Weboldalán külön mappában publikálja javaslatait, véleményét és bírálatait az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT), és annak Tanácsadó Testületének (TT) döntéseivel kapcsolatban az Integrity Kft.. Elsősorban a tavalyi évben született TT állásfoglalásokról van szó, valamint néhány, a domain szabályozást figyelemmel kísérők számára ismerős fogalom lehetséges értelmezéseiről, mint a “megtévesztő”, s a “jogellenes”.
A TT állásfoglalásait bíráló oldalakon tételesen több mint egy tucat döntéssel kapcsolatban hívja fel a figyelmet az Integrity csapata olyan formai, tartalmi, nemegyszer jogi képtelenségekre, ellentmondásokra és hiányosságokra, melyek véleményük szerint messze állnak a TT-től elvárható alaposságtól. Az ügy pikantériája túl azon, hogy lezárt ügyekről van szó, leginkább az, hogy az Integrity maga is tagja az általa bírált ISZT-nek.

Sz. Nagy Csaba, az ISZT sajtószóvivője elmondta, hogy az ISZT jogállását tekintve egyesület, s a tagsági feltételek közt nem szerepel, hogy a többség véleményét mindenki a sajátjának tekintse. Ilyenformán az egyesület nem kíván fellépni a vélemények szabad publikálása ellen. Ugyanakkor leszögezte, hogy az ISZT tagsága a Integrity TT-t támadó kampányával nem ért egyet.

További részletek az ISZ.hu cikkében cikkében