Hír archívum: 2009. szeptember

Más hónap

GVH - A gazdasági visszaeséshez nem a verseny, hanem a megfelelő szabályozás hiánya vezetett

2009.09.16.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke szerint a verseny korlátozása nem megfelelő válságkezelő módszer, az nehezíti a válság leküzdését.

Jogszerűtlen kamerázás, online házkutatás - Az emberi jogi bizottság egyhangúlag támogatták az adatvédelmi biztos beszámolóját

2009.09.16.

Egyhangúlag alkalmasnak találta az általános vitára Jóri András adatvédelmi biztos múlt évi tevékenységéről szóló beszámolóját az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága keddi ülésén.

Hivatali befolyással való üzérkedés - Öt évre eltiltottak foglalkozásától egy zalaegerszegi ügyvédet

2009.09.16.

Egy év börtönbüntetésre ítélt - a végrehajtást három évre felfüggesztve - és öt évre eltiltott foglalkozása gyakorlásától egy zalaegerszegi ügyvédet kedden a Győri Ítélőtábla hivatali befolyással való üzérkedés bűntette miatt. Az ítélet jogerős.

Vezetői pénzek - 930 ezertől 8 millió forintig terjednek az állami cégek felsővezetőinek alapfizetései

2009.09.16.

Havi bruttó 930 ezertől 8 millió 190 ezer forintig terjed a döntően fővárosi tulajdonban lévő szolgáltató cégek felsővezetőinek alapfizetése. A prémiumok sem egységesek; van, aki éves bérének 150 százalékát is hazaviheti prémiumként.

Internetbiztonság - Jogi Fórum konferencia 2009 ősz-tél

2009.09.15.

A Jogi Fórum 2009 október 16-ai rendezvényén az informatikai biztonság és az adatvédelem jogi kérdései, jogászi feladatai kerülnek terítékre. Jelentkezés 2009. szeptember 25-ig jelentős kedvezménnyel!

A hitelezés biztonsága érdekében - Bővülnek a PSZÁF jogosítványai

2009.09.15.

Szeptember 1-től a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) fogyasztóvédelmi hatóságként léphet fel a hitelezés biztonsága érdekében. Az új szabályok értelmében akár kétmilliárd forintra is büntetheti az ügyfeleket jogellenesen megrövidítő pénzügyi cégeket, sőt a jogszerű állapot helyreállításáig meg is tilthatja egy-egy termék forgalmazását.

Az anyacég felelős a leányvállalat árrögzítő magatartásáért - Az Európai Bíróság elutasított egy versenyjogi bírság elleni fellebbezést

2009.09.15.

Elutasította az Európai Bíróság az Akzo Nobel keresetét, amelyben a holland vegyipari konszern az Európai Bíróság egyik 2004-es versenyjogi bírsága ellen kívánt fellebbezni. Az ítéletnek a konkrét eseten jóval túlmutató vonatkozása is van, mert abban a Bíróság kimondta, hogy az anyacég felelős a leányvállalat árrögzítő magatartásáért.

MTV-székház ostroma - Felfüggesztett börtönt kért az ügyész

2009.09.15.

Felfüggesztett szabadságvesztést kért az MTV-székház ostroma miatt indult büntetőperben hat vádlottra az ügyész a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kedden

Magas állami kitüntetés a GVH munkatársainak

2009.09.15.

Nagy Márta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyettese a Magyar Köztársaság Érdemrend középkereszt polgári tagozata kitüntetést vette át Sólyom László köztársasági elnöktől. Bodócsi András, a GVH versenytanácsának tagja a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikereszt polgári tagozata kitüntetést kapott.

Börtön igazolatlan hiányzás miatt - Elhalasztotta a büntetés végrehajtását Draskovics Tibor

2009.09.15.

Elhalasztotta a büntetés végrehajtását a kegyelmi kérelem elbírálásáig Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter annak a sajókazai anyának az ügyében, akinek két gyermeke nem járt rendszeresen iskolába.

Katona Béla az Országgyűlés új elnöke

2009.09.15.

Az Országgyűlés hétfői ülésén a szocialista Katona Bélát 319 igen 22 nem mellett választották meg házelnöknek, miután Szili Katalin (MSZP) hétfőn lemondott a posztjáról.

A jövő héten szavaz a Ház az új Ptk.-ról

2009.09.15.

Az eredeti tervekhez képest nem hétfőn, hanem csak a jövő héten szavaz az Országgyűlés az új polgári törvénykönyvről (Ptk.) - mondta Göndör István, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese az MTI érdeklődésére hétfőn.

Átlátható képviselői jövedelmek - Seres Mária törvényjavaslatot akar átadni a parlamenti frakcióknak

2009.09.15.

Seres Mária a közeljövőben egy törvényjavaslatot akar átadni a parlamenti frakcióknak. A képviselői költségtérítésről szóló referendum kezdeményezője erről hétfőn beszélt újságíróknak a parlamentben, miután a Ház arról döntött, hogy nem rendelik el a népszavazást az ügyben.

Szeptember 15-től nyilvános az állami cégek vezetőinek juttatása

2009.09.15.

Mától kell nyilvánosságra hozni minden olyan vezető tisztségviselő pénzbeli juttatásait, aki állami, önkormányzati többségi befolyással működő gazdasági társaságnál dolgozik.

World Wide Transparency - Az Adatvédelmi Biztos ingyenes konferenciája az 'Információszabadság Napja" alkalmából

2009.09.15.

Az „Információsza­badság Napja“ alkalmából (szeptember 28.) az Adatvédelmi Biztos első ízben, hagyományteremtő szándékkal kíván konferenciát szervezni.

A pénzügyi visszaélések megelőzéséért - Együttműködés a PSZÁF és az ORFK között

2009.09.15.

A Magyar Köztársaság Rendőrsége és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete határozatlan időre szóló együttműködési megállapodást kötött minden olyan bűncselekmény visszaszorítása és megelőzése érdekében, melyek a pénzügyi intézményrendszerek és a pénzügyi piacok iránti bizalmat veszélyeztetik.

Infokommunikációs szakjogász képzés

2009.09.15.

Az infokommunikációs szakjogász szakirányú továbbképzés 2005-ben indult a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.

Jelentős és érdekes ügyek - Az Európai Bíróság szeptemberi munkaprogramjából

2009.09.14.

A 2009. A szeptember 14-től szeptember 18-ig, valamint a szeptember 21-től szeptember 25-ig tartó munkaheteken többek között menekültügy, versenyjog, védjegybitorlás, valamint környezetvédelem kérdéskörökkel kapcsolatos ügyek is terítékre kerülnek az Európai Bíróság munkarendjében.

Családi adózás? - IKSZ: Internetes kampánnyal a családi adózásért

2009.09.14.

Internetes kampányoldalt indított az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a családi adózásért - közölte Rétvári Bence, az IKSZ elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

Magyar-szlovák kormányfői találkozó Szécsényben - 11 pontos közös nyilatkozat született

2009.09.14.

Az, hogy a magyar fél sikeresnek ítéli a magyar és szlovák kormányfő szécsényi találkozóját, nem jelenti azt, hogy a találkozó a szlovákok számára kudarc lenne, mert ebben a helyzetben mindkét fél lehet nyertes. A találkozó igazi nyertesei azonban a szlovákiai magyarok - mondta Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-nek vasárnap este, reagálva Robert Fico szlovák miniszterelnök nyilatkozatára.

Összevonják a BKV-s ügyek nyomozását?- Újabb bűncselekmények gyanúj is felmerült a végkielégítési-ügyben

2009.09.14.

A büntetőeljárásról szóló törvény szabályai szerint valószínűsíthető, hogy összevonják a BKV-s végkielégítések és tanácsadói szerződések miatt indított nyomozásokat - értesült a Magyar Nemzet.

Rendőrségen kötött ki a luxusmetró-tanulmány - A BKV belső ellenőrzése büntető feljelentést javasolt több tanulmány ügyében is

2009.09.14.

A BKV belső ellenőrzése büntető feljelentést javasolt a luxusmetró-tanulmány, valamint a Libegő, a Fogaskerekű és a Sikló népszerűsítéséről szóló két, egyenként 9-9 milliós tanulmány ügyében. A feljelentést a cég meg is tette - írja az Index hírportál, hozzátéve, a vizsgálati jelentést hétfőn tárgyalja a közlekedési vállalat felügyelőbizottsága.

Szavaz a Ház az új Ptk-ról - Elkezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka

2009.09.14.

Várhatóan ma megszavazza az új polgári törvénykönyvet (Ptk.) az Országgyűlés. Új házelnököt választanak a képviselők ma az őszi ülésszak első napján.

Társaságok adóellenőrzése II. - Tényállás tisztázási és bizonyítási lehetőségek az adóellenőrzés során

2009.09.11.

Az ellenőrzés során az adóhatóság az adókötelezettségek jogszabálynak megfelelő teljesítését ellenőrzi, így elsődleges feladata az adott tényállás teljes körű tisztázása. A cikksorozat ezen része a legfontosabb bizonyítási eszközöket és azok alkalmazását foglalja össze.

Bírósági határozatok az interneten - Eötvos Károly Intézet a bírósági hatrozatok nyilvánosságáról

2009.09.11.

Az Eötvös Károly Intézet egy, az igazságszolgáltatás nyilvánosságával foglakozó kutatása részeként azt vizsgálta, hogy mennyiben hozzáférhetők Magyarországon a bírósági határozatok.

Hárman pályáztak az LB elnökhelyettesi posztjára

2009.09.11.

Hárman pályáztak a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökhelyettesi állásának betöltésére - közölte csütörtökön Banicz Erika, a Legfelsőbb Bíróság sajtótitkára.

Adótanácsadók Egyesülete - Alkotmányellenesek a 2010-ben hatályba lépő adó-és járuléktörvények?

2009.09.11.

Az Országgyűlés június végén elfogadta a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénycsomagot, ami 2010. január elsején lép hatályba. Az Adótanácsadók Egyesületének vezetése gondosan tanulmányozta, elemezte az abban foglaltakat, és megállapította: Alkotmányellenesek a 2010-ben hatályba lépő adó-és járuléktörvények.

Változnak szociális foglalkoztatás feltételei - Polgármesterek tiltakoznak az új kormányrendelet miatt

2009.09.11.

Tiltakoznak a dél-békési önkormányzatok vezetői, mert értelmezésük szerint a kormány egyik rendeletének értelmében a következő esztendő januárjától 55 év felett már nem lehet a megváltozott munkaképességű embereket szociális foglalkoztató intézményekben alkalmazni - közölte Tolnai Péter fideszes megyei önkormányzati képviselő a Békés Megyei Önkormányzat testületi ülésén csütörtökön Békéscsabán.

Példa nélkül - Mindkét szülőt börtönre ítélték gyerekeik igazolatlan iskolai hiányzásai miatt

2009.09.11.

Majdnem másfél évre börtönbe zárnak egy roma származású szülőpárt, mert két gyermekük kerülte az iskolát - olvasható a pénteki Népszabadságban, amely felhívja a figyelmet arra: példa nélküli Magyarországon, hogy az apának és az anyának egyszerre kelljen bevonulnia.

Nemzetközi terrorizmus - Egy igazságosabb világrend a terror visszaszorításának záloga

2009.09.11.

Jelenleg a világ legjobb hadseregei sem tudnak a terroristák ellen fellépni; a terror visszaszorítása érdekében egy igazságosabb világrendet kell létrehozni és az iszlám világ jelentős részét megnyerni - nyilatkozta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a 2001. szeptember 11-i terrortámadás nyolcadik évfordulója alkalmából.

Ombudsman a Magyar Gárda július 4-i rendezvényének oszlatásán tapasztalt visszásságokról

2009.09.10.

Szabó Máté ombudsman befejezte a július 4-i Erzsébet téri rendezvény vizsgálatát, jelentésében a helyszíni tapasztalatok, több száz oldal okirat, 16 DVD, számtalan fénykép, valamint közel 30 panasz alapján lefolytatott vizsgálatát összegezte. Több visszásságra hívta fel a figyelmet, amelyek kiküszöbölése érdekében az Országgyűléshez és az országos rendőrfőkapitányhoz fordult.

Október 5-én választják meg az OIT bíró tagjait

2009.09.10.

Október 5-én választja meg az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) bíró tagjait a 70 küldött - közölte Baka András, a Legfelsőbb Bíróság (LB) és az OIT elnöke azt követően, hogy csütörtök délelőttre Budapestre összehívta a küldötteket.

Az Alkotmánybíróság szeptember 14-i teljes ülésének napirendje

2009.09.10.

Az Alkotmánybíróság hétfőn foglalkozik a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. év IV. törvény 95. § (1) bekezdésének alkotmányosságával.

Közjegyzői hatáskörbe kerül a fizetési meghagyás - Az új szabályokról

2009.09.10.

A fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény ez év június 30-án lépett hatályba. A jogszabály a közjegyzők hatáskörébe utalja a pénzkövetelések érvényesítésére szolgáló egyszerűsített polgári nemperes eljárást.

"Hatástalan"-döntések - Az OVB átalakítaná az ajánlószelvények és a kampánycsend intézményét

2009.09.10.

Az OVB kedd esti ülésén 4:1 arányban fogadta el a június 7-ei európai parlamenti választás tapasztalatairól készített országgyűlési beszámolóját. A dokumentumot csütörtökön küldik meg az Országgyűlésnek, hogy még az őszi ülés első napjaiban a képviselők elé kerülhessen.

Félrevezető tájékoztatás, tisztességtelen gyakorlat - Uniós rajtaütés az elektronikai fogyasztási cikkeket értékesítő honlapokon

2009.09.10.

Meglena Kuneva, az EU fogyasztói ügyekért felelős biztosa tegnap ismertette annak az EU‑ra kiterjedő – 26 tagállam, valamint Norvégia és Izland részvételével lefolytatott – vizsgálatnak az eredményeit, amely az elektronikai fogyasztási cikkeket értékesítő honlapok félrevezető reklámjai és tisztességtelen gyakorlatai ellen irányult.

Jogszerűbb tartalom, emelkedő színvonal? - Önkorlátozást vállalt a kibeszélőshow-kra mindkét országos kereskedelmi televízió

2009.09.10.

Önkorlátozást vállalt délutáni kibeszélőshow-jára mindkét országos kereskedelmi televízió - tájékoztatott az RTL Klub és a TV2 szerdán.

Jogszabály-módosítás - A kis értékű, tulajdon elleni szabálysértések elkövetőit kötelezni fogják az okozott kár megtérítésére

2009.09.10.

Jogszabály-módosítással a kis értékű, tulajdon elleni szabálysértések elkövetőit kötelezni fogják az okozott kár megtérítésére - közölte Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, ahol a Bajnai Gordon miniszterelnök által hétfőn bejelentett tízpontos, "Rend és biztonság" program részleteiről beszélt.

Eutasított ombudsmani beszámoló - Nem támogatta Szabó Máté beszámolóját az alkotmányügyi bizottság sem

2009.09.10.

Az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottsága sem támogatta Szabó Máté általános ombudsman múlt évi tevékenységéről szóló beszámolóját szerdai ülésén; a biztos jelentését aznap az emberi jogi bizottság is elutasította.

Az összes fővárosi bíró kizárva - A Székesfehérvári Városi Bíróságon kell lefolytatni a kuruc.info-pert

2009.09.10.

Kizárták az összes fővárosi bírót a kuruc.info főszerkesztője ellen, személyes adattal visszaélés vétsége miatt indított perből – tudta meg a Népszava.

E-kézbesítés - Az elektronikus kézbesítés szabályairól a polgári, a büntető, a közigazgatási és más hatósági eljárásokban

2009.09.09.

Az elektronikus kézbesítés lényege, hogy az Állami Elektronikus Kézbesítési Szolgáltatón (ÁEKSZ) keresztül szabályszerűen kézbesített iratokhoz a különböző jogszabályokban meghatározott joghatás fűződik.

Lesz-e teljeskörű hitelinformációs rendszer? - Adatvédelmi biztos a hozzájáruláson alapuló pozitív adóslistáról

2009.09.09.

A teljes körű adósnyilvántartás kialakítása szükségtelenül, aránytalanul, elsősorban üzleti érdekeknek engedve korlátozná a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos jogot – fogalmazott Jóri András adatvédelmi biztos.

Kiegészítő törvények növelik a Bundestag hatáskörét az uniós szintű döntéshozatalban

2009.09.09.

Tovább nőtt a Lisszaboni Szerződés életbe lépésének esélye, miután a német parlament alsóháza – eleget téve a német alkotmánybíróság korábbi kérésének – kedden (2009. szeptember 8.) elfogadta azokat a kiegészítő törvényeket, melyek növelik a Bundestag hatáskörét az uniós szintű döntéshozatalban.

Szükséges a verseny az élelmiszer piacon - A versenyképesség javítása segíthet az agrárium gondjain

2009.09.09.

Nem célszerű, nem kívánatos, s a fogyasztók érdekét sem szolgálná, ha az élelmiszerszektort kivonnák a versenytörvény hatálya alól – derül ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által készített, a 2008-as mezőgazdasági terményfelvásárlási folyamatokat elemző tanulmányból.

Romagyilkosságok - Követtek el hibákat a nemzetbiztonsági szervek

2009.09.09.

A nemzetbiztonsági szolgálatoknak fontos szerepük volt az elkövetők felderítésében, de a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH) követtek el olyan hibákat, amelyek nélkül hamarabb felmerülhetett volna a gyanúsítottak neve - ismertette a romagyilkosságok feltételezett elkövetőinek elfogása után általa elrendelt vizsgálat összefoglalóját Ficsor Ádám.

A gyermekek nem mini felnőttek, mini emberi jogokkal - Bemutatták a 'Kézikönyv a fiatalok emberi jogi képzéséhez' című kötetet

2009.09.09.

Bemutatták a Kiskompasz – Kézikönyv a gyermekek emberi jogi neveléséhez című kötetet, amelynek magyar változatát a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat a Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelten Közhasznú Egyesülettel együttműködésben, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és az Európa Tanács támogatásával 2009. szeptember 3-án jelentette meg.

Kell-e több nő a népképviseleti szervekbe? - Népszavazás-kezdeményezés a nők közéleti szereplése érdekében

2009.09.09.

Több magánszemély népszavazást kezdeményez, mert bár szerintük nőnek lenni jó, ám Magyarországon, két évtizeddel a rendszerváltás után is kiszolgáltatottság, mellőzöttség, lemondás - közölte Novák Éva, a Nők a Pályán Egyesület elnöke kedden.

Újabb súlyos szankciók kereskedelmi tévécsatornáknak - Az ORTT ma egyeztet a kibeszélőshow-król

2009.09.09.

Ma egyeztet a két országos kereskedelmi tévécsatornával azok délutáni kibeszélőshow-iról a médiahatóság, amely korábban szokatlanul súlyos szankciókat rótt ki ezen produkciók miatt.

Nem lehet SMS-ben szavazni - Öt népszavazási kezdeményezést utasított el az OVB

2009.09.09.

Öt népszavazási kezdeményezést utasított el az Országos Választási Bizottság (OVB) kedd esti ülésén, köztük azt is, amely a szavazat sms-ben való leadását kezdeményezte. A testület egy állásfoglalás-kérésre pedig azt közölte, hogy a népszavazást kezdeményező delegáltja akkortól vehet részt az OVB munkájában, amikor a köztársasági elnök kiírja a referendumot.

Beperelte Magyarország Külügyminisztériumát egy amerikai adótanácsadó cég

2009.09.08.

Kártérítési pert indított Magyarország Külügyminisztériuma és annak két megbízottja ellen egy floridai könyvelő és adótanácsadó cég, mert szerintük a tárca jogtalanul nem fizetett ki nekik közel nyolcmilliárd forintos sikerdíjat. De milyen üggyel bízott meg a külügy egy ismeretlen amerikai céget, amiért ilyen nagyságú sikerdíjat ígért?

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000