Az Európai Bizottság azt javasolta az EU-tagországoknak, hogy az újonnan csatlakozó országok számára taggá válásuk után a termőföld esetében hétéves, a második lakóhelyek esetében pedig ötéves átmeneti időre tegye lehetővé ezek külföldi tulajdonba kerülésének korlátozását. Az unió végrehajtó szerve pénteken adta át a soros elnökségnek a tőke szabad áramlására vonatkozó közös uniós tárgyalási álláspont tervezetét.

A tőke szabad áramlásával foglalkozó fejezet – a munkaerő szabad áramlásához hasonlóan – a csatlakozási tárgyalások politikailag legkényesebb témái közé tartozik. A bizottsági tervezet ezzel indokolja az átmeneti mentességek megadására tett javaslatot, amelyet azonban kiegészít azzal, hogy az érintett országok csatlakozása után három évvel a rendelkezéseket felül kell vizsgálni. Az értékelés eredményétől függően az EU az átmeneti időszakokat lerövidítheti vagy az ideiglenes korlátozásokat akár teljesen fel is oldhatja.

A tervezet szerint az átmeneti korlátozások nem terjedhetnének ki az új tagországokban letelepedni kívánó egyéni farmerek által folytatott földművelésre. Vagyis az ebbe a kategóriába tartozó uniós polgároknak a hétéves átmeneti időszak alatt is jogukban állna termőföldet vásárolni az újonnan csatlakozott országokban. Uniós illetékesek szerint ugyanis ez a csoport nem jelentene számottevő veszélyt a csatlakozók földpiacára. A bizottság ugyanakkor azt javasolja a tagországoknak, hogy az ipari, beruházási célokra szolgáló földek esetében ne tegyenek lehetővé átmeneti korlátozásokat. Ilyen típusú mentességet csak Lengyelország kért.

A bizottság illetékesei határozottan cáfolták, hogy bármiféle összefüggés lenne az EU által a munkaerő szabad áramlásának engedélyezésére kért, illetve a tőke szabad áramlásának esetében a tagjelölteknek megadni javasolt egyaránt hét-hétéves átmeneti időszak között. A tőkeáramlás esetében a hét évet annak alapján állapították meg, hogy becslések szerint az újonnan csatlakozó országokban a jövedelmek körülbelül ennyi idő alatt emelkedhetnek olyan szintre, amely mellett az ottani földpiacokat már nem fenyegetné a korlátozásmentes forgalom lehetővé tétele.

Magyarország EU-taggá válása után a mezőgazdasági termőföldek esetében tíz, a második lakóhelyek esetében pedig öt évig kívánja fenntartani a jelenleg érvényben lévő korlátozásokat. A tagországoknak legkésőbb június végéig meg kellene állapodniuk a tőke szabad áramlására vonatkozó közös tárgyalási álláspontjukról.