Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Lezárult az adatvédelmi vizsgálat a nemzetbiztonsági Hivatalnál és a szakszolgálatoknál

2003.12. 3. MTI

Levélben tájékoztatja jövő hét elejéig a parlament illetékes bizottságát a Nemzetbiztonsági Hivatalnál és szakszolgálatoknál elvégzett adatvédelmi vizsgálat eredményéről Péterfalvi Attila.

A vizsgálat megállapított olyan jellegű adatkezelést is, amely nem törvényen alapul, pedig az adatvédelmi törvény azt mondja, hogy személyes adatot kezelni vagy az érintett hozzájárulásával, vagy törvény alapján lehet – mondta Péterfalvi Attila.

„Nagy valószínűséggel ezért fogok jogszabály-módosítást kezdeményezni, hogy csak olyan adatkezelésekre kerüljön sor, aminek jogforrási szintje a törvény, vagyis az érintettek tudjanak az esetleges adatkezelésekről“ – közölte az adatvédelmi biztos.

A vizsgálat részleteiről az adatvédelmi biztos nem kívánt beszélni. Azt azonban elárulta, erre a vizsgálatra már régóta készültek. Péterfalvi Attila elmondta, már úgy vette át az adatvédelmi hivatalt, hogy ez az örökség itt maradt a korábbi adatvédelmi biztostól.

Azt is közölte: még sosem volt ilyen átfogó adatkezelési vizsgálat a nemzetbiztonsággal foglalkozó hivatalnál. A vizsgálat nem időszakot ölelt fel, hanem azt nézték meg, hogy mennyire felel meg a szabályoknak a Nemzetbiztonsági Hivatalnál, illetőleg a nemzetbiztonsági szakszolgálatnál a személyes adatok kezelése, hogyan érvényesülnek az adatkezelésre vonatkozó törvényi rendelkezések.

Ellenőrizték a közérdekű adatok kezelésnek a módját is, tehát nemcsak a személyes adatok védelmével, hanem a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos gyakorlatot is vizsgálták – mondta Péterfalvi Attila, rámutatva: így lehetőség volt azoknak a konkrét panaszoknak a kivizsgálására is, amelyekkel megkeresték az adatvédelmi hivatalt. Elmondta, majdnem minden évben kapnak olyan megkereséseket, amelyek a Nemzetbiztonsági Hivatal adatkezelésével kapcsolatosak.

  • kapcsolódó anyagok
ADATVÉDELEM
ADATVÉDELMI BIZTOS
OMBUDSMAN
NEMZETBIZTONSÁG