Hír archívum: 2008. június

Más hónap

Az Alkotmánybíróság három határozata

2008.06.30.

Az Alkotmánybíróság a köztársasági elnök indítványa alapján megsemmisítette a gyalázkodás tényállást beiktató Btk.-módosítást, valamint a Polgári törvénykönyv személyhez fűződő jogok védelmére vonatkozó szabályait kiegészítő új tényállást, országgyűlési képviselők indítványa nyomán pedig nemzetközi szerződésbe ütközés miatt megsemmisítette a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (Köot.) 118. § (4) bekezdésének egy részét.

Az Európai Közösségek Bíróságának munkaprogramja

2008.06.30.

Az Európai Közösségek Bíróságának munkaprogramjából a 2008. július 30-tól július 10-ig tartó munkahéten.

Magyar ügy az Európai Bíróság előtt

2008.06.30.

Új ügy érkezett Magyarországról az Európai Közösségek Bíróságára. A Fővárosi Bíróság azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy a pótmagánvádló sértett számára biztosítani kell-e azt a lehetőséget, hogy a büntetőeljárás során tanúként meghallgatható legyen.

Állami cégvezetők fizetésének megismeréséért indított pert egy újságíró

2008.06.30.

llami cégvezetők fizetésének megismeréséért indított pert egy újságíró a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ellen; az ügyben hétfőn kezdődött tárgyalás a Fővárosi Bíróságon.

Bábfilmek szerződéseinek kiadásáért perlik a Magyar Televíziót

2008.06.30.

Fél tucat, a hetvenes-nyolcvanas években készült hazai bábfilmsorozat szerződéseinek kiadásáért perli a Magyar Televíziót (MTV) és a Pannónia Film Kft.-t egy szakmai szervezet abban a perben, amely hétfőn kezdődött a Fővárosi Bíróságon.

Magyar Gárda-per - újabb beavatkozók jelentkeztek

2008.06.30.

Több tucatnyi al- és felperesi beavatkozó jelezte, hogy csatlakozni kíván az ügyészség által kezdeményezett, a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatására irányuló perhez; a szervezeteket és magánszemélyeket a hétfői tárgyaláson ismertette a bíró a Fővárosi Bíróságon.

Rongálás vagy emberölési kísérlet?

2008.06.30.

15 jogvédő civil szervezet felszólította az V. kerületi rendőrkapitányságot, hogy „a bűncselekmény súlyának megfelelő kellő gondossággal” ne rongálás, hanem emberölési kísérlet ügyében folytassanak nyomozást a péntekre virradóan Molotov-koktéllal támadott fővárosi meleg szórakozóhely ügyében – közölte a PATENT Jogvédő Egyesület.

Nyilvános hozzáférés

2008.06.30.

2008. június 27-én az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája közös rendezvényt tartott „Nyilvános hozzáférés az EU-intézmények dokumentumaihoz címmel”.

Huszonhárom önkormányzat csatlakozott az Ügyfélkapuhoz

2008.06.30.

A Hajdúszoboszlói Kistérségi Többcélú Társulás és társult települések az IKeR (Integrált Kistérségi e- Közigazgatási Rendszer) projekt keretében sikeresen kapcsolódtak a központi Ügyfélkapuhoz, így huszonhárom település állampolgárainak nyílik lehetősége arra, hogy önkormányzati hatósági ügyeiket elektronikus módon intézze.

Osztrák szkepticizmus is nehezítheti a „lisszaboni” ratifikációt

2008.06.30.

Miközben a spanyol alsóház elsöprő többséggel megszavazta a Lisszaboni Szerződés ratifikációját, a cseh államfő úgy vélekedett, hogy a dokumentum az ír „nem” után már nem fog életbe lépni, az osztrák kancellár pedig nem zárta ki egy újabb népszavazás lehetőségét sem.

Horvátországot nem éri hátrány az ír „nem” miatt

2008.06.30.

Nicolas Sarkozy francia elnök harcos megnyilvánulása - mely szerint nem lesz további bővítés, amíg életbe nem lép a Lisszaboni Szerződés – ellenére sem fenyegeti rövid távon egyik állam csatlakozási törekvéseit sem az ír elutasítás, különösképpen nem a csatlakozási tárgyalásokban legelőrébb tartó Horvátországéit.

Hétfőn búcsúzik az Ab a távozó tagjaitól

2008.06.30.

Az Alkotmánybíróság (Ab) tagjai a hétfői teljes ülésen búcsúznak el Bihari Mihálytól, a testület távozó elnökétől valamint Kukorelli Istvántól, akinek ugyancsak július 3-án jár le alkotmánybírói megbízatása.

Átadták a Justitia Regnorum Fundamentum díjat

2008.06.27.

Átadták az omudsmanok által múlt évben alapított Justitia Regnorum Fundamentum díjat pénteken Budapesten; az emberi és állampolgári jogok védelmében tanúsított kiemelkedő emberi helytállást elismerő kitüntetést az idén Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság nyugalmazott elnöke, Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke és Balogh Attila, az MTI újságírója vehette át.

Ombudsman: a közérdekű adatok közzétételi kötelezettségéről

2008.06.27.

2008. július 1-jén lép életbe az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvénynek (Eitv.) az a rendelkezése, amely közérdekű adatok széles körének elektronikus közzétételét írja elő közfeladatot ellátó szervek újabb csoportja számára - szól az adatvédelmi biztos jogkörében eljáró Dr. Szabó Máté ombudsman közleménye.

Nem lehet köztartozása az 1 százalékban részesülő szervezetnek

2008.06.27.

Ez évben a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló, többször módosított 1996. évi CXXVI. törvény 4. § (2) bekezdés d) pontja szerint - a további törvényi feltételeknek egyébként megfelelő - alapítványokat, társadalmi szervezeteket és közalapítványokat nem illeti meg a nekik felajánlott Szja 1 %-os összeg akkor, ha 2008. augusztus 1. napja és a kedvezményezetti státusz igazolására szolgáló 0837-es számú adatlap keltének időpontja közötti időszakban, akár csak egy napig olyan lejárt esedékességű köztartozásuk állt fenn, amelyre fizetési halasztást vagy részletfizetési kedvezményt nem kaptak.

Mi a sorsa a parkoló-millárdoknak?

2008.06.27.

Pert nyert a Lát-Kép Egyesület és a TASZ a Centrum Kft. ellen.

Elhárult az utolsó akadály is a brit ratifikáció befejezésének útjából

2008.06.27.

A londoni Legfelsőbb Bíróság szerdán elutasította azt a kérelmet, amelyet egy brit milliomos azért nyújtott be, hogy népszavazás kiírására kényszerítse a brit kormányt a Lisszaboni Szerződés ratifikációjáról. Ezzel már semmi sem akadályozza, hogy az Egyesült Királyság befejezze az új uniós szerződés ratifikálását.

Segély és közmunka - Ombudsman: sérti a jogbiztonság elvét, hogy feltételekhez kötötték a segélyfizetést

2008.06.27.

A "monoki példát" követő helyi önkormányzatok átlépték a törvényi felhatalmazás kereteit, a megalkotott rendeletek miatt kialakult helyzet sérti a jogbiztonság elvét és az önkényes jogalkalmazás miatt felveti a diszkrimináció veszélyét - írta az állampolgári jogok országgyűlési biztosa közleményében. Szabó Máté felkérte a települések polgármestereit, hogy 60 napon belül vizsgálják felül és helyezzék hatályon kívül a kifogásolt rendelkezéseket.

Hatékonyabb jogérvényesítést követelnek

2008.06.27.

A gazdasági élet legkülönfélébb területein működő amerikai vállalatok elégedetlenek a szellemi tulajdonjogok érvényesítésével és azt próbálják elérni, hogy a jövőben egy közvetlenül a Fehér Házhoz tartozó biztos legyen felelős a terület szövetségi szintű felügyeletéért az Egyesült Államokban.

A köztéri műalkotások reklámcélú felhasználása nem részesülhet a véleményszabadságot megillető védelemben

2008.06.27.

A köztéri műalkotások kifejezetten reklámcélú felhasználása nem részesülhet a véleményszabadságot megillető, kiemelt védelemben; az alkotások ilyen célú igénybe vételéhez a jogosultak előzetes hozzájárulása szükséges - foglalt állást Szabó Máté általános ombudsman az úgynevezett "piros gitár ügyben".

Közvetlen adózás: a lakástulajdon-vásárlás tekintetében diszkriminatívak a magyar illetékjogi rendelkezések

2008.06.26.

Az Európai Bizottság hivatalosan felszólította Magyarországot, hogy módosítsa a lakástulajdon-vásárlásra kivetett illetékekre vonatkozó adójogi rendelkezéseit.

A rendszeres szociális segélyben részesülők kötelezettségei

2008.06.26.

Nagyon sok félreértés kering a sajtóban Monok és más települések kezdeményezései kapcsán. Egyes nyilatkozatok azt a látszatot keltik, mintha a rendszeres szociális segély minden feltétel nélkül járó juttatás lenne.

Hat kifogás az Országgyűlés népszavazási határozata ellen

2008.06.26.

Hat magánszemély támadta meg a jogorvoslati határidő végéig, június 23-ig az Országgyűlés népszavazást elrendelő, június 9-i határozatát. Az Alkotmánybíróság (Ab) előreláthatóan kora ősszel dönt a kifogásokról.

Az Alkotmánybíróság június 30-i teljes ülésének napirendje

2008.06.26.

A hétfői teljes ülésen búcsúznak el kollégáik Kukorelli Istvántól és Bihari Mihálytól, akiknek július 3-án jár le a kilencéves alkotmánybírói megbízatásuk.

Németország főszabályként köteles elismerni a cseh vezetői engedélyeket

2008.06.26.

Németország főszabály szerint köteles elismerni az állampolgárai részére azok német vezetői engedélyének bevonását követően kiállított cseh vezetői engedélyeket.

Jóri András lehet az új adatvédelmi biztos

2008.06.26.

Sólyom László köztársasági elnök szerdán Jóri András ügyvédet jelölte adatvédelmi biztosnak.

Biztonságosabb, környezetbarátabb és pontosabb légi közlekedés

2008.06.26.

Az Európai Bizottság ma elfogadta az egységes európai égboltra vonatkozó második jogszabálycsomagot. Az e csomagban lévő javaslatok célja a biztonság további növelése, valamint a költségek és a késések mérséklése.

Ma távozik posztjáról Lomnici Zoltán

2008.06.26.

Ma távozik posztjáról a Legfelsőbb Bírság elnöke. Lomnici Zoltán a gondok, a hibák és a nehézségek ellenére sikeresnek tartja az elmúlt hat évet.

Kisvállalkozási törvényt javasolt a Bizottság

2008.06.26.

Tíz vezérelv megvalósulását célzó és négy fő kezdeményezést tartalmazó kisvállalkozási törvényre tett javaslatot a Bizottság.

Az Európai Parlament szigorítaná a bővítés feltételeit

2008.06.26.

Az EP külügyi bizottsága által kedden (2008. június 24.) jóváhagyott jelentés hangsúlyozza: a további országok felvételénél az unió „befogadóképességét” is figyelembe kell venni. A jelentésben az eddigieknél pontosabban határozták meg azokat a követelményeket, melyeket a csatlakozni kívánó országoknak és az EU-nak is teljesítenie kell a további bővítéshez.

Toller-ügy - jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a közúti baleset okozóját

2008.06.25.

Súlyosította a Toller László szocialista országgyűlési képviselő, volt pécsi polgármester közúti balesetét okozó férfi büntetését a másodfokon eljáró Tolna Megyei Bíróság; a szerdai jogerős ítéletben a másfél éves felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejét két évről háromra emelték.

A bíróság is megtévesztőnek találta az OTP hirdetéseit

2008.06.25.

A közelmúltban két bírósági döntés is született az OTP és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) között zajló perekben. A bíróság mindkét esetben megállapította, hogy a versenyhatóságnak volt igaza, amikor úgy döntött, hogy a bank hitelkártyái és folyószámla csomagjainak reklámozása során megtévesztette a fogyasztókat. A bírság tekintetében azonban a GVH-nak mindkét esetben új eljárást kellene lefolytatnia.

Jóri András ügyvédet jelölte az államfő adatvédelmi biztosnak

2008.06.25.

Sólyom László köztársasági elnök szerdán Jóri András ügyvédet jelölte adatvédelmi biztosnak.

Ügyészség: aktuális statisztikai adatok (2008. május 31.)

2008.06.25.

A Magyar Köztársaság Ügyészsége honlapján közzétette a legfrissebb, aktuális statisztikai adatait.

Miskolci Jogi Szemle - publikációs lehetőség

2008.06.25.

A Miskolci Jogi Szemle című folyóirat publikációs lehetőséget biztosít a jogtudomány minden területéről érkező tanulmányoknak és tanulmány értékű recenzióknak.

Közhasznú szervezet alakult a közérdekű adatokhoz jutás elősegítéséért Pécsett

2008.06.25.

Közhasznú szervezet jött létre a közelmúltban Pécsett a közérdekű adatokhoz jutás elősegítéséért; a Társaság A Közérdekű Adatokért (TAKA) nevű egyesület már több pert indított az általa kért információkat megtagadók ellen - jelentette be a szervezet elnöke kedden a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján.

Harminchárom új törvényjavaslat elfogadtatására készül a kormány

2008.06.25.

A Gyurcsány-kormány második féléves jogalkotási tervében mindössze 33 új törvényjavaslat elfogadtatása szerepel, nem számítva a nemzetközi szerződéseket - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.

Alkotmányellenes a gyógyszerkeret szabályozása a Zala Megyei Bíróság szerint

2008.06.25.

A Zala Megyei Bíróság (ZMB) szerint alkotmányellenes a közgyógyellátási gyógyszerkeret megállapításának szabályozása és a szakhatósági állásfoglalás formáját előíró, kapcsolódó kormányrendelet tavaly hatályban volt melléklete, ezért azok megsemmisítését kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál. Erről a zalaegerszegi székhelyű megyei bíróság kedden tájékoztatta az MTI-t.

Módosult eljárás

2008.06.25.

Módosult és egyben kiegészült a Polgári perrendtartás, a törvény változásai a legújabb kor és a joggyakorlat követelményeihez igazodnak, legtöbbjük 2009. január 1-jén lép hatályba.

Törvénymódosítást sürget a GVH

2008.06.25.

A pénzintézetekre vonatkozó szabályozás mielőbbi módosítását javasolja az Országgyűlésnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - írta a keddi Világgazdaság.

Nyit a balatoni bűnmegelőzési központ

2008.06.25.

Július másodikán nyitja kapuit és augusztus 21-ig működik a Dél-balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ, amely nyolc éve kísérleti programként indult, időközben sikertörténet lett, de máig pénzügyi nehézségekkel küzd - derült ki a központ ünnepélyes megnyitóján kedden Siófokon.

TASZ: pert nyert a Lát-Kép Egyesület a Centrum Kft. ellen

2008.06.25.

Első fokon pert nyert a Lát-Kép Egyesület a Centrum Kft. ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kedden, a döntés jogerőre emelkedése esetén a parkolótársaságnak ki kell adnia gazdálkodási adatait - közölte az egyesületet képviselő Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza.

Az államfő szerint alkotmányba ütközik a versenytörvény módosításának egyik paragrafusa

2008.06.25.

Alkotmánybírósági véleményezésre küldte kedden Sólyom László köztársasági elnök a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény (versenytörvény) módosítását - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-vel.

Biztosítást hirdetettek befektetésként a postán

2008.06.25.

PostaHozamŐr nevű termékének reklámozásakor 2003. és 2007. között egyes hirdetéseiben megtévesztette a fogyasztókat a Magyar Posta Életbiztosító Zrt. – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Adatok a lépcsőházban – nem közpréda

2008.06.24.

A zárt lépcsőházban kifüggesztett, postaládára írt adatok gyűjtése, rendszerezése, adathordozóra rögzítése adatkezelésnek minősül.

Új eljárás a kőbányai kapitányságon elkövetett bántalmazás ügyében

2008.06.24.

A Fővárosi Ítélőtábla új eljárás lefolytatását írta elő kedden hozott jogerős ítéletében a 2006 őszén, a kőbányai rendőrkapitányságon elkövetett bántalmazás ügyében, amikor a kapitányságra visszatérő rendőrök egy előállított perui férfit bántalmaztak.

Bevált az objektív felelősség program, kevesebb halálos baleset

2008.06.24.

A közúti közlekedési balesetek visszaszorítására az objektív felelősség program bevezetése, május 1-je óta a szigorúbb ellenőrzések nyomán 3.300 jogosítványt vontak be és 1,4 milliárd forint bírságot szabtak ki a rendőrök, ugyanakkor csökkent a balesetek száma - közölte Kondorosi Ferenc keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Magyar Rádió: jogerősen is védjegypert nyertek

2008.06.24.

Jogerősen is megnyerte az egyik korábbi adójának neve kapcsán indított védjegypert a Magyar Rádió (MR) - nyilatkozta Such György közmédiumelnök kedden.

Felvételek készítése és felhasználásának lehetősége az önkormányzat képviselő-testületi ülésein

2008.06.24.

Az ülés alatt elhangzott magánvélemények esetleges nyilvánosságra kerülésével az ülésen részt vevőknek számolniuk kell. A kép- és hanganyag rögzítése, közvetítése az ülés megnyitásától kezdődően jogszerű.

Személyes adatok kezelése a bírósági eljárásban

2008.06.24.

Az adatvédelmi biztos jogkörében eljáró Dr. Szabó Máté általános biztos egy állampolgári bejelentés nyomán foglalta össze a tudnivalókat.

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000