Hír archívum: 2009. október

Más hónap

Egyetlen és méltányosabb menekültügyi eljárás egy egységes uniós jogállás megteremtése céljából: a nemzetközi védelem utolsó alkotóelemeinek elhelyezése

2009.10.21.

Az Európai Bizottság ma javaslatokat fogadott el a közös európai menekültügyi rendszer két már meglévő jogszabályok – a nemzetközi védelemre szoruló személyek elismeréséről és jogállásáról szóló irányelv, valamint a menekültügyi eljárásokról szóló irányelv – módosítása céljából.

Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a 2011. évi népszámlálásról szóló törvényt

2009.10.21.

Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá a 2011. évi népszámlálásról szóló törvényt, és azt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. Az államfő döntéséről levélben tájékoztatta Katona Bélát, az Országgyűlés elnökét.

Az ombudsman a gyermekek kijárását korlátozó egri rendelet tervéről

2009.10.21.

Szabó Máté ombudsman aggályosnak nevezte az egri önkormányzat készülő rendeletét, amely szerint a gyermekek éjszaka csak felnőtt felügyeletével tartózkodhatnának közterületen, üzletben, vendéglátó helyen.

Eltörölnék a korhatár alatti nyugdíj mellett végzett munka keresetkorlátját

2009.10.21.

Eltörölnék a korhatár alatti nyugdíj mellett végzett munka keresetkorlátját, hogy így csökkentsék a kiskapukat a fekete- és szürkegazdaság irányába - mondta Kökény Mihály kedden a parlamentben a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításának expozéjában.

Baka: az OIT-nak stratégiai ügyekkel kellene foglalkoznia

2009.10.21.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elé a főbíró szerint a jövőben csak hosszú távra szóló stratégiai ügyeknek kellene kerülniük.

Tudományos tanácskozás a semmisségi törvényekről

2009.10.21.

A semmisségi törvények a koncepciós perek áldozatait voltak hivatottak rehabilitálni - mondta Baka András, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke kedden Veszprémben, a megyei bíróság székházában a semmiségi törvényekről rendezett tudományos tanácskozáson.

Hatósági összefüggések- A közigazgatási tárgyú kormányrendelet-csomagról

2009.10.20.

A Kormány 2009. szeptember 10. napján fogadta el a (Ket. novelláris|http://www.jogiforum.hu/torvenytar/tv/2008/CXI) módosításához illeszkedő rendeletcsomagot. A rendeletek a közigazgatási hatósági eljárást egyszerűsítő és az adminisztrációs terheket csökkentő reformba ágyazódnak.

Szociális kártya - Az ombudsman hivatalosan kérte a monoki rendelet szövegét

2009.10.20.

Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa hivatalos úton megkérte a szociális kártya bevezetéséről szóló monoki rendeletet - közölte az ombudsmani hivatal az MTI érdeklődésére kedden.

Formálódik a közép európai médiahatóságok együttműködése

2009.10.20.

Az Európai Szabályozóhatóságok Fórumán (EPRA) 2009. október 16-án Drezdában a magyar, a cseh, a szlovák és a román médiahatóság képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá.

Nemváltoztatás, rokonházasság: az új Ptk. legvitatottabb rendelkezései

2009.10.20.

Sáriné dr. Simkó Ágnest, a Polgári Jogi Kodifikációs Főbizottság valamint a a Polgári Jogi Kodifikációs Szerkesztőbizottság tagját kérdeztük az új Ptk. legtöbb vitát kiváltó új intézményeiről, változásairól

A képviselők elfogadták a Nabucco-megállapodást

2009.10.20.

A parlamenti képviselők hétfőn 334 igen szavazattal és 1 tartózkodással kihirdették a Nabucco-gázvezetékről szóló nemzetközi megállapodást.

OGY - Az államfő ajánlásai alapján módosították a vízgazdálkodási törvényt

2009.10.20.

Az Országgyűlés 194 igen, 164 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett hétfőn elfogadta a vízgazdálkodásról szóló törvény - a köztársasági elnök és a környezetvédelmi bizottság által javasolt - módosítását.

Megjelent a principális akkreditációról szóló MÜK szabályzat tervezete

2009.10.20.

A Magyar Ügyvédi Kamara 2009. október 26-i ülése tárgyalja az ügyvédjelöltek foglalkoztatásának tárgyi feltételeiről szóló szabályzat tervezetét.

Elfogadta a parlament az utasnyilvántartási megállapodást

2009.10.20.

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közötti, az utasnyilvántartási adatállománnyal összefüggő megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot.

OGY- Új szja-kulcs a magas fizetésű állami, önkormányzati cégek vezetőinek

2009.10.20.

Átmeneti időre, két évre egy új, harmadik, 39 százalékos személyi jövedelemadó-kulcsot vezetne be az MSZP a köztulajdonban álló gazdasági társaságok dolgozóinak havi kétmillió forint feletti jövedelmére; a javaslat elfogadásával a 2 millió forint feletti részt teljes egészében elvonnák.

"Lex Hunvald" - Az előzetes letartóztatásban lévő polgármester, köztisztviselő, munkavállaló részére nem járna díjazás

2009.10.19.

A parlament döntésétől függően akár még idén életbe léphet az a törvénymódosítási javaslat, amely szerint az előzetes letartóztatásban lévő polgármester, köztisztviselő, munkavállaló részére nem járna díjazás.

Több sztrájktörvénnyel kapcsolatos beadvány is van az Ab-nél

2009.10.19.

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) még nem érkezett meg az ombudsman sztrájktörvénnyel kapcsolatos beadványa, de ezenkívül is három ezzel kapcsolatos beadvány van a testület előtt - közölte az MTI megkeresésére Sereg András, az Ab sajtófőnöke hétfőn.

Mulasztás a választójogi szabályozásban - A parlamenti választások közeledtével újra aktuálissá vált a választójogi szabályozás újragondolása

2009.10.19.

A probléma nem új keletű, hiszen több mint tíz éve húzódik az a vita, amely a parlament létszámának csökkentéséről, a gazdaságosabb államapparátus kialakításáról és a választókerületek határainak módosításáról szól.

Nem igazolt az R47-Protumol gyógyhatása

2009.10.19.

Összesen 1,7 millió forint bírságot kapott a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH) a Propharmatech Kft. A vállalkozás az általa forgalmazott R47-Protumol ápoló krémről azt állította, hogy az alkalmas különböző eredetű daganatos megbetegedések megelőzésére, kezelésére. Állításait azonban a cég nem tudta bebizonyítani.

OGY - Zárószavazás lesz a közoktatásról szóló törvény módosításáról

2009.10.19.

A Nabucco-földgázvezetékről szóló kormányközi megállapodás ratifikálásról dönthet hétfőn az Országgyűlés; kedden pedig a 2010-es költségvetés részletes vitáját folytatják le a képviselők.

A fogyatékossággal élők emberi jogainak védelme az állam kötelező feladata

2009.10.19.

Sem alkotmányos, sem költségvetési sem egyéb szempontból nem indokolható, hogy az állam a központi kiadások tervezése során éppen azoknak az áldozatára számítson, akiknek a mindennapi életet segítő körülmények, a támogató szolgálatok, illetve a bentlakásos intézmények fenntartása jelenti az egyetlen esélyt a méltó élethez.

Draskovics: a kormány egy teljes ülésnapot szentelne a Ptk.-ra

2009.10.19.

A kormány egy külön ebből a célból, néhány héten belül megtartandó teljes ülésnapot javasol az Országgyűlés házbizottságának az államfő által megfontolásra visszaküldött polgári törvénykönyv megvitatására, hogy minden parlamenti párt kifejthesse a véleményét a kódexszel kapcsolatban - jelentette be az MTI-nek adott interjújában Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken.

Ombudsman: csak a konkrét szabályozás ismeretében lehet állást foglalni a szociális kártyáról

2009.10.19.

Csak a konkrét szabályozás ismeretében lehet állást foglalni a monoki polgármester által kezdeményezett szociális kártyáról - válaszolta Szabó Máté ombudsman az Újkorcsoport nyílt levelére, amelyben az országgyűlési biztos véleményét kérték az ügyben.

Nem lesz szlovák-magyar akadémiai tanácskozás a nyelvtörvényről

2009.10.19.

Nem lesz szlovák-magyar közös nyelvtudományi tanácskozás a nyelvtörvényről, mert a Szlovák Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete visszautasította az MTA Nyelvtudományi Intézetének kezdeményezését - közölte az MTA.

A koszovói függetlenséget támadja három EU-tagállam

2009.10.19.

Három uniós tagállam egy ENSZ-bíróságtól várja annak megerősítését, hogy Koszovó 2008-as függetlenné válása nem volt jogszerű. Ám uniós tisztviselők szerint még ha a bírák így is döntenének, az nem befolyásolja Koszovó új státuszát.

A Fővárosi Önkormányzatnak adott igazat az Európai Bíróság

2009.10.19.

A tárgyalásos eljárás alkalmazásakor akkor is folytatni lehet a közbeszerzési eljárást, ha az alkalmas jelentkezők száma nem éri el a hármat, igaz, ebben az esetben a jelentkezőket meg kell hívni a szerződési feltételek megtárgyalására. Az Európai Bíróság ezzel az ítéletével a Fővárosi Önkormányzat javára ítélt a német Hochtief ellenében.

Kodifikációs vargabetűk – Az engedményezést kizáró szerződés szabályozásáról

2009.10.16.

Cikkünk az új magánjogi kódex egyik újdonsága, a jelenleg konkrét hatályos törvényi szabályozás nélkül alkalmazott szerződési kikötés, a követelések engedményezését kizáró pactum de non cedendo legújabb kodifikációs pályáját tekinti át.

Kedden tartják a költségvetés részletes vitáját

2009.10.16.

A Parlamentben jövő kedden 12 órás időkeretben zajlik majd a jövő évi költségvetési törvényjavaslat részletes vitája, a javaslathoz benyújtott módosítók negyedét nem ajánlja elfogadásra a Költségvetési Tanács.

Sólyom kitiltása Szlovákiából - Külügyi szóvivő: Magyarország a panaszával egy vitás ügyet szeretne jogszerűen lezárni

2009.10.16.

Magyarország azért fordult panasszal az Európai Bizottsághoz Sólyom László Szlovákiából történt kitiltásával összefüggésben, mert egy vitás ügyet szeretne jogszerűen és megnyugtatóan lezárni, ugyanakkor addig is kész az együttműködés széles körű fejlesztésére Szlovákiával - mondta Mátrai Zsuzsanna külügyi szóvivő az MTI-nek csütörtökön.

ORTT: drasztikusan csökkent a panaszok száma

2009.10.16.

Drasztikusan csökkent az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottságához beadott kifogások száma a harmadik negyedévben az előző év hasonló időszakához és 2009 korábbi negyedéveihez képest is - tájékoztatta Buczkó Péter, a testület soros elnöke az MTI-t csütörtökön.

Nem alkotmányellenes az OIT összetétele

2009.10.16.

Az Alkotmánybíróság (Ab) 2009. október 13-i teljes ülésén döntött azokról az indítványokról, amelyek a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvénynek (Bszi.) az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) összetételével kapcsolatos egyes rendelkezéseket támadták.

UD Zrt.-ügy - Pert nyert Kövér és Demeter Szilvásyval és a MEH-hel szemben első fokon

2009.10.16.

Megsértette Kövér László és Demeter Ervin fideszes politikusok jó hírnévhez fűződő jogát Szilvásy György volt titokminiszter, amikor a felperesek UD Zrt.-vel kapcsolatos tevékenységét elítélendőnek minősítette nyilatkozataiban - mondta ki nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság csütörtökön.

Az Alkotmánybíróság 2009. október 19-20 -i teljes ülésének napirendje

2009.10.16.

Az Alkotmánybíróság hétfőn vizsgálja a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 216. § (1) és (3) bekezdéseinek alkotmányosságát.

Az alkotmányjogász szerint aggályos a "mágnásadó" bevezetése

2009.10.15.

Elfogadhatatlan, nem megalapozható megkülönböztetés lenne a "mágnásadó" bevezetése - közölte Lövétei István alkotmányjogász az MTI megkeresésére csütörtökön.

OGY - Hétfőn szavaz a Ház a Nabucco kormányközi megállapodás ratifikálásáról

2009.10.15.

Hétfőn szavaz a Ház a Nabucco kormányközi megállapodás ratifikálásáról. Világosi Gábor, az Országgyűlés szabad demokrata alelnöke a házbizottság csütörtöki ülése után közölte, hogy a kormány benyújtja az erre vonatkozó javaslatot, így az Országgyűlés hétfőn házszabálytól eltéréssel tárgyalja az indítványt.

PSZÁF: több mint száz intézmény írta alá a magatartási kódexet

2009.10.15.

Alig egy hónap alatt több mint száz pénzügyi intézmény fogadta el a Magatartási Kódexet, amely a hitelező pénzügyi szervezetek lakossági ügyfeleikkel szembeni tisztességes magatartásáról szól.

A húszéves adósság: alkotmányellenes mulasztások, értelmezhetetlen korlátozások– az ombudsman a sztrájktörvény átfogó vizsgálatát kéri az Alkotmánybíróságtól

2009.10.15.

Az Alkotmánybírósághoz fordult és mulasztásos alkotmánysértés megállapítását indítványozta az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a sztrájktörvény rendelkezéseinek súlyos, koncepcionális hiányosságai miatt.

Az ombudsman a rendvédelmi dolgozók sztrájkjogáról

2009.10.15.

A rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai mindenki mással azonos módon gyakorolhassák az alkotmányos alapjogokat – javasolta Szabó Máté.

A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint nyilvános az állami cégvezetők fizetése

2009.10.15.

Nyilvánosságra kell hozni a perbe vont állami cégek vezetőinek fizetését - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) egy, a Blikk által öt vállalat ellen indított per felülvizsgálati tárgyalásán szerdán.

Civil társadalom 20 év után - az átalakulás tanulságai és a mai tennivalók

2009.10.15.

A civil társadalom elengedhetetlen a demokrácia építésében, a nem kormányzati szervezeteknek többi között az emberi jogok érvényesítésében kulcsszerepük van, a hatalom azonban sokszor ellenzéket lát bennük - hangsúlyozták annak a konferenciának a résztvevői, amelyet a Demokratikus Átalakulásért Intézet rendezett szerdán Budapesten.

Alapvető emberi jogokat sértett a TV2 - A Fővárosi Ítélőtábla helyt adott az ORTT döntésének

2009.10.14.

Az Országos Rádió és Televízió Testület 2008. április 29-én egyhangúlag úgy döntött, hogy a műsorszolgáltató (TV2) megsértette a magánszféra sérthetetlenségét, az információs önrendelkezés és az emberi méltóság feltétlen tiszteletének alkotmányos követelményét, ezáltal pedig a Médiatörvény alapelvi rendelkezését. Az ORTT döntésében 30 percre felfüggesztette a műsorszolgáltató műsorszolgáltatási jogosultságának gyakorlását.

Átalakult a brit igazságszolgáltatási rendszer

2009.10.14.

Októberben kezdte meg hivatalosan is működését a brit igazságügyi reform keretében létrehozott új bírósági csúcsszerv, a Legfelsőbb Bíróság (Supreme Court).

Versenyhátrányban az európai cégek - Az egységes európai szabadalom lehet a megoldás

2009.10.14.

A szellemi tulajdont védő erős jogok a tudásgazdaságra alapozott új Európa sarokkövei kell legyenek – hangsúlyozta Herczog Edit szocialista EP-képviselő az Első Európai Innovációs Csúcstalálkozón.

Nagy jelentőségű események közvetítése - Az ORTT kormányrendelet megalkotását sürgeti

2009.10.14.

Az ORTT kezdeményezte a kormánynál a társadalom számára nagy jelentőséggel bíró események közvetítésére vonatkozó szabályok megalkotását.

Hatékonyabbá válik a bankjegyhamisítás elleni fellépés - Megújította együttműködését az ORFK és Magyar Nemzeti Bank

2009.10.14.

Simor András jegybankelnök és Bencze József országos rendőr-főkapitány aláírta azt a megállapodást, amely az eddiginél is hatékonyabbá teszi az MNB és az ORFK szoros együttműködését a bankjegyhamisítás és a hamisítványok forgalomba hozatala elleni még összehangoltabb fellépésre.

Nem lesz illetékmentes a mezőgazdasági üzem átadása

2009.10.14.

A költségvetési bizottság nem vette tárgysorozatba azt az ötpárti törvényjavaslatot, amely illetékmentessé tette volna azt az ügyletet, amelynek keretében az idős mezőgazdasági termelő a gazdaságát átadja egy közeli hozzátartozójának.

Szlovákia normát szegett? - Kötelességszegési eljárást indít Magyarország Sólyom László kitiltása miatt

2009.10.14.

Magyarország kötelességszegési eljárást indít az Európai Bizottságnál, amiért Sólyom László köztársasági elnököt augusztus 21-én nem engedték be Szlovákiába - közölte a kormányszóvivő kedden.

A magyarországi romák helyzetét vizsgálja az Európa Tanács emberi jogi biztosa

2009.10.14.

A magyarországi romák helyzetét, a népcsoportot érő hátrányos megkülönböztetést és az életellenes támadások lehetséges okait vizsgája az Európa Tanács emberi jogi biztosa, aki kedden találkozott Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannal

Milyen juttatások illetik a közalkalmazotti vezetőket? - A megbízott vezetők javadalmazása

2009.10.13.

2009. január 1-jét követően a megbízott vezetők jogviszonyában történt a legkevesebb változás, azonban a mindennapi gyakorlat így is tartogathat bonyodalmakat a munkáltatójuk, illetve a vezető közalkalmazott számára.

Terézvárosi parkolási ügy - A tendert előre „kinézett” partnerre írták ki

2009.10.13.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) örömmel értesült arról, hogy a terézvárosi önkormányzat az elmúlt hét végén visszavonta a kerületben található fizetős parkolóhelyek üzemeltetésére kiírt közbeszerzési pályázatát.

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000