Hír archívum: 2004. április

Más hónap

A közigazgatási eljárási törvényről tárgyalt a kormány

2004.04.30.

A kormány első olvasatban tárgyalt a közigazgatási eljárási törvénytervezetről, amelynek részleteit várhatóan május 12-én hagyják jóvá - közölte a kormányszóvivő a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón.

Iparjogvédelmünk régi-új intézménye: a felszólalás

2004.04.30.

A védjegytörvényünk jogharmonizációs célú módosítását is magába foglaló 2003. évi novella gyakorlati tapasztalatokon nyugvó legjelentősebb módosítása a felszólalás intézményének a védjegyeljárásba történő bevezetése.

Az Alkotmánybíróság 2004. május 03-04-i teljes ülésének napirendje

2004.04.30.

Az Alkotmánybíróság következő teljes ülésén megtárgyalja a büntetőeljárásról szóló törvénynek a távollevő terhelttel szembeni eljárásra vonatkozó rendelkezéseit kifogásoló indítványt.

Európai közösségi jogászi tevékenység

2004.04.30.

A Budapesti Ügyvédi Kamara honlapján tett közzé több, az Unió területén praktizáló ügyvéd ill. ott dolgozni kívánó magyar ügyvéd számára fontos dokumentumot.

Lomnici reméli, nem lesz gond

2004.04.30.

Semmiképpen sem szeretném dramatizálni a helyzetet - fogalmazott a Népszava kérdésére Lomnici Zoltán a Legfelsőbb Bíróság és az Országos igazságszolgáltatási Tanács elnöke annak kapcsán, hogy hónapokat késhet a közösségi jog magyar nyelvű kihirdetése.

Sztálin már nem díszpolgár

2004.04.30.

Egyhangú szavazással fogadta el a Fővárosi Közgyűlés, hogy J. V. Sztálin nem tekinthető többé Budapest díszpolgárának.

Nem tett vallomást Tasnádi

2004.04.30.

Nem érezte magát bűnösnek, és nem is tett vallomást a bíróságon Tasnádi Péter, aki a mai nap adócsalás miatt állt a bíróság elé - jelenti a HavariaPress.

A Belügyminisztérium közleménye a határátlépés szabályainak változásáról

2004.04.29.

Magyarország 2004. május 1-jén csatlakozik az Európai Unióhoz. Ezt követően a Szlovéniával, Ausztriával és Szlovákiával közös határunk (1139 km) az Európai Unió belső, az Ukrajnával, Romániával, Szerbia-Montenegróval és Horvátországgal közös határunk (1103,5 km) az EU külső határává válik.

Bíróság vár a késlekedőkre

2004.04.29.

Miután a kétszeri figyelmeztetés sem használt, az Európai Bizottság úgy döntött, hogy az Európai Bíróság elé idéz hat uniós tagállamot – adta hírül a Rapid. Az ügyben érintett országok – Belgium, Németország, Görögország, Franciaország, Luxemburg és Hollandia – ugyanis a mai napig nem építették be jogszabályaikba az elektronikus hírközléssel kapcsolatos uniós irányelveket.

Vitaindító - A társadalom számára nagy jelentőségű események listájáról szóló kormányrendelet tervezettel kapcsolatos ORTT közmeghallgatáshoz

2004.04.29.

A 2002. évi XX. törvénnyel módosított 1996. évi I. törvény a kormány kötelességévé tette, hogy a társadalom számára nagy jelentőségű események listáját rendeletben megalkossa, összhangban a 97/36 számú EK. Direktíva, valamint a Határokat átlépő televíziózásról szóló európai egyezményt módosító jegyzőkönyv előírásaival.

Népszavazáson dönthetnek a lengyelek az EU alkotmányáról

2004.04.29.

Kész megállapodást kötni az EU alkotmányáról Lengyelország - jelentette ki Aleksander Kwasniewski. A lengyel államfő szerint a lengyel választók készen állnak az alkotmány elfogadására. Kwasniewski szerint az EU-csatlakozást követően visszaeshet az EU-ellenes populista Önvédelem támogatottsága is.

Jövőre elkészül a szociális törvény koncepciója

2004.04.29.

Az egészségügyi tárca már dolgozik a szociális minimum meghatározásán - közölte Kökény Mihály szerdán Országgyűlés Szociális és Családügyi Bizottsága ülésén. A miniszter elmondta, hogy 2005-re elkészül az új szociális törvény koncepciója.

Alkotmányellenes az "Ukrajnában csak ukránul"

2004.04.29.

Nem alkotmányos az ukrán médiahatóságnak az a korábbi döntése, amelyben kötelezővé tette az ország tévé- és rádióállomásainak, hogy csak ukránul sugározhatják műsoraikat.

Továbbra sincs lista a védett övezetekről

2004.04.28.

Továbbra sem készül lista a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében a prostitúciós szempontból védett utcákról Budapesten - jelenti a HavariaPress. A Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete még tavaly indított pert a Fővárosi Közigazgatási Hivatal ellen, annak érdekében, hogy hatósági bizonyítványt kaphassanak a XI. kerület védettnek minősülő utcáiról.

Magántámadás az MTI ellen

2004.04.28.

A médiapiac nagyjai után egy magánszemély is "megtámadta" a Magyar Távirati Irodát üzletpolitikája miatt. Egy szabadúszó újságíró az adatvédelmi ombudsmanhoz fordult, mert szerinte a hírügynökség megsértette az állampolgárok információhoz való jogát azzal, hogy február vége óta az MTI nyilvános internetes honlapja csak 4-5 hírt közöl naponta.

Eltűnt a Google-ből az antiszemita weblap

2004.04.28.

A nagy felháborodást kiváltott antiszemita weblap eltűnt a Google adatbázisából, de a keresőt üzemeltető cég közölte: nem ők vették ki a keresési eredmények közül az oldalt.

Sulinet: marad a 60 ezer forintos adókedvezmény

2004.04.28.

Július 1-étől három ponton változnak a Sulinet Expressz program feltételei. A híresztelésekkel ellentétben megfelelő értékű vásárlás esetén továbbra is igénybe vehető a hatvanezer forintos adókedvezmény – mondta el Magyar Bálint oktatási miniszter a Klubrádiónak.

Kartellgyanúban a Vegyépszer

2004.04.28.

Újabb nagyszabású építőipari kartellügyben kutat a GVH. A vizsgálatba vont cégek között van a Vegyépszer is. Nem kizárt, hogy az eddigi konkrét beruházásokhoz kapcsolódó kartellezés mögött országos, több évre visszanyúló piacfelosztás húzódik meg.

BSA Magyarország: közlemény a hétvégi razziáról

2004.04.28.

A BSA Magyaroszág jogi képviselőinek, Dr. Novák Tamásnak és Dr. Ormós Zoltánnak véleménye szerint az elmúlt hét végén került sor az illegális másolatokat terjesztő személyek és szervezetek ellen indított, minden idők legátfogóbb, legnagyobb volumenű rendőri akciójára.

Vétkes volt az orvos a csecsemő halálában

2004.04.27.

Vétkesnek mondott ki egy orvost a Szegedi Ítélőtábla egy csecsemő halálában - jelenti a HavariaPress. A táblabírák így a férfi esetében súlyosbították az első fokú ítéletet, az orvost ugyanis a Békés Megyei Bíróság tavaly október 30-án felmentette az ellene hozott vádak alól.

Minden, amit a közösségi adószámról tudni kell

2004.04.27.

A közösségi (uniós) adószám Magyarországon a HU előtagból és az adószám első 8 számjegyéből áll; birtokában és használatával érvényesül a célországi adózásként ismert Európai Uniós irányelv, amely szerint a közösségi kereskedelmi kapcsolatok során az adót a beszerző fizeti meg.

Országgyűlési képviselő is érintett lehet egy 250 milliós csődbűntettben

2004.04.27.

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal egy országgyűlési képviselő érintettségét is vizsgálja egy 250 milliós békéscsabai csődbűntett kapcsán, amelyben a Szlávy-gyilkosság ügyében előzetes letartóztatásban lévő W. László is gyanúsított - közölte az MTI-vel a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden. Borbély Zoltán az MTI kérdésére a képviselő személyét illetően nem kívánt felvilágosítást adni.

Az Országgyűlés elfogadta az EU-csatlakozásról szóló törvényjavaslatot

2004.04.27.

Az Országgyűlés hétfőn ünnepélyes keretek között, csaknem egyhangúlag elfogadta az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló szerződés kihirdetésére vonatkozó törvényjavaslatot, valamint a Magyarország csatlakozása alkalmából született négypárti politikai nyilatkozatot.

Összehangolt razziasorozat: a világméretű akcióban a BSA is részt vett

2004.04.27.

A BSA (Business Software Alliance, Üzleti Szoftver Szövetség) is segítséget nyújtott a több európai országban egy időben zajló razziasorozathozhoz, amelyeket a Fastlink-akció keretében hajtottak végre.

Lengyelország szigorítaná a külföldiek munkavállalását

2004.04.27.

Lengyelország azt tervezi, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozása után korlátozza a munkavállalási lehetőségeket azon országok polgáraival szemben, amelyek akadályokat gördítenek a lengyel állampolgárok külföldi munkavállalása elé - írta keddi számában a Rzeczpospolita. Az újonnan csatlakozók közül Magyarország is ellenlépéseket helyezett kilátásba.

Csak két uniós ország engedi be a magyar dolgozókat

2004.04.26.

Az április 21-ei állapotok szerint továbbra is csak két uniós tagállam biztosít korlátlan munkavállalási lehetőségeket a magyar állampolgároknak május 1-jét követően - tájékoztatta a Külügyminisztérium, valamint a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium.

Végrehajtók szorongatják a lakásmaffiát

2004.04.26.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara az év közepétől olyan biztonsági papírra írja az ingatlanárverések jegyzőkönyveit, amelyet - szerintük nem hamisíthatnak meg a csalók.

Elfogadták az e-pénzről szóló törvényt

2004.04.26.

A készpénz-helyettesítő fizetési módok körének további bővítését szolgálja az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézetekről szóló most elfogadott új törvény.

Szabadalmat sértenek a 120 MHz-nél gyorsabb processzorok?

2004.04.26.

A félvezető alkatrészeket tervező Patriot Scientific bejelentette, hogy 150 jelentős elektronikai gyártónak küldte el levelét, amelyben leírja, hogy azok valószínűleg szabadalmat sértenek.

Uniós alkotmány: májusban újra kezdik

2004.04.26.

Május közepén újrakezdődnek a tárgyalások az uniós alkotmány elfogadásáról. Ezt a külügyminiszterek luxemburgi találkozóján jelentette be a soros ír elnökség.

Az év végéig meghosszabbítanák az átvilágító bírák mandátumát

2004.04.26.

A parlamenti frakciók szerint az átvilágító bírák június 30-án lejáró mandátumát december 31-ig meg kellene hosszabbítani, hogy a folyamatban lévő átvilágítási ügyeket le tudják zárni - közölte az egyeztetés után Mandur László újságírókkal hétfőn a Parlamentben.

Napirend előtt egységes magyar munkaügyi adatbázisról

2004.04.26.

Amikor a munkakönyv megszűnt, a dolgozók bizonytalan helyzetbe kerültek, az új adatbázissal ez a bizonytalanság megszűnik; erről beszélt Burány Sándor. A munkaügyi miniszter elmondta: május elsejétől a munkavállalók telefonon vagy interneten bármikor ellenőrizhetik, hogy munkaadójuk bejelentette-e őket és fizeti-e utánuk a járulékokat.

Elnapolták a zászlóégetők perét - Csaknem összevesztek a szakértők

2004.04.26.

Elnapolták a bíróságon a Tilos Rádió előtti zászlóégetés vádlottainak perét, mivel a meghallgatott kábítószer-szakértők gyökeresen ellentmondtak egymásnak - jelenti a HavariaPress.

"A pofon nem fér bele"

2004.04.26.

Somody Bernadette, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium miniszteri megbízottja szerint a gyermeki jogokkal kapcsolatos egyik legfontosabb feladat a tájékoztatás.

Spamellenes törvényt fogadott el a holland felsőház

2004.04.26.

Az EU által megszabott 2003 októberi határidőhöz képest jelentős késéssel, e hét elején fogadták el az új törvényt a holland honatyák. Hatályossá csak májusban-júniusban lesz, amikor megjelenik a hivatalos közlönyben.

Lézerszkennerrel igazoltathatnak a brit rendőrök

2004.04.26.

Három éven belül bevezetné, kilenc év múlva kötelezővé tenné az újlenyomatot és az írisz-azonosítót is tartalmazó személyi kártyákat Nagy-Britannia. A jogvédők a szabadságjogok sérülésétől tartanak.

Nemzetközi razzia magyar cégeknél is

2004.04.26.

Nemzetközi razziát indítottak a német hatóságok 200 lakásban, irodában, vágóhídon és építkezésen, többek között magyarországi cégeknél. Az ügyészség szerint egy kiterjedt nemzetközi hálózat, a "munkásmaffia" illegálisan juttatott munkavállalási engedélyhez magyarokat.

A csatlakozási szerződés kihirdetéséről szavaz az Országgyűlés

2004.04.25.

Hétfőn szavaz az Országgyűlés az uniós csatlakozási szerződés kihirdetéséről. A szavazáson várhatóan jelen lesznek az EU jelenlegi és most csatlakozó országainak Magyarországon tartózkodó diplomatái is.

Késhet a csatlakozásig elfogadott uniós jog magyar nyelvű kihirdetése

2004.04.25.

Ez a helyzet a bíróságok és más jogalkalmazók számára problémát okozhat. A késésért feltehetőleg az unió luxemburgi kiadójának nyomdai kapacitása a felelős.

Nyolc év alatt 250 esetben segített a munkaügyi döntőbíró szolgálat

2004.04.24.

A Munkaügyi Közvetítői és Döntőbíró Szolgálat működése alatt 250 vitás munkaügyi kérdésben segítette a felek megegyezését. Ezek közül 5 esetben volt szükség konkrét döntőbíráskodásra.

Felülvizsgálatot kér a református egyetem?

2004.04.24.

Felülvizsgálati kérelem benyújtására készül a Károli Gáspár Református Egyetem a Fővárosi Bíróság azon ítélete ellen, amely arra kötelezte az intézményt: állítsa helyre a homoszexualitása nyílt vállalása miatt kizárt fiatalember hallgatói jogviszonyát.

Nem jelentik be, mikor lesz az utolsó kötelező bevonulás

2004.04.23.

A honvédelmi tárca egyelőre nem hozza nyilvánosságra, hogy mikor lesz az utolsó bevonulás, de azt lehet tudni, hogy 2005 nyarától már nem lesz szükség sorkatonákra.

Szigorítanák az ügyvédi bélyegzők készítését

2004.04.23.

A Belügyminisztérium újra kell szabályoznia a hivatali bélyegzőhasználatot, a gazdasági és az igazságügyi tárcáknak pedig közösen kell kidolgoznia az ingatlanközvetítésre vonatkozó, a jelenleginél szigorúbb szabályrendszert, amely nagyobb biztonságot nyújt a lakásukat eladó tulajdonosoknak.

Koalíciós egyeztetés a kisebb parlamentről

2004.04.23.

Áttörés nem történt, de derűlátóan értékelte a parlament létszámának csökkentéséről tartott tegnapi koalíciós egyeztetést Medgyessy Péter miniszterelnök, Lendvai Ildikó szocialista, illetve Kuncze Gábor szabaddemokrata frakcióvezető.

Júniusban tárgyalják a pápai polgármester ügyét

2004.04.23.

Hosszú évek óta húzódik az a polgári peres eljárás, amelyben több pápai lakos kötbér megfizetésére szeretné köteleztetni az egyik helyi telefontársaságot.

Távoltartás: hatékony eszköz a családon belüli erőszak elleni védekezésben

2004.04.22.

A 2004. április 7-i kormánydöntést követően Hankó Faragó Miklós, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára tájékoztatta a sajtót a családon belüli erőszak esetében alkalmazható távoltartás jogintézményéről.

Adócsökkentési koncepciókon dolgozik a Pénzügyminisztérium

2004.04.22.

A Pénzügyminisztériumban jelenleg folyik a jövő évi adócsökkentéssel és az adórendszer egyszerűsítésével kapcsolatos szakmai munka. A PM szakértői mellett társadalmi testületek is dolgoznak ki koncepciókat, döntés azonban még nem született.

Változások a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti képviselet szabályaiban 2004. május 1-jétől

2004.04.22.

A Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásának napján, azaz 2004. május 1-jén az MSZH előtti képviselet szabályai a csatlakozásból eredően a következőképpen módosulnak.

Az Alkotmánybíróság 2004. április 26-27-i teljes ülésének napirendje

2004.04.22.

Az Alkotmánybíróság következő teljes ülésén megtárgyalja a büntetőeljárásról szóló törvénynek a távollevő terhelttel szembeni eljárásra vonatkozó rendelkezéseit kifogásoló indítványt. Egy indítványozó szerint alkotmánysértő a felsőoktatásról szóló törvénynek az a szabálya, amely meghatározza, hogy milyen feltételekkel lehet valaki oktató, illetve kutató felsőoktatási intézményben.

Az SZDSZ az eutanázia mellett foglal állást

2004.04.22.

Az SZDSZ szerint minden embernek jogában áll eldönteni, hogy az elviselhetetlen fájdalom vagy a gyógyulással nem járó kezelés esetén él-e az eutanázia lehetőségével - közölte Eörsi Mátyás csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten. Az Európa Tanács jövő heti napirendjén is szerepel "a kegyes halál" kérdése, amelyen "az európai liberálisok nevében a szabad döntés mellett fogok érvelni" - mondta az SZDSZ ügyvivője.

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000