Az Európa Tanács képviselői arra kérték meg a világ első, cyberbűnözésről szóló egyezményének megfogalmazóit, hogy a dokumentum szövegében tegyenek említést a rasszista és gyűlöletkeltő szövegek problémájáról, valamint az online emberkereskedelem törvénytelenségéről is.

Szakértői vélemények szerint mintegy négyezer, nyíltan rasszista weboldal létezik a világban, amelyek közül kettőezer-ötszáz az Egyesült Államokban található.

A negyvenhárom tagot számláló, az emberi jogok európai védelmével foglalkozó tanács júniusban szeretné érvénybe léptetni az egyezményt. Ebben egységes EU-s álláspontot szeretnének kialakítani a crackeléssel, a csalással, a számítógépes vírusokkal és más internetes bűncselekménnyel kapcsolatosan.

A jelenlegi szituációban két csoport áll egymással szemben. Az Internet-szolgáltatók a lehető legkevesebb szabályozást szeretnék, a kormányok viszont az internetes bűnözés elleni fellépés mozgásterét kívánják minél alaposabban meghatározni.

A rasszista weboldalak kérdését Európában az ismert Yahoo-ügy elevenítette fel, amelynek végén bíróság kötelezte az amerikai webszolgáltató óriást, hogy aukciós oldalairól távolítsa el a náci emléktárgyakat.