Júliustól ismét négyszintű a bírósági rendszer

2003.06.30. FigyelõNet

Fél évszázados szünet után, július elsejétől, ismét négyszintű a bírósági rendszer Magyarországon, ugyanis három ítélőtábla kezdi meg működését, Budapesten, Pécsett és Szegeden.

A megyei bíróságok és a Legfelsőbb Bíróság között elhelyezkedő új bírósági fórumok a megyei bíróságok elsőfokú határozatai ellen benyújtott fellebbezéseket bírálják el büntető, polgári és közigazgatási ügyszakban. Lukács Zsuzsanna, a Fővárosi Ítélőtábla megbízott elnöke az MTI-nek elmondta: vezetőkkel együtt összesen 77 bírája van az új intézménynek, közülük 30-an korábban a Legfelsőbb Bíróság bírái voltak, a többiek az alsóbb fokú bíróságokról pályázták meg az álláshelyeket.

A Fővárosi Ítélőtábla büntető kollégiumát 2009. március 31-ig Czine Ágnes, polgári kollégiumát Kertészné Princzinger Márta, közigazgatási kollégiumát pedig Matheidesz Ilona vezeti. A magyar ítélőtáblák másfél évszázados történelmi hagyományai szerencsésen egybeesnek az Európai Unió sok országában jelenleg is működő hasonló, regionális szintű bíróságok rendszerével - mondta az elnök.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG