Hír archívum: 2008. március

Más hónap

Határozottabb rendőri fellépést szorgalmaz Draskovics a bírósági tárgyalásokon

2008.03.18.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter utasította a rendőrséget, hogy határozottabban lépjen fel a bíróságokon tárgyalás közben demonstrálókkal szemben. Draskovics Tibor erről hétfőn beszélt az Országgyűlésben a Magyar Gárda-per kapcsán.

Az alkotmányjogász szerint be nem jelentett rendezvényen résztvevő maga is jogsértő

2008.03.18.

A rendőrségnek a magyar jog szerint nem volt mérlegelési lehetősége a nemzeti ünnep estéjén, hogy mit tegyen, amikor a bejelentésben foglaltaktól eltérően vonulni kezdett a tömeg: mérlegelés nélkül fel kellett oszlatnia azt. A be nem jelentett rendezvényen résztvevők pedig maguk is jogsértést követtek el - mondta Kolláth György alkotmányjogász a távirati iroda érdeklődésére hétfőn.

Nem kap helyreigazítást az Országos Bírói Etikai Tanács

2008.03.17.

A Magyar Bírói Egyesület elnöke az Országos Bírói Etikai Tanács nevében helyreigazítást kért az Eötvös Károly Közpolitikai Intézettől a Bírói függetlenség, számonkérhetőség, igazságszolgáltatási reformok című tanulmánya egy mondatával kapcsolatban.

Sólyom László megnevezte új ombudsmanjelöltjeit 

2008.03.17.

Sólyom László köztársasági elnök dr. Tóth Gábor Attilát jelölte adatvédelmi biztosnak, Bogdányiné dr. Mészáros Ágnest pedig a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának. Javaslatát a köztársasági elnök levélben megküldte Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének, illetve személyesen ismertette hivatalában a parlamenti képviselőcsoportok meghívott vezetőinek.

Átdolgozná "provokátortörvényét" Rogán Antal

2008.03.17.

Átdolgozná a provokátorok elleni fellépésről szóló törvényjavaslatát Rogán Antal; a fideszes politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy emberi jogi szervezetekkel, alkotmányjogi szakértőkkel és a parlamenti pártokkal is egyeztetne. Rogán kijelentette: Budaházy provokátor; a rendőrség fellépése törvényes volt

Magyar javaslat egy pán-európai tőkepiaci felügyeletre

2008.03.17.

Egységes európai tőkepiaci felügyelet létrehozásának előkészítésére tett javaslatot az Európai Tanács pénteki ülésnapján Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő, aki elismerte, hogy néhány országnak erőteljes fenntartásai vannak a tervvel szemben. A miniszterelnök rövidesen Nabucco-nagykövetet nevez ki és valószínűsítette, hogy Magyarország hétfőn írja alá Washingtonban a vízummentesség későbbi megadásához szükséges szándéknyilatkozatot.

OGY - Plenáris ülés

2008.03.17.

A március 9-i népszavazás eredményeként született döntés végrehajtásával összefüggő törvényjavaslatokról határoz az Országgyűlés hétfőn, jövő heti kétnapos ülésének első napján.

A nyilvánosság törvénytelen kizárása miatt semmisített meg egy elsőfokú ítéletet a Bács-Kiskun Megyei Bíróság

2008.03.17.

Új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú bíróságot a Bács-Kiskun Megyei Bíróság, mert a 2005-ben, Kunadacson történt gázrobbanás ügyében tartott tárgyalásról törvénytelenül zárták ki a nyilvánosságot.

Bírósági rendbontás - a MÚOSZ kivizsgálást kér

2008.03.17.

A Magyar Gárda Egyesület feloszlatására tett indítvány fővárosi bírósági (FB) tárgyalásán történt rendbontás kivizsgálását kéri a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökétől a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), amely erről szóló közleményét pénteken juttatta el az MTI-nek

Tizenhárom OVB-határozatot hagyott helyben az Alkotmánybíróság

2008.03.17.

Az Országos Választási Bizottság 13 határozatát hagyta helyben a héten az Alkotmánybíróság (Ab), ezek alapján a szocialisták öt kérdésében, a Fidesz-KDNP kezdeményezései közül pedig egyben megindulhat az aláírásgyűjtés - derül ki a testületnek az MTI-hez pénteken eljuttatott hírleveléből.

Az Alkotmánybíróság 2008. március 17-18-i teljes ülésének napirendje

2008.03.17.

Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén napirendre kerül az a határozattervezet, amely mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet vizsgál annak kapcsán, hogy a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 73.§ (2) bekezdése a tanulmányok értékelésével kapcsolatos döntések elleni jogorvoslat vonatkozásában nem biztosítja megfelelően a hallgatói jogok érvényesülését.

Emlékeztető az Országos Bűnmegelőzési Bizottság 2008. március 7-ei üléséről

2008.03.17.

Gönczöl Katalin köszöntötte a résztvevőket. Az OBmB elnöke bevezetőjében elmondta, hogy a szociális problémákat el kell egymástól határolni az erkölcsi veszélyzónába került személyek (gyerekek) problémáitól. Hangsúlyozta, hogy a társadalmi bűnmegelőzés kultúrájának fejlődéséhez a jól bevált gyakorlatok nagymértékben hozzájárulnak.

Munkáspárt vs. Fővárosi Bíróság Elnöke (videó)

2008.03.14.

A Fővárosi Bíróság elnökének feljelentése nyomán a Munkáspárt elnökségi tagjai ellen rágalmazás miatt büntetőeljárás indult. A másodfokú bíróság ítéletében bűncselekmény hiányában felmentette a TASZ által képviselt összes vádlottat. Nézze meg a tárgyalásról készített videót!

Magyar Gárda: teltház a tárgyaláson

2008.03.14.

Az egyes médiafelvételeken megjelentekkel ellentétben a Magyar Gárda tárgyalótermen kívül maradt tagjai semmilyen módon nem befolyásolhatták a tárgyalóterembe való bejutást. Egy rövidebb rendbontást a BRFK számolt fel.

A Jedlik Ányos-díjak átadása

2008.03.14.

A Jedlik Ányos-díjat a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökének kezdeményezésére az ipari és kereskedelmi miniszter alapította 1996-ban, a magyar szabadalmi rendszer centenáriumi évében, a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenység, valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismerésére.

A hazai piac magától nem igényli a digitális földfelszíni tévészolgáltatást

2008.03.14.

A hazai piac magától nem igényli a digitális földfelszíni televíziós szolgáltatást (DVB-T) - jelentette ki egy csütörtöki budapesti szaktanácskozáson Rajkai László, a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség elnöke.

Bírósági rendbontás - ügyvédi kamara: jogsértő, ha a közönség szabályozza a tárgyalás nyilvánosságát

2008.03.14.

Jogsértő, ha a közönség, vagy a peres fél szabályozza a tárgyalás nyilvánosságát - mondta a Magyar Ügyvédi Kamara főtitkára a Magyar Gárda pere kapcsán az MTI érdeklődésére csütörtökön.

Nem csak büntetni – visszavezetni az életbe, a családhoz, a munkába

2008.03.13.

Európában a börtönlakók megközelítőleg 4–5,%-át a nők teszik ki, számos országban arányuk a férfiakét meghaladóan növekszik, miközben a börtönök továbbra is a férfiak számára vannak berendezve és hajlamosak figyelmen kívül hagyni a fogva tartott nők különleges problémáit – szögezte le Lévai Katalin írásos hozzászólásában.

A civil szervezeteket is bevonták a bírák képzésébe

2008.03.13.

A civil szervezetek képviselőit is bevonták a bírák Magyar Bíróképző Akadémián folyó oktatásába - közölte Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke szerdán Szegeden.

Lomnici: folyamatosan nő az ítélőtáblákra érkező ügyek száma

2008.03.13.

A polgári ügyeket tekintve folyamatosan nő, a büntetőügyeket vizsgálva pedig stabilizálódott az ítélőtáblákra érkezett ügyek száma - jelentette ki Lomnici Zoltán szerdán Szegeden.

A bírók feladatainak egy részét átvehetik a bírósági ügyintézők

2008.03.13.

A bírósági ügyintézők átvehetik a bírók feladatainak egy részét a gyorsabb bírósági ügymenet érdekében - jelentette be Daróczi Dávid.

Az LB szerint az OVB-nek nem volt hatásköre a vámospércsi ügyben

2008.03.13.

A Legfelsőbb Bíróság (LB) szerdán, arra hivatkozva, hogy a választási eljárással kapcsolatos képviselő-testületi határozat törvényességi ellenőrzésére a közigazgatási hivatalnak van hatásköre, megváltoztatta az Országos Választási Bizottság (OVB) határozatát, amelyben az OVB megállapította: jogsértő volt a vámospércsi szavazatszámláló bizottsági tagok cseréje.

Ötven éves az Európai Parlament - ünnepség Strasbourgban

2008.03.13.

Strasbourgban, március 12-én délután ünnepelte ötvenedik születésnapját az Európai Parlament. Az ünnepségre az uniós intézmények vezetői mellett meghívást kaptak az európai nemzeti parlamentek elnökei, EP korábbi elnökei és főtitkárai is.

Lezárult a paprikaper

2008.03.13.

Jogerősen pert nyert a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Szegedi Paprika Fűszer-és Konzervgyártó Rt. ellen. A társaság azért kapott 3 millió forint bírságot, mert megtévesztette a fogyasztókat. A társaság például „szegedi fűszerpaprika” feliratú csomagolásban forgalmazta termékeit, holott azok külföldi paprikából készült őrleményt is tartalmaztak.

Új rekord a nemzetközi szabadalmi bejelentések számában

2008.03.12.

A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) Szabadalmi Együttműködési Szerződése (PCT) keretében 2007-ben minden eddiginél több bejelentés érkezett.

Az Alkotmánybíróság közleménye

2008.03.12.

Az Alkotmánybíróság testülete 2008. március 11-én állást foglalt az elmúlt napokban az Alkotmánybí­rósággal kapcsolatban elhangzott egyes kijelentésekről.

Alkotmányellenes a Norvégiával és Izlanddal kötött kiadatási megállapodás négy pontja

2008.03.12.

Négy pontban alkotmányellenesnek minősítette keddi határozatában az Alkotmánybíróság az Európai Unió tagállamai, illetve Norvégia és Izland között megkötött, az európai elfogatóparancs bevezetéséről és a körözöttek átadásáról szóló megállapodást kihirdető törvényt. A normakontrollt Sólyom László köztársasági elnök kérte.

Mi történik az EU-ban ezen a héten?

2008.03.12.

A héten kerül sor az Európai Tanács tavaszi ülésére, melyen a környezetvédelemmel, illetve a Lisszaboni Stratégiával kapcsolatos kérdésekről tárgyalnak a tagállamok vezetői. Az Európai Parlament ezen a héten ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját, míg az Európai Bizottság több díjat is kioszt.

Erőfölényben a Tigáz

2008.03.12.

Visszaélt piaci erőfölényével a Tigáz Zrt. – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A társaság túl magas csatlakozási díjakat állapított meg és nem engedte, hogy fogyasztói beleszóljanak a gázhálózathoz való csatlakozásukhoz szükséges vezetéket építő vállalkozások kiválasztásába. Emiatt a társaságnak 4 millió forint bírságot kell fizetnie, de a versenyhatóság további kötelezettségeket is előírt számára.

Hatékonyabb szabályok a légi utasok védelmében

2008.03.12.

Elfogadta az EP a légi utasok fokozottabb védelmét biztosító jogszabálytervezetet. A szöveg egységesíti az uniós szabályokat, szabványokat határoz meg például az utasok és kézipoggyászaik hatékonyabb átvilágítása és a repülőgépek biztonsági ellenőrzése terén. A tagállamok dönthetnek légi marsallok alkalmazásáról.

A TASZ véleményezte a humángenetikai adatok kezeléséről szóló törvénytervezetet

2008.03.12.

Az Egészségügyi Minisztérium elkészítette a humángenetikai adatok védelméről, valamint a genetikai vizsgálatok és kutatások szabályairól szóló újabb törvénytervezetet, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet (TASZ) korábban véleményezte mind a törvény szakmai koncepcióját, mind a korábbi, a témában készült törvénytervezeteket.

„Harmadik a bizalom rangsorában” – a közvélemény az ombudsman intézményéről

2008.03.11.

Minden száz megkérdezett közül 79-en hallottak már az országgyűlési biztosokról, tíz évvel ezelőtt ez az arány még 65 százalékos volt. Az ombudsmanok intézménye ma a harmadik azok között, amelyekben az emberek a leginkább bíznak. Tíz év alatt az ombudsmani intézmény a társadalom számára láthatóbbá, ismertebbé, funkciójában érthetőbbé vált – állapítja meg a 2008 februárjában végzett közvélemény-kutatása alapján a Szonda Ipsos.

Lomnici Zoltán: csökkenthetők a bíróságok terhei

2008.03.11.

Az eljárási törvények egyszerűsítésével csökkenthetők a jövőben a bíróságok terhei - közölte Lomnici Zoltán főbíró hétfőn Pécsett.

Oktatási bizottság: támogatás mindkét népszavazási törvénymódosításnak

2008.03.11.

Az Országgyűlés oktatási bizottsága a kormány és a Fidesz népszavazási eredményhez kapcsolódó törvénymódosító javaslatát egyaránt támogatta hétfői rendkívüli ülésén.

Elfogadták az adótörvények módosítását

2008.03.11.

Elfogadta az Országgyűlés hétfői ülésén az egyes adótörvények módosítását.

Magyar különdíj az európai fogyasztóvédelmi kampányok versenyében

2008.03.11.

Meglena Kuneva európai biztos március 10-én, a fogyasztók európai napjának felvezetéseképpen első alkalommal adta át az EU fogyasztóvédelmi díját.

Kartellben az építészek

2008.03.11.

Árkartell létrehozásának minősítette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Építész Kamara (MÉK) szabályzataiban található rendelkezéseket

Az EP a közös agrárpolitika felülvizsgálatáról

2008.03.10.

Az EP szakbizottsági képviselői alapvetően támogatják a Bizottság agrárpolitikai reformterveit, fenntartásaik vannak ugyanakkor egyes ""első pilléres"" piactámogatási összegeknek a ""második pilléres"" vidékfejlesztési támogatások körébe történő átcsoportosításával és a közvetlen támogatások maximális mértékének meghatározásával kapcsolatban.

Jelentés a börtönben lévő nőkről

2008.03.10.

Európában a börtönlakók 4,5-5 százaléka nő, és ez az arány tovább növekszik. Az EP elé kerülő jelentés szerint a büntetés-végrehajtási intézetekben fokozottan figyelembe kellene venni a nők speciális szükségleteit, terhes nőket pedig csak a legvégső esetben szabadna fogva tartani.

EP-jóváhagyás az Európai Innovációs és Technológiai Intézethez

2008.03.10.

Második olvasatban várhatóan támogatásáról biztosítja az EP az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (ETI) létrehozásáról szóló jogszabályt. Ha így történik, már a nyáron megkezdheti munkáját az új EU-s intézet, amelynek egyik lehetséges helyszíne Budapest.

EP-előzetes, 2008. március 10-13.

2008.03.10.

Az Európai Parlament a következő plenáris ülésén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját.

Perel az MR a Petőfi struktúráját kifogásoló ORTT-döntés ellen

2008.03.10.

Bíróságon támadta meg a Magyar Rádió a médiahatóság január végi döntését, amely szerint az MR2-Petőfi adó nem biztosítja a műsorszámok és a nézetek sokszínűségének megjelenítését - tudta meg a rádió menedzsmentjének egyik tagjától vasárnap az MTI.

EKB: a közösségi jogviták számának növekedése

2008.03.10.

1259 ügyben indult eljárás 2007-ben a Bíróságot alkotó három igazságszolgáltatási fórum előtt, amely a legmagasabb szám az intézmény eddigi történetében.

Győztek az igenek – készült a kormány

2008.03.10.

2008. március 9-én eredményesen zárult a „három-kérdéses” (immár „három-igenes”) népszavazás, amelynek közjogi konzekvenciáit már le is vonta a kormány.

Összefonódások: A Bizottság részletes vizsgálatot indít a MOL OMV által tervezett felvásárlása ügyében

2008.03.07.

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete értelmében részletes vizsgálatot indított az OMV osztrák olaj- és gázipari vállalatnak a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. felvásárlására irányuló terveivel kapcsolatban.

Megalakult a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület

2008.03.07.

2008. március 3-án, sajtótájékoztatón jelentették be a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület megalakulását, amelynek elnöke Kondorosi Ferenc az „Új rend és szabadság” programért felelős kormánybiztos.

Emberölés egy kiskőrösi tanyán - Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

2008.03.07.

Helybenhagyta az I. fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság döntését a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István büntető tanácsa, így jogerősen is kimondták: D. S. vádlottat felmentették az ellene felhozott aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének vádja alól.

A kalózok megszeppennének, ha megdorgálná őket a szolgáltató

2008.03.07.

A Variety március 3-i számában egy, a digitális szórakozási szokásokat vizsgáló on-line felmérés tanulságos eredményeit közölte, melyet az Egyesült Királyság területén végeztek.

Az Alkotmánybíróság 2008. március 10-11-i teljes ülésének napirendje

2008.03.07.

Az Alkotmánybíróság hétfőn tárgyalja a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 45. § (6) bekezdésének alkotmányosságát megkérdőjelező indítványt.

Megvalósulhat-e az erős fogyasztóvédelem, mint a jól működő gazdaság feltétele?

2008.03.07.

A napokban kapta kézhez a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint egyéb fogyasztóvédelmi rendelkezéseket tartalmazó törvények módosításáról szóló Kormány előterjesztés tervezetét.

2020
2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000