Hír archívum: 2005. december

Más hónap

WTO csúcs: feszült hangulatú tárgyalások szerény eredményekkel

2005.12.19.

December 13. és 18. között zajlottak Hong Kong-ban a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) eredetileg 2006-ig lezárni tervezett Dohai Fordulójának legutolsó tárgyalásai, ahol a tagállamok egymás közti vitáit elsősorban a fejlődő és fejlett országok közötti ellentét befolyásolta. A hong-kongi utcákon mindeközben komoly összecsapások voltak a tüntetők és a rendőrség között.

Segítség vagy bűncselekmény steril tűt osztani?

2005.12.19.

Nyomoz a rendőrség az egyik tűcsereprogram vezetője ellen, aki önmagát jelentette fel, hogy kiderüljön, minek minősíti a rendőrség a steril fecskendők osztását kábítószereseknek.

APEH: népszerűek az elektronikus adóbevallások

2005.12.19.

A több mint 223 ezer bevallás 55 százalékát internetes programmal töltötték ki és nyújtották be az adózók, 39 százalékát pedig elektronikus úton küldték be az idén.

Felszállt a füst Brüsszelben

2005.12.19.

Megszületett a megállapodás az Európai Unió 2007-2013 közötti keretköltségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Gyurcsány Ferenc nagy sikernek, Varga Mihály viszont kudarcnak értékelte a Magyarország számára juttatott támogatások mértékét.

Elfogadták az unió kompromisszumos ajánlatát

2005.12.19.

Megállapodás született a Kereskedelmi Világszervezet miniszteri tárgyalásain. A fejlődő országok képviselői elfogadták az Európai Unió kompromisszumos ajánlatát, miszerint a mezőgazdasági exporttámogatásokat 2013-tól szüntetik meg.

Adatvédelmi szervek tanácskozása Brüsszelben

2005.12.19.

Az Europol Adatvédelmi Ellenőrző Testülete (Europol JSB) és a Fellebbezési Bizottság (Appeals Committee), valamint a Schengeni Adatvédelmi Ellenőrző Hatóság (JSA Schengen) 2005. december 12-13-án, Brüsszelben, megtartotta soron következő üléseit. Magyarországot az Europol Adatvédelmi Felügyelő, dr. Laukó Károly képviselte.

GVH "down raid" a tojás-szektorban

2005.12.16.

Bejelentés nélküli helyszíni szemlét tartott a Gazdasági Versenyhivtal Kartell Csoportja tojástermelésben érintett vállalkozásnál.

Cseh választottbíróság jár el a .eu domainneveket érintő vitákban

2005.12.16.

Az EURid, a .eu domain-nevek kiosztását végző non-profit szervezet a Cseh Iparkamara és a Cseh Agrárkamara mellett működő választottbíróságot nevezte ki az egységes európai domain-név kapcsán felmerülő viták elbírálására.

Veszélyes lehet a túlzott bizalom

2005.12.16.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal tájékoztatója az Ügyfélkapun keresztül történõ elektronikus bevallást megelõzõ regisztrációról, amennyiben az ügyfél nem személyesen, hanem meghatalmazottján (pl. könyvelõjén) keresztül kívánja benyújtani elektronikus bevallását

Az NHH publikálta 2006-os piacfelügyeleti tervét

2005.12.16.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) közzétette 2006-os piacfelügyeleti tervét, amely a hatóság által már 2005-ben is vizsgált területek mellett kiegészült az elektronikus hírközlési szolgáltatások minőségi paraméterei vállalásának és azok betartásának ellenőrzésével, valamint az elektromágneses kompatibilitás vizsgálatával.

Jogtalan tandíj miatti próbaper költségeit is vállalja a HÖOK

2005.12.16.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) vállalja, hogy biztosítja és finanszírozza egy hallgató jogi képviseletét egy, a jogtalanul szedett hallgatói díjak visszafizetésére indítandó próbaper során - közölte a HÖOK elnöke.

Elmaradt munkabér behajtása felszámolás alatti cégnél

2005.12.16.

Mit tehet a munkavállaló, ha jogutód nélkül megszűnik a munkáltatója, és nem fizették ki munkabérét? Főleg, ha külföldi székhelyű cégről van szó. Dr. Juhász Zoltán, az Ombudsmani Hivatal jogásza ad betekintést a munkavállalók lehetőségeibe.

Az EP megszavazta a kommunikációs adatok megőrzéséről szóló irányelvet

2005.12.16.

Az Európai Parlament elfogadta a Tanáccsal már egyeztetett néppárti-szocialista kompromisszumos javaslatot a telekommunikációs eszközök használatával kapcsolatos adatok tárolásáról. Az irányelv nem foglalkozna a telefonbeszélgetések, sms-üzenetek, és az internetes adatforgalom tartalmával, bizonyos esetekben azonban a szolgáltatók kötelességévé tenné, hogy megőrizzék a kommunikáció helyére, idejére és az abban résztvevőkre vonatkozó információkat.

Elfogadta az EP a 2006-os költségvetést

2005.12.16.

Az Európai Parlament elfogadta az EU 2006-os költségvetését. A jövő évi büdzsé a kifizetések szintjén tagállamok nemzeti jövedelmének 1,01 százalékáról rendelkezik, ami 111,969 milliárd eurót jelent. Amennyiben a közeljövőben nem sikerül megegyezni a 2007-2013-as pénzügyi kerettervről, a 2006-os számok képeznék a következő évi költségvetés alapját.

EB ítélet a Közösség tagállamainak határain átnyúló vállalati egyesülésekről

2005.12.15.

A Luxemburgi Bíróság a közösségi joggal ellentétesnek azt a német szabályozást amely kizárólag a hazai vállalatok egyesülését teszi lehetővé. Az ún. SEVIC ügyben e héten meghozott döntés szerint nem megfelelő a német hatóságoknak az az érvelése, hogy a fenti rendelkezés a közérdek védelmére történő hivatkozással lenne igazolható.

Kozma Sándor tudományos pályázat

2005.12.15.

A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze Kozma Sándor emlékére tudományos pályázatot hirdet tanulmány készítésére.

Megtévesztő reklám miatt 1 millió Ft bírság a Corának

2005.12.15.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a 2005. december 13-án megtartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a Cora hipermarketlánc reklámújságjaiban közzétett tájékoztatása a versenytörvény által tilalmazott fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának minősült.

Késik az uniós engedély a magyar "büférendeletre"

2005.12.15.

Kétségessé vált, hogy az oktatási tárca be tudja-e vezetni január elsején az iskolabüfék kínálatát korlátozó rendeletét

Magyar nyelvű címke nélkül semmit!

2005.12.15.

Még nem ért véget az az ellenőrzéssorozat, melynek során a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vizsgálja a boltokat és termékeiket. Az eddigi mérleg: 217 üzlet 25 milliós bírsága.

Sólyom aláírta az új felsőoktatási törvényt

2005.12.15.

A köztársasági elnök aláírta az új felsőoktatási törvényt, amely március 1-jén lép hatályba. Az oktatási miniszter szerint az egyik legfontosabb cél az európai felsőoktatási rendszerekkel harmonizáló és az átjárhatóságot biztosító, angolszász típusú képzési rendszer bevezetése hazánkban.

Megállapodás a REACH rendeletről

2005.12.15.

A tagállamok megállapodtak a REACH elnevezésű, a vegyi anyagok regisztrációjáról szóló rendeletről, amelyet szokás szerint mind a zöldek, mind a kis- és középvállalatok képviselői kritizáltak.

EB ítélet a közösségi szervek által okozott károkról

2005.12.14.

Rendkívüli gazdasági kár esetén a Közösség szervei jogellenes magatartásának hiányában is Kötelezhető a szervei által okozott károk megtérítésére.

Életkori jelzések a videojátékokon is - Önszabályozzák magukat a hazai videojáték kiadók és forgalmazók

2005.12.14.

A PEGI (Egységes Európai Játékinformációs Rendszer) jelzései már jó ideje láthatóak minden újonnan boltokba kerülő számítógépes és videojátékon az Európai Unió legtöbb tagállamában. Hazánkban eddig az életkori besorolást és a tartalmi jelöléseket nem volt kötelező feltüntetni a játékszoftverek dobozain.

Új digitális jogkezelő rendszer készül

2005.12.14.

A Digital Video Broadcasting Forum nevű német vállalkozás egy új Digital Rights Management (digitális jogkezelő technológia, DRM) kifejlesztésén dolgozik. A minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést lehetővé tevő technológia várhatóan a Content Protection Copyright Management (CPCM) Standard nevet kapja.

Sűrű ellenőrzés, kemény szankciók!

2005.12.14.

November közepéig a munkaügyi ellenőrök 17 800 vállalkozás 618 ezer alkalmazottja foglalkoztatásánál 185 ezer fő esetében találtak szabálytalanságot. A kiszabott bírság összege eléri a 2 milliárd 452 millió forintot, melyből több mint 871 millió forint az építőipart érinti.

APEH-tájékoztató a pályakezdők és ösztöndíjasok START-kártya jogosultságáról

2005.12.14.

A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény (Pftv.) módosításáról szóló 2005. évi LXXIII. törvény 10. §-a (2) bekezdése szabályozza a törvény hatálybalépésekor pályakezdőként vagy ösztöndíjasként foglalkoztatottak START-kártyára való jogosultságát.

Kifogás - új jogintézmény?

2005.12.14.

Egy új jogintézmény: a kifogás bevezetését javasolja az Igazságügyi Minisztérium. A törvényjavaslat általános vitáját hétfőn kezdte meg a parlament.

Az EP bevezetné az európai fizetési meghagyást

2005.12.14.

Felgyorsítaná a határokon átnyúló, nem vitatott fizetési kötelezettségek behajtását az európai fizetési meghagyás bevezetése.

Irányelv az elemek újrahasznosításáról

2005.12.14.

Az elemek és akkumulátorok veszélyes, és a környezetet rendkívül súlyosan szennyező anyagokat - például higanyt, ólmot, kadmiumot - tartalmaznak. Az EP azt szeretné elérni, hogy a tagállamok minél nagyobb arányban gyűjtsék be a használt elemeket, és azok egyre kevesebb nehézfémet tartalmazzanak.

Megegyezés az energiahatékonysági irányelvről

2005.12.14.

Kilenc év alatt kilenc százalékkal csökkentené az energiafogyasztást az Európai Unió. Az Európai Parlament immár második olvasatban fogadta el az energiafelhasználás hatékonyságáról szóló irányelvet, amelynek értelmében a tagállamoknak több évre szóló, a tervezett intézkedéseket felsoroló energiahatékonysági cselekvési terveket kell elfogadniuk.

A Bizottság a televízió reklámok liberalizálását javasolja

2005.12.14.

Az Európai Bizottság mai jelentésében a televíziós reklámok liberalizálását javasolja. A tervezet szerint a televíziók nagyobb rugalmasságot kapnának a reklámidő kiszabásában és a termékelhelyezésről való döntésekben.

Magyarország 2011-ben lesz az EU soros elnöke

2005.12.14.

A tagállamok külügyminiszterei megállapodtak arról, hogy az elkövetkezendő tizenhárom évben melyik tagország mikor töltheti be az EU soros elnöki posztját. A tíz újonnan csatlakozott tagállam közül elsőként Szlovénia elnökölhet 2008-ban.

Francia vétó a macedón tagjelöltségre

2005.12.14.

Franciaország megvétózta Macedónia tagjelölti státuszát, mert a francia külügyminiszter szerint a macedón tárgyaláskezdés azt a politikai üzenetet hordozná, hogy az EU-ban újabb bővítési hullám indul.

Fórum a kistérségi információs társadalomról

2005.12.14.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, a Belügyminisztérium és az IDEA Programbizottság 2005. 12. 08-án - első ízben - országos szakmai, módszertani fórumot rendezett a többcélú kistérségi tanácsok elnökei és munkaszervezeti részvételével.

Alkotmánybírósági határozat a kisebbségi törvények módosításáról

2005.12.14.

Az Alkotmánybíróság a 2005. december 13-i ülésén határozatot hozott a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi CXIV. törvény egyes szabályairól.

Lengyelországban megszűnhet az ügyvédjelöltté váláshoz szükséges kamarai vizsga

2005.12.13.

A legnagyobb közép-európai országban valószínűleg megváltozik a frissen végzett diplomásokat érintő kamarai vizsga, amely eddig az ügyvédjelöltté válás előfeltétele volt. A Bizottság versenyjogi főbiztosának nemtetszését is kiváltó jelenlegi szabályozás eltörlését a ország szakmai köreiben többen helyeselnék.

Megszületett a Marks & Spencer ügy ítélete

2005.12.13.

Elvben összeegyeztethető a közösségi joggal A cégcsoportok részére biztosított olyan adókedvezmény, amely kizárja, hogy az anyavállalat az adóköteles nyereségéből levonja külföldi székhelyű leányvállalatai veszteségét - azonban ellentétes a letelepedés szabadságával annak kizárása, hogy a belföldi illetékességű anyavállalat az adóköteles eredményéből levonja a külföldi illetőségű leányvállalatainál keletkezett veszteségeket, ha bizonyítja, hogy e veszteségeket e leányvállalatok illetősége szerinti államában nem számolták el, és azokat nem is lehet elszámolni.

Nem merik perelni a főiskolát

2005.12.13.

Hiába állapította meg az oktatási ombudsman három felsőoktatási intézményről, hogy jogtalanul kér pénzt az ingyenes oktatásért, az intézmények kitartanak a díjszedés mellett. A hallgatók nem mernek bírósághoz fordulni.

APEH: 40 milliós bírság ezüstvasárnap

2005.12.13.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal idei ezüst hétvégi ellenőrzése kedvezőtlenebb eredménnyel zárult, mint a tavaly decemberi. Az esetek több mint felében, az eladók meg sem kíséreltek nyugtát adni.

Mi történik EU-ban ezen a héten?

2005.12.13.

Az EU vezetőinek hétvégi találkozójának napirendjét továbbra is a 2007-2013-as költségvetés és a kereskedelem liberalizálásáról szóló WTO csúcs uralja majd.

Iparági elismerés a NetLock elektronikus aláírási alkalmazásának

2005.12.13.

A NetLock Kft., Magyarország vezető hitelesítés-szolgáltató vállalata üdvözli a MELASZ (Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség) „MELASZ-Ready” kezdeményezésére elkészült, az elektronikus aláírási formátumra vonatkozó MELASZ Munkacsoport Megállapodást.

Jelentés a szexmunkások emberi jogairól

2005.12.13.

Katasztrófális következményekkel járó HIV-járvány lenne megelőzhető, ha a szexmunkások egészségügyi és emberi jogait tiszteletben tartó törvénykezés és gyakorlat alakulna ki Kelet-Európa és Közép Ázsia országaiban – állítja egy frissen megjelent, a Litvániában székelő Közép- és Kelet Európai Ártalomcsökkentő Hálózat (CEEHRN) által megjelentetett kutatási beszámolóban.

66 milliós játékhamisítás - Eljárás a „tankokról” szóló játékszoftver hamisítói ellen

2005.12.13.

A rendőrség öt személy ellen indított eljárást, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a „tankokról” szóló játékszoftvert feltörték, és illegálisan másolták. A szakértő szerint ezzel 66,5 millió forintos kárt okoztak a szoftver jogtulajdonosának.

A közigazgatási főigazgatók 45. informális találkozója

2005.12.13.

2005. december 4-6. között Newcastle-ban került sor az angol elnökség szervezésében a közigazgatásért felelős főigazgatók 45. informális találkozójára. A tanácskozáson Magyarországot Dr. Dudás Ferenc közigazgatási államtitkár és Dr. Hazafi Zoltán főosztályvezető képviselte.

A Luxemburgi Bíróság decemberi munkaprogramja

2005.12.12.

Összeállításunkban a luxemburgi tárgyalótermekben e hónap második teljes munkahete során zajló eseményekkel foglalkozunk. 2005. december 12. és 16. között is többször kerül sor tárgyalás megtartására, ítélethirdetésre és főtanácsnoki indítvány megtételére.

Gyurcsány: kedvezményt a szoftverfejlesztőknek!

2005.12.12.

A parlament előtt van az a kormányjavaslat, amely lehetővé teszi a szoftverfejlesztő cégek számára, hogy bérköltségük 15 százalékát az adóból leírhassák - közölte Gyurcsány Ferenc Budapesten.

Kevesebb maffiózó és gyilkos, több vesztegető és drogos

2005.12.12.

Mindössze harminc elfogott bűnözőről tudták bizonyítani eddig idén, hogy bűnszervezetben tevékenykedett. Tavaly száznál is több maffiózót vontak felelősségre. A bűnözők bevételei csökkentek az első tíz hónapban, például azért, mert a hatóságok milliárdokat foglaltak le vagyonukból.

Csak mesterséges sugárzásra terjed ki a napfény irányelv

2005.12.12.

Az EP egy jelentős ponton szállt vitába a tanácsi közös állásponttal. A képviselők ugyanis úgy vélték, nem az uniós szerveknek, hanem inkább a tagállami hatóságoknak kellene rendelkezniük arról, hogyan gondoskodjanak a munkaadók a napon dolgozók szemének, bőrének védelméről. Az ennél szigorúbb tanácsi javaslat szerint a munkaadóknak nem csupán elemezniük kellene a kockázatokat, hanem cselekvési tervet is kellene készíteniük azok kivédésére.

Megállapodás a fuvarozók munkaidejéről

2005.12.12.

Az európai Parlament és a Tanács az egyeztető bizottságban megállapodásra jutott a közúti közlekedésben dolgozók munka-és pihenőidejéről, valamint ellenőrzésükről és a rájuk kiszabható büntetésekről is.

10 millió Ft bírság az OTP Rt-nek fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt

2005.12.12.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa megállapította, hogy az OTP Rt. az általa nyújtott személyi kölcsönre vonatkozó reklámjai - a versenytörvény által tilalmazott - fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának minősültek. A Versenytanács a jogsértésért 10 millió Ft bírsággal sújtotta az OTP-t.

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000