Hír archívum: 2005. szeptember

Más hónap

Címzett támogatások a helyhatóságoknak

2005.09.14.

Több mint 62 milliárd forintnyi önkormányzati beruházás indulhat el jövőre, ugyanis a kormány elfogadta a helyi önkormányzatok 2006. évi új címzett támogatásainak döntés-előkészítéséről szóló előterjesztést.

A pártok is csak a szerkesztett felvételt láttatnák a tévénézőkkel

2005.09.14.

Kifoghatja a szelet a parlamenti közvetítések gyakorlatát az Alkotmánybíróság előtt megtámadó médiumok vitorlájából egy mai négypárti egyeztetés. A frakciók, egyetértenek egy olyan passzus megalkotásában, amely színleg feloldhatja a mostani, médiatörvényt sértő helyzetet.

Áfatrükk a kormánytól a benzinárak csökkentésére

2005.09.14.

A kormány az üzemanyagok adótartalmának csökkentésekor úgy kerülné el az áfával kapcsolatos uniós szabályok megszegését, hogy minden érintett termékkörben már októberben 20 százalékosra csökkentené az általános adókulcsot, ám az üzemanyagok kivételével az összes terméknél elhalasztaná a csökkenés életbe léptetését jövő januárra, az eredetileg tervezett időpontra.

Új honlapot indított az Európai Parlament

2005.09.14.

Új honlappal rukkolt elő az Európai Parlament, amely elsősorban az állampolgárok tájékoztatását tűzte ki céljául. Az EP ezentúl könnyed stílusban, saját anyanyelvükön próbál kommunikálni az európaiakkal.

Alkotmány nélkül nem lesz diplomáciai szolgálat

2005.09.14.

Nem kezdi meg működését az európai diplomáciai szolgálat, amíg nincs Európai Alkotmány - írta a Tanács egy brit parlamenti képviselő írásos kérdésére.

Az „ellenséges harcos” továbbra is fogva tartható

2005.09.13.

Immár harmadik éve tartják fogva vádemelés nélkül azt az amerikai állampolgárt, aki bizonyíthatóan szoros kapcsolatot ápolt az Al-Kaidával. A több éve húzódó vitában született legutóbbi ítélet szerint az Egyesült Államok Elnöke jogszerűen járt el, amikor elrendelte a terrorcselekmények elkövetésére készülő személy katonai őrizetét

Nagyobb biztonságban érezhetik magukat a gyógyszerkészítmények klinikai vizsgálatában résztvevők

2005.09.13.

Az Európai Unió tagállamaiban a gyógyszerkészítményekkel végzett klinikai vizsgálatok egységes elvek és eljárások szerint zajlanak. A 2005. szeptember 15-én hatályba lépő, az emberi felhasználásra kerülő vizsgálati készítmények klinikai vizsgálatáról és a helyes klinikai gyakorlat alkalmazásáról szóló miniszteri rendelet illeszkedik az uniós szabályozásához.

A Nemzetközi Büntetőjogi és Börtönügyi Alapítvány éves kollokviuma

2005.09.13.

A Nemzetközi Büntetőjogi és Börtönügyi Alapítvány soron következő éves kollokviuma 2006. február 17-19. között Budapesten kerül megrendezésre. A rendezvény helyszíne a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet lesz. (Cím: Budapest, X. Venyige u.1.). Tárgya: "A kriminálpolitika, a biztonság és az új magyar büntetés-végrehajtási törvénytervezet."

Előadás USA-ba történő bevándorlás fontosabb szabályairól

2005.09.13.

2005. november 10-én 10.00-12.00 óra között a Budapesti Ügyvédi Kamara nagytermében (Budapest, V. Szalay u.7.) Richard Árpád Hujber floridai ügyvéd magyar nyelvű előadást fog tartani az USA-ba történő bevándorlás fontosabb szabályairól.

Nehezen hajtható be a zöldbírság

2005.09.13.

Minden eddiginél több, hárommilliárd - ötszázhuszonnyolcmillió forint bírságot szabtak ki tavaly a környezetvédelmi felügyelőségek. A büntetés behajtása az elhúzódó peres eljárások miatt gyakran évekig tart.

13. havi bér: alkotmányellenes döntés született

2005.09.13.

Az Alkotmánybíróság 2005. szeptember 12-i teljes ülésén részben megsemmisítette a közszféra egyes illetménytörvényeinek ama rendelkezéseit, amelyek az egyhavi külön juttatásra (13. havi illetményre) való jogosultság feltételeit határozták meg – olvasható a bírói testület honlapján.

Mi történik az EU-ban ezen a héten?

2005.09.13.

A hét legfontosabb eseményei a New Yorkban szerdán (2005. szeptember 14.) kezdődő ENSZ kongresszus, valamint a vasárnap (2005. szeptember 18.) megrendezésre kerülő előrehozott német választások lesznek. Pénteken kezdődik az Európai Mobilitási Hét, és a héten többször is szóba kerül Ciprus elismerésének ügye.

Brit-francia egyezség a török csatlakozási tárgyalások megkezdéséről

2005.09.13.

Sikerült feloldani a Párizs és London közti nézeteltérést a török csatlakozási tárgyalások megkezdése ügyében. A brit elnökség és Franciaország megállapodtak, hogy az EU nyilatkozatot tesz arról, hogy Törökország addig nem lehet az EU tagja, amíg el nem ismeri Ciprust.

KRIMINÁLEXPO IT-SEC 2005

2005.09.12.

Az Ügyészek Országos Egyesülete – a Legfőbb Ügyészség, a Belügyminisztérium és a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány társrendezésében - idén 14. alkalommal rendezi meg 2005. november 2-4. között a KRIMINÁLEXPO IT-SEC 2005 nemzetközi konferenciát és szakkiállítást „Kommunikáció a biztonságos világért, kommunikáció a biztonságos Magyarországért” alcímmel.

Nagy-Britannia az Emberi Jogok Európai Egyezményének megváltoztatását szeretné elérni

2005.09.12.

A júliusi terrortámadások hatására brit politikusok között egyre inkább elterjed az a nézet, hogy az európai polgároknak el kell fogadniuk szabadságjogaik csonkítását a terrorizmus elleni harc sikere érdekében. Az Európai Parlament szeptember 7-i ülésén a brit belügyminiszter az Emberi Jogok Európai Egyezményének felülvizsgálatát javasolta

A Ház dönthet a benzin áráról

2005.09.12.

Az áfa-csökkentés előbbre hozatala szándékát jelentette be a kormányfő, az elmúlt hónapok költségvetési extrabevétele lakosságnak való visszaadását indítványozta a Fidesz politikusa.

Nincs megállapodás az adatőrzésről

2005.09.12.

A brit elnökségnek nem sikerült feloldania a személyes adatok őrzéséről szóló nézeteltéréseket az EU belügyminisztereinek informális tanácskozásán.

Tanácskoztak az EU bel- és igazságügyi miniszterei

2005.09.10.

Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter 2005. szeptember 8-9-én részt vett a bel- és igazságügyi miniszterek informális tanácskozásán New Castle-ben.

A Gazdasági Versenyhivatal etikai kódexének módosítására kötelezte a Magyar Orvosi Kamarát

2005.09.09.

A Gazdasági Versenyhivatal eltiltotta a Magyar Orvosi Kamarát az Etikai Kódexének az orvosok közötti árversenyt, valamint a reklámozást korlátozó rendelkezéseinek további alkalmazásától, valamint kötelezte Etikai Szabályzatának módosítására.

A holland internetszolgáltatók a kormányon kérik számon a lehallgatásokkal járó többletköltségeket

2005.09.09.

A holland internetszolgáltatók egy jelentős csoportja pert készül indítani az ország kormánya ellen, mert szerintük túlzott többletköltségeket ró rájuk annak az 1998-ban hozott rendelkezésnek a betartása, amely kötelezővé teszi az előfizetők adatforgalmának valós idejű gyűjtését lehetővé tevő alkalmazások telepítését

Katrina: a gazdátlanul keringő okmányok visszaélések forrásai lehetnek

2005.09.09.

Washingtonból érkezett hírek szerint társadalombiztosítási kártyák, vezetői engedélyek, hitelkártyák és más személyes dokumentumok keringenek gazdátlanul a hurrikán és árvíz sújtotta területeken. Fennáll a válós veszélye, hogy ezekkel illetéktelenek a közeljövőben visszaéléseket követnek el

Mégsem választanak alkotmánybírókat

2005.09.09.

A korábbi tervektől eltérően hétfőn mégsem választja meg a törvényhozás az alkotmánybírókat, mert a frakciók arra törekednek, hogy egy héttel később négy jelöltről lehessen szavazni.

Tévés vetélkedő vagy egyszerű átverés?

2005.09.09.

A Tisza vagy a Duna partján fekszik Budapest – az SMS-ben elküldött helyes válaszért őrületes nyereményt ígérnek a tévés játékok szervezői. A gyanú szerint azonban mindez csak átverés, a telefonkártyák megcsapolásáról szól.

Ismét az FB előtt a paksi 2-es blokk kapcsán indított civil per

2005.09.09.

A Fővárosi Ítélőtábla (FÍ) új eljárásra kötelezte a Fővárosi Bíróságot abban a több környezet- és jogvédő szervezet által indított polgári perben, amely a paksi erőmű 2-es blokkjának újraindítása kapcsán közölt szakmai dokumentáció nyilvánosságára vonatkozik.

Meghívó az első magyar kameraszínházi előadásra.

2005.09.09.

A Technika az Emberért Alapítvány meghívja Önt és barátait az első magyar kameraszínházi előadásra. A kameraszínház célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a térfigyelo kamerákra.

Az Alkotmánybíróság 2005. szeptember 12-13 -ai teljes ülésének napirendje

2005.09.09.

Az Alkotmánybíróság hétfőn foglalkozik azzal az indítvánnyal, amely a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek a külön juttatásként biztosított egyhavi illetményre vonatkozó szabályait támadja. A testület megvitatja azt az indítványt, amely szerint alkotmánysértő az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló törvény több rendelkezése is.

Összefoglaló a helyi és a helyi kisebbségi önkormányzatok gazdálkodásának átfogó ellenőrzéséről

2005.09.08.

A helyi önkormányzatok gazdálkodásának ellenőrzését átfogó jelleggel az ÁSZ az önkormányzati és az államháztartási törvény alapján végzi, kiemelt figyelmet fordítva a megyei, Budapest fővárosi és kerületi, megyei jogú városi és városi önkormányzatokra.

Közös brit és magyar prioritások az információs társadalom területén – i2010 konferencia Londonban

2005.09.08.

2005. szeptember 6-án Londonban került megrendezésre az i2010 konferencia, a brit EU elnökség első jelentős IKT eseménye, melyen Magyarországot Csepeli György az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára képviselte.

Brüsszel sürgeti a verseny liberalizálását a szellemi szabadfoglalkozásúak tekintetében

2005.09.08.

Szeptember első hétfőjén az Európai Bizottság közleménye felhívta az Unió tagállamait, hogy azok liberalizálják a szellemi szabadfoglalkozású munkavállalókra vonatkozó szabályaikat. A jogászok, építészek, közjegyzők, könyvelők és gyógyszerészek által nyújtott szolgáltatások könnyebb elérhetősége kulcsfontosságú a Barroso vezette Bizottság számára

Újságírót juttatott börtönbe a Yahoo!

2005.09.08.

A Yahoo! internetes keresőt működtető cég információi alapján börtönöztek be egy hongkongi újságírót a kínai hatóságok – állítja a francia székhelyű Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet.

A kisebb parlament német modelljéről tárgyaltak a pártok

2005.09.08.

Az MSZP által javasolt úgynevezett német választási modellről tárgyaltak a pártok a kisebb parlament és a választási rendszer átalakítása témájának szentelt egyeztetetésen - mondta Fodor Gábor, az egyeztetést kezdeményező SZDSZ képviselője a megbeszélés után.

Bárándy lemondott Schönthal védelméről

2005.09.08.

Bárándy Péter lemondott Schönthal Henrik védelméről. Ezt maga a védőügyvéd közölte az MTI-vel. Bárándy Péter sajnálatosnak tartja, hogy a pártpolitika betolakodott egy büntetőeljárásba, és korlátozza egy gyanúsított szabad védőválasztáshoz fűződő jogát.

Elfogadták a gyermekgyógyszerekről szóló jelentést

2005.09.08.

A bonyolultabb klinikai tesztelés, a kifejlesztéshez szükséges hosszabb idő, s így a kétséges megtérülés miatt csak kevés gyógyszergyártó cég állít elő kifejezetten a gyermekeknek szánt készítményeket. A szabadalmi idő meghosszabbításából származó nyereség ehhez járulhat hozzá.

A képviselők nem szabályoznák uniós szinten a napon végzett munkát

2005.09.08.

A képviselők a természetes sugárzástól, azaz a napfénytől való védelem szabályozását nem egységesítenék uniós szinten, azt a tagállamokra bíznák. Az Európai Bizottság ugyanakkor sem az egész jogszabálytervezet elutasítását, sem a természetes sugárzásokra vonatkozó szabályok törlését, sem ez utóbbiak tagállami hatáskörbe utalását nem tudja elfogadni.

Egyre nő a magyar vonatkozású ügyek száma az Európai Bíróságon

2005.09.08.

Az újonnan csatlakozott országok közül 2004-ben elsőként és egyedüliként Magyarországról érkezett előzetes döntéshozatali kérelem az Európai Bírósághoz. 2004-ben Németország, valamint Franciaország és Olaszország nyújtotta be a legtöbb ügyet.

Brit parlamenti képviselők a titkos EU ülések TV közvetítését szeretnék

2005.09.08.

A javaslat megfogalmazói szeretnék, ha a tanácsi vitákat közvetítené valamelyik televíziós csatorna, és az sugároznák interneten is. A képviselők szeme előtt valószínűleg a brit Westminster TV lebeg modellként.

Szakmai műhelynap az emberkereskedelem elleni küzdelemről

2005.09.08.

Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, Jens Orback svéd esélyegyenlőségi miniszter, valamint Lamperth Mónika belügyminiszter találkozójára került sor szeptember 7-én az ICSSZEM épületében, ahol az emberkereskedelem elleni küzdelemről tartottak szakmai műhelynapot.

Visszaélt Gazdasági erőfölényével a Magyar Telekom

2005.09.07.

A Magyar Telekom visszaélt gazdasági erőfölényével, amikor a kék és zöld számok nyújtotta szolgáltatások biztosításához szükséges hálózati hozzáférési szerződéseiben túlzottan magas nagykereskedelmi díjakat állapított meg a versenytársai számára.

A Linklaters mostantól nagyobb ösztöndíjat fizet

2005.09.07.

A Linklaters alaposan meglepte a hasonló tevékenységet folytató nagy irodákat azzal a nemrég megtett lépésével, hogy majdnem felével, mintegy 40%-kal több ösztöndíjat folyósít jövőbeli alkalmazottainak a Legal Practice Course (LPC) keretében

Elektronizálódik a cégbíróság

2005.09.07.

Az ügyvédek nem kényszerülnek személyes ügyintézésre, a cégbíróságoknak nem kell elektronikus irattá átalakítani a benyújtott anyagokat, s eltűnik a postai ügyintézés java is. A többi között ez várható az elektronikus cégeljárástól, mellyel már élhetnek az rt.-k és kft-k.

A megtakarítások adóztatása az Európai Unióban

2005.09.07.

2005. július 1-én lépett hatályba, a megtakarításokról szóló 2003/48-as számú uniós irányelv. A jogszabály célja az, hogy lehetővé tegye a külföldön szerzett kamatjövedelmek megadóztatását. Ez 22 tagállam esetében automatikus információcserével történik.

Már januártól futár hozhatja házhoz a gyógyszert

2005.09.07.

Akár jövő év elejétől rendelhetünk vény nélkül vásárolható gyógyszereket interneten keresztül, amelyeket körülbelül ezer forintért házhoz is szállítanak. Az ezt lehetővé tévő miniszteri rendelet heteken belül elkészül.

Felülvizsgálják a MÁV-tendert?

2005.09.07.

A Fővárosi Bíróság a felperes Bombardier kérésére szünetelteti az eljárást a MÁV motorvonat-beszerzési tender ügyében. A Bombardier által kért jogorvoslati eljárásban a Közbeszerzési Döntőbizottság szeptember 13-ig dönthet.

Az Európai Parlament a gyermekgyógyszerekről vitázik

2005.09.07.

Speciális, gyermekeknek készült gyógyszerek gyártását szeretné ösztönözni az a rendelettervezet, amelyet most első olvasatban fogadhat el az Európai Parlament. A terv szerint hat hónappal meghosszabbítanák a gyógyszerszabadalmak és az egyéb kiegészítő találmányvédelmi eszközök hatályát, ezzel növelve a kutatásra fordítható nyereséget.

Ketyeg az óra

2005.09.07.

A Régiók Bizottsága és az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa, Danuta Hübner felszólította a brit elnökséget, hogy a tagállamokkal egyeztetve még ebben az évben dolgozza ki az EU költségvetését, mert az "óra ketyeg".

AB a gyógyszer árrésről

2005.09.07.

Az Alkotmánybíróság 2005. szeptember 6-én tartott teljes ülésén elutasította a gyógyszerek kereskedelmi árréséről szóló 19/2001. (V. 23.) EüM rendelet kiskereskedelmi árrést befagyasztó rendelkezése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat.

Lakótelepi rendőrség

2005.09.07.

Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter 2005. 09. 05-én ünnepélyes keretek között átadta Budapest XVIII. kerületében az Alacska úti lakótelepi rendőrség épületét.

A Tesco árgarancia szolgáltatásának hirdetését ítélte versenyjogsértőnek a GVH

2005.09.06.

A Gazdasági Versenyhivatal a Tesco „Nálunk VERHETETLEN árakat talál!” szlogennel azonosítható árgarancia szolgáltatásának a reklámújságokban megjelentetett tájékozatóit ítélte jogsértőnek és 10 millió forint megfizetésére kötelezte a hypermarket láncot.

Az IHM ellenőrzi a kistelepüléseken élők postai szolgáltatását

2005.09.06.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter a mai napon személyes tájékoztatást kért a Magyar Posta Rt. vezetésétől a mobil posta program végrehajtásának tapasztalatairól, különös tekintettel azon településekre, ahol az új szolgáltatás bevezetése problémákba ütközött.

Myanmar a szellemi tulajdonjogok védelmének megvalósítására készül

2005.09.06.

Egy csütörtökön közzétett tájékoztató szerint a szigorú katonai diktatúrájáról ismert Mianmarban (korábbi nevén: Burma) ezidőtájt fejeződnek be a szellemi tulajdonjogok védelmét törvényi szintre emelő jogszabály előkészítő munkálatai. A törvény várhatóan jövő januárban lép hatályba.

2020
2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000