Elfogták a móri mészárosok sofőrjét?

2003.08.28. RTL KLUB Online / Magyar Hírlap

Õrizetbe vettek egy fiatalembert, akiről azt feltételezik, hogy a gyilkosok sofőrje volt a móri rablógyilkosságban. A nyomozást várhatóan október fejezik be a nyolc áldozatot követelő tavaly májusi bankrablás ügyében - írja a Magyar Hírlap.

A legnagyobb titoktartás mellett fogtak el a kommandósok és a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság nyomozói egy férfit, akiről azt feltételezik, hogy köze volt a tavalyi móri rablógyilkossághoz. A nyomozók, már korábban is sejtették, hogy volt segítőtársa a gyilkossággal gyanúsított Kaiser Edének és Hajdú Lászlónak, ám miután a két feltételezett főszereplő semmilyen vallomást nem tett, több mint egy év elteltével sem jutottak az illető nyomára.

A férfit egyelőre más bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg, ami alapján a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. A móri vérengzésben játszott szerepére azonban nincs közvetlen bizonyíték. Az első információk arról szóltak, hogy az illető maga is bent volt a támadáskor a bankban, és használta is a fegyverét. Utóbb az a verzió erősödött meg, hogy sofőrként segédkezett.

Kaiser és Hajdú tucatnyi fegyveres rablásának ügyében az SZBEI elkülönítette és befejezte az eljárást. A nyomozás illetékesei úgy vélik, rövidesen elkészül a vádirat , utána akár már októberben megkezdődhet a büntetőperük. A tárgyaláson már nem visel kámzsát a két gyanúsított.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG
BŰNÜLDÖZÉS
RENDŐRSÉG