság indoklásában.

A Microsoft üdvözölte a bíróság döntését, és reményét fejezte ki a mielőbbi végleges rendezés irányában. "Elégedettek vagyunk a mai bírósági döntéssel. Ez egy újabb lépés egy hosszú jogi folyamatban, de pozitív lépésnek tekintjük."

A Sun még 2002 márciusában indított egy 1 milliárd dolláros pert a Microsoft ellen, amelyben a redmondi céget azzal vádolta, hogy az monopóliumával visszaélve népszerűsíti .NET platformját a Sun Java rendszerével szemben. Az eset érdekessége, hogy a Microsoft többek között pont a Sun panaszai miatt hagyta ki Windows XP operációs rendszeréből teljesen a Java futtató környezetet. A Microsoft Java implementációja és a Sun saját Java disztribúciója azonban elérhető maradt a Windows Update szolgáltatáson keresztül.