Hír archívum: 2008. augusztus

Más hónap

Változások a folyószámla- és pótlékértesítők kiküldésében

2008.08.11.

A gazdálkodókat augusztus 11-19. között, az egyéni vállalkozókat és a magánszemélyeket augusztus 21. és október 31. között értesíti a folyószámla kivonatokról és késedelmi pótlékokról az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal.

A fogyasztók érdekében újabb lendületet vehet a hangpiaci verseny

2008.08.11.

Az Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa tovább csökkenti a vezetékes összekapcsolás díjait. A NHH Tanácsának legfrissebb határozatai nyomán több mint húsz százalékkal csökkennek a jelentős piaci erejű vezetékes szolgáltatók referencia-összekapcsolási díjai, így egyebek mellett a hívásindítás és -végződtetés nagykereskedelmi árai is – jelentette be az NHH. Az új nagykereskedelmi díjakat 2008. május 1-től kell alkalmazni.

Felszámolási eljárást indított az EMPAMO a BÖP ellen

2008.08.11.

Ismételten felszámolási eljárást indított az Emberibb Parkolásért Mozgalom Egyesület (EMPAMO) a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft-vel (BÖP) szemben.

Alkotmányjogászok foglalnak állást a közigazgatási hivatalokról

2008.08.11.

A közigazgatási hivatalok átszervezésével kapcsolatban alkotmányjogászoktól kért állásfoglalást a parlament alkotmányügyi bizottságának szocialista elnöke - írja a Magyar Hírlap hétfői számában. Csiha Judit azt közölte, a testület augusztus végén ül össze.

Ősszel módosítják a gyógyszertörvényt

2008.08.11.

Ősszel módosítják a 2007 elejétől hatályos gyógyszer-gazdaságossági törvényt a Napi Gazdaság értesülése szerint.

A Bizottság tudomásul vette az OMV döntését

2008.08.11.

Az Európai Bizottság megerősítette, hogy az OMV visszavonta a MOL felvásárlására tett ajánlattételi szándékát, így lezáródhat a tavaly szeptemberben kezdődött, sokak által vitatott ügy.

Bűncselekménynek tartja a rasszista képregény közlését a MÚOSZ

2008.08.11.

A Móricka című vicclap legújabb számában megjelent rasszista képregény közlése miatt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) etikai bizottsága soron kívüli eljárásban kizárta tagjai sorából a lap főszerkesztőjét - közölte a szövetség pénteken.

Csak bűnmegelőzésre fordítható a közrendvédelmi bírság

2008.08.08.

A közrendvédelmi bírságokból befolyt összeget a jövőben kizárólag pályázati úton lehet megszerezni, és csak bűnmegelőzésre lehet felhasználni - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő pénteken.

Megjelent a 2008. évi "World Patent Report"

2008.08.08.

A Szellemi Tulajdon Világszervezete, a WIPO július 31-én közzétette a "World Patent Report" című statisztikai jelentés 2008. évi kiadását.

"Még viccnek is rossz Sarkozy javaslata"

2008.08.08.

Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter rossz nyári viccnek nevezte Nicolas Sarkozy francia elnök javaslatát az egyes tagállamok által delegált közös biztosokról.

Helmeczy László ügyvéd bizonyítékokat adott át az ügyészségnek

2008.08.08.

Ártatlansága alátámasztására bizonyítékokat adott át az ügyészségnek csütörtökön Helmeczy László; erről az ügyvéd tájékoztatta az MTI-t, hogy cáfolja azokat a sajtóhíreket, miszerint kihallgatták volna őt.

Még nem érkezett megkeresésé az osztrákoktól Karadzic állítólagos testőre ügyében

2008.08.08.

Az osztrák hatóságok egyelőre nem küldtek a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak (BÁH) megkeresést annak a férfinek az ügyében, aki azt állítja magáról, hogy a háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb elnök, Radovan Karadzic testőre volt a délszláv háború idején - mondta el a BÁH szóvivője csütörtökön.

Előzetes letartóztatásban öt színesfémtolvaj

2008.08.08.

Előzetes letartóztatásba helyezett öt színesfémtolvajt csütörtökön a veszprémi bíróság, egy gyanúsítottnak pedig elrendelte a házi őrizetét - tájékoztatott a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Jogtalanul kér többletdíjat a csekkes befizetések után a Pannon és az Invitel

2008.08.08.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület levélben fordult az Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt-hez és a Pannon GSM Távközlési Zrt-hez, annak érdekében, hogy megszűntessék – a megítélésünk szerint – jogszabálysértő gyakorlatukat: a két érintett cég ugyanis a számla csekken történő befizetése után plusz díjat számít fel ügyfeleinek.

Obszcén, cigányellenes képregénnyel jelent meg egy vicclap

2008.08.08.

Durva, a harmincas évek antiszemita hecclapjainak szellemiségét idéző, cigányellenes képregénnyel jelent meg egy ismert vicclap az újságárusoknál - írta a hvg.hu csütörtökön a Roma Sajtóközpont híre alapján.

Kérdések és válaszok

2008.08.07.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium 2008. augusztus 7-én ismertetőt tett közzé a a polgári perrendtartással, a végrehajtási eljárással és a közjegyzőkkel kapcsolatos legfontosabb új szabályokról.

Jelentős változás a külföldi felhasználásra szánt okiratok felülhitelesítésének rendjében

2008.08.07.

2008. szeptember 1. napjától jelentős változás áll be a külföldi felhasználásra szánt okiratok felülhitelesítésének (apostille) rendjében. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium tájékoztatót tett közzé a külföldi felhasználásra szánt okiratok hitelesítésének rendjéről, figyelemmel a 2008. évi VIII. tv. rendelkezéseire.

Felperesek kerestetnek

2008.08.07.

A Société Générale ellen eljáró amerikai ügyvédek komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy európai felpereseket is bevonjanak a bank ellen zajló eljárásba.

Bánáti János szerint tisztázódott Helmeczy László szerepe

2008.08.07.

A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke üdvözli, hogy az utóbbi napokban nyilvánosságra került információk szerint tisztázódott Helmeczy László szerepe a Hír TV-s újságírók állítólagos drogügyével kapcsolatban; hogy az ügyvéd nem működött közre hamis bizonyítékok előállításában. Bánáti János erről csütörtökön beszélt az MTI-nek.

Civilek szabálytalankodó rendőröket fotóznak Komárom-Esztergom megyében

2008.08.07.

"Társaság a rendőri visszaélések és szabálytalanságok ellen" néven egy civil szervezet évek óta fényképezi és dokumentálja a közlekedési szabálytalanságokat elkövető rendőröket - mondta az MTI-nek csütörtökön a Komárom-Esztergom megyei rendőrfőkapitány.

Az Oppenheim képviselte az M6-os harmadik szakaszát megépítő konzorciumot

2008.08.07.

Az M6-os autópálya Dunaújvárost Szekszárddal összekötő, 65,1 kilométeres szakasza koncessziós szerződés keretében történő tervezésének, megépítésének, finanszírozásának és működtetésének jogát a német Bilfinger Berger, az osztrák Porr és a francia Egis alkotta építőipari konzorcium nyerte el. A nettó jelenértéken 119 milliárd forint összértékű, a köz- és a magánszféra partnerségével (Public Private Partnership – PPP) megvalósuló beruházásra kiírt tender elnyeréséhez az Oppenheim – Magyarország egyik vezető ügyvédi irodája – nyújtott jogi segítséget a Bilfinger vezette, 30 éves koncessziós jogot elnyerő konzorcium tagjainak. Az összesen 252 kilométer hosszú M6-os autópálya ezen összekötő, középső szakaszának 2010-re tervezett megépülésével megszűnnek a Dél-Dunántúl fejlődését leginkább gátló kedvezőtlen közlekedési viszonyok és megerősödik az itt található 24 kistérség társadalmi és gazdasági helyzete.

Az elektronikus cégbejegyzés kiemelt célja: a vállalkozások bürokratikus terheinek csökkentése

2008.08.07.

A július 1-jétől életbelépett elektronikus cégbejegyzéssel a kormány kiemelt célja a vállalkozások bürokratikus terheinek csökkentése volt. Az eljárás jelentősen meggyorsítja és könnyebbé is teszi a cégalapítást. Az elektronikus cégbejegyzés elindulásával az eddig akár hetekig elhúzódó bírósági ügyintézés optimális esetben egy órára csökkent, az intelligens nyomtatványok révén pedig megszűnt a nehézkes papírmunka.

Romló menekülthangulat?

2008.08.07.

Nem ért egyet az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának regionális képviselője által megfogalmazott kritikával a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója: Végh Zsuzsanna kategorikusan cáfolta Lloyd Dakin állítását, miszerint a magyarországi menekülttáborokban nem megfelelő az ellátás.

Bevándorlási hivatal: nem a betegség ténye miatt utasíthatók ki a HIV-fertőzöttek, hanem mert nem kezeltetik magukat

2008.08.07.

Nagyon ritkán fordul elő, hogy Magyarországon élő uniós és harmadik országbeli állampolgárokat egészségi okokból kiutasítanak az országból; de a kiutasításnak nem az az oka, hogy az illető külföldi például HIV-fertőzött vagy tbc-s, hanem az, hogy nem veti alá magát a kötelező egészségügyi kezelésnek - mondta el a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatója, Végh Zsuzsanna.

Átírnák a bombakeresés szabályait, új kormányrendelet készül

2008.08.07.

Az építési telkek előzetes tűzszerészeti átvizsgálásával kapcsolatos kormányrendelet előkészítésére tett javaslatot a Védelmi Ipari Szövetség a honvédelmi és az igazságügyi tárca bevonásával - olvasható a csütörtöki Napi Gazdaságban.

MOL felvásárlás – OMV visszavonás

2008.08.07.

A médiában is napvilágot látott hír szerint: „az OMV visszavonta a 2007. szeptember 25-én közzétett szándéknyilatkozatát, amely szerint az OMV szándékában állt 32,000,-Ft részvényenkénti áron vételi ajánlatot tenni a MOL részvényeseinek. A visszalépés oka, hogy az Európai Bizottság jelezte, hogy nem fogadja el az OMV által felajánlott kötelezettségvállalásokat.”

Alkotmányba ütköző állami szerződések?

2008.08.07.

A Magyar Nemzet szerint egyetlen bérleti szerződést sem kötöttek még meg a költségvetési intézmények a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel (MNV), pedig a szervezet a megszabott határidőn belül, június végéig elküldte a dokumentumokat, amelyek alapján az intézményeknek bérleti vagy vagyonkezelési díjat kell fizetniük a jövő évtől.

Munkaügyi felügyelők a Balaton partján

2008.08.06.

Feketemunka, munkabaleset… Ezek a fogalmak az idei évben is gyakran ráirányították a nyilvánosság figyelmét azokra a jogsértésekre, munkavédelmi hiányosságokra, amelyekkel szemben az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség hivatott fellépni.

Az ombudsman közleménye a gyermekjóléti alapellátások Pest megyei vizsgálatáról

2008.08.06.

Sérülhetnek a gyermekek Alkotmányban garantált jogai. Nem jut mindenki egyenlő eséllyel a gyermekjóléti alapellátásokhoz, kevés a szakember. A törvényi szabályozás lehetőséget ad arra, hogy az önkormányzatok akár formálissá is tehessék a gyermekvédelmi kötelezettségük teljesítését. Az ombudsman az intézmények fenntartóihoz, a kormányhoz, miniszterekhez és az orvosi kamarához fordult javaslataival, miután befejezte vizsgálatát Pest megyében.

A GVH nem vizsgálja a meggy kartellt

2008.08.06.

Sokkal inkább a piaci folyamatok és nem a feldolgozók vagy a felvásárlók kartellezése okozta a nyomott felvásárlási árakat a meggypiacon – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Emiatt a versenyhatóság a hozzá érkezett mindkét termelői bejelentést elutasította, vizsgálat tehát a meggykartell ügyében nem indul.

HospInvest: a bíróság elutasította a szakszervezeti kifogást

2008.08.06.

A bíróság elutasította a szakszervezetek kifogását, amelyben azt állították, hogy az egri megyei kórház működtetését elnyerő HospInvest Zrt. jogellenesen köt szerződéseket a dolgozókkal, illetve hogy július elseje után a zrt. már nem veheti át a kórház üzemeltetését - erről a HospInvest szerdán sajtóközleményben tájékoztatott .

Vöröscsillag-per: Vajnai Attila Strasbourgban a sarló-kalapácsot is rehabilitáltatná

2008.08.06.

Újabb vöröcsillag-viselési ügyben fordul az Emberi Jogok Európai Bíróságához Vajnai Attila és a pár hónapja vele közös perben elítélt Horváth Sándor; az eljárás során Horváth Sándor annak megállapítását is kéri, hogy nemcsak e szimbólum, de a sarló-kalapács viselése sem jogellenes. Ezt Vajnai Attila közölte szerdán.

Fenyő-ügy: DNS-minták érkeztek

2008.08.06.

Megérkezett Magyarországra két albán származású férfi DNS-mintája, amelyet a Nemzeti Nyomozó Iroda a Fenyő-gyilkosság ügyében, jogsegélyben kért a szerb hatóságoktól. A mintákat igazságügyi szakértők vetik össze a tíz évvel ezelőtti merénylet helyszínén talált nyomokkal.

Életszerűtlen segélyezési koncepció a minisztériumtól

2008.08.06.

Ivád polgármestere nem ért egyet a minisztérium koncepciójával a segélyezés közmunkához kötéséről. A négyszáz lakosú település első embere széleskörű társadalmi egyeztetés után saját tervezetet dolgoz ki.

Kizárhatják Helmeczyt az ügyvédi kamarából

2008.08.06.

Akár a kizárásával is végződhet az az eljárás, amelyet az FTC Pártolói Egyesület kezdeményezésére a Budapesti Ügyvédi Kamara indít Helmeczy László ügyvéd, az MLSZ jogi alelnöke ügyében.

Kadhafi szerint a Mediterrán Unió megosztja Afrikát

2008.08.06.

Moammer el-Kadhafi szerint a Mediterrán Unió létrehozása elszigetelné az észak-afrikai országokat az Afrikai Unió többi tagállamától.

III. CompLex Jogász Open Társasági Tenisztorna

2008.08.06.

2008. augusztus 29. és 31. között kerül harmadik alkalommal megrendezésre a CompLex JOGÁSZ OPEN társasági tenisztorna az IDOM Tenisz és Sportközpontban a Népligetben.

Fókuszban az e-cégeljárás

2008.08.05.

Interjú Dr. Gadó Gáborral, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkárával az elektronikus cégeljárásról és az új Ptk. kodifikációs munkálatairól.

Változások a magyar média piacon

2008.08.05.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a közelmúltban három médiapiaci fúziót is engedélyezett. A lapterjesztési piacot érintő döntés, hogy a Ringier Kft., a Népszabadság Zrt., és a Sanoma Zrt. közvetett irányítást szerezhet a MédiaLog Zrt. felett. A televíziós és a mobiltartalom szolgáltató piacon pedig az okoz változást, hogy a Magyar Telekom kiszáll az RTL Klub televíziós csatornát működtető vállalkozásból, viszont megvásárolja a mobiltartalom szolgáltatási piac egyik vezető vállalkozását.

Az EP elnöke szolidaritásra ösztönzi az olimpián részt vevő sportolókat

2008.08.05.

Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke felszólította a pekingi olimpián részt vevő sportolókat, hogy tiltakozzanak a tibeti emberi jogi helyzet miatt. A Bild am Sonntag tegnapi (2008. augusztus 3.) számában megjelent cikkében a német jobboldali politikus hangsúlyozta: a sport szeretete nem szolgáltathat alapot az emberi jogok megsértésének eltűréséhez.

Életfogytiglanit is kaphat bin Laden sofőrje

2008.08.05.

Megkezdték tanácskozásukat az esküdtek hétfőn Oszama bin Laden sofőrjének perében a guantanamói amerikai tengerészeti bázison. A jemeni állampolgárságú Salim Hamdanról, akinek életkorát hiteles dokumentumok híján 40 évre becsülik, a Bush amerikai elnök által létrehozott különleges katonai bíróság ítélkezik.

Horváth Csaba: szabályozásra szorul a közterület-használat

2008.08.05.

Még az idén városvezetői szinten szabályozni kellene a Budapest számára fontos, különböző szempontból, például turisztikailag vagy kulturálisan értékes rendezvények közterület-használati koncepcióját - jelentette ki Horváth Csaba hétfőn.

Lehetőség lenne rá, de nincs feljelentés tojásdobálás miatt

2008.08.05.

Lehetőség lenne rá, de eddig egyetlen feljelentést sem tettek a melegtüntetésen történt tojásdobálások miatt - írja a keddi Népszava.

Magyar és kínai kérelmek

2008.08.05.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 2008. első félévi adatai szerint jelenleg 171 ezer külföldinek van kilencven napot meghaladó tartózkodási engedélye Magyarországon. A menedékjogot kérők többsége illegálisan érkezett, csak töredékük kapott menekültstátust.

2009 őszén újra szavaznak az írek?

2008.08.05.

Az ír kormány továbbra is keresi a lehetséges kiutat a júniusi népszavazás miatt kialakult helyzetből. A legújabb elképzelések szerint 2009 végén újra urnák elé szólítanák a zöld sziget lakóit, közvélemény-kutatási adatok szerint azonban az írek többsége ellenzi a referendum megismétlését.

Börtön fenyegeti a legendás sportújságírót

2008.08.04.

Hétfőn kezdődött meg a frankfurti tartományi bíróságon Jürgen Emig, német sportújságíró pere. A Hessen tartományi köszolgálati rádió és televízió (Hessische Rundfunk/HR) egykori vezető munkatársát vesztegetéssel és csalással vádolják.

Az Egyesült Királyságban közös memorandum született az illegális file-cserélések csökkentésére

2008.08.04.

Számos telekommunikációs, internet- és tartalomszolgáltató nagyvállalat - mint például a British Phonographic Industry, a Virgin Media, a BSkyB, az Orange -, valamint a hét legnagyobb amerikai filmstúdió érdekvédelmi szervezete, az MPA (Motion Pictures Assotiation), továbbá a brit versenyhivatal és a kormány memorandumot írtak alá a napokban, melyben önkorlátozó magatartásra szánják el magukat az illegális file-cserélések csökkentése érdekében – adta hírül az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA).

Médiamachináció

2008.08.04.

A médiaszabályozás Európa szerte politikailag igen kényes terület. Gyakran szakmai megfontolás nélküli politikai kompromisszumok és akaratok kodifikáltatnak egy-egy médiatörvényben. Úgy tűnik van ellenszer…

Éjszakai ellenőrzések és alkoholstop a randalírozók miatt Szolnokon

2008.08.04.

Augusztustól a rendőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrség rendszeresen ellenőrzi Szolnokon a lakókörnyezetben üzemelő zenés szórakozóhelyeket, hogy megfékezzék a nyílt utcán ittasan hangoskodókat, randalírozókat - írta hétfői számában az Új Néplap.

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000