Az FBI a vírusírók nyomában van

2003.08.28. Prím

Az amerikai Szövetségi Nyomozóhivatal biztos benne, hogy sikerül elfogni azokat a hackereket, akik az MSBlaster féregprogramot, illetve a Sobig.F vírust készítették.

A céges-, illetve magánfelhasználók számára az elmúlt napokban rengeteg fejfájást, és kárt okozott két féregprogram, illetve egy e-mail vírus. Az MSBlaster féreg, illetve ennek egy variánsa, amely a védtelen Windows alapú számítógépekre próbálta feltelepíteni az eredeti változat által kihasznált javítást, egyaránt rengeteg számítógépet fertőzött meg a közelmúltban. A Sobig e-mail vírus hatodik, "F" variánsa eközben megtévesztő levelekbe rejtőzve fertőzte a nem eléggé elővigyázatos felhasználók számítógépeit.

"A Belbiztonsági Hivatallal, az állami és helyi bűnüldöző szervekkel együtt dolgozunk a Sobig vírus, illetve az MSBlaster féregprogram készítőinek felkutatásán, és elfogásán" - mondta Robert Mueller, az FBI igazgatója. "A legkorszerűbb technológiákat, illetve leghatékonyabb kódelemző rendszereket alkalmazzuk annak érdekében, hogy meghatározzuk ezen rosszindulatú programok eredetét. Biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk találni a bűnösöket" - tette hozzá Mueller.

Az FBI az elmúlt héten az arizónai Easynews.com internetszolgáltató segítségét kérte, miután kiderült, hogy a Sobig.F vírust először a társaság hálózatáról postázták egy internetes fórumra. "A jelek arra mutattak, hogy a tettes egy lopott bankkártyát felhasználva előfizetést kötött szolgáltatásunkra, hogy a vírust feltölthesse az internetre" - közölte Michael Minor, az internetszolgáltató technikai igazgatója.

Bár az interneten nyomokat találni a vírus készítőjéről olyan, mint tűt keresni a szénakazalban, a jelentősebb ügyek esetében nagyszámú szakértő folytat vizsgálatot, ami javítja az esélyeket, mondta Steve Trilling, a Symantec kutatási igazgatója. "Azon esetekben, amelyek során jelentős kár keletkezett, mindig igen alapos vizsgálat indult" - tette hozzá Trilling. A készítők ellen irányuló "hajtóvadászat" ellenére több szakértő is úgy véli, hogy hamarosan újabb Sobig variáns fog megjelenni a világhálón. Ennek oka elsősorban az, hogy a Sobig vírusok haszonszerzési célzattal, többek között spam-ek terjesztésére készültek.

  • kapcsolódó anyagok
INTERNET
BŰNÜLDÖZÉS
INFORMATIKA
VÍRUS