Hír archívum: 2004. szeptember

Más hónap

Új regisztrációs törvényt készít a pénzügyi tárca

2004.09.12.

A jövő évtől motorkerékpárok után is kellene regisztrációs adót fizetni - legalábbis, ha a kormány és a parlament támogatja a pénzügyi tárca tervezetét. A miniszterek előreláthatólag szerdán tárgyalnak a javaslatról.

Juncker lesz Mr Euro

2004.09.12.

EU-diplomaták péntek délután arról számoltak be, hogy a luxemburgi Jean-Claude Juncker megkapta kinevezését a tizenkét országot magába foglaló eurózóna hivatalos képviselői posztjára.

Egyeztetés lesz, egyetértés még nincs a gyülekezési törvény szigorításáról

2004.09.12.

Eddig egyetlen kormány alatt sem lehetett maradéktalanul korlátok közé szorítani vagy meggátolni a szélsőjobboldali megmozdulásokat, ezért szükséges a gyülekezési törvény módosítása - mondja a Magyar Szocialista Párt szóvivője. A Fidesz szerint a belügyminiszter saját mulasztását akarja leplezni azzal, hogy négypárti egyeztetést hív össze a gyülekezési törvény módosítása érdekében.

Az Alkotmánybíróság 2004. szeptember 13-14-i teljes ülésének napirendje

2004.09.12.

Az Alkotmánybíróság megvitatja azt az indítványt, amely mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatára irányul a választás napján külföldön tartózkodó, választó jogosultsággal rendelkező állampolgárok aktív választójoga gyakorlásának biztosítása kapcsán. Az alkotmánybírók foglalkoznak azzal az indítvánnyal, amely szerint alkotmányellenes a Büntető Törvénykönyvnek a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésére vonatkozó törvényi tényállása.

A tévében felmentették, a bíróságon elítélték az erőszaktevőket

2004.09.11.

Katalin bírónő a TV 2 jogi show-műsorában felmentette, a bíróság ellenben első fokon öt évre ítélte azt a három fiatalembert, akik 2000 novemberében megerőszakoltak egy fiatal nőt.

Bíróság előtt a kevés borravalót adó férfi

2004.09.11.

Egy New York-i férfit azért tartóztatott le a rendőrség, mert nem adott elegendő borravalót egy étteremben. Ujjlenyomatot vettek tőle, és lefotózta a rendőrség.

Tiltakoznak az új felsőoktatási törvény ellen

2004.09.11.

Az Egyesület a Felsőoktatásért és Kutatásért (EFOK) arra kéri az országgyűlési képviselőket és minden felelős parlamenti politikust, hogy ne szavazzák meg az új felsőoktatási törvényt, mert az káros folyamatokat indítana el és jelen formájában alkotmányellenes.

Rangsorolt ügyvédi irodák

2004.09.10.

A gazdasági joggal foglalkozó nagy nemzetközi ügyvédi irodák között egyre gyakrabban állítanak fel rangsort a legnevesebb szaklapok, amelyekben már megjelennek a cégek eredményei is. A legújabb felmérések már Magyarországra is kiterjednek.

Pótmagánvádló lehetne a hivatal

2004.09.10.

A Legfelsőbb Bíróság (LB) büntetőkollégiumának vezetője jogegységi eljárást kezdeményezett "az ítélkezés továbbfejlesztéséért". Az ügyben várhatóan hétfőn dönt az LB.

Draskovics: nincs jogalapja Sarkozy ötletének

2004.09.10.

Budapest elveti a francia pénzügyminiszter javaslatát, hogy ne kaphassanak támogatásokat az EU felzárkóztatási alapjaiból az uniós átlagnál alacsonyabb társaságiadó-kulcsot fenntartó új tagországok.

Hétfőn döntés a népszavazásról

2004.09.10.

Az Országgyűlés várhatóan hétfőn dönt a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kiírásáról - mondta Mandur László parlamenti alelnök a házbizottság ülése után.

Felértékelődött a munkaügyi bíráskodás

2004.09.10.

A munkaügyi bíróságok csökkentik a munkavállalók kiszolgáltatottságát, és hatékonyan szolgálják a társadalmi békét - mondta Lomnici Zoltán főbíró, az európai munkaügyi bírák budapesti találkozójának megnyitóján.

Pályázati hirdetmény ügyészségi fogalmazói alkalmazásra

2004.09.09.

A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze pályázatot hirdet az állam- és jogtudományi karokon tanulmányaikat a 2003/2004-es tanévben befejező egyetemi hallgatók, illetve más munkaterületen dolgozó jogászok részére fogalmazói munkakör betöltésére.

Enyhíteni tervezik a közbeszerzési törvényt

2004.09.09.

A közbeszerzési törvény enyhítését tervezik az ingatlanok és az EU-támogatások felhasználásával kapcsolatban – értesült a Világgazdaság. Az erről szóló előterjesztés jogszabályi összehangolást javasol az 50 milliárdot elérő, többéves kötelezettséggel járó beruházásoknál.

Megtévesztő banki reklámok

2004.09.09.

Megtéveszthetik a lakosságot az akciós banki hitelekről beszámoló reklámok, a hirdetésből sokszor nem derül ki a hitel valódi ára. Az így körvonalazott kondíciók pedig véletlenül sem vethetők össze más deviza- vagy forinthitel feltételeivel.

Először kellett uniós áfát bevallaniuk a vállalkozóknak

2004.09.09.

Július hónapról a 89 384 havi áfa-bevallásra kötelezett adózó mintegy 91 százaléka nyújtotta be a bevallását a törvény által előírt augusztus 23-i benyújtási határidőig – közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal.

A bíróságok pénzéről tárgyalnak

2004.09.09.

Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke ma találkozik Draskovics Tibor pénzügyminiszterrel, hogy a jövő évi költségvetés bírósági fejezetet érintő részéről tárgyaljanak.

ELTE: rossz a törvénytervezet

2004.09.09.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a felsőoktatási törvénytervezet teljes tartalmi, szerkezeti, jogi és megfogalmazásbeli átalakítását tartja szükségesnek, az ugyanis jelenlegi formájában nem alkalmas arra, hogy az Országgyűlés elé terjesszék - mondta az ELTE főosztályvezetője.

A pénzügyi forrásbevonások lehetőségei az EU - csatlakozás után - A bankhitelek és alternatívái

2004.09.09.

Tisztelettel meghívjuk Önt a TIG-RES VÁLLAKOZÁSFEJLESZTÉSI Rt. és a DÍJHÁTRALÉK KEZELÕ PÉNZÜGYI Rt. által megrendezésre kerülő "A PÉNZÜGYI FORRÁSBEVONÁS LEHETÕSÉGEI AZ EU – CSATLAKOZÁS UTÁN - A BANKHITEL ÉS ALTERNATÍVÁI" című szakmai konferencia előadásaira és programjaira.

Szoftverszabadalmak - Nem foglalt állást az OGY albizottsága

2004.09.08.

Nem foglalt állást a parlament informatikai bizottságának európai integrációs albizottsága keddi ülésén arról, hogy Magyarországnak fenn kell-e tartania támogató szavazatát az európai uniós szoftverszabadalmakat szabályozó irányelvvel kapcsolatban.

A hitelintézetek eltérően nyilatkoztak az enyhítés szükségességéről

2004.09.08.

A Pénzügyminisztérium még az idén dönthet a pénzmosás elleni törvény módosításáról, ezen belül is a pénzváltásra vonatkozó jogszabály enyhítéséről. Így elképzelhető, hogy a jelenlegi szabályozással ellentétben a pénzváltóknak nem kell valamelyik bankkal vagy takarékszövetkezettel szerződést kötniük tevékenységük folytatásához.

Mától nem kell standolni

2004.09.08.

Hivatalosan mától szabadulnak meg a standolás nyűgétől a vendéglátóhelyek, ugyanis most lépett hatályba – nyolc nappal a kihirdetését követően – a jövedéki törvény módosítása. Mintegy ötvenezer vállalkozó fellélegezhet, ám az igazi kérdés – a borhamisítás visszaszorítása – nem oldódott meg, így a szakma, az érdekképviseletek, az érintett tárcák folytatják az egyeztetéseket.

Elbocsátásokkal garantálják a közalkalmazottak bérét?

2004.09.08.

Gáláns béremelés és gáláns elbocsátás - avagy mire készül a pénzügyi kormányzat a közszférában. A kormány szándéka szerint jövőre a közalkalmazottak és a köztisztviselők fizetésének vásárló értéke a versenyszférában dolgozókéhoz hasonló mértékben emelkedne. Sajtóhírek szerint ez a célkitűzés logikusan elbocsátásokkal jár majd, mert a kormány a kiadások növelése nélkül úgynevezett átszervezésekkel kívánja megoldani a kérdést. Igaz-e a hír?

Alkotmánymódosításról tárgyal a kormány

2004.09.08.

Az önkéntes haderő kialakításához szükséges alkotmánymódosító törvényjavaslat és a Hernád folyó nyári áradása miatt károsodott lakóingatlan-tulajdonosok kárenyhítésének részletes szabályozása szerepel a kormány szerdai ülésének napirendjén.

Bárándy: a biztonság és a nevelés együtt szolgálják a célt

2004.09.08.

A biztonság és a nevelés együtt szolgálják a célt, hogy az elítéltek, amikor visszakerülnek a társadalomba, kevesebb veszélyt jelentsenek - jelentette ki Bárándy Péter igazságügy-miniszter a büntetés-végrehajtási szervezet napja, Szent Adorján-nap alkalmából rendezett ünnepségen.

Annus és Fazekas ügyében sokat hibázott a NOB az ügyvédnő szerint

2004.09.08.

Eva Maria Barki, Annus Adrián és Fazekas Róbert ügyvédje szerint sokat hibázott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amikor doppingvétség miatt megfosztotta aranyérmétől az Athénban aranyérmes kalapácsvetőt és diszkoszvetőt.

Felvásárolják a nagyobb takarékokat

2004.09.07.

Néhány, alapvetően tőkebefektetéssel foglalkozó magánszemély, vállalkozás, befektetői kör elkezdte felvásárolni a nagyobb takarékszövetkezeteket - figyelmeztet a PSZÁF.

Új internetes EU-oldal az uniós lakosság tájékoztatására

2004.09.07.

Új internetes portált hozott létre a Európai Bizottság, hogy pontosan tájékoztathassa a lakosságot arról, miként érvényesíthetik jogaik az Európai Unió belső piacán - jelentette be a brüsszeli testület e területért felelős tagja, Frits Bolkestein hétfőn Brüsszelben.

Szja: jöhet a negatív adó

2004.09.07.

A Magyar Hírlap szocialista körökből úgy értesült, hogy jövőre bevezethetik a negatív adót a személyi jövedelemadózásban, azaz kifizetnék a családi adókedvezményt azoknak a szerény keresetű, sokgyermekes családoknak, amelyek ezt most nem tudják igénybe venni.

Kontroll alatt a szürkegazdaság

2004.09.07.

A szürkegazdaság tovább nőtt az első fél évben, így a zsebbe kapott fizetésekre, a színlelt szerződésekre fér rá leginkább az ellenőrzés. Mivel a szabálytalanságok száma nem csökken, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség országosan ellenőrzi a munka- és pihenőidőre vonatkozó szabályok betartását is.

Az EU még nem csap le az evára

2004.09.07.

Az eredetileg tervezett szeptember vége helyett csak október 14-én kerül sor az egyszerűsített vállalkozói adóval kapcsolatos nézeteltérések megvitatására az unió megfelelő testületében.

Az Európai Bizottság nem támogatja Nicholas Sarkozy javaslatát

2004.09.07.

Az Európai Bizottság visszautasította Nicolas Sarkozy francia pénzügyminiszternek azt a javaslatát, hogy kevesebb uniós támogatáshoz jussanak azok az új EU-tagországok, ahol a társasági adó alacsonyabb az uniós átlagnál.

"Lefejezte" a főosztályokat az új fővárosi főügyész

2004.09.07.

Generációs váltás vagy a Fővárosi Főügyészség főosztályainak-osztályainak lefejezése - ez a kérdés azzal kapcsolatban, ami az alig több mint egy hónapja kinevezett Ihász Sándor fővárosi főügyész rövid működése alatt történt a szervezetnél.

Szigorítani akarják az ellenőrzéseket

2004.09.06.

Draskovics Tibor pénzügyminiszter a napokban nyomatékosan felhívta az adóhivatal, valamint a vám- és pénzügyőrség vezetőinek a figyelmét, hogy szigorítsák az ellenőrzéseket – mondta a Világgazdaságnak Pichler Ferenc, a tárca szóvivője.

Magyarország az Europol teljes jogú tagja

2004.09.06.

Négy hónappal az európai uniós csatlakozás után Magyarország teljes jogú tagjává vált az Europolnak is. A nemzeti rendőrségek munkáját koordináló szervezetet 1995-ben hozták létre, tényleges működését 1999-ben kezdte meg.

Májusban, egy időben ratifikálja huszonöt ország az EU-alkotmányt?

2004.09.04.

Az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságának tagjai egységes ratifikációs menetrendet javasolnak a tagállamoknak Eszerint jövő májusban, a második világháború befejezésére emlékező „Európa Hét” keretében ültetné saját jogrendjébe minden ország az Alkotmányos Szerződést.

Interjú Sárközy Tamás jogászprofesszorral, a kormányzati szervezet reformjának kormánybiztosával

2004.09.04.

Tíz év alatt majdnem kilencszáz esetben változott meg a központi közigazgatás szervezete, ami 25-28 ezer köztisztviselőt érintett. Ez nyilván sok - véli Sárközy Tamás professzor, aki arra vállalkozott, hogy kormánybiztosként kidolgozza a modern kormányzati igazgatás szervezeti programját.

Hibás áfa-bevallások - 25 milliárd bírság

2004.09.04.

Adós fizess! Figyelmeztet és bírságol az Adóhivatal. 212 ezer ellenőrzést végeztek az első félévben az APEH munkatársai. 110 milliárd forint adókötelezettséget állapítottak meg, kiszabtak 25 és félmilliárd forint adóbírságot és 20 milliárd forint késedelmi pótlékot.

Az Alkotmánybíróság 2004. szeptember 6-7-i teljes ülésének napirendje

2004.09.03.

Az Alkotmánybíróság folyatatja az egészségügyi magánosítással kapcsolatban országosan népszavazást elrendelő OGY hat. alkotmányosságát megkérdőjelező indítvány tárgyalását. Két magánember fordult az Alkotmánybírósághoz a Munkáspárt által kezdeményezett népszavazást elrendelő parlamenti határozattal kapcsolatban.

Irányelvek nélkül az elektronikus bizonyítás

2004.09.03.

A brit jogászoknak egyre gyakrabban okoz gondot az elektronikus bizonyítékok kezelése. Miközben az Egyesült Államokban a problémát már évekkel ezelőtt megoldották, itthon még fel sem merült a kérdés.

E-cégeljárás több lépcsőben

2004.09.03.

Januártól bevezetik az elektronikus cégeljárást. Fokozatosan, először csak az rt.-k és a kft.-k előtt nyílik meg az e-út. Az informatikai háttér azonban már szeptemberben meglesz, és az ütemezésnek megfelelően bővül.

Októberig ellenőrzik az összes veszélyes üzemet

2004.09.03.

Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter szigorú ellenőrzést indított a katasztrófavédelmi szempontból veszélyesnek tartott üzemekben. A zöldtárca szigorú lépéseket tesz annak érdekében, hogy a cégek ne tudjanak kibújni a kártérítési kötelezettség alól.

Kitüntetések rendvédelmi dolgozóknak

2004.09.03.

Kitüntetéseket vehettek át a hernádi árvízi mentésben résztvevők, valamint a törökbálinti robbanáskor és a zalaegerszegi hűtőháztűz során kiemelkedő munkát végző, illetve az elmúlt időszakban kimagasló szakmai tevékenységet nyújtó tűzoltók, rendőrök, polgárőrök és határőrök.

Újabb uniós pályázat indul

2004.09.03.

Az Európai Unió Strukturális Alapjának keretében működő Interreg programokkal az ősztől újabb uniós forrás nyílik meg Magyarország és déli szomszédjai számára. Hazánk pályázati kerete 23,9 millió euró.

Új LME nyilatkozat a szoftverszabadalmak ügyében

2004.09.02.

A Linux-felhasználók Magyarországi Egyesülete (LME) üdvözli a magyar szakpolitika elutasító állásfoglalását a jelenlegi európai szoftverszabadalmi direktívával kapcsolatban: az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal és a parlamenti pártok informatikai szakbizottságai egyaránt ellenzik a szoftverek szabadalmaztathatóságának legalizálását, hasonlóan az informatikai szakma civil szervezeteihez.

Ismét fogad hallgatói panaszokat az oktatási jogok biztosa

2004.09.02.

Az oktatási jogok biztosa több mint egy év szünet után ismét várja a felsőoktatás területéről érkező panaszokat. A hivatal folytatja azt a vizsgálatot is, mely a fogyatékkal élő hallgatók jogainak érvényesülését méri fel.

Az ASVA folytatja kampányát az illegális letöltés és terjesztés ellen

2004.09.02.

Befejeződött az ASVA (Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány) nyári kampánya. A szervezet a televízióban és mozikban vetített társadalmi célú reklámfilmjeiben hívta fel a figyelmet az audiovizuális termékek (filmek) illegális használatának jogi hétterére és következményeire.

Feltáró EU-vizsgálat a Microsoft és a Time Warner vásárlásainak ügyében

2004.09.02.

Az Európai Bizottság egy alapos feltáró vizsgálat megindítása mellett döntött a Microsoft és a Time Warner együttes felvásárlási akciója ügyében, melyen a ContentGuard tartalomvédelmi szoftverfejlesztő céget vásárolnák fel.

Minden harmadik felügyeleti dolgozót kihallgatna a rendőrség

2004.09.02.

Több mint kétszáz PSZÁF-dolgozót hallgatna ki gyanúsítottként a Nemzeti Nyomozó Iroda. A felügyelet ellen még Keller László közpénzügyi államtitkár feljelentése kapcsán indult nyomozás, egyszerre több ügyben is.

Nem kapnak EU-pénzt az adósok

2004.09.02.

A köztartozás-mentesség az egyik szigorú feltétele annak, hogy a pályázó uniós támogatást kapjon. A megfelelő igazolásokat legkésőbb a támogatási szerződés megkötésénél be kell mutatni az irányító hatóságnak.

2020
2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000