A kormánypártok támogatják, az ellenzék elutasítja az adózás rendjéről szóló javaslatot

2003.10. 7. MTI

Az MSZP támogatja, a Fidesz elutasítja az adózás rendjéről szóló törvényjavaslatot, amelynek általános vitáját kedden kezdte meg az Országgyűlés. MSZP-s politikusok szerint a kormányzat a javaslattal a 13 éve megalkotott, és több mint ötvenszer módosított adóeljárási törvényt teszi átláthatóbbá. A Fidesz azonban kifogásolta, hogy a pénzügyminiszter a módosítás után betekintést kapna "minden adózó minden adatába".

eres János, a Pénzügyminisztérium államtitkára expozéjában a változtatás súlyponti részének nevezte a személyi jövedelemadó adóhatóság által történő megállapításának szabályait, melyek a jelenleg önadózó magánszemélyek nagy részét mentesítenék az adóbevallási kötelezettség alól.

Az adómegállapítás új módja az előzetes számítások szerint 1,7-1,9 millió adózót mentesíthet a bevallási kötelezettség alól - közölte az államtitkár. A javaslat szerint az adatszolgáltatás alapján történő adóhatósági adómegállapításra első ízben 2005-ben a 2004-es adóévi jövedelmekre vonatkozóan kerülhet sor.

Egyszerűsödik a gépjárműadó-bevallás rendje: az adóhatóság az adót elsősorban a közúti közlekedési nyilvántartásból havonkénti gyakorisággal kapott információk alapján veti majd ki.

Veres János hangsúlyozta, hogy szélesedik az elektronikus úton bevallók köre, 2004-ben a 3 ezer, 2005-ben a 10 ezer legnagyobb adózó lesz köteles bevallását és adatszolgáltatását elektronikus úton benyújtani az APEH-hez, de 2005-ben már a többi adózó is - szabad választása alapján - elektronikusan adhat be adóbevallást. "A kormányzati cél, hogy 2006-ra már minden adózó elektronikus úton teljesíthesse bevallását."

Soós Győző (MSZP) szerint a kormányzat a javaslattal a 13 éve megalkotott, és több mint ötvenszer módosított adóeljárási törvényt teszi átláthatóbbá. Megjegyezte, a jogszabály továbbra is lehetőséget ad arra, hogy az adózó maga készítse el vagy munkáltatójával készíttesse el bevallását.

Hangsúlyozta: a változtatások egyszerűsítik többek között az adatszolgáltatás rendjét, a gépjárműadó mértékét például ezentúl az illetékes nyilvántartó hivatal adataira alapozva határozza meg az adóhatóság. A módosítások ugyanakkor nem sértik az adózók jogait, a törvény garanciákat is ad azok védelmére - tette hozzá.

Bővebben: http://hirek.mti.hu/news.asp?…

  • kapcsolódó anyagok
ADÓZÁS