Szájer József az EP alkotmányügyi bizottságának üléséről

2004.01.21. MTI

Nagyon fontos, hogy megszülessen az EU első alkotmányos szerződése, mert ennek elmaradása súlyos bizalmi válsághoz vezethet az unióban - állapította meg kedden Brüsszelben Szájer József, a Fidesz - MPSZ alelnöke, az Országgyűlés európai parlamenti megfigyelő csoportjának tagja.

A képviselő az Európai Parlament (EP) alkotmányügyi bizottságának ülésén szólalt fel, amelyen előzőleg Brian Cowen ír külügyminiszter ismertette az EU soros elnökségének az alkotmányozás folytatásával kapcsolatos elképzeléseit.

Szájer megállapította, hogy ebben a folyamatban a tavaly október 4-én megnyílt kormányközi konferencia (IGC) eredményeire kell építeni. Az alkotmányos szerződés eredeti tervezetéből például hiányzott a kisebbségek jogainak védelmére vonatkozó utalás, amely viszont az IGC egyik eredményeként végül megjelent a szövegben. Nagyon fontos, hogy maradjon is benne - mondta.

Az utóbbi hónapok fejleményei azt is bizonyítják: nem kell félni attól, hogy a szerződésbe bekerüljön az európai kultúra keresztény gyökereire vonatkozó utalás. Ez éppenséggel erősíthetné az alkotmány elfogadottságát az uniós polgárok körében - állapította meg a képviselő, kérve az ír elnökséget, hogy támogassa a törekvést.

Az EP alkotmányügyi bizottsága az alkotmánytervezetet kidolgozó konvent volt tagjainak, illetve a nemzeti parlamentek képviselőinek részvételével tartott ismét kibővített ülést.

Szájer József tájékoztatása szerint Cowen felszólalásából kiderült, hogy az ír elnökség számára az alkotmányozás fontosabb kérdés, mint azt korábban vélni lehetett: most már a kiemelt feladatok listájának is az élén szerepel.

Bővebben:
http://eu.mti.hu/news.asp?…

  • kapcsolódó anyagok
EU-ALKOTMÁNY