Hír archívum: 2009. szeptember

Más hónap

Erőszak és félelemkeltés - Kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseket sértett a Jóban Rosszban című sorozat

2009.09.08.

Az Országos Rádió és Televízió Testület állampolgári bejelentés alapján megvizsgálta az MTM-SBS Televízió Zrt (TV2) által sugárzott Jóban Rosszban című sorozat tíz márciusi epizódját, és megállapította, hogy a műsorszám egyes epizódjai sértették a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseit.

Európai Bíróság - Korlátozható az interneten keresztüli szerencsejáték kínálat

2009.09.08.

Az Európai Bíróság C-42/07. sz. ügyben hozott ítélete szerint összeegyeztethetőnek tekinthető a szolgáltatásnyújtás szabadságával az a portugál szabályozás, amely megtiltja a BWINHEZ hasonló gazdasági szereplők számára, hogy az Interneten keresztül szerencsejátékokat kínáljanak.

Az első magyar részeredmények a szlovák vitában - Az EP-ben jelentés készül az államnyelvtörvényről

2009.09.08.

Mozgásba lendült szeptember első hetében a magyar lobbygépezet, amelynek célja, hogy európai reakciókat csikarjon ki a múlt héten hatályba lépett szlovák államnyelvtörvényre. A többé-kevésbé homályos ígéretek mellett az már biztosnak látszik, hogy az EP-ben egy jelentés is készül a törvényről.

Kiegészült kötbérszabályok, kedvezőbb biztosítékadás - Módosult az uniós támogatások ellenőrzéséről szóló kormányrendelet

2009.09.08.

Csak a 10 ezer forint feletti kötbért kell kifizetni, kedvezőbb a biztosítékadás - ezt tartalmazza a hétfőtől módosult és az uniós támogatások ellenőrzési rendszerét tartalmazó kormányrendelet, ami a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Önkormányzat mint árhatóság - A főváros vitatja az ÁSZ hatósági árakkal kapcsolatos megállapításait

2009.09.08.

A Fővárosi Önkormányzat bizonyos pontokon vitatja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hatósági árakkal kapcsolatos megállapításait, melyek szerint gondatlanul jártak volna el az árképzésnél - derül ki az ÁSZ honlapján olvasható fővárosi válaszból.

Ombudsman - Nem ismerik a gyerekek az emberi jogokat

2009.09.08.

Kirívóan keveset tudnak a magyar gyerekek az emberi jogokról, ez szűrhető le az ombudsmani hivatal által folytatott gyermekjogi projekt eddigi tapasztalataiból - nyilatkozta a Magyar Hírlap keddi számában Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

Módosult a Ket.

2009.09.07.

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 2009. október 1-jén hatályba lépő, ügyfeleket érintő módosításai - Az Országos Munkvédelmi és Munkaügyi Felügyelőség összefoglalója

Rend és Biztonság

2009.09.07.

Rend és Biztonság névvel tíz pontból álló közbiztonsági programot hirdetett meg Bajnai Gordon miniszterelnök ma a Rendőrtiszti Főiskola tanévnyitóján.

Jogsértő hatóság - Illegális szoftverhasználat miatt fizet kártérítést egy amerikai hatósági szerv

2009.09.07.

A peren kívüli megállapodás eredményeként összesen 35 ezer dollár kártérítést köteles fizetni illegális szoftverhasználat miatt a BSA-nak a New York állami Monroe Megyei Vízügyi Hatóság (Monroe County Water Authority).

ÁSZ - A Fővárosi Önkormányzat egyes hatósági díjak megállapítására irányuló tevékenysége ellenőrzéséről

2009.09.07.

Az Állami Számvevőszék Budapest Főváros Önkormányzatának a távhő-, a víz-, a csatornahasználati díj, a szilárd- és folyékonyhulladék-kezelés díjai, a kegyeleti közszolgáltatások, valamint a kéményseprő-ipari közszolgáltatások díjai megállapítására irányuló tevékenységét ellenőrizte.

Ősztől ezerrel több rendőr szolgál

2009.09.07.

Ősztől ezerrel több rendőr szolgál a közterületeken, a rendészeti szakközépiskolába másfélszer annyi tanulót vehetnek fel, mint korábban, megkezdődik a településőr-program végrehajtása - a Népszabadság értesülése szerint ezeket az intézkedéseket tartalmazza a kormány új közbiztonsági csomagja, amelynek részleteit ma ismerteti a kormányfő a Rendőrtiszti Főiskola tanévnyitóján.

Gyógyhatású termékek? - 500 ezer forint GVH-bírság a Sonnenlicht Kft-nek

2009.09.07.

Félmillió forintos bírságot kapott a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH) a Sonnenlicht SP Kft., mert az általa forgalmazott termékeknek gyógyhatást tulajdonított, miközben e tulajdonságukat egyetlen hatóság sem vizsgálta.

Doktori képzés – Összhangban a piaccal?

2009.09.07.

A Felsőoktatási törvény (Ftv.) vonatkozó részeit és a doktori iskolák működési szabályzatainak jelentős módosítását szorgalmazza a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz).

Budapest Pride - Békésen, törvényesen, méltósággal az emberi jogokért

2009.09.04.

Szeptember 5-én ismét útnak indul a Meleg Méltóság Menete. Az igazságügyi és rendészeti miniszter megerősítette: a rendőrség határozott intézkedésekkel fogja biztosítani, hogy a melegek - ahogyan az alkotmányos kereteken belül bárki más - háborítatlanul fejezhessék ki véleményüket, közösséghez való tartozásukat.

Európai Bűnmegelőzési Díj - Az IRM keresi a gyermek- és fiatalkori bűnmegelőzés legjobb magyar gyakorlatát

2009.09.04.

Az Európai Bűnmegelőzési Hálózat ((EUCPN|http://www.eucpn.org/)) 2009-ben a gyermek- és fiatalkori bűnmegelőzés legjobb gyakorlatának ítéli oda az Európai Bűnmegelőzési Díjat. A győztes 20.000 eurót nyer. A magyarországi projektet az IRM Bűnmegelőzési Osztálya delegálja.

Alkotmányellenes a 'csendrendelet' - A Kereskedelmi és Iparkamara Alkotmánybírósághoz fordul

2009.09.04.

Alkotmányellenesnek tartja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a szeptember elsején hatályba lépett terézvárosi csendrendeletet, ezért az érdekképviselet pénteken az Alkotmánybírósághoz fordult a rendelkezés megszüntetése érdekében – közölte a kamara osztályvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Értelmezési problémák a Cégtörvény módosításokkal kapcsolatosan - A Fővárosi Bíróság gyakorlata

2009.09.04.

A Ctv. 2009. szeptember 1-jétől hatályba lépő új rendelkezése szerint a cégjegyzék tartalmazza a vezető tisztségviselő adóazonosító jelét (adószámát).

Panasszal támadható - Új eljárást írt elő az LB a Kossuth tér rendőri lezárása miatt demonstrálni kívánók ügyében

2009.09.04.

Eljárási okból jogsértő volt a Fővárosi Bíróság (FB) jogerős ítélete a Kossuth tér - 2006-os - rendőri lezárása miatt demonstrálni kívánók ügyében a Legfelsőbb Bíróság (LB) szerint, az LB ezért az ítéletet hatályon kívül helyezte és új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot - közölte a Deport ,56 pénteken.

Tantárgyi helyett műveltségi oktatás - Módosítanák a közoktatási törvényt SZDSZ-es és MSZP-s képviselők

2009.09.04.

A közoktatási törvény módosítását kezdeményezik szabad demokrata és szocialista képviselők: megszüntetnék egyes ismeretek többszöri átadásának kényszerét, és lehetővé tennék, hogy a többcélú iskolákban első-hatodik osztályban a Nemzeti alaptantervben rögzítetteket nem tantárgyi, hanem műveltségi területen oktassák - olvasható az Országgyűlés honlapján.

Legfeljebb húsz évet kaphat Cozma gyilkosa

2009.09.04.

Nem lassú a Cozma-ügy nyomozása, amely a szakma legszigorúbb szabályai szerint folyik - nyilatkozta a Népszabadságnak dr. Fejes Péter, a nyomozást felügyelő Veszprém Megyei Főügyészség vezetője, akit a hét hónapja tartó vizsgálat eredményeiről kérdezett az újságíró.

Mulasztott a Tisztelt Ház - 21 mulasztásos alkotmánysértés az Országgyűlés rovására

2009.09.04.

Huszonegy mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés írható az Országgyűlés rovására szeptember 1-ig - tudatta az (Alkotmánybíróság|http://www.jogiforum.hu/kereso/kategoriak/82).

Megtévesztő ígéretek a Hild Zrt-től

2009.09.04.

Több megtévesztő állítást is tartalmaztak a Hild Zrt. 2008-ban közzétett hirdetései, emiatt a Gazdasági Versenyhivatal 30 millió forintra bírságolta a vállalkozást.

Központi Nyomozó Főügyészség - Újabb gyanúsított a Magyarok Nyilai ügyben

2009.09.04.

A terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő bűntető ügyben - amelyben a főügyészségünk a Nemzeti Nyomozó Irodával együttműködve, közös nyomozó csoportban jár el - a Nemzeti Nyomozó Iroda 2009. szeptember 02-án egy újabb személyt elfogott és előállított. Ezen személyt a főügyészség őrizetbe vette, majd gyanúsítottként hallgatta ki.

ORTT - Az interaktív televíziós nyereményjátékok a jövőben televíziós vásárlásnak minősülnek a médiahatóság joggyakorlatában

2009.09.03.

Az Országos Rádió és Televízió Testület az 1712/2009. (IX. 2.) számú határozatával úgy döntött, megváltoztatja joggyakorlatát a televíziókban sugárzott telefonos nyereményjátékok jogi minősítésével kapcsolatban.

Nem a képzettség számít, hanem a jövedelmezőség

2009.09.03.

További egyeztetésekre kényszerül a gazdasági tárca az egyes kereskedelmi szakképesítések szükségességéről szóló miniszteri rendelet-tervezetről.

Csődben a Sky Europe - Külföldön rekedt utasok

2009.09.03.

Kedd hajnalban a szlovák légitársaság, a Sky Europe anyagi helyzete miatt valamennyi járatát azonnali hatállyal felfüggesztette. Így utasok ezrei maradtak külföldön, sokaknak pedig az elutazásuk vált lehetetlenné.

Új szabályok az építőiparban

2009.09.03.

A jövőben az építőipari beruházások esetében fedezetkezelőnél kell elhelyezni a szerződésekben foglalt összegeket - közölte Baráth Etele, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

ÁSZ - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről

2009.09.03.

Az Állami Számvevőszék törvényi kötelezettségének megfelelően ellenőrizte a 2008. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot. Értékelte megbízhatóságát, valamint azt, hogy a költségvetési törvény végrehajtása törvényesen, szabályszerűen valósult-e meg.

Összefogás a banki bónuszok ellen

2009.09.03.

Egyre több tagállam támogatja azt a francia-német kezdeményezést, mely a jelenlegi pénzügyi válság után korlátozná a bankok által kifizetett bónuszok mértékét. Az Egyesült Királyság azonban megakadályozhatja a korlátozást lehetővé tevő átfogó szabályozás kidolgozását, London ugyanis továbbra is kétkedve áll az elképzeléshez.

Fogyasztóvédelmi jogkört kapott a PSZÁF

2009.09.03.

Szeptembertől fogyasztóvédelmi hatóságként működik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, így hatékonyabban léphet fel a pénzügyi szervezetek ügyfeleinek széles körét hátrányosan érintő magatartásokkal szemben, és akár 2 milliárd forintos bírságot is kiszabhat.

Iskolarendőr-program - Jelenleg az ország 2448 iskolájában szolgál iskolarendőr

2009.09.03.

Jelenleg az ország 2448 iskolájában működik az iskolarendőr program, az egyes intézményekkel egy-egy rendőr áll napi kapcsolatban, aki részt vesz az osztályfőnöki órákon, feladata többek között a közlekedésbiztonság és a bűnmegelőzés oktatása.

Belbiztonsági minisztériumot tervez Orbán

2009.09.03.

A Nemzetbiztonsági Hivatal megszüntetését tervezi a kormányra készülő Fidesz - értesült a Népszava.

Államközi per? - A magyar kormány perelhet az államfő kitiltása miatt

2009.09.03.

Az államfő nem tehet jogi lépéseket (Szlovákiából való kitiltása|http://www.jogiforum.hu/kereso/?s=0&q=hi%C3%BAsult+szlov%C3%A1kiai+l%C3%A1togat%C3%A1s&h=h1) miatt, de a magyar kormány perelhet - írja a csütörtöki Népszabadság.

Vezetőváltás az OIT Hivatalának élén

2009.09.03.

Szeptember 1-től átmenetileg a pénzügyi-gazdasági vezető-helyettes látja el a Országos Igazságszolgáltatási Tanács hivatalvezetői feladatait.

Esélyegyenlőség és jogállamiság? - Az emberek tizede elfogadhatónak tartja a prostituáltakkal szembeni jogsértést

2009.09.02.

Egy közvélemény-kutatás szerint minden tizedik megkérdezett szerint elfogadható a lekezelő bánásmód a prostituáltakkal szemben, és nem marad el lényegesen azok aránya sem, akik a hatósági jogsértést is megengedhetőnek tartják velük szemben. A Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete és a Fact Intézet közös kutatását Tistyán László, az intézet igazgatója ismertette szerdán sajtótájékoztatón.

Politikai terrorizmus Magyarországon

2009.09.02.

Nem sokkal azután helyezték előzetes letartóztatásba a férfit, akinél focilabdába rejtett robbanóanyagot találtak, hogy a rendészeti miniszter tudomásunkra hozta: „a rendőrség felderített egy ’terrorista sejtet’, amelynek tagjai robbantásos bűncselekmények elkövetésére készültek”. Laborc Sándor (NBH) pedig bejelentette: „Megjelent a politikai terrorizmus Magyarországon.”

Az EP elnöke nem foglal állást, de szakértői vizsgálatot kezdeményez a szlovák nyelvtörvény ügyében

2009.09.02.

Elsősorban kétoldalú kérdésnek tekinti a szlovák államnyelvtörvény körüli vitát Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, aki ugyanakkor kész az intézmény szakértőivel megvizsgáltatni az ellentmondásos jogszabályt. Az EP elnöke szerdán hivatalában fogadta a Szili Katalin által vezetett magyar parlamenti delegációt.

Ügyvédek Labdarúgó VB

2009.09.02.

A Mundiavocat 2010 a törökországi Antalya-ban lesz. A szervezők e hónap 24-27-ig minden potenciális résztvevő csapatból meghívnak 2-2 főt, hogy megismerkedjenek a majdani helyszínnel.

A KDNP ismét benyújtja a szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatot

2009.09.02.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ősszel ismét benyújtja a szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatát - mondta Harrach Péter, a párt alelnöke szerdán.

Közérdekű adat kiadása iránti pert vesztett egy magánszemély a Készenléti Rendőrséggel szemben

2009.09.02.

Nem kell kiadnia a Készenléti Rendőrségnek a március 15-én készített videofelvételeket, s nem kell felfednie a anyagokat készítő rendőrök adatait sem a Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett nem jogerős ítélete szerint.

Erzsébetvárosi ingatlanügy - Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el Kardos Péterrel szemben

2009.09.02.

Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság Kardos Péterrel, az erzsébetvárosi ingatlanpanama egyik gyanúsítottjával szemben kedden.

Terézvárosi "csendrendelet" - Elsötétült öt percre a Liszt Ferenc tér

2009.09.02.

Elsötétültek a Liszt Ferenc téri vendéglők és szórakozóhelyek, miután kedden 22 órakor életbe lépett a terézvárosi "csendrendelet", igaz csak percekre, mert a vendéglátóipari egységek üzemeltetői öt perc elteltével újra felkapcsolták a fényeket és folytatódott a kiszolgálás.

Ügynökakták - Közszereplők-e az egyházi vezetők? - Nem hozott érdemi döntést a Fővárosi Ítélőtábla

2009.09.01.

Eljárási okokra hivatkozva elutasította az egyházi vezetők közszereplői minőségének megállapítására irányuló keresetet a Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett jogerős határozatában.

Bűnmegelőzési ismereteket tartalmazó könyv pedagógusoknak és iskolásoknak

2009.09.01.

A tanévkezdés apropóján Borsod-Abaúj-Zemplén megye valamennyi általános- és középiskolájába a napokban bűnmegelőzési ismereteket tartalmazó könyvet juttat el a rendőrség - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.

Társaságok adóellenőrzése I.

2009.09.01.

Az ellenőrzés megindítása - Az önadózás rendszerének egyik fontos alappillére az ellenőrzés. A bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés a társaságok életében előforduló egyik leglényegesebb ellenőrzési típus.

Módosul a közoktatási törvény?

2009.09.01.

Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón bejelentette, hogy a kormány támogatja a 2009. június 22-én benyújtott a közoktatási törvény módosítását célzó szocialista képviselői indítványt, amely az iskolák biztonságos működését garantáló szabályokról szól. Az indítvánnyal kapcsolatban a Diákjogi Szektor szervezetei is kialakították véleményüket.

Túl avitt volt az értelmező szótár - Félmillió forint GVH-bírság a fogyasztók megtévesztéséért

2009.09.01.

A fogyasztók megtévesztése miatt félmillió forint bírságot kapott a Könyvmíves Könyvkiadó Kft. – döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás a „Magyar értelmező kéziszótár” című kiadványán nem tűntette fel, hogy az korábbi hasonló szótárakon alapuló, jelentős részben archaikus kifejezéseket, sokszor nem mai értelemben, régies szóhasználattal magyarázó kiadvány.

Szeptember közepére meglehet a Bizottság új elnöke

2009.09.01.

Az Európai Parlament elnöke, Jerzy Buzek arra ösztönözi parlamenti képviselőtársait, hogy minél előbb hozzanak döntést az Európai Bizottság jelenlegi vezetője, José Manuel Barroso újraválasztásáról. Az elnök szerint a döntés elodázása veszélyezteti Európa stabilitását.

"Tiszta bulik" - Kábítószer-megelőzési program Sopronban a fiatalok biztonságos szórakozása érdekében

2009.09.01.

Hat soproni diszkó csatlakozott a "Tiszta buli" elnevezésű, kábítószerezést megelőző programhoz, amelynek végrehajtásához pályázat útján 700 ezer forintos támogatást nyert a soproni önkormányzat, a városi rendőrkapitányság és a Sopron-Fertőd Kistérség Többcélú Társulás a szociális tárcától - mondta Farkas Gábor alezredes, rendőrkapitány a programindító sajtótájékoztatón hétfőn.

Újabb börtönöket zárnak be? - A hazai bv-intézetek telítettsége 140%-ra emelkedhet

2009.09.01.

A Gyorskocsi utcai fogda bezárása és a solti börtön részleges kiürítése után újabb büntetés-végrehajtási intézetek sorsa pecsételődhet meg: takarékoskodásra hivatkozva bezárhatják a nyíregyházi és a székesfehérvári börtönt, így a hazai bv-intézetek telítettsége 140 százalékra emelkedhet - ismerteti a Magyar Nemzet keddi száma.

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000