Hír archívum: 2011. december

Más hónap

Pénteken is ülésezik az Országgyűlés

2011.12.14.

Pénteken az alaptörvény átmeneti rendelkezéseihez benyújtott módosító indítványról dönt a parlament.

Átadták az Európai Parlament emberi jogi díját az "arab tavasz" képviselőinek

2011.12.14.

Átadta az Európai Parlament Andrej Szaharovról elnevezett gondolatszabadság-díját az arab tavaszként emlegetett demokratikus átalakulási folyamat képviselőinek szerdán Jerzy Buzek, az EP elnöke.

Az erőszakos közösülés tettese kriminológiai kutatások tükrében

2011.12.14.

Jelen tanulmány elsődlegesen egy olyan kriminológiai csoportosítását kívánja bemutatni az elkövetőknek, mely pszichológiai vizsgálatok során készült, és az elkövetők személyiség – és magatartástípusaira helyezi a fő hangsúlyt.

Elfogadták az új Munka Törvénykönyvét

2011.12.14.

Fel kell készülniük a piaci szereplőknek, munkáltatóknak a változásokra, mert az országgyűlés elfogadta a Munka Törvénykönyvét.

Ombudsman: nem tagadható meg a szemét elszállítása

2011.12.14.

Matrica hiányára hivatkozva a közszolgáltató nem tagadhatja meg a szemét elszállítását; az ombudsman a jogbiztonságot hiányolja, mert a törvényhozók nem határozták meg, mikor korlátozható a közszolgáltatás teljesítése - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala szerdán az MTI-vel.

A szlovák állampolgársági törvényt tette szóvá Navracsics Redingnek

2011.12.14.

A szlovák állampolgársági törvény sérti az EU alapjogi chartáját, az abban megfogalmazott szabad identitásválasztás jogát - véli Navracsics Tibor, aki ebben az ügyben levélben fordult az Európai Bizottság alelnöki rangú igazságügyi biztosához, majd erről négyszemközti megbeszélést is folytatott vele.

Pécsi lövöldözés - Szakértők meghallgatásával folytatódik a per

2011.12.14.

Az ideg- és elmeszakértői véleményeket adó orvosszakértői csoportok tagjainak meghallgatásával folytatódik csütörtökön a 2009-es pécsi egyetemi lövöldözés vádlottjának pere a Baranya Megyei Bíróságon.

Romániának és Bulgáriának még mindig várnia kell

2011.12.14.

Nem folyt érdemi vita Románia és Bulgária Schengen-tagságáról az uniós belügyminiszterek keddi ülésén, annak ellenére, hogy az Európai Tanács múlt héten arra utasította a Tanácsot, hogy minél előbb hozza meg a döntést a zóna keleti irányú bővítéséről. Pintér Sándor belügyminiszter jelezte, az erőfeszítések ellenére sem enyhült a Szerbia felől érkező illegális határátlépők száma.

Tisztességes eljáráshoz való jog

2011.12.14.

Az Európai Parlament megszavazta, hogy a büntetőeljárások gyanúsítottjai tájékoztató levelet kapjanak a jogaikról.

Új bírósági vezetők - A Kúria elnöke egységes, gyors ítélkezést remél

2011.12.13.

Darák Péter, a Kúria kedden megválasztott elnöke a bíróság igazgatási szervezetének átalakításától azt reméli, hogy az ítélkezés egységessé, gyorssá válik, a bírósági szervezet megújul, a jogkeresők pedig elégedettek lesznek.

A kormány 93 ezer forintos minimálbért javasol

2011.12.13.

A korábbi 92 ezer után a kormány 93 ezer forintos minimálbérre és 108 ezer forintos garantált bérminimumra tett javaslatot a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács hétfői ülésén - mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

A személyi jövedelemadó törvény legfontosabb változásai 2012

2011.12.13.

Az Országgyűlés 2011. november 21. napján 232 igen és 78 nem szavazattal fogadta el az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvényt. A cikksorozat elsőként a személyi jövedelemadót érintő leglényegesebb változásokat foglalja össze.

Jóri András levele Péterfalvi Attilának

2011.12.13.

Jóri András adatvédelmi biztos levele, amelyet a tegnapi napon küldött el Péterfalvy Attila Hivatalvezető úrnak, és minden munkatársának.

Brüsszel már elemzi az új magyar garanciákat

2011.12.13.

Az Európai Bizottság január elején tudja majd megmondani, hogy öt uniós tagállam, köztük Magyarország a velük szemben támasztott elvárásokkal összhangban módosították-e költségvetési terveiket – jelentette ki kedden az EU gazdasági és pénzügyi biztosa abból az alkalomból, hogy hatályba lépett a gazdasági kormányzás megerősítését célzó hatos csomag.

Az adatvédelmi biztosnál bővebb jogkörökkel működik majd a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

2011.12.13.

A január elsejével felálló Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság mind a személyi adatok védelme, mind a közérdekű adatok nyilvánosságra hozásának területén szabályozottabb eljárásban, bővebb jogkörökkel működik majd, mint az adatvédelmi biztos intézménye - mondta Péterfalvi Attila az új hatóság elnöke.

Az IMF misszióvezetője kedden érkezik Budapestre

2011.12.13.

Kedden érkezik a magyar fővárosba az IMF és az Európai Unió küldöttsége.

Reorganizációt segítő csődtörvényt sürget a Transparency International

2011.12.13.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) értékelése szerint a magyar csődtörvény közepesen felel meg a nemzetközi elvárásoknak, mivel azonban ezen belül a cégek reorganizálását a szabályok csak nagyon kis mértékben támogatják, a Transparency International (TI) azt javasolja, hogy készüljön olyan új csőd- és felszámolási törvény, amely a bajba jutott cégek reorganizálását helyezi előtérbe.

Európában is gondot jelent az emberi jogok védelme

2011.12.13.

Szabó Máté ombudsman szerint Európában is gondot jelent az emberi jogok teljes körű védelme, "Európa sem áll olyan piedesztálon, amelyen szeretne".

Az alkotmányügyi bizottság támogatta Darák Péter kinevezését a Kúria elnöki tisztségére

2011.12.12.

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának kormánypárti többsége hétfői ülésén támogatta Darák Péter legfelsőbb bírósági bíró kinevezését a Legfelsőbb Bíróság (LB) helyébe lépő Kúria élére.

Tanácsadás vállalatoknak uniós forrásból – Vállalati Tanácsadás Program

2011.12.12.

A Közép-magyarországi régióban megvalósuló Vállalati Tanácsadás Programon keresztül akár 3 hónap alatt hozzájuthatnak a lehívható támogatásokhoz a mikro-, kis- és középvállalkozások.

ORFK: még tart az iratismertetés az ügyben

2011.12.12.

Még továbbra is tart az iratismertetés a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatban indított ügyben - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője hétfőn.

Négy szakszervezet a munka törvénykönyve parlamenti tárgyalásának felfüggesztését kéri

2011.12.12.

Négy szakszervezet arra kéri a miniszterelnököt, hogy folytatódjanak az új munka törvénykönyve (Mtv.) "egészére" vonatkozó tárgyalások, abba vonják be a hat konföderációt, továbbá a tárgyalások lezárásáig függesszék fel a jogszabálytervezet országgyűlési tárgyalását.

Az alkotmányügyi bizottság ellenszavazat nélkül támogatta Handó Tündét

2011.12.12.

"Csináld jól és tedd jobbá" - fogalmazta meg pályafutásának vezérlő elvét Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnökjelöltje meghallgatásakor az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának ülésén hétfőn. A testület 18 igen és 3 tartózkodás mellett támogatta a jelöltet.

Az akadálymentes közlekedéséről AJB-2330/2011

2011.12.12.

A látássérült gyalogosok alkotmányos jogait sérti, hogy a gyalogátkelőhelyek jelző- és tájékoztatórendszerei nem elégítik ki az akadálymentesítés minden követelményét – állapította meg jelentésében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. A helyzetet súlyosbítja, hogy bár léteznek az egyenlő esélyű hozzáférés biztosítását előíró törvényi kötelezettségek, azok nem tartalmazzák egy esetleges mulasztás jogkövetkezményeit, szankcióit.

Orbán Viktor várhatóan az uniós együttműködésről és a költségvetés módosításáról beszél

2011.12.12.

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés mai ülése. A miniszterelnök várhatón az előző heti európai uniós csúcson megismert válságkezelő terveket ismerteti, illetve megerősítheti a jövő évi költségvetés átdolgozásának szükségességét.

Az euróválság miatt módosul a magyar büdzsé

2011.12.12.

Fél százalék a 2012-es gazdasági növekedés felső határa a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor ezt az m1-nek adott nyilatkozatában mondta a jövő évi költségvetés átalakításával kapcsolatban. A vasárnap adásba került interjúban a kormányfő szólt arról is: méltányolja a nemzeti fejlesztési miniszter lemondásának okát, de szerinte olyan jogi megoldásra van szükség, amellyel Fellegi Tamás kormánytag marad, hogy kellő súllyal tudja képviselni a magyar kabinet álláspontját a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon.

Az EU-kormányfők 2-3 hónappal elhalasztották a Szerbia tagjelölti státusára vonatkozó döntést

2011.12.09.

Kompromisszumra jutottak az európai uniós tagországok állam- és kormányfői pénteken arról, hogy egyelőre nem döntenek Szerbia EU-tagjelölti státusának megadásáról, de legkésőbb márciusig megteszik azt - erősítette meg Herman Van Rompuy, a kormányfői tanács elnöke a brüsszeli csúcsértekezletet követően tartott sajtótájékoztatón.

Az euróövezeti megállapodás a szuverenitást érinti

2011.12.09.

Az Országgyűlésnek meg kell vitatnia azt a kérdést, hogy Magyarország csatlakozzon-e az euróövezeti országok pénteken hajnalban született megállapodásához, mert az a nemzeti szuverenitást is érinti – szögezte le Orbán Viktor pénteken.

Jogerősen is másfél év börtönt kapott a sikkasztó ingatlanfejlesztő

2011.12.09.

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen annak a volt ingatlanfejlesztőnek a büntetését, akit korábban másfél év letöltendő börtönbüntetéssel sújtottak, mert 175 millió forinttal megkárosította üzlettársát.

Szakértők előtt az új ügyvédi felelősség biztosítás

2011.12.09.

Hazánkban az ügyvédek felelősségbiztosítósításával az elmúlt időszakig kizárólag a MÜBSE (Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesülete) foglalkozott. Mostanában azonban egy üzleti biztosítótársaság is ajánlattétellel kopogtat az ügyvédek ajtaján. Vajon az új biztosítási ajánlat megfelel a „Kamara által elfogadott más felelősségbiztosításnak”?

Császy Zsolt feljelentést tett a gyanúsítása és előállítása miatt

2011.12.09.

Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) volt értékesítési igazgatója feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségnél ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés, valamint hamis vád gyanúja miatt.

Csak tavasszal lehet tagjelölt Szerbia

2011.12.09.

2012 márciusában kaphat tagjelölti státuszt Szerbia – a BruxInfo értesülései szerint csütörtökön éjszaka erről körvonalazódott az egyezség a tagállami vezetők csúcstalálkozóján. Montenegró a nem sokkal éjfél előtti helyzet alapján 2012 júniusában kezdheti meg az uniós csatlakozási tárgyalásokat.

Feladta magát a szolnoki házaspár ügyében körözött két férfi

2011.12.09.

Önként jelentkezett a rendőrségen Herczku Szabolcs és Mészáros Tibor, akik ellen európai elfogatóparancsot adtak ki a november közepén eltűnt szolnoki házaspár ügyében - tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t, hozzátéve: kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a házaspár holttestét találták meg egy Újszász melletti kútban.

Huszonhárom ország új kormányközi szerződést köt

2011.12.09.

A tizenhét euróövezeti ország és legalább hat további európai uniós tagállam új kormányközi szerződést köt annak érdekében, hogy új szabályokat vezessenek be a pénzügyi fegyelem szigorítására - jelentette be Herman Van Rompuy, a tagországok állam- és kormányfői tanácsának elnöke péntek reggel, a brüsszeli csúcstalálkozó első napját lezáró sajtótájékoztatón.

Családvédelmi és területfejlesztési javaslatok a napirenden

2011.12.09.

Az Országgyűlés mai ülésnapján kezdi tárgyalni a családok védelméről szóló kereszténydemokrata törvényjavaslatot, továbbá a kormány területfejlesztésre vonatkozó indítványát és a fideszes Láng Zsolt mobiltelefonos fizetési rendszerről szóló előterjesztését.

Elvi megállapodás a költségvetési paktumot illetően

2011.12.09.

Uniós diplomáciai források szerint elvi megállapodásra jutottak az EU-tagországok állam- és kormányfői csütörtök éjjel arról, hogy az euróövezeti országokban tovább szigorítják a költségvetési fegyelmet.

Nincs NATO-orosz egyetértés a rakétavédelem kérdésében

2011.12.08.

Nem jött létre NATO-orosz egyetértés a rakétavédelem kérdésében a 28 NATO-ország, valamint Oroszország külügyminiszterének csütörtöki brüsszeli megbeszélésén, de a felek nem zárták ki további megbeszélések lehetőségét.

Véleményezhető a média- és hírközlési biztos ajánlástervezete

2011.12.08.

Megjelent Dr. Bodonovich Jenő média- és hírközlési biztos ajánlástervezete az öngyilkosságokról szóló hírek médiában történő megjelenítésének módjáról a biztos honlapján csütörtökön. A biztos célja, hogy a média munkatársai e gyakorlati tanácsokkal ellátott ajánlás alapján járjanak el a jövőben a tragikus esetek megjelenítésekor. Az ajánlást január hatodikáig lehet véleményezni.

A magánjogi felelősség egységes szabályainak felállítására tett kísérlet (dr. Marton Géza Polgári jogi felelősség c. műve1 alapján)

2011.12.08.

A magánjogi felelősség egységes szabályainak felállítására tett kísérlet (dr. Marton Géza Polgári jogi felelősség c. műve alapján).

Hunvald-per - Pénzbüntetésre ítélte a bűnügy több mellékszereplőjét az FB

2011.12.08.

Pénzbüntetésre ítélte, próbára bocsátotta, illetve megrovásban részesítette a Hunvald-per közokirat-hamisítással vádolt mellékszereplőit csütörtökön kihirdetett, első fokú ítéletében a Fővárosi Bíróság (FB).

Felülvizsgálják a 2006-os műegyetemi lőtértűz közigazgatási eljárását

2011.12.08.

Felülvizsgáltatja az országos rendőrfőkapitány a korábbi közigazgatási eljárást a 2006-os műegyetemi lőtértűz ügyében – tudta meg az ügyet jól ismerő forrásból az MTI csütörtökön.

MNB-konferencia - Simor: a hazai megtakarításokat ösztönözni kell, hogy fedezzék a hitelezést

2011.12.08.

A magyar bankrendszerben a hazai megtakarításokat ösztönözni kell, hogy fedezzék a magyarországi hitelezést, ennek során törekedni kellene arra, hogy a hitel/betét arány közelítsen a 100 százalékos arányhoz - mondta egyebek mellett csütörtökön Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a jegybank "Horgony" című Budapesten tartott szakmai konferenciáján.

Civil törvény: több lehetőség a hatékony munkára

2011.12.08.

2011. december 5-én több mint egy éves előkészítő munka után elfogadta az Országgyűlés az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényt.

Növekedett a bíróságokon a rendkívüli események száma

2011.12.08.

Idén januártól novemberig hatvankilenc rendkívüli esemény történt: harminc bombariadó volt, hatszor fenyegettek meg bírákat, kilencszer követett el erőszakos cselekményt bírósági eljárásban résztvevője, hat bírósági épületet rongáltak meg és tizennyolc egyéb esemény történt - például természeti csapás okozta műszaki hiba, számítógépes eszközök ellopása – hangzott el az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) az utolsó ülésén szerdán.

Matolcsy György és Lázár János javaslatait kezdi tárgyalni a Ház

2011.12.08.

Az Országgyűlés mai ülésén kezdi tárgyalni Lázár János országgyűlési képviselők javadalmazásáról, illetve Matolcsy György Magyarország pénzügyi stabilitásáról, valamint az államháztartásról szóló törvényjavaslatait. A képviselők mindhárom előterjesztésről időkeretben szólhatnak.

Új stabilitási kultúráról tárgyalnak az EU vezetői

2011.12.08.

A szerződésmódosítás elkerülhetetlennek látszó, mégsem minden kockázattól mentes útjára lép várhatóan csütörtökön és pénteken az Európai Unió annak érdekében, hogy helyreállítsa az euróövezet stabilitását, visszanyerje a befektetők bizalmát és hosszabb távon a jelenleg hiányzó gazdasági dimenzióval egészítse ki a pénzügyi uniót.

Nem jogerősen négy év hat hónap börtönbüntetésre ítéltek egy szegedi ügyvédet

2011.12.08.

Csalás, sikkasztás és hitelsértés bűntette miatt nem jogerősen négy év hat hónap börtönbüntetés az ügyvédnek.

Kettős mentőövet terveznek a bajba került euróövezeti tagok megsegítésére

2011.12.07.

Dupla mentőövet terveznek az euróövezetben a bajba került tagállamok megsegítésére, a hét végi uniós csúcsot előkészítő egyeztetéseken formálódó elképzelés szerint egyszerre működne az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközt (EFSF) és az Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM) – írta szerdán a Financial Times Deutschland (FTD).

A jogi szolgáltatások jövője

2011.12.07.

Anélkül, hogy augurok lennénk, bizton állíthatjuk, hogy mind a jog, mind pedig a jogi szolgáltatások óriási változások előtt állnak. A jövőben egyszerre lesz jellemző a jog(rendszer) egyre összetettebbé válása és a jogi iparág tömegtermékké szelídülése. Mindez azt jelenti, hogy jogászok elveszítik jog feletti monopóliumukat, s ha biztosítani akarják megélhetésüket új, innovatív szolgáltatásokkal kell előrukkolniuk.

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000