A hollywoodi cégek által kezdeményezett, a DVD másolásvédelmének feltörésével kapcsolatos perek közül a New York-ban indított ügyben ítélet született. Lewis Kaplan bíró a keresetnek helyt adó ítéletében kifejtette: “kétségtelen, hogy a DeCSS veszélyezteti, de el is lehetetlenítheti felperesek azon lehetőségét, hogy jogilag védett termékeiket DVD-n forgalomba hozzák…”. Mint ismeretes, a felperesek (nyolc hollywoodi filmstúdió) keresetének lényege az volt, hogy a “2600” online hacker magazin szerkesztőit a bíróság tiltsa el a DeCSS nevű (DVD másolásvédelem feltörő) program közlésétől, valamint a programot publikáló weboldalak linkjeinek közlésétől. A döntés hosszú távon lehet hatással a linkelés jogszerűségének megítélésére az USÁ-ban, hiszen a bíróság nem csak azt mondta ki, hogy maga a DeCSS közlése jogellenes, de annak minősítette az ezt közlő oldalakra mutató linkek publikálását is (tehát nem csak a közvetlen letöltést engedő linkek jogellenesek ebben az esetben). A bíróság azt a védekezést is elutasította, hogy a program kódja az alkotmány által védett szólásszabadság hatálya alá esne. Az MPAA üdvözölte a döntést, az alperesek védelmét megszervező Electronic Frontier Foundation pedig fellebbezni kíván. A fenti pert megindító cégek egyébként hasonló keresettel éltek egy californiai bíróság előtt, valamint perbe fogták a Napster, a Scour.net és az iCraveTV üzemeltetőit is. – Az ítélet letölthető az alábbi címekről: http://www.nysd.uscourts.gov/…00-08117.PDF http://www.nysd.uscourts.gov/…00-08118.PDF