Italcégeket perelnek az agresszív reklámok miatt

2003.11.27. [origo] / BBC News Online

Feldühödött amerikai szülők perrel fenyegetik a világ hét legnagyobb alkoholgyártó vállalatát, azzal vádolva a cégeket, hogy reklámjaikkal szándékosan tizenéves fiatalokat céloznak meg. A vállalatok között olyan világcégek vannak, mint a Diageo, a Heineken, vagy a Bacardi.

Különböző egészségügyi szervezetek szerint szoros összefüggés van a fiatalkorúak alkoholfogyasztása és az italgyártó cégek agresszív hirdetési politikája között. Elemzők szerint ugyanakkor meglehetősen kevés az esélye, hogy akár egyetlen ilyen per is a szülők győzelmével végződjön.

Amennyiben azonban mégis sikerrel járnának a felperesek, úgy az végzetes következményekkel járhat az italcégekre nézve. A vállalatok attól tartanak, hogy az Európai Unió a dohánytermékek reklámozásához hasonlatos intézkedéseket kíván bevezetni az alkoholos italok hirdetésében, valamint egészségügyi felszólító mondatok elhelyezését teszi kötelezővé a palackokon.

Az amerikai versenyhivatal szeptemberi állásfoglalása szerint nincs bizonyíték arra, hogy közvetlen kapcsolat állna fenn a reklámok és a fiatalok növekvő alkoholfogyasztása között. A megállapítás ugyanakkor nem tántorítja el a szülőket, akik kártérítést követelnek a cégektől. Az amerikai egészségügyi minisztérium felmérése szerint a 12 és 20 év közötti amerikai fiatalok 30 százaléka fogyaszt alkoholt egy hónap alatt, a 21 év alattiak egyötöde pedig rendszeresen fogyaszt alkoholos italokat.

Az ügyben megvádolt cégek mindegyike elutasítja a vádakat - írja a BBC News Online.