Összeomlás előtt a fővárosi földhivatal

2003.09.24. Magyar Hírlap

Százezres ügyhátraléka van, és a keddi őrizetbe vételekkel kilenc emberrel kevesebbel kénytelen működni a Fővárosi Kerületek Földhivatala. Az intézménynek nincsen vezetője és jogásza, eggyel korábbi vezetője ellen pedig hivatali visszaélés gyanúja miatt folyik eljárás. Jelenleg az ügyhátralék ledolgozására van remény, mert vidékről irányítanak át embereket, és 181 millió forintot kapnak erre a földművelésügyi tárcától.

A következő fél évben 181 millió forintot fordítanak arra, hogy feldolgozzák a Fővárosi Kerületek Földhivatalának százezres ügyhátralékát. Az erről szóló rendelkezést hétfőn írta alá a földművelésügyi miniszter. Berczi Norbert helyettes államtitkár azt reméli, hogy a vidékről Budapestre vezényelt munkatársaknak sikerül elintézniük az ügyek többségét, és urrá lesznek azon a helyzeten, ami a rendőrség keddi akciója miatt alakult ki.

Kedden vesztegetés gyanújával kilenc ügyintézőt vettek őrizetbe a rendőrök.

Nem ez azonban az egyetlen problémája az intézménynek, amelynek jelenleg nincs is vezetője, mert a korábbi más feladatot talált magának, az előtte lévőt pedig hivatali visszaéléssel gyanúsítják, mivel a nyomozók szerint több ügyfél ingatlanáról indokolatlanul törölte a jelzálogjogot.

A Magyar Hírlap információi szerint ráadásul egyetlen jogász sem dolgozik a földhivatalban. Balogh Béla ügyvéd, ingatlanjogi szakértő szerint képtelen és tarthatatlan a helyzet, a szakmai és a pénzügyi hiányosságok miatt sérülhet az ügyfelek alkotmányos alapjoga, a tulajdon védelme. A hivatal munkatársai hetente mehetnek fogadóórára egy jogi szakemberhez, aki segít a felmerülő kérdések tisztázásában - írja a lap.

Bizonytalan a végrehajtása annak a tervnek is, amit hivatalba lépésekor Bárándy Péter igazságügy-miniszter vázolt. Eszerint az ingatlan-nyilvántartást visszaadták volna a bíróságoknak. A kormány ugyan többször nekifutott, mégsem határozott a kérdésről. A lap szerint az igazságügyi tárca legutóbbi koncepciója szerint 2008-ban kerülne a telekkönyv a bíróságokhoz. A földművelésügyi tárca ugyanakkor szeretné, ha saját felügyelete alatt maradnának a földhivatalok.

A szakemberek szerint a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata is okolható a az ingatlan-nyilvántartás hiányosságaiért, mivel nem kötelezi azonnal kártérítésre a hivatalt, amikor saját működési szabályait is megsértve bejegyzi a hibás, csalárd szerződéseket. Csak abban az esetben marasztalják el a földhivatalt, ha nem került elő a csaló, vagy nem lehetett tőle behajtani a kárt. A jogászok szerint a polgári törvénykönyv alapján a csalót és a hivatalt együtt lehet perelni, ha a hivatal is hibázott