Rendőr százados és 16 vádlott-társa áll bíróság elé hétfőn

2003.11.24. MTI

Egy rendőr százados és tizenhat vádlott-társa áll bíróság elé hétfőn vagyon elleni, közélet tisztasága elleni és erőszakos bűncselekmények, köztük emberrablás miatt.

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Fővárosi Bírósághoz benyújtott vádirata szerint Lindenberger Tamás rendőr százados, másodrendű vádlott segítségével Szigeti Sándor elsőrendű vádlott a leendő sértettekről gyűjtött adatokat, más esetekben pedig büntetőeljárásokra, elfogatóparancsra vonatkozó információkat szerzett meg.

Lindenberger Tamás közreműködött erőszakos bűncselekményeknél is, ahol előfordult, hogy a sértetteket színlelt rendőri akcióval félemlítették meg és kényszerítették fizetésre.

Egy másik esetben a vádlottak egy csoportja úgy zsarolt ki több mint 40 millió forintot egy ügyvédtől, hogy élettársával együtt megkötözték, fenyegették és egy éjszakán át fogva tartották.

Szigeti Sándor és társai más esetekben hamisított okiratokkal csapták be áldozataikat, egy több mint 30 millió forintos kárt okozó ingatlanügyletben még ügyvéd is közreműködött a vád szerint.

Előfordult az is, hogy Szigeti Sándor több tízmillió forintot kért a sértettektől azzal az ígérettel, hogy közbenjár folyamatban lévő büntetőeljárások befolyásolása, megszüntetése érdekében, nemzetbiztonsági tábornokoknál eléri egyes ügyek titkosítását, politikai kapcsolatai révén kegyelmet eszközöl ki a köztársasági elnöktől vagy akár a Máltai Lovagrend diplomáciai mentességgel járó okmányait is megszerzi azoknak, akik fizetnek érte.

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal szerint a büntetett előéletű Szigeti Sándor arra rendezkedett be, hogy tehetősebb emberek megfélemlítésével vagy félrevezetésével rendszeres jövedelemre tegyen szert.

Az 1999 és 2001 között elkövetett többtucatnyi bűncselekménnyel a tizenhét vádlott összesen 100 millió forintos nagyságrendű kárt okozott.

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal többek között emberrablással, hivatalos eljárás színlelése során felbujtóként elkövetett személyi szabadság megsértésével, súlyos testi sértéssel, zsarolással, hivatali visszaéléssel, hivatali befolyással üzérkedéssel, bűnpártolással, közokirat-hamisítással és egyedi azonosító jel meghamisításával vádolja a rendőr századost.

Az elsőrendű vádlott bűnlajstromán pedig az emberrablás, a zsarolás, a súlyos testi sértés mellett szerepel még csalás, kifosztás, személyi szabadság megsértése, befolyással üzérkedés, illetve nemzetközi kapcsolatban elkövetett hivatali befolyással üzérkedés.