Hír archívum: 2009. április

Más hónap

Az alapkezelőket is utoléri az uniós szabályozási láz

2009.04.30.

Regisztrációs és adatszolgáltatási kötelezettség alá helyezné az Európai Bizottság a zárt befektetési alapokat kezelő intézményeket. Brüsszel a bankárok és a vállalatvezetők javadalmazásáról szóló ajánlásokat is közzétett. A javaslatok fogadtatása azonban inkább negatív lett.

Lidl-ügy - Közösségi joggal ellentétes a magyar szabályozás

2009.04.30.

Az Európai Bíróság C-132/08. számú Lidl-ügyben hozott ítélete szerint a más EU-tagállamban kiállított megfelelőségi nyilatkozattal ellátott rádió-berendezések hazai forgalmazását korlátozó magyar szabályozás ellentétes a közösségi joggal.

Kartellgyanú a kertészeknél

2009.04.30.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott négy kertészeti vállalkozásnál, mert azt gyanítja, hogy azok 2004-től felosztották egymás között a fővárosi parkrendezési piacot.

Már csak formális jóváhagyása szükséges a harmadik távközlési csomag elfogadásához

2009.04.30.

Az utolsó vitatott kérdésben, az "online kalózok" internetes hozzáférésének bírósági határozat nélküli letiltásának ügyében is sikerült megállapodnia az EP-nek a Tanáccsal, így már csak a tagállamok és a képviselők formális jóváhagyása szükséges a harmadik távközlési csomag elfogadásához.

Elhúzódó ratifikáció - A Lisszaboni Szerződés kálváriája

2009.04.30.

A német, a francia, az olasz, a lengyel és a magyar törvényhozás elnöke közös nyilatkozatban az Európai Unió reformjának szükségességét hangsúlyozták, kiemelve, hogy az uniónak döntést kell hoznia a közös jövőjéről. A Lisszaboni Szerződést még nem erősítették meg minden tagállamban, így az még nem lépett hatályba. (A 27 tagállamból 1 népszavazáson elutasította, 1 még nem ratifikálta, 25 tagállam parlamentje elfogadta a szerződést.)

Feleződhet az RTL Klub és a TV2 koncessziós díja? - A jövő héten dönt az ORTT

2009.04.30.

Jövő heti ülésén dönthet a médiahatóság a két országos kereskedelmi televízió koncessziósdíj-csökkentési kérelméről; a két tárgyalt változat bármelyikének elfogadása esetén körülbelül feleződne a díj - értesült az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) több tagjától szerdán az MTI.

EP-választás - Ma jár le az uniós polgárok névjegyzékbe vételének határideje

2009.04.30.

Ma jár le a Magyarországon lakóhellyel rendelkező, nem magyar állampolgárságú európai uniós polgárok névjegyzékbe vételének határideje az európai parlamenti (EP) választásra. Eddig több mint 5 ezren jelezték, hogy Magyarországon kívánnak szavazni.

Magyar ügyek 2009

2009.04.30.

Belső piac, menekültügy, áruk szabad mozgása, mezőgazdaság, távközlés - Az idei évben már öt alkalommal keresték meg a magyar bíróságok előzetes döntéshozatali eljárás keretében az Európai Bíróságot.

Az Alkotmánybíróság május 4-5-i teljes ülésének napirendje

2009.04.30.

Kedden 11 órakor nyilvános teljes ülésen hirdeti ki az Alkotmánybíróság a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló, az Országgyűlés 2008. december 15-i ülésnapján elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény alkotmányosságával kapcsolatos határozatát.

Alkotmánybíróság - Határozat született a távoltartásról

2009.04.30.

Az Alkotmánybíróság (Ab) 2009. május 5-én (kedden) 11 órakor nyilvános teljes ülésen hirdeti ki a hozzátartozók közötti er szak miatt alkalmazható távoltartásról szóló, az Országgyűlés 2008. december 15-i ülésnapján elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény alkotmányosságával kapcsolatos határozatát.

Egységes uniós szabályozást készítenek elő a magánnyomozók

2009.04.30.

A magánnyomozói szakma egységes uniós szabályozásának az előkészítése a legfontosabb feladata a VI. Országos Magánnyomozói Konferenciának, amelyen 13 ország 170 szakembere vesz részt - számolt be Német Ferenc, a rendező Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke szerdán Siófokon, a kétnapos konferencia megnyitóját követően.

Adatvédelmi biztos - A telefonos ügyfélszolgálatok által rögzített hangfelvételekről

2009.04.29.

Mérlegelés nélkül kötelesek kiadni a hangfelvételeket a telefonos ügyfélszolgálatot működtető társaságok az ügyfél kérelmére. Ha első alkalommal kéri a telefonáló, akkor ingyenesen kell azt rendelkezésre bocsátani. Illetéktelen harmadik személynek azonban nem adhatók át a felvételek– foglalt állást Jóri András adatvédelmi biztos.

Csökkent a bíróságok ügyhátraléka Komárom-Esztergom megyében

2009.04.29.

Komárom-Esztergom megye bíróságai eredményes évet zártak, mert az érkezett ügyeknél többet fejeztek be és csökkentették a hátralékot - mondta el szerdán az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökhelyettese Komáromban, a megyei összbírói értekezlet után tartott sajtótájékoztatóján.

Ombudsman - A pszichológusi tevékenység "minőségbiztosításáról"

2009.04.29.

Alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok gyanúját veti fel, hogy Magyarországon olyan személyek is végezhetnek pszichológiai tanácsadást és terápiát, akik nem rendelkeznek pszichológusi oklevéllel – állapította meg Szabó Máté.

A Bizottság jóváhagyta a nehéz helyzetbe került cégeket megsegítő magyar hitelgarancia-programot

2009.04.29.

A Bizottság hétfőn zöld utat engedett annak a magyar támogatási programnak, mely a hitelmegszorítások miatt nehéz helyzetbe került cégeken segítene.

Hatévnyi tárgyalás után elbukott a munkaidős irányelv

2009.04.29.

A Parlament és a Tanács három alapvető kérdésben nem tudott kompromisszumra jutni: a kimaradás (opt-out), az ügyeleti idő és a több szerződéssel rendelkezők ügyében. Ez az első alkalom, hogy nem sikerült egyezségre jutni az egyeztetési szakaszban, amióta az együttdöntési eljárást jelentősen kiterjesztő Amszterdami Szerződés életbe lépett.

Egyszerűbb, gyorsabb, kényelmesebb

2009.04.29.

2009. május 1-jétől megváltozik számviteli törvény szerinti beszámolók megküldési és közzétételi rendje! Az új rendszer biztosítja a beszámolók teljes körű nyilvánosságát is.

Korlátozta az Ukrajnából Magyarországra irányuló villamosenergia kereskedelemet a MAVIR Zrt.?

2009.04.29.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. (MAVIR) ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt.

Több részre bontják a bűnügyi nyilvántartás rendszerét

2009.04.29.

A bűnügyi nyilvántartás eddigi egy részből álló rendszerét a bűnügyi nyilvántartási rendszerről szóló törvényjavaslat többfelé bontja - mondta előterjesztői expozéjában kedden a parlamentben Avarkeszi Dezső.

Változnak a csődeljárás és a felszámolási eljárás szabályai

2009.04.29.

A csődvédelmet, az automatikus fizetési haladékot, a vagyonfelügyelőnek adott szélesebb jogkört, a csődbe jutott vállalkozások vagyonának fokozottabb védelmét említette a csődtörvény legjelentősebb változásai között Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára kedden az Országgyűlésben.

Objektív felelősség - Változnak a közigazgatási bírság szabályai!

2009.04.29.

A jövőben nem a sebességtúllépés százalékos, hanem a kilométer/órában megadott mértékétől függ, milyen összegű bírságra számíthat a járművezető - erről az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti vezetői beszéltek keddi sajtótájékoztatón annak kapcsán, hogy változnak a gépjármű üzembentartójának objektív felelősségén alapuló, a közigazgatási bírságra vonatkozó rendelkezések május 1-jén.

Oktatási bizottság - Zöld út a nemzetközi felsőoktatási intézményekről szóló törvényjavaslatnak

2009.04.29.

Önálló törvény szabályozhatja a nemzetközi felsőoktatási intézmények magyarországi alapítását, működését, ha a parlament is elfogadja az erről szóló szabaddemokrata és szocialista indítványt. Az Országgyűlés oktatási bizottsága kedden - az ellenzék elutasító voksai mellett - zöld utat adott a javaslatnak.

Szabó Vilmos - Sajnálatosak a határon túli magyarokkal szembeni intézkedések

2009.04.29.

Sajnálatosnak nevezte a határon túli magyarokkal szemben észlelhető kisebbségellenes intézkedéseket Szabó Vilmos, a Külügyminisztérium államtitkára, aki a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) kulturális és oktatási albizottság keddi ülésén kiemelten szólt a szlovákiai államnyelvtörvényről.

BKV - A cég szabályosan járt el a szerződéskötéseknél?

2009.04.29.

A BKV a cégekkel kötött szerződéseinél a hatályos jogszabályokat betartva jár el, hűtlen kezelést nem követett el - közölte az MTI-vel kedden a BKV.

ÁSZ - Nincs megfelelően tisztázva az állami szerepvállalás

2009.04.29.

Fel kell gyorsítani az államháztartási rendszer strukturális átalakítását, erről a válságkezelő intézkedések mellett sem szabad elfeledkezni - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedden az Országgyűlésben.

Alkotmányt sért az önkormányzat dohányosokat, kávézókat, italozókat és kertjüket nem művelőket segélyből kizáró rendelete

2009.04.29.

Az Alkotmánybíróság 2009. április 21-én kelt határozata szerint alkotmánysértő a gadácsi önkormányzat dohányosokat, kávézókat, italozókat és kertjüket nem művelőket segélyből kizáró rendelete.

Korszerűsítik a gépjármű-felelősségbiztosítási rendszert

2009.04.29.

A biztosítási rendszer korszerűsítése és általános felülvizsgálata a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvényjavaslat célja - mondta a javaslat expozéjában Katona Tamás kedden a parlamentben.

Új audiovizuális szabályozást sürget a Versenyhivatal

2009.04.28.

A GVH szerint a digitális földfelszíni műsorterjesztés felgyorsítása, illetve a nézettségmérés szolgáltatás hazai piacán érvényesülő verseny problémája sürgős megoldást igényelnek.

Magyar-ukrán eszmecsere - Nemzetközi fórum Schengenről

2009.04.28.

A schengeni határátkelés, a vízumbeszerzés és a vízumkiadás tökéletesítésének lehetőségeiről tartottak szakmai konferenciát magyar és ukrán szakemberek részvételével hétfőn Nyíregyházán.

Nem időszerű a főbírói és az OIT-elnöki poszt szétválasztása

2009.04.28.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökhelyettese nem tartja időszerűnek a tanács és a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöki tisztének szétválasztását; Fazekas Sándor erről hétfőn Szekszárdon, a Tolna Megyei Bíróság összbírói értekezlete után beszélt.

EP-választás - Indul a kampány

2009.04.28.

A szocialisták május 1-jén kezdik meg európai parlamenti (EP) választási kampányukat a fővárosi Városligetben és vidéki városokban, a majálisok keretében. A rendezvényeken ott lesznek a párt európai parlamenti képviselőjelöltjei. A Fidesz kampánynyitóját május 2-án a Városligetben tartják, május 4-től pedig Orbán Viktor pártelnök, a Fidesz elnökségi tagjai, valamint az Fidesz-KDNP lista képviselőjelöltjei intenzív országjárásba kezdenek.

A nyugdíjakról - Korhatáremelés, inflációkövetőés, nyugdíjprémium

2009.04.28.

Ha a gazdasági növekedés eléri a 7,5 százalékot, akkor kaphatnak a jövőben a nyugdíjasok a mai 13. havi nyugdíjnak megfelelő összeget, 80 ezer forintot - ez számítható ki a parlament ifjúsági és szociális bizottsága által hétfőn elfogadott, és beterjesztett bizottsági módosító indítvány alapján.

Négyen támadták meg az Alkotmánybíróságon a képviselői költségtérítésről szóló népszavazást

2009.04.28.

Az Alkotmánybíróságon (Ab) a határidő lejártáig négyen támadták meg azt az országgyűlési határozatot, amelyben a parlament elrendelte a Seres Mária által a képviselői költségtérítésről kezdeményezett népszavazást - mondta Sereg András, az Ab sajtófőnöke hétfőn.

OGY-Konszenzus a teljes borjogi szabályozást átölelő uniós reformról

2009.04.28.

A parlamenti pártok és a szakma támogatását egyaránt bírja a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvény módosítása - mondta Gőgös Zoltán, a földművelésügyi tárca államtitkára expozéjában hétfőn a parlamentben.

EP-választás - Csütörtökig kérhetik az uniós polgárok a névjegyzékbe vételüket

2009.04.28.

Még csütörtökig kérhetik a Magyarországon lakóhellyel rendelkező, nem magyar állampolgárságú európai uniós polgárok, hogy vegyék fel őket az európai parlamenti (EP) választási névjegyzékbe.

Eötvös Károly Intézet - A Holokauszt-tagadás büntetéséről

2009.04.27.

Nem az a kérdés, hogy a Holocaust tagadása bűn. A Holocaust tagadása bűn. A Holocaust tagadása a történelmi tények meghamisítása. Ostobaság. Nem is az a kérdés, hogy az antiszemita és rasszista nézetek hangoztatása bűn. Az antiszemitizmus és a rasszizmus is bűn. A kérdés az, hogy a Holocaust tagadására a büntetőjogi megtiltása és büntetése-e a megfelelő válasz - áll az EKINT közleményében.

Szabó Máté - Alkotmánymódosítás kell a fogyatékosok jogainak érvényesülése érdekében

2009.04.27.

Alkotmányos változásra van szükség ahhoz, hogy a fogyatékossággal élők jogai mind teljesebb körben érvényesülhessenek - jelentette ki Szabó Máté általános ombudsman újságírók előtt hétfőn Budapesten.

Jogsértések, visszásságok – Anonim HIV-szűrések Magyarországon

2009.04.27.

Magyarországon mindenkinek törvény biztosította lehetősége van az anonim, önkéntes és ingyenes HIV-tesztre és tanácsadásra. A Társaság a Szabadságjogokért munkatársai és önkéntesei ellátogattak számos budapesti HIV-szűrőállomásra és kerületi bőr- és nemibeteg-gondozó intézetbe. A tesztelések tapasztalatai jogsértésekre, visszásságokra és hibás gyakorlatra derítettek fényt.

Kevesebb üresjárat, hosszabb munkaidő, ellenőrzött fuvarozók - Elfogadta az EP a közlekedési jogszabálycsomagot

2009.04.27.

Kevesebb üres teherautó, hosszabb maximális munkaidő a buszvezetőknek, jobban ellenőrzött fuvarozók: ezek az EP által elfogadott közúti közlekedési jogszabálycsomag főbb elemei. A képviselők számos további jogszabályt fogadtak el az utasjogokról, a vasúti és tengeri fuvarozásról, valamint például az intelligens közlekedési rendszerekről.

Elektronikus pénz, határon átnyúló bankolás - Két új jogszabály

2009.04.27.

A fizetési szolgáltatások egységes európai piacának megteremtését célzó két jogszabály-tervezetet is jóváhagyott április 24-i plenáris ülésén az Európai Parlament. Az egyik anyag az elektronikus pénzről szóló új irányelv, a másik a határokon átnyúló bankolásról szóló rendelet módosítása.

A jövőben minősített szakértői véleményadás segíti az igazságszolgáltatást

2009.04.27.

2009 áprilisára az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek (ISZKI) vizsgálólaboratóriumai – közel 30 millió forint uniós forrás felhasználásával – akkreditációs tanúsítványt szereztek. Ez azért jelentős a hazai igazságügyi szakértésben, mert a jövőben egyes kiemelt vizsgálatokban minősített szakértői véleményadás segíti az igazságszolgáltatást.

Csúszik az új Polgári Törvénykönyv parlamenti zárószavazása

2009.04.27.

A polgári törvénykönyv (Ptk.) parlamenti zárószavazásának júniusra halasztását kezdeményezi az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) azért, hogy a szakemberek még egyszer áttekintsék a javaslatot - közölte a tárca.

Egy Ö betűvel sértett választási törvényt Pécsett Szili és az MSZP

2009.04.27.

Nagy kezdőbetűvel jelent meg az "összefogás" szó Szili Katalin választási plakátján, ezzel a szocialisták pécsi polgármesterjelöltje és az MSZP megsértette a választási törvényt - állapította meg a helyi választási bizottság.

A nyelvtörvényről is tárgyal a magyar és a szlovák külügyminiszter

2009.04.27.

A szlovák nyelvtörvényről is tárgyal Balázs Péter külügyminiszter szlovák partnerével, Miroslav Lajcákkal hétfőn Luxemburgban, ahol az uniós külügyminiszterek tanácskozásán vesz részt; a tárcavezető vasárnap nyilatkozott.

A miniszteri fizetések csökkentéséről dönthet ma a Ház

2009.04.27.

A miniszterek fizetésének csökkentéséről szóló törvényjavaslatokról dönthet ma az Országgyűlés.

A presztízs védelmében

2009.04.27.

Az Európai Bíróság C-59/08. számú ügyben hozott ítélete szerint a védjegyjogosult feléphet magas presztízsű áruinak akciós áruk forgalmazói által történő viszonteladásával szemben.

Olajos az Európai Bizottsághoz fordult a santa cruz-i események miatt

2009.04.27.

Olajos Péter európai parlamenti képviselő elsőbbséget élvező írásbeli választ igénylő kérdést intézett az Európai Bizottsághoz az április 16-án Bolíviában, Santa Cruz városában máig tisztázatlan körülmények között történt szállodai rajtaütés kapcsán, melynek során három embert megöltek, kettőt pedig letartóztattak.

A jogalkotás hatása - Ferge szerint a kormány a szakemberekkel való egyeztetés nélkül nyúl hozzá a szociális rendszerhez

2009.04.27.

A kormány ötletszerűen, a szakemberekkel való egyeztetés nélkül nyúl hozzá a szociális rendszerekhez - mondta Ferge Zsuzsa szociológus szombaton. A szakértő szerint számítani kell arra, hogy a megszorítások és a válság miatt nő majd az alkoholizmus és az öngyilkossági arány, és egyre több gyermek kerülhet állami gondozásba Magyarországon.

Új rend és szabadság - Kikelet II. - 11 hatóság, 11.700 ellenőrzés, minden ötödik esetben pénzbírság

2009.04.24.

A (Kikelet II.|http://www.jogiforum.hu/kereso?s=0&h=h1&q=Kikelet+II) elnevezéssel tartott tavaszi fogyasztóvédelmi ellenőrzés harmadik hetében, 2009. április 15. és 21. között a tervezettnél több, 11 ezer 700 ellenőrzést hajtott végre az akcióban részt vevő tizenegy hatóság.

IRM - A számviteli törvény szerinti beszámolók közzétételéről

2009.04.24.

2009. május 1-ét követően a számviteli törvény szerinti beszámolók benyújtása kizárólag elektronikus úton történhet. Ezzel csökkennek az adminisztrációs terhek, gyorsabb és egyszerűbb lesz a beszámolók benyújtása, és a letétbe helyezés valamint a közzététel is egységessé válik.

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000