Hír archívum: 2007. június

Más hónap

Emberölés Kiskunhalason - ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

2007.06.15.

Nem változtatott a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a Bács-Kiskun Megyei Bíróság I. fokú ítéletében kimondott büntetési tételen, így az emberöléssel, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt megvádolt volt kiskunhalasi határőr tiszt, P.I. ügyében a 10 év börtönbüntetés jogerőre emelkedett. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

Emberölés Balástyán-ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

2007.06.15.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az I. fokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság döntését, így jogerősen 8 év börtönbüntetést kapott az a Magyarországon élő, román állampolgárságú nő, H. P., akit tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

Szakmai tanácskozás az új Ptk-ról a Szegedi Ítélőtáblán

2007.06.15.

A készülő új Polgári Törvénykönyv javaslat szakmai vitáját rendezték meg június 14-én, csütörtökön a Szegedi Ítélőtáblán. A rendezvényen a Legfelsőbb Bíróság, a Fővárosi, Debreceni, Győri, Pécsi és Szegedi Ítélőtáblák szakirányú vezetői mellett részt vettek az Országos és a Csongrád Megyei Ügyvédi Kamara, a Fellebbviteli Főügyészség és a Szegedi Tudományegyetem képviselői is.

Az Alkotmánybíróság az özvegyi nyugdíj feléledéséről

2007.06.14.

Az Alkotmánybíróság (Ab) június 11-én hozott határozata szerint alkotmányelle­nes az az 1993-ban kelt törvénymódosítás, amelyben úgy csökkentették az özvegyi nyugdíj feléledését tizenötről tíz évre, hogy nem voltak tekintettel azokra, akik­nek a jogszerzése akkor már folyamatban volt.

Az Alkotmánybíróság 2007. június 18-19-i teljes ülésének napirendje

2007.06.14.

Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén foglalkozik a védjegyek és a földrajzi áru­jelzők oltalmáról szóló törvény 33. § (4) bekezdésének alkotmányosságával.

Kiküldött munkavállalók: egyszerűsítés és szigorítás

2007.06.14.

A Bizottság ma bemutatta a tagállamok által a munkavállalók kiküldetésének felülvizsgálata keretében alkalmazott nemzeti intézkedésekről és az igazgatási együttműködés helyzetéről szóló értékelését.

A Bizottság értékelte a magyar költségvetési kiigazítást

2007.06.14.

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy Magyarország megfelelő úton halad túlzott hiányának a 2006. októberi tanácsi ajánlásban szereplő 2009-es határidőig történő kiigazítása felé, amennyiben továbbra is szigorú költségvetési konszolidációs stratégiát követ és teljes egészében végrehajtja széles körű strukturális reformterveit.

A stabilitási és növekedési paktum prevenciós ága nagyobb hatékonyságot követel

2007.06.14.

Minthogy csökken a túlzott költségvetési hiánnyal küzdő országok száma, rendkívül fontos, hogy az Európai Unió nemzeti kormányai kihasználják a szerencsés gazdasági helyzetet, és igyekezzenek szilárd és fenntartható költségvetési helyzetet teremteni. A kiemelkedő gazdasági növekedést mutató három egymást követő év ellenére a jelenlegi politika mellett a 27 EU-tagállamból mindössze tíz fogja elérni középtávú költségvetési célkitűzését. Így a stabilitási és növekedési paktum „prevenciós ágának” működését elősegítendő.

Újabb lökés a GPL3 elfogadásához

2007.06.14.

A Sun Microsystems által kifejlesztett Solaris operációs rendszer legújabb nyílt forráskódú verziójának GPL3 alatti közzététele jelenthet megoldást az Általános Közreadási Feltételek (GNU General Public Licence) harmadik változatának elfogadása körül évek óta zajló vitára.

Tőzsdére (be)segítő támogatás

2007.06.14.

A GKM-től kapható támogatás visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatást jelent a tőzsdei bevezetésre készülő gazdasági társaságoknak.

Magyarország ismét az IOTA Vezető Testületében

2007.06.14.

Magyarország ismét az Európai Adóigazgatások Szervezetének (IOTA) Vezető Testületében (VT) kapott helyet. Az IOTA Várnában rendezett XI. közgyűlésén (június 11. és 12.), ahol az új 9 tagú elnökséget is megválasztották, a vezetőség összeállításánál hármas holtverseny alakult ki, s Magyarországot a legmagasabb szavazatszámot elért három ország között választották be újra a Vezető Testületbe. Az, hogy ismét helyet kaptunk a VT-ben az APEH nemzetközi tekintélyét jelzi.

Megegyeztek a szervezetek összevonásáról

2007.06.14.

A Fidesz javaslatait is tartalmazza az a rendőrségi törvényhez benyújtott bizottsági módosítójavaslat-csomag, amelyet a honvédelmi és rendészeti bizottság tagjai egyhangúlag támogattak. Ennek szellemében megszülethet a megállapodás a rendőrség és a határőrség összevonásáról.

Elkészült a PM munkaanyaga az új adórendszerről

2007.06.14.

Elkészült a Pénzügyminisztérium munkaanyaga az adórendszer átalakításáról, jelentette be a szaktárca vezetője.

Vége a mosolyszünetnek Brüsszel és Belgrád között

2007.06.14.

Egy éves szünet után felújították szerdán Brüsszelben az EU-szerb tárgyalásokat a stabilizációs és társulási megállapodásról, de a folyamat lezárásának előfeltétele, hogy Belgrád a Hágai Nemzetközi Törvényszék kezére játssza valamennyi még szabadlábon lévő háborús bűnökkel vádolt személyt.

Csalás Csongrád megyében - Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

2007.06.13.

Megváltoztatta a Csongrád Megyei Bíróság döntését a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy Csongrád megyei vállalkozót, L. T.-t folytatólagosan, különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, hitelezési csalás, nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás, lőszerrel való visszaélés bűntettében, valamint számvitel rendjének megsértése és folytatólagosan elkövetett magánokirat hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek I. fokon.

Bioélelmiszerek: Új rendelet az európai bioélelmiszer-ágazat további fejlődése érdekében

2007.06.13.

Az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei a mai napon politikai megállapodásra jutottak az új ökológiai termelési és címkézési rendelettel kapcsolatosan, amely mind a gazdálkodók, mind a fogyasztók szempontjából egyszerűbb lesz.

Aljas indokból különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette - ítélet a Győri Ítélőtáblán

2007.06.13.

Az első fokon eljárt Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság megállapítása szerint az I.r. vádlott (H.P. 29 éves, büntetett előéletű győri férfi), a II.r. vádlott (K.J. 50 éves büntetett előéletű győri nő) és a III.r. vádlott (K.A. 33 éves büntetett előéletű győri nő) 1995 óta saját maguk és családjuk megélhetését üzletszerű kéjelgést folytató személyek által szerzett jövedelemből biztosították.

Ügyészség: aktuális statisztikai adatok - 2007 május 31.

2007.06.13.

A Magyar Köztársaság Ügyészsége honlapján közzétette a legfrissebb, aktuális statisztikai adatait.

Kiszűrik a jogtalanul megosztott videókat

2007.06.13.

Az internetes videomegosztást széles körben elterjesztő YouTube a legnagyobb hagyományos médiával foglalkozó társaságokkal összefogva igyekszik kiszűrni a rajta jogtalanul elhelyezett tartalmakat.

Az Európai Közösségek Bíróságának munkaprogramja (2007. június 18. – június 22.)

2007.06.13.

Rendszeres európai bírósági hírlevelünk legújabb részében június harmadik hetének fontosabb eljárási cselekményeit ismertetjük.

Harminccal növelik a belső rendőrség létszámát

2007.06.13.

Csaknem három hete működnek a rendőrök által elkövetett jogsértések kiszűrésére létrehozott mobil ellenőrző egységek, ezek civil ruhás tagjai az egész ország területén bármikor ellenőrizhetik kollégáikat. Még nem fogtak törvénytelenül intézkedő rendőrt, de a tervek szerint létszámukat júliusig több mint harminccal növelik.

Igazolnia kell a vihart az önkormányzatoknak

2007.06.13.

Hivatalos, pecséttel ellátott igazolás kell az Országos Meteorológiai Szolgálattól ahhoz hogy a viharkárok után pénzhez jussanak az önkormányzatok. Vis major keretre csak, akkor pályázhatnak, ha beszerzik ezt az igazolást. Ennek kell azt tartalmaznia, hogy akkor és ott valóban esett az eső, a papír 14800 forint plusz áfába kerül.

Rábólintottak a miniszterek a prümi szerződésre

2007.06.13.

Az EU bel- és igazságügyi miniszterei jóváhagyták a prümi szerződés az összes tagállamra való kiterjesztését, amely lehetővé teszi, hogy a tagállamok hozzáférjenek egymás ujjlenyomatokat és DNS mintákat tároló rendszereihez. A miniszterek a vízuminformációs rendszer létrehozását is támogatták.

Magyar elégedettség a zöldség- és gyümölcsreformmal

2007.06.13.

Politikai megállapodásra jutottak kedden az uniós agrárminiszterek a zöldség- és gyümölcs piaci rendtartás reformjáról, ami beemeli az ágazatot az egységes támogatási rendszerbe és a termelői csoportokba való belépésre ösztönzi a gazdákat.

A Mezőgazdasági Tanács miniszterei megállapodtak, hogy megszüntetik a kukorica intervenciós támogatását

2007.06.12.

Az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei ma megegyeztek arról, hogy meg kell szüntetni a kukorica intervenciós felvásárlását, és ezt a 2007/2008. gazdasági évtől kezdve három éven át fokozatosan kell megvalósítani.

A TASZ véleménye az adatvédelmi jog változásairól

2007.06.12.

A májusban közzétett, a döntéselőkészítéshez szükséges adatok hozzáférhetőségének biztosításáról szóló törvényjavaslat a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) számára is elfogadható, de az előterjesztés több tekintetben pontosításra, kiegészítésre szorul – áll a szervezet közleményében.

Lezárult a kistérségi reform első szakasza

2007.06.12.

Teljessé vált a többcélú kistérségi társulások országos lefedettsége, miután a mai napon megalakult a jelenleg lehetséges 166 kistérség közül az utolsóban - a kiskunfélegyházi kistérségben - is a többcélú társulás.

OKM: a tanulók és a szülők védelmét erősíti a tankönyvpiaci törvény módosítása

2007.06.12.

Az iskolában használt könyvekre, a nevelési és oktatási programok megválasztására vonatkozóan választási szabadság illette és illeti meg a pedagógust, mert a közoktatásról szóló törvény 19. §-a alapján a pedagógiai tevékenység során a pedagógus megválaszthatja, hogy milyen módszert, eszközöket, könyveket alkalmaz.

Júliustól hatályos az új biztosítási törvény

2007.06.12.

A hét elején fogadta el és sürgőséggel történő kihirdetését kérte a parlament az Európai Unió 5. számú gépjármű biztosítási irányelvének hazai gyakorlatba történő átültetése miatt szükséges törvényi változásokat.

Kállai ombudsman lett, Majtényi nem

2007.06.12.

Az előzetes várakozások szerint döntött tegnap a törvényhozás az országgyűlési biztosokról. A képviselők a titkos szavazáson Kállai Ernő jelölését támogatták, de Majtényi Lászlóét nem.

Mi történik az EU-ban ezen a héten?

2007.06.12.

Ezen a héten tovább folytatódnak az új alapszerződésről szóló viták, a bel- és igazságügy miniszterek elfogadják a prümi szerződés kiterjesztését, míg az agrárminiszterek döntenek a kukoricaintervencióról. Az Európai Bizottság közzéteszi értékelését a magyar államháztartási hiány csökkentésére tett lépésekről és elfogadja a kiküldött munkavállalókról készült jelentést is.

Fejtörést okoz az EP-ben Szájerék mentelmi ügye

2007.06.12.

Az Európai Parlamentnek jogi szempontból némi fejtörést okoz az, hogy öt, a Kossuth téri kordon februári lebontásában részt vett magyar jobboldali EP-képviselő a magyar szabályokkal összhangban önként lemondott mentelmi jogáról.

Újabb légitársaságot marasztalt el a versenyhivatal

2007.06.11.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2007. június 5-én hozott határozatában megállapította, hogy a Wizz Air 2005-ben és 2006-ban közzétett egyes reklámjaiban szolgáltatásainak áráról a fogyasztók megtévesztésére alkalmas tájékoztatást adott.

Jön a fizetős emailek kora?

2007.06.11.

A négy legnagyobb amerikai internetszolgáltató már külön díjat számít fel az emailek garantált megérkezéséért.

Az EP felcímkézné a gyümölcsöket is

2007.06.11.

Az EP-képviselők a zöldségek és gyümölcsök európai minőséget igazoló címkével való ellátását szorgalmazzák és erősítenék a termelői szervezetek támogatását. Tabajdi Csaba a parlamenti vitában úgy vélte, a reform diszkriminatív a 2004-ben csatlakozott tagállamokkal szemben, mert az 1,4 milliárd eurós támogatás több mint felét három régi tagállam kapja majd meg.

Ne dolgozzon a gyerek!

2007.06.11.

Június 12. a Gyermekmunka Elleni Világnap, amelyet 2002-ben tartottak meg először a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) kezdeményezésére.

Jogfogyatékosság az új polgári törvénykönyvben

2007.06.11.

A magyar alkotmány csak elvben biztosítja a fogyatékos emberek egyenlő jogait – legalábbis egy kutatás szerint. A Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány azt vizsgálta, miként érvényesítik a pszicho-szociális vagy értelmi sérüléssel élő személyekkel kapcsolatban az emberi jogi alapelveket.

Felmentette a bíróság a Kossuth téri kordonbontásnál tüntetőket

2007.06.11.

Az elmúlt hetekben tárgyalta Pesti Központi Kerületi Bíróság szabálysértési csoportja a 2007. február 3-án, a Kossuth téren előállítottak, dr. Bene Gábor és társainak az ügyét. A szabálysértési eljárása alá vont személyek közül kettőnek, H. Lászlónak, és Sáska Bélának védelmét dr. Magyar Attila István ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány együttműködő partnere látta el. Valamennyi eljárás alá vont személlyel szemben a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX törvény 142.§ (1) b) pontja szerinti rendzavarás miatt indult szabálysértési eljárás.

Az Alkotmánybíróság 2007. június 11-12-i teljes ülésének napirendje

2007.06.08.

Június 11-én és 12-én tizenkilenc határozattervezet kerül az Alkotmánybíróság elé. A testület négy olyan indítványt is napirendjére tűz, amely szerint az Országgyű­lés jog­alkotói felada­tának elmu­lasztásá­val alkot­mányelle­nes helyze­tet idézett elő.

Prümi szerződés: DNS-adatok cseréje a bűnözés és terrorizmus ellen

2007.06.08.

A prümi szerződés a DNS-adatok tagállamok közötti cseréjét teszi lehetővé. Ez a DNS-adatokokról és ujjlenyomatokról szóló információk cseréjét könnyíti meg a tagállamok között a határokon átnyúló bűnözés és a nemzetközi terrorizmus elleni harc érdekében, valamint az illegális migrációval összefüggésben. Az EP támogatta a szerződés kiterjesztését az összes tagállamra.

Európai vízuminformációs rendszer

2007.06.08.

A harmadik országokból a schengeni övezetbe belépők vízumkérelmeinek szabályozásáról és rövid távú tartózkodást lehetővé tevő vízumaival kapcsolatos adatbázis felállításáról szavazott az EP csütörtökön. A szöveg a Tanáccsal folytatott megállapodás eredménye, ezért valószínű, hogy a jogalkotási folyamat első olvasatban lezárulhat.

Alkotmányozás: új szerződést 2008-ig

2007.06.08.

Az EP egyértelmű elképzelést vár a tagállamoktól a júniusi csúcs után arról, milyen lépések vezetnek el az EU intézményi reformjáról szóló megállapodáshoz. A képviselők a demokráciát, az átláthatóságot és a polgárok jogait erősítő szerződést akarnak – mégpedig 2008 végéig.

Megtévesztő Pannon GSM reklámok

2007.06.08.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa megállapította, hogy a Pannon GSM Távközlési Zrt. 2006. évi kommunikációs kampányaival több ízben is megtévesztette a fogyasztókat.

A Kormány fogyasztóvédelmi cselekvési programjának értékelése, hiányosságai

2007.06.08.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége az elmúlt hónapokban többször is nyilvánosságra hozta a kormány fogyasztóvédelmi politikájával kapcsolatos álláspontját.

Adócsalás Kecskeméten- ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

2007.06.08.

Részben megváltoztatta a Bács-Kiskun Megyei Bíróság I. fokon meghozott döntését a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben V.L. I. rendű és Sz.S. II. rendű vádlottat az adóbevételt különösen nagymértékben csökkentő adócsalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolták meg.

Megtévesztő OTP tájékoztatás a Junior bankkártyák éves díjairól

2007.06.08.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a 2007. június 5-én hozott határozatában megállapította, hogy az OTP Bank a fogyasztók megtévesztésére alkalmas tájékoztatást tett közzé az OTP Junior Start, a Junior Plusz és a Junior Max bankkártyák esetében felszámított kártyadíjakról.

A főkapitány megnevezte az új rendőri vezetőket

2007.06.08.

Bencze József országos rendőrfőkapitány tegnap bejelentette: Tóth Gábort, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettesét jelölte a fővárosi rendőrség élére, és Papp Károly Fejér megyei főkapitányt javasolta a Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnokának.

Újabb perek: megzavarták a tüntetők a köztévé működését?

2007.06.08.

Másodfokú ítélet született egy tüntető ügyében, akinek korábbi, másfél év letöltendő szabadságvesztését négy évre felfüggesztette a bíróság.

A nyaralók jogait erősítené Brüsszel

2007.06.08.

Nagyobb védelmet kínál az Európai Bizottság azoknak az üdülni vágyó személyeknek, akik üdülőhasználati jogot, illetve tengerjáró hajókon és lakókocsik igénybevétele céljából hasonló konstrukcióban időben megosztott üdülési jogot vásárolnak, illetve viszont eladnak.

Vita az EU intézményi reformjáról

2007.06.07.

Az EP-képviselők szerda délután vitáztak arról csütörtökön megszavazandó jelentésről, amelyben a parlament kimondja: egyértelmű elképzelést vár a tagállamoktól a júniusi csúcs után arról, milyen lépések vezetnek el az EU intézményi reformjáról szóló megállapodáshoz. A képviselők a demokráciát, az átláthatóságot és a polgárok jogait erősítő szerződést akarnak – mégpedig 2008 végéig.

2020
2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000