Nem lehet népszavazást tartani két, a termőfölddel kapcsolatos kérdésben

2003.09.24. alkotmánybírósági kommüniké

Az Alkotmánybíróság két, 2003. szeptember 22-én elfogadott határozata értelmében nem lehet népszavazást tartani a termőfölddel kapcsolatban a Hajrá Magyarországért! Mozgalom és a Magyar Igazság és Élet Pártja által ügydöntő országos népszavazásra bocsátani kívánt kérdések ügyében.

Mindkét határozat indokolása szerint „mivel a hitelesítésre benyújtott kérdés alapján tartott népszavazás meghiúsítaná a nemzetközi szerződés kihirdetéséről szóló 1969-es bécsi egyezményben foglalt nemzetközi kötelezettséget, a vizsgált kérdésben az Alkotmány alapján kizárt a népszavazás”. Az Alkotmány értelmében ugyanis nem lehet országos népszavazást tartani hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, illetve az e kötelezettségeket tartalmazó törvények tartalmáról.

Az Alkotmánybíróság e döntéseivel helybenhagyta az Országos Választási Bizottság vonatkozó határozatait, amelyekkel az OVB megtagadta az aláírásgyűjtő ívek hitelesítését.

A Hajrá Magyarországért! Mozgalom az alábbi kérdést kívánta ügydöntő országos népszavazásra bocsátani: „Egyetért-e azzal, hogy külföldi magánszemély termőföld és védett természeti terület tulajdonjogát az Európai Unióval kötendő csatlakozási szerződésben megállapított átmeneti mentesség lejártáig ne szerezhesse meg?”

A MIÉP a következő kérdésben kívánt ügydöntő országos népszavazást kezdeményezni: „Egyetért-e azzal, hogy jogi személy és jogi személyiség nélküli más szervezet – a Magyar Állam, a helyi önkormányzatok, a közalapítványok, az egyházi jogi személyek és a Földhitel- és Jelzálogbank kivételével –, valamint nem magyar állampolgárságú természetes személy termőföld tulajdonjogát sem Magyarország uniós csatlakozásáig, sem azt követően ne szerezhesse meg?”

  • kapcsolódó anyagok
NÉPSZAVAZÁS