Jótékonysági bált szervez a Kendermag Egyesület

2004.01.15. sajtóközlemény

Az első olyan magyarországi szervezet, amely hivatalosan is azért küzd, hogy az illegális kábítószerek fogyasztóit mentesítsék a büntethetőség alól, január utolsó napján "kendermagbált" szervez. A Kendermag Egyesület rendezvényét egy kerekasztal-beszélgetés vezeti be, amelyre meghívják a hazai drogpolitika alakítóit és végrehajtóit.

A beszélgetés célja, hogy "korrekt, tudományosan alátámasztható képet adjon a hazai drogfogyasztókról és a drogfogyasztásról, és eloszlassa a közvéleményben makacsul élő hamis sztereotípiákat, helytelen általánosításokat" - olvasható az egyesület közleményében.

Az egyesület, amely nemrégiben módosította alapszabályát, amely szerint az összes illegális kábítószer-fogyasztót mentesíteni kell a törvényi üldöztetés alól, és a marihuána valamint a hasis állami felügyelet mellett történő terjesztését célul tűzte ki, "szemléletváltozást" sürget a kábítószer-fogyasztással és fogyasztókkal kapcsolatban. Meggyőződésük, írják közleményükben, hogy ez elengedhetetlen feltétele bármilyen politikai reformnak. Éppen ezért a döntéshozatalban résztvevő politikusokat is meghívják. A beszélgetést követően az ország legismertebb dj-i részvételével több ezer fősre tervezett "bál" kezdődik, amelynek bevételét a Kendermag Egyesület a Baptitsta Szeretetszolgálat Utcafront részleg javára ajánlja fel. A csaknem ötven zenész ingyen vállalta a fellépést.

Felajánlásukkal azt kívánják üzenni, hogy a "drogellenes háborúra" és a fogyasztók üldözésére fordított milliárdok helyett az ártalomcsökkentő módszerek és programok fejlesztésében látják a hazai drogpolitika jövőjét.

A Kendermag Egyesület tavaly május negyedikén tüntetést szervezett Vörösmarty térre a kenderszármazékok fogyasztóinak büntethetőségének eltörléséért. Néhány fanatikus, többnyire jobboldali szervezetekhez tartozó ellenző azonban megzavarta a rendezvényt: a fellépőket, a szónokokat megdobálták, a díszletet megrongálták, így a demonstrációnak a rendőrség vetett végett. Később a rendőrség belső vizsgálata saját felelősségét állapította meg.

A beszélgetésen résztvevők: Miletics Marcell: Baptista Szeretetszolgálat Utcafront Részlegének vezetője, Gábor Edina: GYISM drogügyi koordinációért felelős helyettes-államtitkára, valamint elődje, Topolányszki Ákos: a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet vezetője, Oláh Miklós: ORFK szervezett bűnözés vezetője, Dr. Németh Zsolt rendőr alezredes, Ritter Ildikó kriminológus, Látrányi Erik: a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa, Funk Sándor addiktológus, Csernus Imre pszichiáter, Zacher Gábor pszichiáter, Csorba József: a Magyar Narkológiai Társaság elnöke, Demetrovics Zsolt pszichológus, Pusztaházi Istvánné: az Önkontroll Egyesület elnöke

A Jótékonysági Kendermagbál pontos időpontja: 2004. január 31.

Helyszín: Óbuda, Szentendrei út 93.
Megközelítés: Busz - 34, 42, 42É, 106 - Köles utcai megálló
HÉV - Kaszásdűlői megálló

17-20 óráig ingyenes program: Drogfórum
22 órától Kendermagbál
jegyár: 1000 Ft - elővételben, 1500 Ft a helyszínen

Bővebb info: http://www.kendermag.hu

  • kapcsolódó anyagok
DROGPOLITIKA