Hír archívum: 2010. december

Más hónap

8/2010. számú Vezetői körlevél

2010.12.20.

Figyelemfelhívás a pénzügyi intézmények számára a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény hatálybalépésével kapcsolatban.

Újabb utazási iroda csődje

2010.12.20.

Megint csődbe ment egy utazási iroda, így ismét csalódottan vehetik tudomásul az utasok, hogy tervezett utazásaikról kénytelenek lemondani. Remélhetőleg ezúttal a már befizetett pénzükhöz hozzájuthatnak a fogyasztók.

Összefonódásokat engedélyezett a GVH

2010.12.20.

A Gazdasági Versenyhivatal döntése alapján a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. egyedüli irányítást szerezhet a Lavandula Pharma Kereskedelmi Bt. felett

60 óra önként választott társadalmi munka a középiskolákban

2010.12.20.

Az Új közoktatási törvény tervezetének vitaanyaga szerint: az érettségi vizsga megkezdésének feltétele, hogy a tanuló 60 óra önként választott igazolt társadalmi tevékenységet végezzen az érettségi vizsgára jelentkezés időpontjáig.

Az Európa Tanács főtitkára válaszolt a civilek levelére, amelyben aggodalmukat fejezték ki az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítésével kapcsolatban

2010.12.20.

A főtitkár válaszlevelében egyértelműen utalt arra, hogy az új Alkotmány megalkotása során indokolt lenne újragondolni az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítését.

Ma indul a magyar EU-elnökség hivatalos honlapja

2010.12.20.

Ma indítják el a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség hivatalos honlapját. A honlap a www.eu2011.hu címen érhető el.

És a biztonsági őröktől ki véd meg? – az ombudsman a sértettek jogorvoslati lehetőségéről és a szakmai ellenőrzésről

2010.12.20.

Azonosíthatatlan vagyonőrök, bizonytalan jogorvoslat. Szabó Máté ombudsman vizsgálati jelentésében a szakmai ellenőrzést hiányolja, de a megalázó bánásmód tilalmával, valamint az emberi méltósághoz való joggal kapcsolatos visszásságokra is rámutat.

Az új törvénymódosítás védi a bajba jutott gazdákat

2010.12.20.

Elfogadta az Agrárpiaci Rendtartásról szóló törvény módosítását a Parlament, így a termelők vis maior esetén nem kötelesek a jó erkölcsbe ütköző terményértékesítési szerződések maradéktalan betartására.

Önként és dalolva, avagy a nyugdíjak biztonsága

2010.12.20.

2010. október 25-én elfogadta a Parlament A nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a tisztán állami nyugdíjrendszerbe történő visszalépést azon pénztári tagok számára, akik ezt választják. A törvényt a köztársasági elnök úr aláírta, a Magyar Közlöny 167. számában hivatalosan közzétételre is került.

Újabb fogyasztói csoportokat szervező vállalkozásra szabott ki bírságot a GVH

2010.12.17.

A nyomtatott sajtóban megjelent tájékoztatásaival a Quantum Invest Zrt. megtévesztette a fogyasztókat – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal.

Jóváhagyás a polgári kezdeményezésnek: 2012-től lehet gyűjteni az aláírásokat

2010.12.17.

Az Európai Parlament elfogadta a Lisszaboni Szerződéssel bevezetett új eszközről szóló jogszabályt, melynek segítségével az uniós polgárok újabb demokratikus eszközt kaptak, mellyel hatással lehetnek az unió ügyeinek alakítására.

Nyilvános a Margit híd felújításának megvalósíthatósági tanulmánya

2010.12.17.

Jóri András adatvédelmi biztos szerint a kormányhatározat időpontjától a tanulmány kiadása nem tagadható meg.

Maximálnák a költségvetési intézmények dolgozóinak éves cafetériakeretét

2010.12.16.

Egy számvevőszéki és költségvetési bizottsági módosító indítvány bruttó 200 ezer forintban maximálná a költségvetési szervek dolgozóinak éves cafetáriakeretét. Ez a kitétel a jövő évi költségvetés tervezetének indoklásában szerepelt, de a törvény szövegében nem.

Állami támogatás: a Bizottság vizsgálja a magyar FHB Bank szerkezetátalakítását

2010.12.16.

Az Európai Bizottság az uniós állami támogatási szabályok alapján mélyreható vizsgálatokba kezdett az FHB javasolt szerkezetátalakítása kapcsán; a magyar bank kétféle állami támogatásban is részesült.

ÁSZ Jelentés

2010.12.16.

Az Állami Számvevőszék az éves ellenőrzési tervében foglaltak szerint ellenőrizte a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszerhez tartozó Pénztárak Garancia Alapja (PGA) működését.

A legfőbb ügyész helyettese

2010.12.16.

A legfőbb ügyész helyettesévé Varga Zs. Andrást nevezte ki az államfő.

Májusig alakítják ki az állami nyugdíjrendszerbe visszalépés szabályait

2010.12.16.

A kormány döntése értelmében májusig kell kialakítani a magán-nyugdíjpénztári átalakítás kapcsán a tb-nyugdíjrendszerre vonatkozó szabályozást. Az állami nyugdíjrendszerbe átlépő magán-nyugdíjpénztári tagok pozitív reálhozamáról az érintettek többféleképpen dönthetnek.

Hatan EU-szinten szankcionálnák a totalitárius bűnök tagadását

2010.12.16.

Az önkényuralmi rendszerek által elkövetett bűnök nyilvános tagadásának és durva trivializálásának EU-szintű szankcionálásának kezdeményezésére bíztatja Viviane Redinget, az alapvető jogok biztosát a neki írt levélben hat új uniós tagállam, köztük Magyarország.

Az EP elfogadta az EU 2011-es költségvetését

2010.12.16.

Az Európai Parlament plenáris ülése tegnap megszavazta az Európai Unió jövő évi költségvetését, ezzel elhárult annak a veszélye, hogy az EU 2011-ben is speciális szabályok alapján a 2010-es év költségvetésével dolgozzon, a hír a magyar elnökségnek is könnyebbséget jelent.

Évek óta tűrik a fogyasztóvédelmi hatóságok, hogy a boltok túlnyomó többségében a fogyasztók csak a vásárlást követően tudhatják meg a cigarettájuk árát

2010.12.16.

A nagy felhajtással beharangozott átfogó ellenőrzések ellenére - minő véletlen - évek óta egyszer sem észlelték ezt a fogyasztóvédelmi hatóságok.

Dr. Polyák Gábor: Nyílt levél Koltay Andráshoz

2010.12.16.

Azt hiszem, az elmúlt hetekben többször feltetted magadnak a kérdést: meddig mehetsz el? Meddig mehetsz el minden szakmai elv feladásában, az alkotmányos keretek semmibevételében, a véleményszabadság megcsúfolásában? És abban is biztos vagyok, hogy tudod, túl messzire mentél. A nevedet adtad mindannak a lerombolásához, aminek a fontosságát egyetemi oktatóként hirdeted.

Kizárólagos állami kezelésbe kerülnek a személyes és közérdekű adatok

2010.12.16.

A jövőben kizárólag az állam tarthatja nyilván a kiemelt jelentőséggel bíró közérdekű és személyes adatokat, ennek akadályozása pedig akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lesz.

Új alkotmány: a kormány március 15-ig terjesztené be a Ház elé a törvényjavaslatot

2010.12.16.

Elfogadta az új alkotmány koncepcióját a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottsága. A testület keddi ülésén döntött arról is, hogy határozati javaslatot terjeszt a parlament elé, amelyben felkérik a kormányt: az új alkotmányról szóló törvényjavaslatot március 15-ig terjessze az Országgyűlés elé.

A magyarországi GDP az uniós átlag 65 százalékán áll

2010.12.15.

Magyarország az egy főre levetített bruttó hazai össztermék tekintetében uniós átlag alatti mutatóval rendelkezik, ennél rosszabb mutatóval Románia, Bulgária, a Balti országok és Lengyelország rendelkezik. A „leggazdagabb” továbbra is Luxemburg, Hollandia és a nemrég nemzetközi pénzügyi segítségére szoruló Írország.

Balog Zoltán: A kiváltó okokra kell koncentrálni a roma stratégiában

2010.12.15.

Bemutatta Brüsszelben a magyar kormány uniós elnökségünk romaprogramját. Itthon a roma felzárkóztatást célzó programok eddigitől eltérő megvalósításával, a pénzek felhasználásának szigorúbb ellenőrzésével, a cigányság munkához juttatására tett nagyobb erőfeszítésekkel igyekeznek csökkenteni a társadalmi és szociális feszültségeket.

Megjelentek a jövő évi felsőoktatási felvételi tájékoztatók

2010.12.15.

Megjelentek a jövő évi felsőoktatási felvételi tájékoztatók, a diákok 8.280 képzés közül választhatnak, és 2011. február 15-ig dönthetnek arról, mely egyetemre, főiskolára nyújtanak be kérelmet.

Tragikus autóbuszbaleset - az ombudsman már 2009-ben figyelmeztetett

2010.12.15.

Három halottat követelt egy személyautó és egy busz balesete december elején, Szeged közelében.

Otthonszülés-győzelem Strasbourgban

2010.12.15.

A strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bíróság ma megállapította, hogy a magyar állam megsértette az Európai Emberi Jogi Egyezményben foglalt magánélethez való jogot az otthonszülés szabályozatlanságával.

Költségcsökkentés az abortusz ellen

2010.12.15.

A jövő évi büdzsében harmadannyi pénzt különítettek el abortuszra, mint amennyi az idei évben jut erre a célra - írta szerdai számában a Népszava, amely szerint a költségvetés és az alkotmánykoncepció alapján egyértelmű, hogy valamilyen módon korlátozná az abortusz lehetőségét a kormány.

Magyar Nemzet: itt az újabb élelmiszerbotrány

2010.12.15.

Egy magyar–német vegyes vállalat tulajdonosa és ügyvezetője irodájában pult alól, számla és nyugta nélkül, címkével ellátatlan kis vödrökben árul különböző mézeket Gödöllőn - számolt be keddi számában a Magyar Nemzet, amely szerint a termékek közül több antibiotikum-szermaradványokkal volt súlyosan szennyezett.

Bírságolás vagy kitiltás várhat a hajléktalanokra januártól?

2010.12.14.

Komoly alkotmányossági aggályok merülhetnek fel az önkormányzatok potenciális rendeletalkotási jogköreivel, a rájuk épülő jogalkalmazási gyakorlattal összefüggésben. Szabó Máté ezt a véleményét az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény 2010 novemberében elfogadott módosítása és jogi indokolása kapcsán alakította ki. Vizsgálatot rendelt el és tájékoztatást kért a területért felelős belügyminisztertől.

Még nyolc évig kaphatnak állami támogatást a szénbányák

2010.12.14.

A Huszonhetek szakminiszterei pénteken zöld jelzést adtak annak, hogy a versenyképtelen szénbányák 2018-ig kaphassanak állami támogatást. A határidő kitolásáért a legkeményebben Németország lobbizott.

Biztonsági adatokat várnak januártól a vámosok

2010.12.14.

Január elsejétől a kereskedőknek kötelező jelleggel már azelőtt meg kell adniuk bizonyos adatokat a vámhatóságoknak, hogy a rakományuk megérkezne az EU területére, illetve elhagyná azt.

Médiatörvény - Húsz százalékban maximálnák a bűnügyi hírek arányát a kereskedelmi televíziók hírműsoraiban

2010.12.14.

Az Országgyűlés elfogadta azt a médiatörvény tervezetéhez érkezett jobbikos módosító indítványt, amely kimondja: a jelentős befolyásoló erővel rendelkező kereskedelmi televíziók reggeli és esti hírműsoraiban a bűnügyi tematikájú híranyag vagy tudósítás nem lehet hosszabb terjedelmű a hírműsor időtartamának húsz százalékánál.

A Jobbik "cigányterror" kifejezése miatt ülésezett a házbizottság

2010.12.14.

Rendkívüli ülést tartott kedd reggel a házbizottság az LMP kezdeményezésére azzal összefüggésben, hogy a hétfői plenáris ülésen, az azonnali kérdések órájában a jobbikos Lenhardt Balázs a "cigánybűnözés" és a "cigányterror" kifejezéseket használta. Az érintett országgyűlési képviselő fenntartja kijelentéseit.

Megkezdődött Kaiser Ede móri perújítási eljárása az ítélőtáblán

2010.12.14.

Iratismertetéssel kezdődött meg a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás miatt korábban jogerősen elítélt Kaiser Ede perújítási eljárása a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblán kedden.

Gyártja India, hamisítja Kína

2010.12.14.

India a fejlődő országokban élők milliói számára gyárt megfizethető, és gyakran életmentőnek számító generikus gyógyszereket. A nagy kereslet és a hatalmas piac reményében azonban a kínai hamisítók mind gátlástalanabbul termelik és exportálják a maguk termékeit ezekbe az országokba.

Tiszta víz a pohárban – nyilvánosak a közművek gazdálkodási adatai

2010.12.14.

Önkormányzati tulajdonú közüzem nem titkolhatja el a gazdálkodásával kapcsolatos információkat – mondta ki a Győr – Moson – Sopron Megyei Bíróság.

Döntött parlament a nyugdíjrendszer átalakításáról

2010.12.14.

Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében a magán-nyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig dönteniük kell: maradnak, vagy belépnek az állami rendszerbe. Akik maradnak, döntésüket személyesen be kell jelenteniük a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél. Az átlépők adómentesen vehetik ki az infláció feletti hozamukat.

Véget ért a cancúni klímakonferencia – sok feladat vár a magyar elnökségre

2010.12.13.

2010. december 10-én megállapodással zárult az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye Részes Feleinek 16. konferenciája (COP-16).

Magyarország hatékony fél évre törekszik az Eu-elnökség idején

2010.12.13.

Magyarország minél hatékonyabban szeretné betölteni az EU soros elnöki posztját; az elmúlt négy hónapot az intenzív felkészülés jellemezte - mondta Ódor Bálint, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára.

ÁSZ-jelentés

2010.12.13.

A 2009. novemberi időközi országgyűlési képviselő-választási kampányra fordított pénzeszközök elszámolásának ellenőrzéséről a képviselethez jutott jelölő szervezetnél.

Kétnapos ülést tartanak Brüsszelben az uniós külügyminiszterek

2010.12.13.

Kétnapos ülést tartanak Brüsszelben az EU-országok külügyminiszterei: hétfőn külpolitikai témákat tekintenek át, kedden pedig - az úgynevezett általános ügyek megvitatásakor - szó lesz egyebek közt az unió bővítési politikájáról, valamint előkészítik a hét második felében, csütörtökön és pénteken tartandó EU-csúcstalálkozót.

A második hullám - a jogállam lebontása

2010.12.13.

Az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért elemzése a kormányzat jogállamiságot veszélyeztető lépéseiről.

Még göröngyösebb az út az ügyvéddé váláshoz

2010.12.13.

2011. január 1-től várhatóan újabb rostán kell majd átmenniük azoknak a jogászoknak, akik élethivatásként az ügyvédi pályát választják. A jelöltek száma - ami jelenleg is hatalmas- a megváltozott szabályozásnak köszönhetően ugrásszerűen megnövekedhet a közeljövőben.

A héten sínre kerül a szerződésmódosítás

2010.12.13.

Az EU27-ek állam- és kormányfői a hét második felében jóváhagyják a korlátozott mértékű szerződésmódosítás szövegét és elindítják a konzultációt a többi uniós intézménnyel, 2011. márciusát jelölve meg az egyszerűsített eljárás lezárásának és a hivatalos döntésnek a céldátumaként.

Az alapelvekben nincs vita a rektorokkal

2010.12.13.

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) 12 oldalas véleményt juttatott el a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságának az új felsőoktatási törvény koncepciójáról.

Tizenhat százalékos adóval hazahozhatók az off-shore pénzek

2010.12.11.

Lázár János és Rogán Antal indítványának elfogadása az offshore-vagyonok hazahozatalára ad lehetőséget: 16 százalékos adót fizethet a magánszemély a külföldön szerzett jövedelme után, ha a külföldi társaság az osztalékfizetés alapjául szolgáló jövedelmét legkésőbb 2010. október 31. napjáig bevételként elszámolta, vagy az legkésőbb 2010. október 31. napjáig a külföldi társaság bankszámláján szerepelt.

Nem kapnak 13. havi juttatást a közjogi méltóságok

2010.12.11.

Megszűnik a közjogi méltóságok 13. havi juttatása, miután az Országgyűlés egy nap alatt megvitatta és ellenszavazat nélkül elfogadta Lázár János vonatkozó javaslatát.

Módosul a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény

2010.12.11.

Az Országgyűlés 299 igen szavazattal, 61 ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el a minisztériumok felsorolásáról szóló, valamint az iparjogvédelmi törvények módosítását.

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000