Lomnici Zoltán a bírák nyilatkozattételi jogáról: a vita eredménye törvénymódosítás lehet

2003.11.21. MTI

A bírák sajtóban történő megnyilatkozásával kapcsolatos szakmai vitákat le kell folytatni, és könnyen lehet, hogy ennek törvénymódosítás lesz az eredménye - mondta a Lomnici Zoltán az MTI érdeklődésére csütörtökön.

"Nem lehet megspórolni azokat a vitákat, amelyek Nyugat-Európában a bírói függetlenséggel, az egyes döntésekkel és az azokról alkotott véleményekkel kapcsolatban már évtizedekkel ezelőtt lefolytattak. Természetesnek tartom, hogy az emberek Magyarországon is tájékoztatást várnak a bíróságoktól az őket érdeklő ügyekkel kapcsolatban" - szögezte le a főbíró, és hozzáfűzte: a jelenleginél hatékonyabb módszer kidolgozása szükséges.

"A szakmai vita lefolytatása után szükségessé válhat a törvényi szabályozás áttekintése is. Ezzel Bárándy Péter miniszter úr is egyetért, és kész a probléma megoldásában együttműködni" - mondta a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatás Tanács elnöke.

Lomnici Zoltán rámutatott arra: a jelenlegi magyar szabályozás kizárja, hogy bíró a saját ügyéről nyilatkozzék. Így Európában egyedülálló módon egy alkotmányos jog korlátozása valósul meg.

"A jelenlegi szabályozás értelmében, ha például a Szegedi Városi Bíróság bírája a nyilvánosságban is hozzáfogna ítéletének magyarázatához, érveket sorakoztatna fel döntése mellett, akkor törvénysértést követne el, fegyelmi eljárást kellene indítani, és végső soron az állását tenné kockára" - hangsúlyozta a főbíró.

Láthatóan nagy társadalmi vitát váltott ki és ismét felvetette a bírói döntések közérthető magyarázatának kérdését a Fővárosi Ítélőtábla és a Szegedi Városi Bíróság ítélete - tette hozzá.

A fővárosban jogerősen felmentették a közösség elleni izgatással vádolt ifjabb Hegedűs Lorántot, Szegeden pedig egy elsőfokú határozat indoklása szerint egy roma testvérpár kártérítését "átlagosnál primitívebb személyiségükre" hivatkozva állapították meg a kereseti kérelemnél alacsonyabb összegben.

Lomnici Zoltán leszögezte: "a bíró természetes a jövőben sem lesz kötelezhető arra, hogy döntését határozatának indoklásán túl is magyarázza".