Az oktatási jogok biztosa és az ÁNTSZ a beteg gyermekek oktatásáról

2003.09.28. MTI

Nem lehet gyermekeket kizárni az oktatásból HIV-, illetve hepatitis C fertőzés esetén, az így eljáró iskola jogsértést követ el - közölte az oktatási jogok biztosa.

Ezekkel a fertőzésekkel is lehet közösségbe menni, a betegségek terjedésének ugyanis megvannak a sajátos kizárólagos formái - mondta Aáry-Tamás Lajos annak kapcsán, hogy az utóbbi napokban tiltakozást váltott ki a szülőkből, illetve az iskolákból ilyen fertőzést szerző gyerekek iskolai közösségbe kerülése.

"A szülőket egyetlen jogszabály sem kötelezi arra, hogy tájékoztatást adjanak gyermekük betegségéről. Sőt a tapasztalatok egyre inkább azt mutatják, az kerül bajba, aki nyíltan vállalja betegségét" - közölte a biztos.

Elmondta: eddig két ilyen esettel találkozott: az a diák, aki HIV-fertőzöttsége miatt nem iratkozhatott be abba a középiskolába, ahová felvételt nyert, kisgyermekként vérkészítmény útján szerezte betegségét. Esetében a szülők kérték állásfoglalását.

Ezenkívül Aáry-Tamás Lajos még egy esettel foglalkozott, egy debreceni általános iskolában a beiratkozásnál tudta meg egy szülő, hogy gyermeke osztálytársai közül valaki hepatitis C vírussal fertőzött. Ebben az esetben a debreceni önkormányzat kérte állásfoglalását.

Aáry-Tamás Lajos ugyanakkor elismerte, a félelem érthető, hiszen súlyos betegségekről van szó.

Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke az MTI érdeklődésére azt mondta: a megfelelő védekezés fontossága miatt egyetértenek azzal, hogy ezek az esetek nyilvánosságra kerüljenek. Ugyanakkor ennek tükrében meglehetősen furcsa a közoktatási törvényben a titoktartásra vonatkozó szabályozás, mely szerint adott esetben a gyermek hozzájárulására van szükség, hogy a pedagógus tájékoztatást adjon a szülőknek.

Mindennapi érintkezés révén nem terjed sem a hepatitis C, sem a hepatitis B, sem pedig az AIDS vírusa - nyilatkozta az MTI-nek Vass Ádám, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályvezető főorvosa.

A nemzetközi vizsgálatok tisztázták ezeknek a betegségeknek a terjedési módjait, s azzal, hogy egy légtérben vannak a gyermekek a fertőzött személlyel, vagy hogy azonos WC-ülőkét, kilincset, vagy egyéb használati tárgyat használnak, nincsenek veszélyben.

A főorvos hangsúlyozta, hogy az említett szakmai ténymegállapítások következtében sehol a világon, így hazánkban sem korlátozzák a hepatitis C, a hepatitis B, vagy a HIV-fertőzöttek közösségbe való járását.

Ezek a vírusok csak ellenőrizetlen vérrel, vagy szövetnedvekkel, vagy ezekkel szennyezett orvosi eszközökkel terjednek, illetve a hepatitis B és a HIV vírus elsősorban szexuális úton - mondta a főorvos.

  • kapcsolódó anyagok
OKTATÁSÜGY
OMBUDSMAN