Hír archívum: 2004. január

Más hónap

IP-címeket perel a RIAA

2004.01.23.

A legnagyobb amerikai lemezkiadókat tömörítő RIAA a napokban újabb félezer bírósági keresetet nyújtott be illegális fájlcserélők ellen. A már szinte megszokottnak tekinthető esemény különlegessége azonban az, hogy az érdekvédelmi szövetség ezúttal nem konkrét felhasználókat, hanem gyakorlatilag IP-címeket jelölt meg "vádlottként".

APEH: zöldszám az adózók tájékoztatására

2004.01.23.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hivatal (APEH) az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a személyi jövedelemadó-bevallás időszakában az adózók tájékoztatása céljából az idén is működteti ingyenesen hívható telefonvonalát.

Bírót, ügyészt nem szondáztathat a közlekedési rendőr

2004.01.23.

Bírót, ügyészt nem szondáztathatnak meg a közlekedési rendőrök, kivéve a tettenérés, a nyilvánvalóan alkoholos állapot esetét - mondta csütörtökön a Legfelsőbb Bíróság tanácselnöke egy kollégiumi álláspontra hivatkozva.

Bíróság előtt a bordatörő rendőr

2004.01.22.

Több bordáját is eltörte egy autósnak a vád szerint az a rendőr, akit emiatt állítottak bíróság elé Budapesten - jelenti a HavariaPress. A vádirat szerint a 30 éves, büntetett előéletű rendőr zászlós tavaly április 5-én, a délelőtti órákban állított meg egy sofőrt a Nagykörösi út XVIII. kerületi szakaszán.

Tovább perlik a lakók az áruházat

2004.01.22.

Kárvallott lakók, illetve tanúk meghallgatásával folytatódott az a per, amit mintegy tíz magánszemély indított az IKEA áruház ellen - jelenti a HavariaPress.

Sok kistelepülés elmaradt az uniós jogharmonizációval

2004.01.22.

A kistelepülések egy része még hozzá sem kezdett jogszabályainak uniós harmonizációjához, a belügyi tárca ezért az érdekszövetségeket és a közigazgatási hivatalokat arra kéri, hogy nyújtsanak szakmai segítséget a helyhatóságoknak. Az önkormányzatoknak májusig kell befejezniük rendeleteik módosítását.

A belügyminiszter átalakítja a határőrség szervezetét

2004.01.22.

A belügyminiszter az uniós csatlakozással indokolta kedden Budapesten újságírók előtt azt a döntését, hogy átalakítja a határőrség szervezetét, vagyis a határőrizeti és a határforgalmi egységek összevonásával Határrendészeti Kirendeltség néven egy új intézmény jön létre.

30 napra felfüggesztette az ORTT a Tilos Rádió működését

2004.01.22.

Egyes decemberi műsoraiban elhangzottak miatt harminc napra felfüggesztette a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerdán.

Tíz hónap szabadságvesztésre ítélték a Demokrata főszerkesztőjét

2004.01.22.

Letöltendő szabadságvesztésre ítélte Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata című hetilap főszerkesztőjét a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében - tudatta az MTI-vel a magánvádas eljárást rágalmazás miatt megindító Mécs Imre szabad demokrata országgyűlési képviselő.

Peren kívüli egyezséget ajánlott a Toi For Kft. Varga Balázs Péter családjának

2004.01.22.

Peren kívüli egyezséget ajánlott az Irakban elhunyt Varga-Balázs Péter családjának a fiatalembert foglalkoztató ToiFor Kft. - közölte a család tájékoztatása alapján Bárándy György ügyvéd az MTI érdeklődésére szerda este.

Kártérítést követel a rendőrségtől Horváth Szilárd

2004.01.21.

Horváth Szilárd, valamint két újságíró meghallgatásával folytatódott a bíróságon annak a kártérítési pernek a tárgyalása, amit a móri mészárlással hírbe hozott férfi indított a rendőrség ellen - jelenti a HavariaPress.

Fiatal jogászok tanácskoztak az EU jogrendjéről

2004.01.21.

Dominique Perben hétfőn Bárándy Péterrel tárgyalt Budapesten, a francia igazságügyi miniszter méltatta a Magyarországon elindult jogi reformokat, és azt mondta: Magyarország az egyik legjobb tanuló a csatlakozó országok között.

Szájer József az EP alkotmányügyi bizottságának üléséről

2004.01.21.

Nagyon fontos, hogy megszülessen az EU első alkotmányos szerződése, mert ennek elmaradása súlyos bizalmi válsághoz vezethet az unióban - állapította meg kedden Brüsszelben Szájer József, a Fidesz - MPSZ alelnöke, az Országgyűlés európai parlamenti megfigyelő csoportjának tagja.

Bárándy: a büntetés-végrehajtás magáévá tette az új büntető-politikát

2004.01.21.

A megváltozott stílusnak, tartalomnak nem lettek negatív hatásai, nem csökkent a biztonság szintje és az elítéltek nem élnek vissza a kedvezményekkel - mondta Bárándy Péter a büntetés-végrehajtási szervezet elmúlt évi munkáját értékelő országos értekezlet után tartott sajtótájékoztatóján.

Tilos Rádió: a rendőrség elfogatóparancsot adott ki egy zászlóégető ellen - nem látnak okot szerződésbontásra az ORTT jogi szakértő

2004.01.21.

Nem látnak okot a Tilos Rádió műsorszolgáltatási szerződésének felbontására a médium ügyének elbírálásához kért jogi szakvélemények készítői - tudta meg kedden, egy nappal a téma újbóli tárgyalása előtt Hajdu Istvántól, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökétől az MTI.

A Red Hat jogi garanciát biztosít szoftvereihez

2004.01.21.

Az SCO Group hosszadalmas Linux-licenc perére reagálva a Red Hat garantálja, hogy szoftvervásárlóitól minden esetleges későbbi per kártérítését magára vállalja, így vélhetően nem csökken a vállalat forgalma, vásárlóiknak nem kell tartaniuk az SCO követeléseitől.

Nemzeti Hírközlési Hatóság: megvalósul a számhordozhatóság

2004.01.21.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) központi referencia adatbázisához beérkezett adatok szerint január 22-én valósul meg első alkalommal, hogy egy hazai vezetékes telefon előfizető, korábbi hívószámának megtartása mellett új szolgáltatót vesz igénybe - közölte a hivatal az MTI-vel.

Neve miatt került összetűzésbe a Microsofttal egy 17 éves fiatal

2004.01.20.

Egy 17 éves főiskolás a napokban kapta kézhez a Microsoft azon levelét, amelyben a redmondi konszern zsarolással vádolja őt. Mike Rowe azzal érdemelte ki a Microsoft ügyvédeinek figyelmét, hogy egy a saját nevét tartalmazó domain-nevet regisztráltatott, majd amikor a Microsoft annak megszüntetésére szólította fel, nem fogadta el az azért cserébe kínált nevetséges összeget.

Új cégnyomtatványok az IM honlapján

2004.01.20.

2004. január elsején hatályba lépett a cégbejegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 8/1998. (V.23.) IM rendelet módosítása. (Kihirdetve a Magyar Közlöny 2003. december 18-i, 148. számában)

Felmérés a a non-profit szervezetekkel kapcsolatos jogszabályok felülvizsgálatához - Zárótanulmány

2004.01.20.

Az Igazságügyi Minisztérium a sajtóban és honlapján közleményt tett közzé, amelyben a civil szervezetek segítségét kérte a non-profit szervezetekkel kapcsolatos jogszabályok felülvizsgálatához. A tárca célja az volt, hogy e széles kört érintő jogszabályok módosítását előzze meg egy olyan felmérés, amely kijelölheti a felülvizsgálat főbb irányait.

Lezárult a Malév adatkezelésével kapcsolatos ombudsmani vizsgálata

2004.01.20.

A Malévnak jóval nagyobb figyelmet kell fordítania a légiutasok hozzájárulásának megszerzésére és tájékoztatására annak kapcsán, hogy a terrorizmus elleni harc jegyében az adataikat továbbítják az Egyesült Államoknak - állapította meg az adatvédelmi biztos vizsgálata.

Pert nyert a Vodafone a Matáv ellen

2004.01.20.

A Fővárosi Ítélőtábla mintegy 155 millió forintos jogerős kártérítés megfizetésére kötelezte a Matáv Rt.-t a Vodafone Magyarország számára - közölte a mobilcég az MTI-vel.

A szociális biztonságra koncentrálnak idén az EU jogalkotói

2004.01.20.

Magyarországnak nemcsak végrehajtóként, hanem döntéshozóként is részt kell vennie az Európai Unió egészségüggyel és szociális helyzettel kapcsolatos intézkedéseiben. A szakminisztérium ezért már felkészült a következő két félév - az ír és a holland elnökség - alatt esedékes témákra.

Törvénytelen a szélessáv megosztása

2004.01.20.

A szélessávú internetelérés viszonylag könnyen megosztható, a szolgáltatók ezt mégsem engedélyezik. Bár az olcsóbb internetezésre vágyók szerint a szolgáltatók csak önző üzleti érdekeik miatt vezették be a szigorú korlátozást, a valóságban törvényi akadálya van a sávszélesség lakáson kívüli megosztásának.

Az európai törvényhozók szigorúbb fellépést követelnek a pornó ellen

2004.01.20.

Az internet és az egyre kifinomultabb mobiltelefonok lehetővé teszik, hogy a globális szexipar, és benne a kemény pornó, mindennapjaink részévé váljon, állapították meg a szakértők.

Nem jogos a regisztrációs adó

2004.01.20.

A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete szerint a február 1-je előtt behozott használt járművek után nem lehet a regisztrációs adót jogszerűen követelni

Nem jár visszamenőleges kamat a kismamáknak

2004.01.19.

Az Alkotmánybíróság szerint nem ütközik az alaptörvénybe, hogy nem jár késedelmi kamat a visszamenőlegesen megállapított családi támogatás után.

Vádjavaslat a balástyai rém ügyének főnyomozója ellen

2004.01.19.

A Csongrád Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal a múlt héten fejezte be a nyomozást a gyanúsított rendőr alezredes - a Csongrád megyei rendőrkapitányság volt főnyomozója -, és társai ügyében.

Domainbrókerkedés gyanúja az nhh.hu körül

2004.01.19.

A www.hif.hu és a www.nhh.org.hu internetes címek alatt érhető el a januártól működő Nemzeti Hírközlési Hatóság honlapja. A kézenfekvőnek tűnő nhh.hu domaint néhány héttel a távközlési felügyeleti szerv megalakulása előtt jegyezte be egy magánszemély.

Kártérítési eljárást indít Varga-Balázs Péter családja?

2004.01.19.

Varga-Balázs Pétert foglalkoztató magyar cég elleni kártérítési eljárás megindítását fogja javasolni szerdán az Irakban elhunyt fiatalember testvérének a család jogi képviselője. Bárándy György közölte: szerdán találkozik az elhunyt testvérével, akinek azt fogja javasolni "hogy magyar vonatkozásban indítsuk meg ezt az eljárást, ami annyit jelent, hogy az ember felszólítja a másikat és ha az nem reagál, vagy nem úgy, ahogy az ember várná, akkor nincs más hátra, mint peres eljárást" kezdeményezni.

Per a Network Solutions és a Register.com ellen

2004.01.19.

Egy nemrég alakult cég, a Nizza Group keresetében e-mail és domén elnevezési szabványának elbitorlásával vádolja a két nagy doménregisztráló céget.

Szigorodó fogyasztóvédelmi intézkedések az EU-ban

2004.01.19.

A termékek biztonságáról szóló EU-direktíva csütörtök óta van érvényben. Előírásai az élelmiszerek kivételével minden fogyasztói termékre vonatkoznak és a korábbiaknál szigorúbbak. A gyártóknak és a forgalmazóknak törvényes kötelességük jelenteni, ha felfedezik, hogy az általuk forgalmazni kívánt termék nem biztonságos.

Időbélyegző kerül az adóbevallásokra

2004.01.19.

Az APEH-hez beérkező kiemelt adóbevallásokat a NetLock elektronikus hitelesítés-szolgáltató látja el időbélyegzővel - jelentette be a társaság. Az időbélyegzéssel elektronikus dokumentumok, fájlok meghatározott időpontbani létezése bizonyítható.

Cimoszewicz az EU alkotmányozás esélyeiről

2004.01.19.

A gyors kompromisszum Lengyelországnak is érdekében áll az Európai Unió alkotmányos szerződése ügyében - bizonygatta vasárnap Wlodzimierz Cimoszewicz lengyel külügyminiszter. Cimoszewicz délután a bialowiezai erdőben fekvő vadászlakában nem hivatalos találkozót tartott Ana Palacio spanyol külügyminiszterrel.

Bárándy Péter: tudatosan felépített cselekvés volt a zászlóégetés

2004.01.19.

Tudatosan felépítettnek nevezte a Tilos Rádió elleni január 11-i tüntetésen a zászlóégetéskor történteket Bárándy Péter igazságügy-miniszter hétfőn reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című adásában. Az ügyet nem lehet kiragadni abból a miliőből, melyben megtörtént - hangsúlyozta a zászló elégetése kapcsán a miniszter.

Károli Gáspár Református Egyetem Kari Tanácsa megerősítette döntését: homoszexualitása miatt kizárja hallgatóját

2004.01.19.

A Károli Gáspár Református Egyetem Kari Tanácsa újólag megerősítette azt a korábbi döntését, hogy homoszexualitása miatt kizárja az intézményből az egyik hallgatót - hangzott el a Klubrádió vasárnap esti hírműsorában.

Mindent megvizsgálnak a Tilos előtti tüntetés után

2004.01.18.

A tüntetést biztosító rendőrnek kötelessége fellépni a szándékos bűncselekmény tettese ellen – nyilatkozta Szikinger István ügyvéd, a rendőrségi jog szakértője. A parancsnokok megvizsgálják a rendőrök magatartását. A IX. kerületi kapitányság közösség elleni izgatás helyett garázdaság miatt folytatja a nyomozást a szabadlábon védekező két zászlóégető ellen.

Bárándy Péter: a büntetőeljárási törvény módosítása és új börtön építése várható

2004.01.18.

Még idén sor kerülhet a büntetőeljárási törvény módosítására és megindulhat az új, magántőkéből épülő börtön beruházása is - mondta el Bárándy Péter az MTI-nek.

Bárándy Péter a csatlakozásról, a jogharmonizációról és a jogalkalmazásról

2004.01.17.

Az Európai Unióban döntő szerephez jutott a jog, a csatlakozó országoknak el kell érniük azt a demokráciaszintet, ami a legfejlettebb tagállamokra jellemző, a magyar jogrend és jogászság azonban felkészült a belépésre - nyilatkozott Bárándy Péter az MTI-nek.

APEH: a negyedéves áfa gyakoriság 2004. évre vonatkozó választására irányuló nyilatkozat megszűnéséről

2004.01.17.

AZ APEH tájékoztatja az adózókat, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 180. § (2) bekezdése értelmében az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvénynek az áfa bevallási gyakoriságot szabályozó 47. §-a 2004. január 1-jétől hatályát vesztette.

Az Alkotmánybíróság 2004. január 19-20 -i teljes ülésének napirendje

2004.01.17.

Az Alkotmánybíróság megtárgyalja az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvénynek a mentelmi joggal összefüggő egyes rendelkezéseit kifogásoló indítványt.

Jogellenes volt a meleg fiú eltanácsolása az egyetemről

2004.01.17.

Nincs joga eltanácsolni a Károli Gáspár Református egyetemnek azt az ötödéves hallgatót, aki elismerte, hogy homoszexuális. Az esélyegyenlőségi miniszter az RTL-KLUB Híradónak elmondta, hogy a diszkrimináció tilalma az egyházi iskolákra is vonatkozik.

Az állampolgárok leginkább a képviselőkön spórolnának

2004.01.17.

Meglehetősen nagy tömegben érkeznek az ötletek, és tömegével érkeznek, nemcsak a hívások, hanem a Pénzügyminisztérium internetes honlapján fenntartott fórumra is elképesztő mennyiségű javaslat, ötlet érkezik, és hasonló a helyzet az elektronikus postával – mondta el Csák Csongor, a tárca szóvivője.

Kisebbségvédelem: nemzeti érdek a normatív jogi bázis

2004.01.17.

Magyarországnak fontos nemzeti érdeke, hogy a kisebbségi jogi szabályozás nagyobb normatív bázist kapjon az Európai Unióban - mondta az Alkotmánybíróság elnöki főtanácsadója a Kisebbségek Európában című konferencián szerdán Budapesten.

Nyilvánosak a Molnár Csaba elleni nyomozás adatai

2004.01.17.

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken feloldotta a Molnár Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénzmosás elleni osztálya vezetőjének ügyében folyó nyomozás adatainak titkosságát, ezután a nyílt eljárás szabályai szerint folyik a nyomozás.

Kivégzések a biztonságérzet növeléséért?

2004.01.16.

A nemi erőszakért, gyilkosságért és lopásért Hopej (Hebei) tartományban kiszabott 16 halálbüntetés közül a Sicsiacsuang című helyi napilap csütörtöki beszámolója szerint 13 esetben alkalmaztak halálos injekciót.

Internetcenzúrától tartanak Franciaországban

2004.01.16.

A francia internetes szolgáltatók, köztük a Wanadoo, AOL és a Tiscali fontos szolgáltatásaik leállításával fenygetnek arra az esetre, ha törvényileg kötelezik őket az ügyfelek internetes ténykedésének ellenőrzésére.

APEH: a munkáltató által a 2003. évi személyi jövedelemadó megállapításánál figyelembe vehető kedvezményekről

2004.01.16.

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 12. §-ában foglaltak alapján, az egyéb feltételek fennállása esetén a magánszemély bevallást helyettesítő munkáltatói vagy ezzel egyenértékű elszámolást kérhet akkor is, ha az e törvényben foglalt következő adókedvezményeket kívánja érvényesíteni.

Szabadalmat sért az Internet Explorer

2004.01.16.

A chicagói szövetségi bíró, James Zagel szerint is megsértette a Microsoft az Eolas Technologies fejlesztőcég és a Kaliforniai Egyetem közös szabadalmi jogait, ezért hamarosan jelentős változtatásokat kell végrehajtania bizonyos internetes szoftvereiben, például az Internet Explorerben.

Az APEH állást foglalt a Sulinet Expressz önadózásával kapcsolatban

2004.01.16.

Az Oktatási Minisztériumhoz számos megkeresés érkezett azzal kapcsolatban, hogy a Sulinet Expressz Programban történő vásárlás esetén a nem önadózó vásárlókat a munkáltató felszólította az önadózás választására.

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000