Hír archívum: 2001. december

Más hónap

Madrid aktív EU-külpolitikát szorgalmaz

2001.12.18.

A terrorizmus elleni harc, a sima átállás az euróra, a lisszaboni folyamat felélesztése, a bővítés, valamint a külpolitikában aktívabb európai szerepvállalás, az EU jövőjét célzó vitákban pedig a konvent munkájának beindítása alkotja a januárban kezdődő spanyol EU-elnökség hat prioritását - derült ki Josep Piqué spanyol külügyminiszter brüsszeli sajtóértekezletén.

Együttműködési megállapodást kötött az ORFK a magánnyomozói kamarával

2001.12.18.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK) együttműködési megállapodást kötött hétfőn Budapesten, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t. A dokumentumot az ORFK részéről Orbán Péter országos rendőrfőkapitány, míg az SZVMSZK részéről Vörösmarti Mihály elnök írta alá.

Vádemelés az országgyűlési tanácsadó ellen

2001.12.18.

Többrendbeli, hivatalos személy által, fontosabb ügyben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés, közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés miatt vádat emelt tegnap a Fővárosi Főügyészség Boros László ellen.

Az MSZP és az SZDSZ nemmel szavaz az OVB-jelöltekre

2001.12.17.

Az Országos Választási Bizottsági (OVB) új tagjairól is szavaz a parlament kedden. Az MSZP és az SZDSZ nemmel fog szavazni a jelöltekre, mivel szerintük politikailag nem semlegesek.

Soron kívülvizsgálja az ombudsman a postai poligráfot

2001.12.17.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa soron kívül megvizsgálja a poligráfügyet, és annak eredményéről várhatóan a hét végén ad tájékoztatást. Lenkovics Barnabás munkatársainak tájékoztatása szerint az adatvédelmi biztos hivatalához pénteken megérkezett két szocialista képviselőnek, Csiha Juditnak és Nagy Sándornak a Magyar Posta Rt.-nél végzett poligráfos vizsgálattal kapcsolatos beadványa.

Terry Black megtagadta a gyermek átadását

2001.12.17.

A piliscsévi jegyző felszólítása ellenére Rácz Károly hétfőn nem adta át a gondozásában lévő gyermeket a nevelőszülő szolgálatnak. A piliscsévi polgármesteri hivatal jegyzője az üggyel kapcsolatban az MTI-nek csak annyit kívánt mondani, hogy meghiúsult a gyámhatóság határozatának érvényesítése.

A gyilkos özvegy utolsó fellépése

2001.12.17.

Újabb két gyilkosságban találta bűnösnek a bíróság hétfőn Bécsben Elfriede Blauensteinert, akit egy rendbeli gyilkosságért 1997-ben már életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek.

Románia: bűnügyi vizsgálat himnuszeléneklés miatt

2001.12.17.

Románia legfőbb ügyésze hétfőn bűnügyi vizsgálatot rendelt el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellen amiatt, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) hétvégi értekezletén elénekelték a magyar himnuszt - jelentette a román közszolgálati rádió.

Terry Blacktől nevelőszülőkhöz kerül Danika

2001.12.17.

A XVI. kerületi gyámhivatal a jelenleg Rácz Károly gondozása alatt álló Vígh Dániel átmeneti nevelésbe vételét rendelte el.

Felvegyvereznék az ukrán újságírókat

2001.12.17.

A Nemzetközi Újságíró Szövetség nyilatkozatban ítélte el, hogy az ukrán kormány önvédelmi lőfegyverekkel kívánja ellátni az újságírókat.

Adócsaló-pánik az euró miatt

2001.12.17.

Pánik uralkodik abban a tucatnyi európai országban, ahol január elsejétől a közös pénz veszi át a nemzeti valuta helyét: nem kevesen az utolsó pillanatban kísérlik meg kimenekíteni az elmúlt években felhalmozott, feketén szerzett bevételüket.

Törölt utazási irodák

2001.12.17.

A vagyoni biztosíték igazolásának hiánya miatt töröl mintegy 15-25 utazási irodát a Gazdasági Minisztérium Engedélyezési és Közigazgatási Hivatala - tájékoztatott Andor Györgyné, a hivatal Belkereskedelmi és Idegenforgalmi Főosztályának vezetője.

Adatvédelem vagy biztonság?

2001.12.17.

Nem adhatná ki magyar utasok személyes adatait a Malév a hatályos adatvédelmi törvény szerint - állítják adatvédelmi szakértők.

A legmagasabb adósávba kerül jövőre az átlagkereset

2001.12.17.

A minimálbér-emelés 50 ezer forintra történő emelése az Ecostat számításai szerint mintegy 500 ezer alkalmazottat érint.

Az Európai Unió nem tűri a bűnüldözői hatalommal való visszaélést

2001.12.17.

A vissza nem térítendő állami támogatások más célra való felhasználását az EU tagállamaiban csalásnak minősítenék, még akkor is, ha a pénzt jogszerű célokra költik. Az unió nem feltétlenül az elkövető megbüntetéséhez ragaszkodik, hanem az összeg visszairányítását várja el.

Az Intel elvesztette a Broadcom elleni 82 milliós szabadalmi perét

2001.12.17.

Mivel a bíróság a Broadcomnak adott igazat, az Intel nem kapja meg azt a 82 millió dollárt, mely kártérítésül szolgált volna két szabadalma jogtalan felhasználása miatt.

SBC- és Nokia-vezetők tanúskodnak a Microsoft ellen

2001.12.17.

A tanúk előzetesen összeállított listája szerint az SBC Communications és a Nokia vezető alkalmazottjai is tanúskodni fognak a Microsoft ellen folyó trösztellenes perben, méghozzá annak a kilenc államnak az oldalán, melyek nem fogadják el az amerikai igazságügyi minisztérium és a többi perben részt vevő állam Microsofttal kötött egyezségét.

Az EU-reformokat kitűző konventet emelik ki utólag Laeken résztvevői

2001.12.16.

Mindenekelőtt a jövőbeni uniós reformok irányait meghatározni hivatott konvent felállítását emelték ki első értékelő nyilatkozataikban az EU laekeni csúcstalálkozójának résztvevői.

Kanadában új digitális szerzői jogi törvény készül

2001.12.16.

Mivel egy kis kanadai vállalat jogi küzdelmet folytat azért, hogy az USA-ból származó televíziós programokat az internet segítségével szolgáltasson Kanadában, az ország törvényhozása új, a digitális sugárzásra vonatkozó kiegészítő törvény meghozatalát tervezi, mint meglevő szerzői jogi törvényének kiegészítése.

Törvényt sértett és fizetett tavasszal a Fidesz

2001.12.15.

A Fidesz több mint hatvannégyezer forinttal lépte túl a 2001. évi időközi választásoknál a választási eljárásról szóló törvényben meghatározott jelöltenként felhasználható 1 millió forintos keretet.

Hegedűs Loránt mentelmi jogának felfüggesztését javasolják

2001.12.15.

Hegedűs Loránt mentelmi jogának felfüggesztését javasolta a parlamentnek a mentelmi bizottság. A testület megállapította: nem áll fenn összeférhetetlenség Rigler Zoltánnal szemben.

Netrendőrség: csak áprilistól

2001.12.15.

Hónapokat késhet az internetrendőrség eredetileg 2002. január 1-jére tervezett felállítása. Az Országos Rendőr-főkapitányságon belül működő speciális elektronikus egység leghamarabb március végén válhat ütőképes csapattá. A négyfős csoport ugyanis ma még csak papíron létezik. Sem helyük, sem számítógéprendszerük, egyelőre még szoftverük sincs az induláshoz.

Letartóztatták a marihuána engedélyezése mellett érvelő brit politikust

2001.12.15.

Manchesterben letartóztatták azt a liberál-demokrata képviselőt, aki a rendőrség előtt meglóbált egy marihuánás bélyeget. A politikus így tiltakozott az ellen, hogy korábban letartóztatták azt a férfit, aki meg akarta nyitni az első brit drogos kávéházat.

Antivírus cégek nem támogatják az FBI-t

2001.12.14.

Négy antivírus szoftvert gyártó cég képviselője kijelentette: nem változtatják meg szoftvereiket annak érdekében, hogy azok továbbengedjék az FBI által készített trójai faló típusú kémvírust.

Alapítványok és egyesületek bejegyzése: határidő a nyilvántartásba vételre

2001.12.14.

Alkotmányellenes mulasztását pótolja a Ház azzal, hogy kedden várhatóan elfogadja az egyesületek és alapítványok nyilvántartásba vételének szabályait: határidőhöz köti a szervezetek bírósági bejegyzését.

Versenyhivatali vizsgálat a mobilcégek ellen

2001.12.14.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa vizsgálatot rendelt el annak megállapítására, hogy a mobiltelefon-szolgáltatók versenysértő díjakat kérnek-e a vezetékes hálózatból mobilba irányuló hívásokért a helyi telefontársaságoktól.

BSA-rajtaütés a Profi üzletláncon

2001.12.14.

A Monori Rendőrkapitányság 2001. december 14-én délelőtt házkutatást foganatosított a Profi Magyarország Rt. székhelyén és egyes telephelyein. A nyomozás ismeretlen tettesek ellen indult szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt.

AZ IETF az amerikai szerzői jogi törvény alapján indított perektől tart

2001.12.14.

Az internet legfelsőbb szabványtestülete attól tart, hogy azon tagjai ellen büntető vagy polgári pereket lehet indítani a Digital Millennium Copyright Act (DMCA) alapján, akik a biztonsági protokollok kifejlesztésével foglalkoznak.

Az orosz hacker szabad, ha tanúskodik cége ügyében

2001.12.14.

Dimitrij Szklijarovot júliusban, Las Vegasban tartóztatták le, amiért feltörte az Adobe elektronikus könyveinek másolásvédelmét. A nagy nemzetközi visszhangot kiváltó ügyben decemberben megállapodás született.

Rendőrök vallottak Székely Zoltán ügyében

2001.12.14.

A rendőrök mindent láttak, mindent rögzítettek, és mindent el is mondtak a Székely-ügy tettenéréssel foglalkozó tárgyalásán a bíróságon. Az exkisgazda képvieslő pedig marad előzetes letartóztatásban. Folytatás jövőre.

Első fokon három és fél évre ítélték a Nyugati pályaudvari sortűz vádlottját

2001.12.14.

Első fokon három és fél éves letöltendő fegyházbüntetésre ítélte az 1956-os több halálos áldozatot követelő Nyugati pályaudvari sortűz kapcsán pénteken a Fővárosi Bíróság Mátai Ottó nyugállományú rendőrezredest.

Karancsi kontra ORFK: jogerősen munkaügyi pert nyert a százados

2001.12.14.

Jogerősen megnyerte a rendőrség ellen indított munkaügyi perét a Fővárosi Bíróság pénteken kihirdetett másodfokú ítéletével Karancsi Tibor 41 éves rokkant nyugdíjas rendőr százados, aki korábban a parlament olajbizottsága előtt is számot adott a Békés megyei olajbűnözéssel kapcsolatos információiról.

Intézetbe kerül Terry Black gyereke

2001.12.14.

A gyámhivatal felfüggeszti a szülők felügyeleti jogát, de azt sem engedi, hogy Terry Blacknél helyezzék el Danikát, akinek örökbeadásáról hónapok óta nem sikerül döntést hozniuk az illetékes hivataloknak. A csecsemőt intézetben helyezik el - határozott pénteken a gyámhivatal.

Több milliós per a budaörsi Tesco ellen

2001.12.14.

Több millió forintos kártérítésért perli a Tesco Global Rt.-t a cég budaörsi áruházának egyik menesztett dolgozója. A korábban vezető beosztású munkatársat a pfeiffer-féle mirigyláz döntötte le a lábáról, ám betegszabadságra nem engedték el, amikor még is táppénzre vonult, azonnal kirúgták.

MPEG-2 ügyben perlik a Dell Computert

2001.12.13.

Hat óriásvállalat képviselői a napokban közösen bejelentették, hogy a világ egyik legnagyobb számítógépgyártója, a Dell Computer olyan technológiákat használt bizonyos termékei esetében, mely technológiák szabadalmi jogai az ő cégeik tulajdonában vannak, ezért ez ügyben beperlik a Dell Computert.

Elnapolták az autóklub parkolási-adatvédelmi perét

2001.12.13.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön megtartott tárgyalásán 2002. február 4-re halasztotta, a Magyar Autóklub(MAK) által, a Belügyminisztérium Adathivatala, a Centrum Parkoló Kft. és az Euro-Inford Adatkezelő Kft. ellen indított per folytatását - mondta Kovács Kázmér, az autóklub jogi képviselője az MTI-nek.

Letartóztattak az egyetemi lövöldözés gyanúsítottját

2001.12.13.

Előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a Budakörnyéki Bíróság azt a férfit, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy öt napja több lövéssel életveszélyesen megsebesítette a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem karbantartóját.

Csak kisebb szabálytalanságokat talált a pártoknál az ÁSZ

2001.12.13.

Az Állami Számvevőszék a kisgazdapárt, a MIÉP, az MSZP és az SZDSZ 1999-2000-es gazdálkodását vizsgálta meg. Súlyosabb törvénytelenségeket nem, csak kisebb szabálytalanságokat találtak.

George Bush felmondta a rakétavédelmi rendszerek telepítését tiltó szerződést

2001.12.13.

George Bush amerikai elnök csütörtökön nyilatkozatban jelentette be, hogy az Egyesült Államok felmondja az átfogó rakétavédelmi rendszerek megteremtését tiltó, 1972-ben Moszkvával megkötött ABM-szerződést. A döntésről már értesítették is az orosz vezetést.

Mádl április hetedikére írta ki a választások első fordulóját

2001.12.13.

Mádl Ferenc köztársasági elnök csütörtökön bejelentette: április 7-re írja ki a 2002-es országgyűlési képviselőválasztás első fordulóját. E dátummal a szocialistákon kívül minden párt egyetértett. A második fordulót két héttel később, április 21-én rendezik.

Indiai rendőri akció hamisított HP-termékek forgalmazása ellen

2001.12.13.

Delhi és Mumbai városában sikeres rajtaütést hajtott végre az indiai rendőrség, lecsapva több rejtekhelyre is. A rendőri akció célja a hamisított HP LaserJet és Inkjet festékkazetták forgalmazásának megszüntetése volt.

Védrine felvetését burkoltan elutasították

2001.12.13.

A tagállamok hétfői külügyminiszteri tanácsülésén elfogadott következtetések nem említik, hogy hány tagjelölt fejezheti be csatlakozását 2002 végéig. Elemzők úgy gondolják, hogy ez egyben Hubert Védrine francia külügyminiszter javaslatának elutasítását is jelenti.

Öt év börtön a francia hírszerőnek

2001.12.13.

Két év letöltendő és három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte szerdán a párizsi katonai törvényszék Henri-Pierre Bunel volt hírszerző tisztet, akit árulás bűntettében marasztaltak el, mert 1998 októberében egy szerb titkosügynöknek átadta a NATO tervezett jugoszláviai légihadjáratának terveit.

2020
2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000