Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

A Red Hat perli az SCO-t

2003.08. 5. CW Számítástechnika

A vezető Linux cég keresetet adott be az SCO Group ellen, mert a bírósággal akarja kimondatni, hogy technológiái nem sértenek SCO szellemi tulajdont, ugyanakkor kártérítést követel az SCO "tisztességtelen és megtévesztő" gyakorlata miatt.

A keresetet a Red Hat hétfőn nyújtotta be a delaware-i szövetségi kerületi bíróságon, az ezt közlő sajtóértekezletet pedig a LinuxWorld konferencia megnyitásához időzítette. A cég ezzel egy időben bejelentette, hogy létrehozták az Open Source Now alapítványt, hogy ebből finanszírozzák a nyílt forráskóddal dolgozó fejlesztők és cégek ellen indított esetleges szerzői jogi perek költségeit. Az alapot 1 millió dollárral létrehozó Red Hat hangsúlyozta, hogy nem csak a Linux közösség támogatásáról van szó, hanem a nyílt forráskódról általában. Matthew Szulik, a Red Hat elnök-vezérigazgatója a sajtóértekezleten elmondta: "Két hónapja hallgatjuk nagy türelemmel, hogy mocskolják, és megalapozatlan vádakkal illetik ügyfeleinket. Egy minapi sajtókonferencián az SCO név szerint is említette a Red Hatet, amikor kirohanást intézett a Linux ipar ellen. Elérkezett a cselekvés ideje, nem tűrhetjük tétlenül, hogy felhasználóinkat támadják és megalapozatlan vádakkal illetik, és fenyegetik az egész nyílt forráskódú közösséget és befektetőinket."

  • kapcsolódó anyagok
SCO