Lamperth: a régiók és a kistérségek legfontosabb funkciója a területfejlesztés lesz

2004.01.16. MTI

A közigazgatás korszerűsítéséről, a régiók és a kistérségek feladatairól, az okmányirodák működéséről beszélt csütörtökön Tatabányán Lamperth Mónika, hangsúlyozva: a területfejlesztés lesz a régiók és a kistérségek legfontosabb funkciója.

"A régióknak és a kistérségeknek a kormány álláspontja szerint az egyik legfontosabb funkciója a területfejlesztés lesz. Ezért született meg a döntés a decentralizálásról, azaz arról, hogy a központi feladatokat pénzzel együtt az eddigieknél nagyobb léptékkel kell átadni a régióknak" - fejtette ki a belügyminiszter Komárom-Esztergom megye kistérségi társulásai és okmányirodái vezetői, valamint a működtető települések jegyzői előtt.

Hozzátette: ennek érdekében tettek egy nagy lépést a 2004. évi költségvetésben, amikor is a központi költségvetésből 20 milliárdos csomagot adtak át a regionális fejlesztési tanácsoknak, az egyéb források mellett.

Szólt arról is, hogy a kistérségekről szóló törvény alapján - amit a kormány már benyújtott az Országgyűlésnek - is lesznek saját fejlesztési forrásaik, azaz a kistérségek is kaphatnak közvetlen önkormányzati feladatokat, részben az európai uniós működés, részben pedig a saját feladatok ésszerű ellátása érdekében.

"Ezek elfogadása kétharmados törvénymódosítást igényel. Reményeink szerint ebben vagy a következő ciklusban ezek az átalakítások elérhetők lesznek" - vélekedett.

Lamperth Mónika hangsúlyozta: a közigazgatási korszerűsítési program legfontosabb célja a közszolgáltatások színvonalának az emelése. Ennek részeként kívánják tovább növelni az okmányirodák számát, illetve a meglévőket bővíteni, megerősíteni.

A fórum után a belügyminiszter újságírói kérdésekre a rendőrségi reformról elmondta: az úgynevezett látható rendőrségi program kedvező hatása a közvélemény-kutatások szerint már érzékelhető, mivel több rendőr van az utcán.

"Minden bizonnyal ennek is része volt abban, hogy országosan csökkent a bűncselekmények száma. Ennek ellenére továbbra is fontos feladat a kapitányságok és a végrehajtó állomány megerősítése, létszámban és bérben egyaránt" - hangsúlyozta a miniszter Tatabányán.

  • kapcsolódó anyagok
KÖZIGAZGATÁSI REFORM