Hír archívum: 2002. május

Más hónap

Burjánzik az online hitelkártya-feketepiac

2002.05.13.

Hetente több tízezer lopott hitelkártya-számot kínálnak megvételre az interneten. A "csak tagok" számára elérhető cyber-piacokat javarészt az egykori Szovjetunió országaiból irányítják - írja a The New York Times. Az ebből származó kár meghaladja az évi egymilliárd dollárt.

Már SMS-ben is lekérdezhető, lopott-e az autó

2002.05.13.

Autó vásárlásánál nem árt résen lenni, nehogy lopott járművet vegyünk. Ennek elkerülésére egy magyar cég létrehozta saját programját, amely a mobiltelefonok SMS-ein keresztül bárki kíváncsiságát ki tudja elégíteni.

Az adónyomozás tavalyi eredményei

2002.05.12.

- Az adóhatóság tavaly összesen 1.078 esetben 1.190 személy ellen kezdeményezett büntetőfeljelentést, 8,3 milliárd forint elkövetési értékre vonatkozóan, ami 10,8 százalékkal kevesebb mint 2000-ben - derül ki az APEH 2001. évi tevékenységéről kiadott összeállításból.

Komoly bírságokat szabhat ki a HÍF

2002.05.12.

A szolgáltatók teljes támogatásukról biztosították a Hírközlési Felügyelet piacfelügyeleti tervét

Neten árulják a mobilátkódoló készleteket

2002.05.12.

Nyolc év börtön jár a telefonok feltöréséért

A felperes államok nem demonstrálják a moduláris Windowst

2002.05.11.

A Microsoft ellen folyó antitrösztper kilenc felperes állama bejelentette, hogy mégse kívánják bemutatni a bíróságnak azt a modulárisan felépített Windows-változatot, amely az operációs rendszer butított verziójának kiadási lehetőségét is alátámasztaná.

A csőbombás pere

2002.05.11.

Megkezdődött a bírósági eljárás a csőbombás ellen. A 21 éves Luke Helder a múlt hét végén 18 apró robbanószerkezetet helyezett el postaládákban öt amerikai államban.

Szigorúbb ellenőrzést ígér a HÍF

2002.05.11.

A távközlési piac felügyeletére és ellenőrzésére kapott megbízást a Hírközlési Felügyelet. A hírközlési törvény értelmében a jövőben többek között a távközlési társaságok jogkövető magatartását és a termékek minőségét felügyeli majd a testület. Reményeik szerint a piac zavartalan működése elősegíti a verseny éleződését, az árak csökkenését

Zsaroló adórevizorokat értek tetten

2002.05.11.

A hivatalnokok 600 ezer forintot akartak átvenni egy vállalkozótól

Megvan az új kormánystruktúra

2002.05.10.

Nem lesz PHARE-ügyi és a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter, a szociális és családügyi minisztériumot összevonják az egészségügyivel, és a gazdasági tárcához kerül a közlekedés ügye.

Villámgyors EU-bővítés terve

2002.05.10.

A dán elnökség fő törekvése lesz a tárgyalások lezárása

A Munka törvénykönyvének módosítására készül az új kormány

2002.05.10.

Négy év alatt fokozatosan 25 százalékkal akarják javítani a fizetések vásárlóerejét

Keller pert nyert a Magyar Nemzettel szemben

2002.05.10.

Keller László szocialista képviselő első fokon helyreigazítási pert nyert a Magyar Nemzettel szemben, amely azt állította, hogy megfenyegetett egy ügyvédet.

Az Legfelsőbb Bíróság elutasította a pártpénzek elosztásáról szóló keresetet

2002.05.10.

A Legfelsőbb Bíróság (LB) elutasította azt a beadványt, melyben egy magánszemély kifogásolta az Országos Választási Bizottságnak (OVB) a pártok számára biztosított költségvetési források elosztásáról szóló állásfoglalását

Trigon ügy - 700 milliót fizet az állam

2002.05.10.

A Legfelsőbb Bíróság (LB) pénteken kihirdetett jogerős ítéletében mintegy 700 millió forint megfizetésére kötelezte a Pénzügyminisztériumot (PM) abban a perben, amelyet a Trigon Bank Rt. indított a Nádor 95 Rt. és a tárca orosz államadósság kapcsán 1998 februárjában megkötött előszerződése nyomán.

Hendrix családja jogdíjakért pereskedik

2002.05.09.

Jimi Hendrix családja pert indított a legendás rockzenész néhány korai felvételének szerzői jogaiért.

Értéksablon az állami földekre

2002.05.09.

A szaktárcák helyett a kormányfői bizottság dolgozott

Formálódik a jövő évi szja-tábla

2002.05.09.

Huszonöt százalékra csökkenhet 2003-ban az átlagkereset után fizetendő adó

Õrizetben Fortuyn gyilkosa

2002.05.08.

Előzetes letartóztatásba helyezték szerdán azt a 32 éves férfit, aki alaposan gyanúsítható a Pim Fortuyn holland jobboldali politikus életét kioltó hétfői merénylet elkövetésével.

Állami földeladás: Alkotmánybírósághoz fordul a MAÉT

2002.05.08.

Törvényes a Magyar Nemzeti Földalap Kht. tulajdonában lévő földek értékesítése - erről a Magyar Mező- és Erdőgazdasági Érdekképviseleti Tanács tájékoztatja az Alkotmánybíróságot. A MAÉT földvédelmi mozgalmat indít a magyar termőföld védelmében.

Megrovás a Magyar Rádió elnökének

2002.05.08.

A Budakörnyéki Bíróság Kondor Katalint, a Magyar Rádió Rt. elnökét megrovásban részesítette az ellene nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt indult perben. Az április 24-én hozott bírósági végzés a büntető eljárást megszüntette.

Jogértelmezési vita két választási bizottság között

2002.05.08.

A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) elé kerül ismét az a két panasz, amelyet a XII. kerületben működő 18. számú választási bizottság megismételt döntései ellen nyújtottak be. Mint azt a Fővárosi Választási Iroda munkatársaitól az MTI szerdán megtudta, mindkét esetben plakátokkal kapcsolatos panaszt nyújtott be két választópolgár.

Bár az EU "öntené" a pénzt környezetvédelembe, hiányzik a háttér intézményi rendszer

2002.05.08.

Magyarország új kormányának minél előbb ki kell alakítania azt a környezetvédelmi intézményrendszert, amely lehetővé teszi a közösségi pénzek fogadását az ország európai uniós csatlakozást követően.

Nyomozást rendeltek el Kosztolányi Dénes ügyében

2002.05.08.

Elrendelték a nyomozást a fideszes képviselő, Kosztolányi Dénes autóbalesete ügyében. A képviselő márciusban karambolozott, de senki nem sérült meg. A kórházba szállított Kosztolányi vérében azonban alkoholt találtak.

Klubrádió: nem mondanak le a perelt műsorcímekről

2002.05.08.

A rádió vezetése megalapozatlannak tartja a bíróság ez ügyben született, nem jogerős, első fokon meghozott ideiglenes intézkedését, ezért használják továbbra is a Megbeszéljük és a Krónika pont délben címeket.

Fogyasztóvédelmi állásfoglalás az internetezésről

2002.05.08.

Az internetezés minél szélesebb körben való elterjesztését a hatóságoknak olyan intézkedésekkel kell lehetővé tenniük, amelyek fokozzák a szolgáltatók versenyét - közölte az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) közleményben.

Megjelent az első online személyi igazolvány

2002.05.08.

Ezidáig nehéz volt egy személy online azonosságának minden kétséget kizáró bizonyítása. Könnyű volt az adatait ellopni, számos esetben illetéktelen kezekbe kerültek. A most bemutatott megoldás ezekre a problémákra kínál megoldást.

Rejtett privatizációval vádolják a Magyar Postát

2002.05.08.

Egy olasz ingatlanügynök tulajdonába került a Klotild palota, Budapest belvárosának egyik legismertebb, műemléki védettségű épülete. Korábbi tulajdonosa a Magyar Posta Rt. egy különös cégmanipulációval játszotta át - értesült a Népszava.

Elkészült az állami földek eladásának versenyszabályzata

2002.05.08.

Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden Budapesten aláírta az állami földek eladását ténylegesen is lehetővé tevő versenytárgyalási szabályzatot.

Nagy-Britannia nem győz fizetni a műhibák után

2002.05.08.

A brit egészségügyi minisztérium az orvosi műhibaperek kezelésének radikális reformjára készül, miután a jelenlegi rendszer hovatovább elviselhetetlen terheket ró a nemzeti egészségbiztosítóra (NHS).

Újabb tanúk a Microsoft-perben

2002.05.08.

Kedden a platform csoport alelnökének meghallgatásával folytatódott a szoftveróriás és a kilenc, megegyezést elutasító állam pere.

Az OVB csütörtökön adja át az országos listán mandátumhoz jutott képviselők megbízólevelét

2002.05.08.

A parlament delegációs termében csütörtökön délelőtt adják át az országgyűlési választásokon az úgynevezett országos listáról mandátumhoz jutott 70 képviselőnek a megbízólevelét. Ficzere Lajos, az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke erről nyilatkozva kedden az MTI-nek azt is elmondta, hogy kezdeményezésére az eseményen részt vesz a köztársasági elnök.

Félmilliárdnyi fiktív számla

2002.05.07.

Õrizetbe vették azt a debreceni vállalkozót, aki több mint félmilliárd forint összértékben értékesített fiktív számlákat.

Évtizedeken át nem háborgatták a tömeggyilkos SS-tisztet

2002.05.07.

A hamburgi tartományi bíróságon kedden megkezdődött egy volt SS-tiszt pere. A 93 éves Friedrich Engelt az ügyészség azzal vádolja, hogy a Genovában állomásozó SS-alakulat biztonsági szolgálatának parancsnokaként 1944 májusában ő adott utasítást 59 olasz túsz agyonlövésére.

5 év börtönbüntetés is járhat domainregisztrációért

2002.05.07.

Egy készülődő törvényjavaslat ennyire szigorúan akarja fogni mindazokat, akik megtévesztő adatokat közölnek magukról egy domain regisztrációja során.

Főbelőtte magát egy debreceni rendőrtiszt

2002.05.07.

Öngyilkos lett hétfőn hajnalban egy 42 éves debreceni rendőr- alezredes. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság részleteket nem közölt, az indítékot az ügyészségi nyomozóhivatal bevonásával próbálják kideríteni.

Nem alkotmánysértő a közös lista választójogi szabályozása

2002.05.07.

Az Alkotmánybíróság elutasította azokat az indítványokat, amelyek az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvénynek a közös lista állítására és az arra leadott szavazatok megosztására irányadó rendelkezései alkotmányellenességét állították - tudatta a testület kedden közleményben az MTI-vel.

Washington elutasította az ENSZ-bíróságot

2002.05.07.

Az Egyesült Államok hétfőn hivatalosan elutasította az ENSZ Nemzetközi Büntető Bíróságának (NBB) létrehozásáról szóló római döntés ratifikálását - jelentette be Washingtonban Marc Grossman amerikai külügyminiszter-helyettes.

Másfél millió bankbetét még ma is névtelen

2002.05.07.

Az év első négy hónapjában az anonim betétek alig negyedét nevesítették tulajdonosaik. Júliustól ezt már csak külön díjért tehetik meg. Az anonim betétek döntő részét kezelő OTP Bank június végéig vállalja a módosítás költségét. Ez az összeg egyenként néhány száz, összesen viszont több százmillió forint.

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000