Hír archívum: 2001. november

Más hónap

A BMG kicseréli másolásvédett audió CD-it

2001.11.21.

A jelek szerint Nagy-Britanniában már közel áll a bukáshoz a BMG azon próbálkozása, hogy különféle másolásvédelmi eljárásokkal lássák el az audió CD-ket.

Dávid Ibolya tagadja, hogy több lenne a titkos adatgyűjtés

2001.11.21.

Keleti György, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke szerint módosítani kellene a nemzetbiztonsági törvényt, mivel nem lehet pontosan tudni az elrendelt titkos adatgyűjtések számát.

12 ország egyidejű csatlakozása?

2001.11.21.

Egyelőre csak kérdés formájában ugyan, de az EU miniszteri tanácsában felvetődött egy olyan bővítési forgatókönyv lehetősége, amely tizenkét tagjelölt ország egyidejű csatlakozását tenné lehetővé. Ez azt jelentené, hogy a bővítés következő köréből egyedül a csatlakozási tárgyalásokat még meg sem kezdő Törökország maradna ki.

Üzemi tanácsokat választanak

2001.11.21.

November végéig lejár az 1998-ban három évre megválasztott üzemi tanácsok mandátuma, a Munka törvénykönyve előírásai szerint ezek helyére új testületet kell választani.

Próbapert indított az autóklub

2001.11.21.

Decemberben kezdődik a parkolásidíj-hátralékok behajtása miatt indított próbaper. A Magyar Autóklub álláspontja szerint felmerül annak gyanúja, hogy jogosulatlanul jut a parkolási társaság a nem fizető autósok adataihoz, akiknek ezért jogszerűtlenül kézbesítik a felszólításokat.

Kisebbségi törvény az érintettek nélkül

2001.11.21.

A parlament emberi jogi bizottsága által a plenáris ülés elé terjesztett kisebbségi törvényjavaslat nem megegyezés eredménye, ezért a beterjesztés számunkra nem elfogadható, nyilatkozta a Népszavának Lásztity Péró, a Szerb Országos Önkormányzat elnöke.

Kitűzték a BT kontra Prodigy hiperlink szabadalmi per időpontját

2001.11.21.

Hétfőn kitűzte a bíróság British Telecom által az amerikai intenetszolgáltató Prodigy ellen indított szabadalombitorlási perének tárgyalását.

Közel 900 millió euróra büntették a "vitaminkartellt"

2001.11.21.

Az Európai Bizottság az eddigi legjelentősebb árkartell ügyében szabta ki az intézmény történetének eddigi legnagyobb bírságát. A büntetés 855 millió euróra rúg, melyet összesen nyolc - egyes vitaminfajták árát befolyásoló - gyógyszercégnek kell megfizetnie.

Medgyessy feljelenti a Magyar Demokratát és a Magyar Nemzetet

2001.11.21.

Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt személyiségi jogainak megsértése miatt pert indít a Magyar Demokrata és a Magyar Nemzet című lapok ellen, mert névtelen forrásokra hivatkozva azt írták, hogy százezer dollárért kellett meggyőznie a belvárosi szocialistákat a Gresham Palota eladásáról.

Egy ítélőtábla kevés

2001.11.21.

Beláthatatlan következményekkel járhat, hogy az Alkotmánybíróság megállapította az Országgyűlés mulasztásos alkotmánysértését azáltal, hogy nem rendelkezett több ítélőtábla felállításáról - állítják jogi szakértők.

Milliárdos büntetés vár a madárgyilkosokra

2001.11.21.

Akár több milliárd forint természetvédelmi bírság is kivethető, ha bebizonyosodik, hogy az olasz vadászok nálunk lőtték ki a védett madarakat.

Élénk visszhang a 12 országos bővítésre

2001.11.21.

Brüsszelben is vihart kavart Hubert Védrine francia külügyminiszter a hétfői EU-külügyminiszteri ülésén tett javaslata, mely szerint a következő bővítés során célszerűbb volna tizenkét jelölt országot felvenni, a Bulgáriát és Romániát jelenleg kizáró tíz helyett.

Politikai vitanap az imázsközpontról

2001.11.21.

Parlamenti vitanapot indítványoztak a szocialisták az Országimázs Központ ténykedéséről. Az MSZP szerint a vitanapra december közepén kerülhet sor.

A Microsoft megegyezést kínál összevont magánpereiben

2001.11.21.

Nem egészen három héttel az után, hogy a szoftveróriás megegyezett az igazságügyi minisztériummal trösztellenes ügyében, kedden megállapodást írt alá trösztellenes magánperei felpereseivel is, akik amiatt adtak be keresetet, mert úgy vélték, hogy a Microsoft monopolhelyzetével visszaélve túlságosan sokat kért szoftvereiért.

Elfogták Szlovákiában a magyar bankrablót

2001.11.20.

Elfogták kedden Szlovákiában a magyar állampolgárságú Bittera László Istvánt, akit a magyar rendőrség többszöri postarablás, a szlovák rendőrség pedig legalább három szlovákiai bankrablás miatt már hosszabb ideje körözött.

Nyílt antiszemitizmusra panaszkodik az amerikai nagykövet

2001.11.20.

Nancy Goodman Brinker, az Egyesült Államok két hónapja Magyarországra érkezett új nagykövete aggodalmának adott hangott a honi idegenellenes és antiszemita érzelmek kapcsán hétfőn, a Harvardi Öregdiákok Egyesületének Budapesten tartott ülésén.

Epilepsziás roham - továbbra sincs ítélet a Tánczos-perben

2001.11.20.

Tánczos Gábor a perbeszédek közben megint rosszul lett - epilepsziás rohamot kapott -, ezért perét ismét elnapolták. A bíróság igazságügyi elmeszakértő véleményét kéri a vádlott állapotáról.

Mindenki másképp vagyonnyilatkozzék

2001.11.20.

Öt parlamenti bizottság kezdi meg a héten a vagyonnyilatkozatok személyi körének kiterjesztéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványok tárgyalását.

Magyar-EU foglalkoztatás-politikai egyezség

2001.11.20.

Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, valamint Anna Diamantopulu, az Európai Bizottság foglalkoztatási és szociális főbiztosa pénteken az európai uniós követelmények figyelembe vételével készített foglalkoztatás-politikai értékelést, középtávú feladattervet írt alá a Parlamentben.

Azonos átutalási díjak az országon belül és a határon kívül

2001.11.20.

Az Európai Parlament (EP) elfogadta a belföldi és a tagállamok közötti bankműveletek költségeinek egységesítéséről szóló uniós rendelkezést.

Letartóztathatják az ítélethirdetésről távol maradó ügyvéd-vádlottat

2001.11.20.

Távol maradt egy 80 milliós sikkasztással vádolt egykori fővárosi ügyvédnő elsőfokú ítéletének hétfőre kitűzött kihirdetéséről, és emiatt még akár előzetes letartóztatásba is kerülhet.

Bush aláírta a repülésbiztonsági törvényt

2001.11.20.

George Bush amerikai elnök hétfőn aláírta a kongresszus által pénteken elfogadott repülésbiztonsági törvényt, amely szövetségi közalkalmazotti státusba helyezi a 28 ezer fős repülőtéri személy- és poggyászellenőrző biztonsági személyzetet.

Halálos túlóra

2001.11.20.

A japán munkaügyi minisztérium decembertől új irányelveket vezet be annak eldöntésére, hogy a mértéktelen munkavégzés okozta-e a dolgozó halálát.

Ambrus pert fontolgat a rendőrség ellen

2001.11.20.

Ambrus Attila követeli, kérjen tőle bocsánatot a rendőrség, mivel megsértették személyiségi jogait, amikor összehasonlították az emberölés kísérletével és fegyveres rablás bűntettével gyanúsított V. Lászlóval.

Az amerikai házbizottság ellenzi az úgynevezett "országos személyi igazolványt"

2001.11.20.

Az amerikai képviselőház jogi bizottságának albizottsága pénteki meghallgatásán a megjelentek szerint több kárral, mint haszonnal járna, ha egyetlen nagy állami adatbázisban vonnák össze az állampolgárok adatait.

IMF, Világbank - terrorizmus-ellenes összefogás

2001.11.19.

Az IMF és a Világbank Ottawában zajló éves ülése keretében a tagországok a terrorizmussal és annak világméretű megakadályozásával is foglalkoztak és erre vonatkozóan tervet fogadtak el.

A bíróság döntése szerint a Microsoftnál nincs faji megkülönböztetés

2001.11.19.

Marsha Pechman szövetségi bíró 26 oldalas ítélete elutasítja a Microsoft volt és jelenlegi dolgozóinak keresetét, melyben faji megkülönböztetés alapján hátrányosabb elbánással vádolták a szoftveróriást.

Hétfőn ítélet várható a 80 milliós sikkasztással vádolt ügyvéd perében

2001.11.19.

Ügyvédi letétek kezelésével összefüggésben ötrendbeli, összesen mintegy 80 millió forintos sikkasztással, továbbá magánokirat-hamisítással és zugírászattal vádolja az ügyészség azt a volt fővárosi ügyvédnőt, akinek büntetőperében várhatóan hétfőn hirdet első fokú ítéletet a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

A Loudcloud készíti el a brit elektronikus kormányzati webportált

2001.11.19.

A brit kormányzat a Loudcloudot választotta elektronikus kormányzati webportáljának megtervezésével, kivitelezésével és fenntartásával. A kormány szándékai szerint 2005-re minden szolgáltatás és információ elérhető lesz az interneten keresztül.

M3-as: megtagadták a nyomozást

2001.11.19.

Megtagadta a nyomozást az M3-M30-as autópálya építésével kapcsolatban hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentés ügyében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

Uniós bírság az eurót váltó bankokra

2001.11.19.

Az Európai Unió bizottsága a Börsen-Zeitung értesülése szerint pénzbírságot szab ki több német pénzintézetre az euróátváltási illetékre vonatkozó megengedhetetlen megállapodás miatt.

Eddig csupán öt strasbourgi ítélet marasztalta el Magyarországot

2001.11.19.

Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének vezetésével a tanács bíró tagjaiból és a megyei bírósági elnökökből álló delegáció ötnapos hivatalos látogatáson Nyugat-Európában járt.

Hamisított szoftverek: a legnagyobb fogás az USA történetében

2001.11.19.

A rendőrség és az FBI Los Angelesben végrehajtott akciója az USA történetének legnagyobb hamisított szoftverekkel kapcsolatos fogásának bizonyult: a Microsoft programjainak másolatai 100 millió dollárt érnek.

Hazánk a tagjelöltek középmezőnyében van

2001.11.19.

Az idei országjelentés hasonló problémákat fogalmazott meg, mint a korábbiak. Az Európai Unió élesen bírálja Magyarországot, amiért nem lép a pénzmosás megakadályozása érdekében, nem megfelelően működik a kisebbségek, elsősorban a romák védelme.

Budapesti egyezmény a számítógépes bűnözés ellen

2001.11.19.

Az Európai Unió miniszterei november 23-án Budapesten fogják aláírni a nemzetközi számítógépes bűnözés elleni egyezményt, mely többek között tiltja a gyermekpornográfia, valamint a rasszista és idegengyűlölő nézetek terjesztését.

Belga bíróság elé szólították az izraeli miniszterelnököt

2001.11.19.

Felszólították Ariel Saron izraeli miniszterelnököt, hogy jelenjen meg egy belga bíróság előtt.

Egy német tanulmány ellenzi a szoftverek szabadalmaztatását Európában

2001.11.19.

A német ipari és technológiai minisztérium által megrendelt tanulmány szerint az USA-val ellentétben nem szabad megengedni, hogy Európában szabadalmaztatni lehessen a szoftvereket, mert ez ellene hatna az innovációnak, az együttműködésnek és a nyilvános forráskódú modellek kifejlesztésének.

Zsebszerződések: eddig egy eljárás

2001.11.18.

"Az osztrák vircsaftnak véget kell vetni"

Az első digitális aláírás Magyarországon

2001.11.18.

Az IBCnet és az Inter.net informatikai cégek között pénteken Budapesten megkötött szerződés az első Magyarországon, amelyet elektronikus aláírással láttak el - jelentette be Einspach Csaba, az IBCnet ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón.

Adómentes marad az internetes tevékenység az Egyesült Államokban

2001.11.18.

Az amerikai szenátus csütörtökön megszavazta azt a javaslatot, amely további két évre (2003. november 1-ig) biztosítja az internetes tevékenységek adómentességét.

A rendőrség adatot kérhet a szolgáltatótól

2001.11.17.

Polgárjogokat sért az angol terroristaellenes törvényjavaslat

9 millióra pereli az SZDSZ Horváth Bélát

2001.11.17.

A jó hírnév megsértésével okozott, nem vagyoni kár címén 9 millió forint kártérítés megállapítását kéri az SZDSZ a Budai Központi Kerületi Bírósághoz benyújtott, Horváth Béla (FKGP) elleni keresetében.

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000