Vádat emeltek Danika szülei ellen

2003.09.17. Népszabadság

Danika vér szerinti szülei, illetve egyik nagyanyja ellen is vádat emelt a Fővárosi főügyészség emberkereskedelem miatt - írja a Népszabadság. Danikát Terry Black fogadta örökbe 2001-ben vér szerinti szüleitől, akik a vádirat szerint először ötmillió, később kisebb összeget kértek cserébe a gyermekért.

A vádirat szerint, a jelenleg Terry Black által nevelt kisfiú szülei, V. György és V. Éva 1998 óta éltek együtt, és 1999 májusában lányuk született. Következő gyermeküket, Danikát 2001 őszére várták.

A szülők és a nagymama 2001-ben egy tévéműsorban figyeltek fel Rácz Károlyra (művésznevén Terry Black), aki arról beszélt, hogy gyermeket szeretne örökbe fogadni. A vádirat szerint a nagymama fel is hívta a transzszexuális előadóművészt találkozót kérve tőle. A találkozón V. György és V. Gy. G-né (a nagymama) felajánlották Terry Blacknek, hogy fogadja örökbe a 2001 őszére várt kisbabát. A következő összejövetelen már az édesanya, V. Éva jelenlétében a nagymama a szülők egyetértésével közölte, hogy 5 millió forintra gondoltak a gyermekért cserébe. Terry Black gondolkodási időt kért, majd több hivatalos helyen is bejelentette a történteket - áll a vádiratban.

A vádlottak és Terry Black a legközelebb 2001 szeptember elején találkoztak egy ügyvédi irodában, ahol a beszélgetésről rejtett kamerás felvétel készült. A vád szerint ezúttal is pénzt kértek a gyermekért, de már kisebb összeget.

A 2001. szeptember 28-án megszületett Danikát édesanyja, V. Éva októberben - mikor kiengedték a kórházból - Terry Black kezébe adta, aki azóta is gondját viseli a kisfiúnak. A vádirat szerint a baba átadásakor a nő rákérdezett a pénzre, de választ nem kapott. Pár nappal később elmentek a gyámhivatalba, ahol az édesanya hozzájárult ahhoz, hogy Terry Black örökbe fogadja Danikát.

A Fővárosi Főügyészség ezek alapján a vér szerinti szülőket - akik közül az apa a cselekmény idején fiatalkorú volt - és az egyik nagymamát az elkövető nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett emberkereskedelem bűntettével vádolja. Az ezért kiszabható büntetés 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.

A kisfiú örökbefogadása nem ment minden gond nélkül, csak hosszas gyám-, más hivatali és bírósági huzavona után rendeződött a kisfiú sorsa, akit a kezdetektől fogva Terry Black nevel.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG
EMBERKERESKEDELEM