Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Korrupcióval vádolják az IBM-et

2004.01. 5. index.hu

A hatóságok szerint a cég dél-koreai leányvállalata állami tisztségviselőket vesztegetett meg bizonyos kormányzati pályázatok megnyerése érdekében.

Az ügyészség összesen negyvennyolc embert, köztisztviselőket és a cég alkalmazottait vádolja az ügy kapcsán, közölte a YahooNews. A vád szerint az IBM Korea mellett az IBM és az LG közös vállalata, az LGIBMPC Corp. is hasonló eszközöket alkalmazott a szerverek és számítógép-alkatrészek szállítására kiírt tenderek eredményének befolyásolására.

Az IBM Korea 51 milliárd won (42,7 millió dollár), az LGIBMPC 870 millió won értékben kapott állami megrendeléseket. A lefizetett tisztviselők az adóhivatalnál és az informatikai minisztériumnál dolgoztak.

Nem tudták

Az IBM Korea közölte, hogy nem volt tudomása arról, hogy egyes alkalmazottai törvénytelenséget követtek volna el. "Ezt a gyakorlatot sohasem tűrtük el, és a jövőben sem fogjuk. Az érintetteket felelősségre vonjuk, munkaviszonyukat megszüntettük" - áll a cég nyilatkozatában. Az 1967 óta működő cég a koreai szerverpiac 39 százalékát, az LGIBMPC a számítógéppiac tíz százalék tudhatja magáénak.

  • kapcsolódó anyagok
KORRUPCIÓ
IBM