Kamarai vizsgálat indul Grespik ellen

2003.11.27. MTI

Az ügyvédi kamara elrendeli annak kivizsgálását, hogy indokolt-e fegyelmit indítani Grespik László ügyvéd ellen, aki egy szkinhedperben megkérdezte a bírótól, zsidó származású, vallású-e. A fegyelmi eljárás során megrovás, pénzbüntetés, felfüggesztett vagy tényleges kizárás is alkalmazható.

Takács Albert ombudsmanhelyettes megkeresése alapján elrendelte a vizsgálatot Grespik László ellen a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke. Bánáti János elmondta: a vizsgálat eredményeképp derül majd ki, hogy indokolt-e fegyelmi eljárás elrendelése és az alapján fegyelmi büntetés kiszabása.

Grespik László ügyvéd, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal egykori vezetője, egy keddi tárgyaláson azt tudakolta a bírónőtől, hogy zsidó-e. Az ügyvéd szerint az tette indokolttá kérdését, hogy vádirat durván zsidóellenes dalszövegeket tartalmaz. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy ilyen jellegű kérdésnek a feltétele jogellenes, mert a vallási hovatartozás személyes adat, amit csak a jogszabályban meghatározott körülmények között lehet kezelni.

A kamarai vizsgálat heteken belül lezárulhat. A kamara fegyelmi megbízottja összefoglaló jelentést készít, és az alapján a kamara elnöke hoz döntést a fegyelmi eljárás elrendeléséről avagy a vizsgálati eljárás megszüntetéséről. A fegyelmi eljárásban a kamara megbízottja képviseli a fegyelmi vádat a gyakorló ügyvédekből álló fegyelmi tanács előtt. Az ügyvédi törvény szerint a fegyelmi eljárás nyomán megrovás, pénzbüntetés, felfüggesztett vagy tényleges kizárás alkalmazható.

"A bíróság tekintélyének, méltóságának megsértésével kapcsolatos fegyelmi ügyeknek már van gyakorlata a kamaránál, a személyes adatokkal kapcsolatos ügyekben azonban még nemigen jártunk el" - tette hozzá a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke.

Előzmények:
http://www.origo.hu/…zsgalat.html