Hír archívum: 2008. március

Más hónap

Ellenőrzések határok nélkül

2008.03.07.

A „Visegrádi Négyek” és Szlovénia adóhivatalai között meglévő szoros együttműködés a közeljövőben tovább erősödhet. Az érintett országok hivatalai - egymás folyamatos tájékoztatásával - egyre intenzívebben kapcsolódnak be a határokon átnyúló üzleti és kereskedelmi kapcsolatok ellenőrzésébe.

Jogi perbeszédverseny európai régiós döntőjét rendezik Pécsett

2008.03.07.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) ad otthont a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) joganyagához kapcsolódó idei perbeszéd-világverseny egyik csütörtökön kezdődött, európai regionális döntőjének - közölte az Európai Joghallgatók Szövetségének (ELSA) pécsi elnöke az MTI-vel.

Ütköző: pártatlanul az e-demokráciáról

2008.03.07.

Közelíteni kell a lakosság felé a politikát és ebben nagy szerepe van az internetnek, a telekommunikációnak - értettek egyet az Ütköző Egyesület csütörtöki budapesti fórumának résztvevői.

EKB: Spanyolország megsértette a közösségi jogot

2008.03.07.

Spanyolország megsértette a közösségi jogot azzal, hogy nem törölte el azokat a feltételeket, amelyekhez az Endesa-nak az E.on általi megszerzését kötötte.

Alkotmánybírósághoz fordul az NJA a kormány népszavazási kampánytevékenysége miatt

2008.03.07.

Alkotmányjogi panasszal fordul az Alkotmánybírósághoz a Nemzeti Jogvédő Alapítvány a kormány népszavazási kampánytevékenysége miatt benyújtott kifogás elutasítása miatt.

Adatvédelem és jogsértések

2008.03.06.

A visszaélésekről, jogsértésekről szóló adatbejelentések és jogi értékelésük szabályozása az elmúlt évek egyik legfontosabb adatvédelmi problémájává vált, a különféle állami és európai uniós hatóságok egyre gyakrabban használnak illegitim módon megszerzett adatokat munkájuk során.

Lomnici Zoltán: nőtt a bíróságok ügyforgalma, nő az ügyhátralék

2008.03.06.

Tavaly tovább nőtt a bíróságok ügyforgalma: a közel 1,5 millió érkezett ügy 10 százalékos növekedést jelent - közölte Lomnici Zoltán szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón.

Lomnici Zoltán: bíró voltam, az is maradok

2008.03.06.

Bíró voltam, az vagyok, s az is maradok - válaszolta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón a jövőjét firtató újságírói kérdésekre.

Az OVB megváltoztatta az FVB határozatát

2008.03.06.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) megváltoztatta a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) egyik márciusi határozatát egy fellebbezés alapján szerdai ülésén. A Fidesz szerint az OVB újra bebizonyította, hogy döntéseit "politikai érdekek diktálják".

Balaton-törvény: a szövetség változtatna a tervezett módosításon

2008.03.06.

Adják az állami tulajdonban lévő közvetlen Balaton-parti területeket térítésmentesen az érintett önkormányzatok tulajdonába, hogy végre ki tudják alakítani a Balaton-törvény által kötelezően előírt tóparti sétányokat - fogalmazta meg Balázs Árpád elnök a Balatoni Szövetség (BSZ) legfontosabb indítványát a szerdai elnökségi ülésen Siófokon.

Új eljárás: a sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás

2008.03.05.

A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térsége egyike azon területeknek, amelyre vonatkozóan az utóbbi években fokozott jogalkotási tevékenység alakult ki. Olyan jogszabályok kerültek ennek során elfogadásra, amelyek olykor a nemzeti bíróságok előtt a közösségi jog értelmezésére vagy alkalmazására vonatkozó kényes kérdéseket vethetnek fel.

Egyes adótörvények módosítása

2008.03.05.

A január elsejétől hatályos, újrakodifikált áfaszabályok gyakorlatban jelentkezett problémáinak orvoslásával, az áfarendszer zökkenőmentes működésének biztosításával indokolta Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára az egyes adótörvények módosításának szükségességét a javaslat parlamenti expozéjában kedden az Országgyűlésben.

Felülvizsgálhatják a megtakarítási adó-irányelvet

2008.03.05.

Az Európai Bizottság júniusra elkészülő jelentésében ismerteti majd szándékát, hogy szükségesnek látja-e a banki megtakarításokból származó jövedelmek megadóztatására vonatkozó irányelv módosítását – közölte a keddi pénzügyminiszteri ülést követően Kovács László adóügyi biztos.

Népszavazásra készülve

2008.03.04.

A köztársasági elnök 2008. március 9-re országos népszavazást írt ki három kérdésben. Röviden ismertetjük a népszavazás hazai szabályozását és közöljük az eddigi országos népszavazások adatait.

Tubes - a bíróság felfüggesztette a radar építési engedélyének végrehajtását

2008.03.04.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felfüggesztette a Tubesre tervezett katonai lokátor másodfokú építési engedélyének végrehajtását - jelentette be Pécs alpolgármestere hétfőn. A Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) arra szólítja fel a honvédelmi tárcát, keressen új helyszínt a radarállomásnak.

Mi történik az EU-ban ezen a héten?

2008.03.04.

Ezen a héten terjeszti elő a Bizottság a Nyugat-Balkánnal kapcsolatos politikáját, míg az EU környezetvédelmi és pénzügyminiszterei a tagállami vezetők tavaszi csúcstalálkozóján megvitatásra kerülő kérdésekben alakítanak ki közös irányvonalat.

A tűzszerészek munkakörülményeiről

2008.03.03.

A tűzszerészek nem kivételes, hanem általános gyakorlat szerinti túlszolgálata és annak kizárólag díjazással történő ellentételezése, valamint a szabadságok kiadásának rendje visszásságot okoz az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésében deklarált pihenéshez való joggal összefüggésben. – állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

Az otpltp.hu domain névre vonatkozó igénylés nem teljesíthető

2008.03.03.

Az otpltp.hu domain név esetében az ISZT Tanácsadó Testülete vélelmezhetőnek tartja, hogy a névhasználat az OTP belföldön jóhírnevet élvező védjegyei (az OTP és az OTP Bank) megkülönböztető képességeit tisztességtelenül kihasználó helyzetet eredményezne, ezért az igénylést nem tartja teljesíthetőnek.

Pályázat büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenység ellátására

2008.03.03.

A Központi Igazságügyi Hivatal a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény 3. §-ának (1) bekezdése és az Igazságügyi Hivatalról szóló 303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 22. §-a (2) bekezdésének c) pontja alapján pályázatot hirdet az Igazságügyi Hivatalban 50 ügyvéd részére büntető ügyekben közvetítői tevékenység végzésére.

Már az angol kormány is az alkotók és a törvény oldalán

2008.03.03.

A tömeges kalózkodással évek óta küzdő zeneipar, s a szintén egyre nagyobb veszteségeket elkönyvelő filmipar egyaránt lelkesen üdvözli az angol kormány múlt heti nyilatkozatát.

Találgatások

2008.03.03.

Már megindultak a találgatások a 2008 júniusában leköszönő Lomnici Zoltánnak, a Legfelsőbb Bíróság elnökének az utódjáról. A sajtóban egyelőre Baka András neve merült fel.

Törvényben kell szabályozni a polgármesteri eskü szövegét

2008.03.03.

Az Alkotmánybíróság (Ab) február 25-én hozott határozatában megállapította, hogy alkotmányellenes helyzet áll fenn amiatt, hogy az Országgyűlés nem szabályozta törvényben a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek esküjének a szövegét. Az Ab ezért felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2008. június 30-ig tegyen eleget.

Az Alkotmánybíróság 2008. március 3-4-i teljes ülésének napirendje

2008.03.03.

Az Alkotmánybíróság ezen a héten is több ügyben folytatja az MSZP, illetve a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportjai által benyújtott népszavazási kezdeményezések alkotmányossági vizsgálatát.

Btk.-módosítás - az államfő normakontrollt kért

2008.03.03.

Sólyom László köztársasági elnök véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak a büntető törvénykönyv módosításáról szóló törvényt - tájékoztatta az MTI-t szombat este Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal stratégiai és kommunikációs főosztályának vezetője.

Tovább vizsgálhatja a Bizottság az OMV-Mol fúzió hatásait

2008.03.03.

További vizsgálatokat tart szükségesnek az Európai Bizottság az OMV és a Mol osztrák cég által megcélzott fúziójának piaci versenyre gyakorolt hatásait illetően – értesült bizottsági forrásokból pénteken a Reuters hírügynökség. Az illetékes biztos szóvivője ugyanakkor a BruxInfo kérdésére nem erősítette meg a hírt, miként azt is cáfolta, hogy a Bizottság bármit is kiszivárogtatott volna a döntésről.

Taxis kartell után kutat a GVH

2008.03.03.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott a 6x6 Taxi Közlekedési Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., a Budapest Taxi Személyszállító és Szolgáltató Kft., a Buda Fuvarozó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a City Taxi Fuvarszervező Szövetkezet, a Főtaxi Autóközlekedési és Szolgáltató Zrt., a Taxi-2000 Szállítási és Szolgáltató Kft, a Voláncom Közlekedési és Kommunikációs Kft., valamint a Taxi Fuvarszervező Társaságok Szövetsége telephelyein.

2020
2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000