Hír archívum: 2010. október

Más hónap

Az új közbiztonsági törvénycsomag-tervezetről

2010.10.29.

A tervezet összesen hét törvény módosítására tesz javaslatot. Célja a közbiztonság megerősítése, az EU-s jogharmonizáció, valamint a jogalkalmazási gyakorlat alapján szükséges módosítások végrehajtása.

Az ügyészi munka a jog védelmét, egyértelmű szolgálatot jelent

2010.10.29.

Az ügyészi munka mindenhol a világon a jog védelmét, egyértelmű szolgálatot jelent - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön Budapesten, az Eurojustice konferencia nyitónapján.

A GVH jelenlegi és jövőbeni elnökhelyettesei

2010.10.29.

Csütörtökön volt a két új elnökghelyettes illetékes parlamenti bizottság áktali meghallgatása. A GVH új elnökhelyettes jelöltjei Tóth András és Horváth Zoltán.

Alaptalanul kívánt reklamációs díjat az MKB Bank

2010.10.29.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ma közzétett határozatában 5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte az MKB Bank Zrt-t, mivel magatartásával megtévesztő és agresszív kereskedelmi gyakorlatot valósított meg.

Az Alkotmánybíróság közleménye

2010.10.29.

Az Alkotmánybíróság állásfoglalása a hatáskörének módosítására irányuló alkotmánymódosítási törvényjavaslattal kapcsolatban.

Az Alkotmánybíróság november 8-9-i teljes ülésének napirendje

2010.10.29.

Az Alkotmánybíróság (Ab) következı, november 8-i (hétfıi) teljes ülésén elıször a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 4. § (3) bekezdésének, 4. § (5) bekezdésének és 5. §-ának alkotmányossági vizsgálatával foglalkozik. Szó lesz ezen kívül a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 217. § (3) bekezdésének alkotmányosságáról is többek között.

A kormány tartani fogja a háromszázalékos hiánycélt

2010.10.29.

A tegnapi kormányülés legfontosabb határozatairól, a háromszázalékos hiány tartásáról, valamint a vörös iszappal kapcsolatos döntésekről tartott kormányszóvivői tájékoztatót Nagy Anna kormányszóvivő és Pintér Sándor belügyminiszter Csütörtökön.

Központi Hivatallá alakul az ITD Hungary Zrt.

2010.10.29.

A kormány szerdai döntése értelmében központi hivatallá alakul az ITD Hungary Zrt., a január elsejétől felálló új hivatal tulajdonosi és felügyeleti jogait a nemzetgazdasági miniszter gyakorolja - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.

Alkotmányos a visszalépés megnyitása az állami nyugdíjrendszerbe

2010.10.29.

A magán-nyugdíjszámlákra a következő tizennégy hónapban át nem utalandó 360 milliárd forint az állami nyugdíjbiztosító számlájára kerül, ezek is a nyugdíjakra mennek el. A virtuális számlák a magán-pénztáraknál névre szólóak, ezért mindenki tudni fogja személyekre lebontva, hogy a tizennégy havi összeg mennyi, azaz mennyi pénz illeti őt a tizennégy hónap alatt – mondta Selmeczi Gabriella, nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott.

A TEN-T és a magyar feladatok

2010.10.28.

Bízom benne, hogy Magyarország sürgősen fel tud nőni a soros elnökség feladataihoz - mondta dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő az EP közlekedési és idegenforgalmi bizottsága szerdai ülését követően.

Jogalkotás szélesebb társadalmi részvétellel

2010.10.28.

Az Alkotmánybíróság 121/2009. (XII. 17.) AB határozatával 2010. december 31. napjával megsemmisítette a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényt. A mára lényegében kiüresedett jogszabály helyett elkészült az új jogalkotási törvény tervezete, és ehhez kapcsolódóan a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény tervezete is. Emellett módosul a jogszabályszerkesztésről szóló minisztériumi rendelet.

A Bizottság elfogadta a 2011-re szóló stratégiai prioritásokat

2010.10.28.

A 2010-es év megmutatta, hogy az uniós intézmények készek és képesek a nehézségekre rugalmasan, határozottan és szolidárisan reagálni, és a pénzügyi és gazdasági válság példátlan nehézségeivel megbirkózni. A mostani feladat a talpra állás folytatódásának biztosítása. Az Európai Bizottság elfogadta 2011-es munkaprogramját, amely e célok alapján konkrét cselekvéseket fogalmaz meg. A munkaprogram tükrözi a Bizottság eltökéltségét a tekintetben, hogy kivezesse Európát a válságból a jólét, a biztonság és a társadalmi igazságosság jövője felé.

Erősen kockázatos a fogyasztói csoportokban való részvétel

2010.10.28.

A többségében megtévesztő, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélye és felügyelete nélkül tevékenykedő fogyasztói csoportszervező társaságok egyre szélesebb és erőszakosabb ügyfélszerzést indítottak.

Egy malomban őröltek - döntött a GVH a malomkartell-ügyben

2010.10.28.

„Kőkemény” kartellben való részvétel miatt mai tárgyalásán összesen közel 2,3 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A megbírságolt 16 magyarországi gabonafeldolgozó vállalkozás a gazdasági verseny korlátozását célzó egységes és folyamatos, összetett jogsértést valósított meg.

A Magyar Szabadalmi Hivatal pályázata

2010.10.28.

Az iparjogvédelem alapjainak megismerésére, az egyetemi hallgatók tudásszintjének fokozására a Magyar Szabadalmi Hivatal pályázaton elnyerhető egyedi hallgatói ösztöndíjat létesít a Pécsi Tudományegyetem végzős hallgatói részére.

Alkotmányellenes a kormánytisztviselők indokolás nélküli elbocsátása

2010.10.28.

A Magyar Helsinki Bizottság szerint alkotmányellenes az a törvény, amely megengedi a kormánytisztviselők indokolás nélküli elbocsátását. A szervezet ezért az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy semmisítse meg a jogszabályt.

A gazdasági reformok folytatásán rágódik az EU

2010.10.28.

Az EU vezetői pénteken elfogadják a gazdaságirányítási reformokról készült jelentést és várhatóan mandátumot adnak annak tisztázására, hogy szerződésmódosítással vagy anélkül tárgyalják ki a további reformokat, köztük egy állandó válságkezelő mechanizmus létrehozását.

Európai intézkedéscsomag az egységes piac erősítésére

2010.10.28.

Az Európai Bizottság szerdán fogadta el és tette közzé az Európai Egységes Piaci Intézkedéscsomagot (EEPI-t), amely a magyar fogyasztók, és kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára is kedvező javaslatokat tartalmaz - mondta el Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője az MTI-nek.

Tiltott banki egyoldalú szerződésmódosítás

2010.10.27.

Minimális körben megengedett egyoldalú szerződésmódosítás a fogyasztó hátrányára hitel-és kölcsönszerződés esetén. Az Országgyűlés 2010. október 25-i ülésnapján elfogadta a hiteleseket segítő törvénycsomagot, mely több tekintetben is pozitív, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége által régóta hangoztatott változtatásokat léptet életbe.

A kormány egyik legfontosabb feladata a családpolitika megerősítése

2010.10.27.

A kormány egyik legfontosabb feladata a családpolitika és a családtámogatási rendszer megerősítése, hogy a gyermekvállalás ne legyen azonos a szegénység vállalásával - közölte Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán Zalaegerszegen, a szociális ágazati konzultációt követő sajtótájékoztatón.

Részben összeegyeztethetetlennek ítéli a Péti Nitrogénművek magyar műtrágyagyártó javára hozott állami intézkedéseket

2010.10.27.

Az Európai Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a 2009-ben a Péti Nitrogénművek műtrágyagyártó cégnek nyújtott állami támogatás egy része sérti az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokat.

Létrehozták a Budapesti Városüzemeltetési Központot

2010.10.27.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén létrehozta a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt.-t annak érdekében, hogy magasabb szintre emeljék "a városüzemeltetés legfontosabb vállalatainak" szakmai irányítását és javítsák a cégek működésének hatékonyságát.

Modernizálni kell az EU katasztrófakezelési mechanizmusait

2010.10.27.

A magyarországi vörösiszap tragédia hatására az Európai Bizottság modernizálná katasztrófavédelmi képességeit, gyorsabb és hatékonyabb fellépést szeretne elérni az ehhez hasonló európai katasztrófahelyzeteknél.

Pénz és üzlet az ügyvédi gyakorlatban- Beszámoló

2010.10.27.

Hiánypótló konferenciára került sor 2010. október 19-én a Magyar Ügyvédi Kamarában. A Jogi Fórum által szervezett rendezvényen a pénz, az üzlet és az ügyvédi praxis viszonyát és átfedéseit elemezte három, a jogászi hivatást egészen más területeken képviselő szakértő.

Civil szervezetek ellenzik a gyermekek idegenrendészeti őrizetét

2010.10.27.

A Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar Vöröskereszt és a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület közös nyilatkozatban fejezi ki aggodalmát a készülő idegenrendészeti tárgyú törvénymódosítás gyermekek fogvatartását érintő részeivel szemben.

A kettős állampolgárság és a szavazati jog megadása

2010.10.27.

A magyar állampolgárság megszerzését egyöntetűen üdvözlik, az azzal járó magyarországi szavazati lehetőségével viszont már nem mindenki élne a határon túli magyarok közül. Hogyan gondolkodik a határon túli magyarság az egyes régiókban? Miként látják a szavazati jog kérdését a határon túli magyar politikusok és pártok? Hogyan a szomszéd államok kormányai? És hogyan viszonyulnak a kérdéshez az amerikai magyarok?

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac főbb jellemzői

2010.10.27.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete fontos feladatának tekinti a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás (kgfb), mint a biztosítási piac egyik jelentős, kb. 4 millió ügyfelet érintő és éves kb. 130 milliárd forintos díjbevételt eredményező termékének folyamatos követését.

Átfogó reformok az egészségügy rendszerében

2010.10.27.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási egyeztetésre bocsátotta az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló kormány-előterjesztés tervezetét, melyből kiolvashatóak az egészségügyet érintő jövőbeni változások.

A magánnyugdíjpénztárak ügyében sem lehetne Ab-felülvizsgálatot kérni

2010.10.26.

A jövőben a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban sem lehet alkotmánybírósági felülvizsgálatot kérni, ha az Országgyűlés elfogadja azt a fideszes kezdeményezést, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Alkotmánybíróság (Ab) hatásköréből.

Alkotmányellenes a 98 százalékos különadó

2010.10.26.

Az Alkotmánybíróság szerint a 98 százalékos különadó nem csak a jó erkölcsbe ütköző jövedelmekre vonatkozik, hanem olyanokra is, amelyek törvényi előírás alapján, alanyi jogon járnak. Az államtól származó jövedelmek külön adóztatására ugyanakkor - más módszerrel - van alkotmányos lehetőség - mondta ki a testület.

A rugalmas munkafeltételek egyaránt előnyösek a munkáltatók és a munkavállalók számára, állítja az Európai Bizottság új tanulmánya

2010.10.26.

Az Európai Bizottság ma közzétett tanulmánya szerint a rugalmas munkaidő-feltételek a munkáltatóknak és a munkavállalóknak is kedveznek. A szakértői csoport jelentését abból az alkalomból ismertették, hogy a nemek közti egyenlőségért felelős miniszterek Brüsszelben informális találkozót tartottak a nők és férfiak közötti egyenlőség előmozdítására irányuló, 2010–2015 közötti stratégia megvitatására (IP/10/1149, MEMO/10/430).

A Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának állásfoglalása a regionális vízművek átszervezésével kapcsolatos vizsgálatról

2010.10.26.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: MNV Zrt.) 2009. április 3-án kiadott sajtóközleménye szerint a magyarországi regionális vízmővek jelentős, stratégiai átalakítását kezdte meg.

A Tanács továbbította Szerbia csatlakozási kérelmét a Bizottsághoz

2010.10.26.

A tagállamok külügyminiszterei hétfői ülésükön úgy határoztak, hogy továbbítják Belgrád csatlakozási kérelmét a Bizottsághoz véleményezésre. A nyugat-balkáni ország még 2009. végén nyújtotta be csatlakozási kérelmét.

Elfogadták a magánnyugdíj-pénztári törvényt

2010.10.26.

Hétfőn elfogadták a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló javaslatot és azt a kormányjavaslatot is, amely szerint a magánnyugdíj-pénztári tagok 14 hónapon át tagdíj helyett járulékot fizessenek a Nyugdíjbiztosítási Alapba. A képviselők döntöttek a közmédiumok vagyonának összevonásáról és a lakáshiteleseket segítő hétpontos javaslatcsomagról is.

A katonák és a fegyveres szervek tagjainak pszichikai alkalmassági vizsgálata

2010.10.26.

Cikkünk az államhatalom és közrend fegyveres őrei pszichés vizsgálatának rendjét tekinti át. Előrebocsátva elmondhatjuk, hogy volán mögé és bírói talárba kerülni ebből a szempontból könnyebb, mint fegyverhez jutni a fenti nemes célból. A jogszabályok aprólékosságára alapozva mindenképp.

Az Európai Bíróság ítélete üres hordozó díjak tekintetében (Padawan v. SGAE)

2010.10.26.

Az Európai Bíróság 2010. október 21-i ítélete megerősítette, hogy az üres kép- és hanghordozók után fizetett díjak rendszere az európai jogból következik, és hogy az fontos egyensúlyteremtő eszköz a kultúrában. Ez a díj lehetővé teszi azt, hogy az emberek szabadon másolhassanak saját céljára filmeket, zenéket, vizuális alkotásokat.

Jogi dilemmában az EU a gazdasági reformok folytatását illetően

2010.10.26.

Az EU27-ek külügyminiszterei azt javasolják a csütörtökön összeülő Európai Tanácsnak, hogy fogadja el a gazdaságirányítási reformokról szóló munkacsoporti jelentést. Továbbra is nyitott kérdés azonban, hogy az alapszerződés módosításával vagy anélkül egyezzenek meg a reformok második szakaszáról.

Az alkotmányról egyeztetett Schmitt Pál a pártokkal

2010.10.26.

Külön-külön egyeztettek Schmitt Pál köztársasági elnökkel a parlamenti pártok képviselői hétfőn a Sándor-palotában a következő legfőbb ügyész megválasztásáról, az új alkotmányról és a jövő évi költségvetésről. A legfőbb ügyész személyére egyetlen parlamenti párt sem tett konkrét javaslatot.

Politikai vitanap a Parlamentben a magyar EU-elnökségről

2010.10.25.

2010. október 20-án az Országgyűlés politikai vitanapot tartott a 2011. első félévi magyar EU-elnökségről. A Külügyminisztériumot Martonyi János külügyminiszter és Győri Enikő, európai uniós ügyekért felelős államtitkár képviselte. Martonyi János ismertette a magyar elnökség előtt álló kihívásokat, amelyek az Unió erre az időszakra eső (meglehetősen feszített) napirendjéből adódnak.

Új vezetők az OMMF és öt regionális munkaügyi központ élén

2010.10.25.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára átadta az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnökének és öt regionális munkaügyi központ főigazgatójának megbízólevelét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken.

Második évét zárta a győri börtön „Megbántam, jóvátenném” programsorozata

2010.10.25.

Az önként jelentkező elítéltek ezúttal a győri Nádorvárosi Temetőben végeztek a köz számára is hasznos munkát. A közelgő ünnepek előtt segítettek a környezet rendbetételében, rendezésében. Ezzel a késő őszi akcióval immár a második év végéhez ért a büntetés-végrehajtási intézet resztoratív, jóvátételi programsorozata.

EU-külügyminiszterek csúcstalálkozója kezdődött Luxemburgban

2010.10.25.

Szerbia érett magatartást tanúsított a Koszovóval párbeszédet kezdeményező ENSZ-közgyűlési határozat meghozatalakor, és ezt jutalmazni kell - mondta újságíróknak Steven Vanackere, a belga diplomácia irányítója, amikor hétfő reggel megérkezett az EU-országok külügyminisztereinek luxembourgi tanácskozására.

Az ISZT Tanácsadó Testületének állásfoglalása az 1repulojegy.hu regisztrációjával kacsolatban bejelentett panasz tárgyában

2010.10.25.

A Tanácsadó Testület („TT”) előtt 831/2010. számon bejelentett panaszt a Testület a Szervezeti és Eljárási Szabályzat („SZESZ”) szerinti rendben megtárgyalta, majd 2010. október 19-i ülésén 5 tag jelenlétében, a SZESZ szerinti szavazási rendben, a jelen lévő tagok egységes "igen" szavazatával, különvélemény csatolásának igénye nélkül, elfogadta a Tanácsadó Testület egyhangú véleményét kifejező jelen eseti Állásfoglalást.

Jövőre változhat a közszolgálati médiumok műsora

2010.10.25.

Megújult, tiszta profilra és normatív támogatásra van szükségük a közszolgálati csatornáknak, - mondta Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában szerdán.

Kroes levélben kért felvilágosítást a távközlési adóról

2010.10.25.

Levélben kért felvilágosítást a magyar kormánytól a távközlési szektorra kivetett adóról az Európai Bizottság – közölte pénteken Neelie Kroes szóvivője.

A Jogi Könyvtárak Nemzetközi Szövetségének 29. konferenciájáról

2010.10.25.

Beszámoló a Jogi Könyvtárak Nemzetközi Szövetségének (IALL) 2010. szeptember 5-9. között Hágában és Rotterdamban lezajlott konferenciájáról. Az előadások ismertették a landsadvocaat intézményét, a holland drogpolitika helyzetét, az eutanáziával kapcsolatos kérdéseket, valamint foglalkoztak a nemzetközi büntetőjoggal és a Nemzetközi Bíróság döntéseivel.

A Főtáv Zrt. köteles kiadni a hőenergia- és melegvíz-szolgáltatásra vonatkozó szerződéseinek teljes iratanyagát

2010.10.25.

Nem tagadhatja meg a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv Zrt.) az Energia Klub közérdekű adat megismerésére vonatkozó kérelmét – foglalt állást Jóri András adatvédelmi biztos. A Főtáv Zrt. köteles kiadni az egyesület számára a Budapesti Erőmű Zrt-vel, valamint a Csepeli Áramtermelő Kft.-vel jelenleg érvényben lévő, hőenergia- és melegvíz-szolgáltatásra vonatkozó szerződéseinek teljes iratanyagát.

Mindenki maga rendelkezhet a pénze felett

2010.10.25.

Ha a parlament elfogadja a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló törvényjavaslatot, akkor mindenki visszakapja a saját pénze feletti rendelkezés szabadságát, s így mindenki maga rendelkezhet majd arról, hogy számláját az állami nyugdíjrendszer vehesse vissza - mondta a javaslat előterjesztője, Selmeczi Gabriella (Fidesz) nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott vasárnapi sajtótájékoztatóján.

OÉT: 4,5 százalékos minimálbér-emelést javasol a kormány

2010.10.22.

A kormány legalább 4,5 százalékos minimálbér-emelést fog javasolni 2011-re az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak (OÉT-nek), azonban az inflációt is figyelembe véve ennél nagyobb emelésre is szükség lehet - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az OÉT pénteki plenáris ülésén.

A televízócsatornákat működtető részvénytársaságok részvényeseire kiszabott pénzbírságok a letelepedési szabadság és a szabad tőkemozgás elvébe ütköznek

2010.10.22.

A magántelevíziózás és a helyi rádiózás jogi szabályozásáról és működési feltételeiről szóló görög törvény 25%‑ban korlátozza azt a maximális részesedést, amellyel bármely természetes vagy jogi személy rendelkezhet a televíziócsatornát működtető társaságban.

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000