A közlekedési biztos egységes európai jogosítvány bevezetését javasolja

2003.10.23. MTI

Egységes európai jogosítvány bevezetését javasolja Loyola de Palacio, az Európai Bizottság közlekedési témákért felelős tagja.

Az új jogosítvány egy műanyag lapocska lenne, amelyet 10 évenként (idős emberek, valamint hivatásos sofőrök esetében pedig 5 évenként) kellene megújítani - többek között a rajta szereplő fénykép aktualizálására. Loyola de Palacio szerint az Európai Unióban jelenleg több mint 80 féle különböző jogosítvány él egymás mellett, eltérő lejárati idővel, eltérő gépjárműkategóriákkal, s mindez lehetőséget teremt a jogosítványokkal való visszaélésre, csalásra. Ezt lehetne megelőzni az egységes európai jogosítvány bevezetésével.

A közlekedési biztos egyben javasolta, hogy a fiatalok esetében az illető kora alapján engedélyezzék a különböző teljesítményű motorok használatát: azaz a fiatalok csak bizonyos életkor betöltése után vezethetnének egyre nagyobb űrméretű motorokat.

Az Európai Bizottság a javaslatok közül ez utóbbit már jóvá is hagyta, s azt is támogatja, hogy biztonságosabbá tegyék a jogosítványokat (minden egyes esetben műanyag lapocska váltsa fel a jelenleg még gyakran papír alapú jogosítványokat). Emellett a testület azt javasolta, hogy a segédmotoros kerékpárok vezetését is kössék jogosítvány birtoklásához: az érintetteknek mindenütt kötelező lenne az elméleti vizsga, azt pedig, hogy gyakorlati vizsgára is kötelezik-e őket, minden egyes ország hatóságai saját maguk dönthetnék el.