Hír archívum: 2001. november

Más hónap

A német kormány biometrikus technológián alapuló személyazonosságit javasol

2001.11.08.

Könnyen lehet, hogy a németek lesznek az elsők a világon, akiknek a személyi igazolványában titkosított biometrikus adatok is lesznek, amivel megkönnyíthető a számítógépes azonosítás, és megakadályozható a visszaélés. Minderről szerdán döntött a német kabinet, amely a javaslatot a Bundestag elé kívánja terjeszteni.

Kilenc állam folytatja a Microsoft elleni pert

2001.11.07.

A Microsoft ellen pert indító 18 amerikai állam közül kilenc képviselői a peren kívüli megállapodás mellett döntöttek, követve az Igazságügyi Minisztérium pénteki lépését, kilencen azonban folytatják a pert.

Jogvédelem alatt az adatbázisok

2001.11.07.

Az Országgyűlés november 6-án 313 szavazattal 7 ellenében elfogadta a szerzői jogról szóló 1999-ben hatályba lépett törvény módosítását.

Az ügyészség enyhítette a Várhegyi elleni vádat

2001.11.07.

Már csak felfüggesztett börtönbüntetést javasol az ügyészség Várhegyi Attilának, a Fidesz választmányi elnökének.

Az EB országjelentése kerüli a különbségtételt

2001.11.07.

Az Európai Bizottság kerülni fogja a tagjelöltek közötti különbségtételt a főbb megállapításokban november 13-án megjelenő éves országjelentésében. Ez az első alkalom, hogy tételesen foglalkoznak a bővítés várható költségkihatásaival, kizárva bármilyen újabb forrás bevonását.

Az internetre kerülhetnének a körözött személyek adatai?

2001.11.07.

November elsejével életbe lépett az új körözési törvény, amelynek értelmében a nyilvánosság elé kellene tárni a Magyarországon körözött személyek fényképeit és adatait. Kézenfekvő megoldás lenne a világháló, de a rendőrség eddig nem tudta megoldani a feladatot.

Egy év múlva komoly szigorítások lesznek a vendéglátásban

2001.11.07.

Az eredetileg tervezett 2002 helyett 2003-ban kötelezik a hazai vendéglátóipart a szigorú nemzetközi élelmiszeripari szabvány, a HACCP előírásainak alkalmazására.

Újabb kivégzések az Egyesült Államokban

2001.11.07.

Georgia államban kedden kivégeztek egy elítéltet egy 25 évvel ezelőtt, Új Mexikó államban pedig egy 15 évvel ezelőtt elkövetett gyilkosságért.

Újságírókat ítéltek el üzleti titok megsértése miatt

2001.11.07.

Fegyverkereskedelmi ügyletről szóló cikkek nyomán üzleti titok megsértésében mondta ki bűnösnek kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) a tavaly megszűnt Napi Magyarország címmű napilap főszerkesztőjét és két újságíróját.

Felfüggesztették Szabadi Béla mentelmi jogát

2001.11.07.

Az Országgyűlés kedden 197 igen, 9 nem szavazattal és 42 tartózkodással felfüggesztette Szabadi Béla (független) mentelmi jogát. A legfőbb ügyész különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és jelentős kárt okozó csalás bűntettének, továbbá magánokirathamisítás vétsége (mint felbujtó) elkövetésének alapos gyanúja miatt kérte a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Domainvita miatti pert vesztett a Westel

2001.11.06.

A bíróság elutasította a Westel GSM keresetét és a perköltségek megfizetésére kötelezte a hazai legnagyobb mobiltávközlési szolgáltatót.

Engedékeny az új német bevándorlási törvény

2001.11.06.

A német kormányzó pártok előkészítették országuk legújabb, több engedményt tartalmazó bevándorlási intézkedéseit. A törvénytervezet a német lakosság gyors csökkenése miatt adódó gondokat - munkaerőhiány, a szociális háló fenntartása - próbálja orvosolni.

Parlament előtt a Dob utca ügye

2001.11.06.

Az, hogy elfogtak egy emberöléssel gyanúsított embert, mindenképpen eredménynek tekinthető, emellett belefér, hogy hibáztak is a rendőrök - mondta Kontrát Károly belügyi államtitkár, miután az SZDSZ-es Kóródi Mária az ügy felelősei iránt érdeklődött.

GVH-eljárás diákhitelügyben

2001.11.06.

A GVH versenyfelügyeleti eljárást indít a diákhitel ügyében. Egy egyetemista kölcsönkérelmét ugyanis elutasították, mert nem a Postabanknál vezeti a számláját. A hivatalban úgy látják, hogy a Diákhitel Központ Rt. a kölcsön olcsóságából adódó erőfölényes helyzetét a Postabankhoz, egy másik - a számlavezetési - piacra "vitte át".

A "Patriot-törvény" megkönnyíti a bűnüldözők munkáját

2001.11.06.

A közelmúltban meghozott PATRIOT törvény értelmében az internetszolgáltatók és a rendszergazdák bírói rendelkezés nélkül is kénytelenek hozzáférést biztosítani hálózataikhoz a bűnüldöző szervek számára, hogy megfigyelhessék a hackerek tevékenységét.

USA: nem teljes az egyetértés a Microsoft-ügyben

2001.11.06.

A szoftvercég trösztellenes ügyében született megállapodást ellenző csoportosulás élén Tom Reilly, Massachusetts-i főügyész áll. Reilly szerint a megállapodás jelenlegi formája csupán jelentéktelen változásokat eredményezne.

Kormányzati médiatúlsúly

2001.11.06.

Az augusztusi hírműsorokban szereplők 18 százaléka a kormánykoalícióhoz, 9 százaléka pedig a parlamenti ellenzékhez tartozott - derül ki az ORTT legújabb tartalomelemzéséből. A legtöbbet szereplő politikus a korábbi hónapokhoz hasonlóan ezúttal is Orbán Viktor kormányfő volt.

Az EU folytatja a Microsoft vizsgálatát

2001.11.05.

Az Európai Bizottság változatlanul folytatja az amerikai Microsoft programgyártó vizsgálatát, és a vizsgálat egyelore kezdeti szakaszban van - mondta hétfon az EU bizottságának egyik szóvivoje Brüsszelben.

Legfőbb Ügyészség: hangulatkeltés az egész

2001.11.05.

Hangulatkeltésnek nevezte a Legfőbb Ügyészség szóvivője azt a véleményt miszerint a Schlecht-ügy jól példázza, hogy az igazságszolgáltatás a politika befolyása alá került. Bárándy Péter ügyvéd nyilatkozott erről, miután az ügyészség megszüntette a 2 éve tartó nyomozást a Schlecht ügyben. A vádhatóság képviselője erre reagált.

Az MSZP nem támogatja a terrorizmus elleni törvény kivételes tárgyalását

2001.11.05.

Az MSZP nem támogatja a terrorizmus elleni törvénycsomag házszabálytól eltérő módon való tárgyalását - közölte Keller László frakcióvezető-helyettes és Vastagh Pál országgyűlési képviselő a frakció hétfői sajtótájékoztatóján.

Az ügyészség szerint nem igaz, hogy mindent rendben találtak Szabadi és az FVM körül

2001.11.05.

Nem felel meg a tényeknek az az újságokban megjelent - az érintett lapok szerint egyes parlamenti képviselők közlésére alapozott - állítás, amely szerint Polt Péter legfőbb ügyész a parlamentben kijelentette: Szabadi Béla és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) ügyei körül "mindent rendben találtak".

Felkészült adóhatóság, igyekvő adózók

2001.11.05.

A Fővárosi Bírósághoz az elmúlt öt esztendőben érkezett 34 600 közigazgatási ügyből 5700 adóper volt. A perértékek néhány tízezer forinttól milliárdos nagyságrendig terjedtek.

A Sun elégedetlen a Microsoft-megállapodással

2001.11.05.

A Sun Microsystems bejelentette, hogy elégedetlen a Microsoft elleni antitrösztperben született, John Ashcroft igazságügy-miniszter által "történelmi megállapodásnak" nevezett egyezséggel, és különper indításán gondolkodik.

Ismét alelnökről szavaz az Országgyűlés

2001.11.05.

Az őszi ülésszak legfeszítettebb tempójú parlamenti ülése várható a jövő héten, mivel a képviselők öt nap alatt húsz törvényjavaslat általános vitáját kénytelenek lezárni, hogy azokról még az idén szavazhasson a T. Ház. A parlament harmadszor is megpróbálkozik az Országgyűlés kisgazdaalelnökének megválasztásával, az FKGP-frakció ismét Bánk Attilát javasolja a posztra.

Nem tekinthettek bele a Schlecht-ügy irataiba

2001.11.05.

Panasszal fordultak az állampolgári jogok országos biztosához

Spamtilalom

2001.11.05.

A japán mobiltelefon-tulajdonosok szerencsésnek tartják magukat, mivel a bosszantó telefonos spameket a egy bírósági ítélet is tiltja.

Szigorodó sorozási szabályok

2001.11.05.

Az egészségügyi és a honvédelmi tárca rövid időn belül szigorítja a katonai sorozás orvosi vizsgálatait.

Mintegy hatmilliárd plusz a felsőoktatásnak

2001.11.04.

Jelentős várakozással tekintenek az egyetemek a zárszámadási törvény elfogadása elé, amely összesen 5,7 milliárd forintos pluszforrást juttatna a felsőoktatásnak - derült ki az MTI körkérdésére adott válaszokból.Klinghammer István, az ELTE rektora elmondta: az 5,7 milliárd forint a magyar felsőoktatásnak és az ELTE-nek egyaránt jól jön, megvan a hasznos helye.

Jogviták forrása lehet a régi devizák megszűnése

2001.11.04.

A kereskedelmi szerződések esetében a szerződések tető alá hozatala és a pénzügyi teljesítés több hónappal elválik egymástól, ezért az uniós ügyleteknél már most fel kell készülni a pénzcserére.

Martonyi: az EU méltánytalanul korán kéri az adókedvezmények felszámolását

2001.11.03.

Magyarország az EU-csatlakozás végső szakaszában szünteti meg a külföldi nagybefektetőknek nyújtott adókedvezményeket.

NATO-kérésre módosítják az alkotmányt?

2001.11.03.

Várhatóan még az ősszel módosítja a parlament a fegyveres erők alkalmazásának alkotmányos szabályait

Megegyezés a Microsoft-perben

2001.11.03.

A CNN értesülései szerint az amerikai igazságügyi minisztérium megegyezett a Microsofttal, így lezárulhat a régóta húzódó trösztellenes eljárás.

Szabályozás előtt a csengőhangpiac

2001.11.03.

Azok a médiapiaci csoportosulások, melyek a Napster és az MP3.com elleni peres ügyekben felperesként szerepeltek, várhatóan a közeljövőben is a híradások főszereplőivé válnak, hiszen most a mobiltelefonok csengőhangjaival kapcsolatban kívánnak pereskedni az ügyben érintett cégekkel.

Újabb pereskedés, ezúttal a Sonicblue a kiszemelt célpont

2001.11.03.

Az Egyesült Államok nagyobb televíziós társaságai, az ABC, a CBS, az NBC, valamint ezen cégek anyavállalatai szerdán közösen beperelték a Sonicblue-t, mondván, hogy a cég ReplayTV nevet viselő új digitális videorekordere sérti a szerzői jogokat.

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000