Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Az élelmiszertörvényről is dönt hétfőn a T. Ház

2003.10.20. MTI

A honatyák várhatóan szavaznak az elektronikus cégeljárásról, a jogi segítségnyújtásról szóló törvényjavaslatról, valamint az egészségügyi dolgozók jogállásának egyes kérdéseiről. Ugyancsak hétfőn elkezdődik az adótörvények részletes vitája.

Az Országgyűlés hétfői ülésén lesz zárószavazás az orvosok és más egészségügyi dolgozók jogállásának egyes kérdéseiről, valamint a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamaráról szóló törvényjavaslatról.

A kormányoldal a vita során azt kezdeményezte, hogy a jogszabály Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről címet viselje, így az orvosi jogállásról később önálló jogszabály születhet.

Az előterjesztés féléves átlagban maximum heti 8 órában határozza meg a kötelezően elrendelhető és 12 órában az önként vállalható túlmunkakeretet, amelyet 50 százalékkal magasabb díjazással és annak szolgálati időként való beszámításával ismernek el. Rendezi az alárendeltségi viszonyokat, az utasítási jog, valamint a kötelezettségek kérdését.

A kormánypárti képviselők által benyújtott, az egészségügyi szakdolgozói kamaráról szóló törvény az ápolók, védőnők, szülésznők és szakgyógyászok önkormányzatának létrehozását célozza.

Hétfőn szavaznak a képviselők az élelmiszerekről, a jogi segítségnyújtásról szóló törvényjavaslatról, valamint az elektronikus cégeljárásról és a cégiratok elektronikus úton történő megismeréséről szóló előterjesztésről. Ugyancsak szavaznak az úgynevezett brókerügy kapcsán felállítandó vizsgálóbizottsággal kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatról is.

Az Országgyűlés hétfőn megkezdi a jövő évi adótörvényekről szóló előterjesztés részletes vitáját. A Ház a fogyasztói árkiegészítésről, az energiaadóról, valamint a környezetterhelési díjról szóló törvényjavaslat részletes vitáját is elkezdi.

A parlament kedden befejezi az alkotmánymódosítás, valamint az Alkotmánybíróságról, a jogalkotásról és a nemzetközi szerződésekről szóló törvényjavaslat általános vitáját.

A képviselők kedden lezárják a szakképzési hozzájárulásról szóló, valamint az elektronikus hírközlésről szóló törvényjavaslat általános vitáját is. Megtárgyalják a postáról szóló törvényjavaslatot, valamint az Egységes Munkaügyi Nyilvántartás létrehozásával kapcsolatos törvénymódosítást.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁS
EGÉSZSÉGÜGY