Hír archívum: 2012. október

Más hónap

Decembertől nem lehet különbség a biztosítási díjban nő és férfi között

2012.10.05.

Az uniós "Gender" irányelv megtiltja, hogy a 2012. december 21. után kötött szerződésekben a biztosítók különbségeket tegyenek a díjakban női és férfi ügyfeleik között, de addig még a parlamentnek a belső jog részévé kell tennie az irányelvet - mondta Paál Zoltán, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) életbiztosítási tagozatának elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Irányelv a sértettekre vonatkozó minimumszabályokról - Új európai jogszabály erősíti a bűncselekmények áldozatainak jogait

2012.10.05.

Az EU-országok kormányait képviselő Tanács csütörtökön elfogadta azt az új európai jogszabályt, amely a bűncselekmények áldozatainak jogait erősíti meg az unióban.

DNS-bűnjelvizsgálót adott át az igazságügyért felelős államtitkár

2012.10.05.

Professzionális, az igazságszolgáltatást segítő DNS-elemzéseket végeznek majd abban az új bűnjelvizsgálóban, amelyet Répássy Róbert, igazságügyért felelős államtitkár adott át csütörtökön az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek DNS-laborjában - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

Változóban a Kúria

2012.10.05.

A nyitottság és a jövőorientáltság jegyében változik a Kúria; már nem csak egyedi ügyekben született végleges döntések, hanem a leendő jogviták elméleti hátterének tisztázása is fontos feladat, jövőre pedig évkönyvben szeretnék a széles közönségnek is bemutatni munkájukat - mondta Darák Péter, a legfelsőbb bírói fórum elnöke.

Precedensértékű döntés a szoláviai magyarok ügyében - Érvénytelen a szlovák állampolgárságától megfosztott magyar útlevelének bevonása

2012.10.05.

Érvénytelenítette a nyitrai kerületi rendőrkapitányság azt a határozatot, amellyel a kerületben levő lévai járás rendőrkapitánysága bevonta Kassai Gyula, a szlovák állampolgárságától megfosztott egyik felvidéki magyar útlevelét - közölte Nagy Tibor, az érintett jogi képviselője csütörtökön.

Ellentmondásos az illetékkiszabás szabályozása az ombudsman szerint

2012.10.05.

Ellentmondást lát az alapvető jogok biztosa az illetéktörvény módosításának szövegében, mert az visszamenő hatállyal állapít meg kötelezettséget. Szabó Máté a nemzetgazdasági miniszter közbenjárását kérte.

Mi lesz a januártól fizetendő jegybanki tranzakciós illeték sorsa?

2012.10.05.

Rogán kiáll a jegybanki tranzakciós illeték mellett. - A Fidesz frakcióvezetője nem tekintene el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megadóztatásának szándékától, de elképzelhetőnek tartja, hogy a kormány végül másképp dönt, a nemzetközi tárgyalópartnerek ugyanis elszántak a jegybanki tranzakciós illeték megszüntetésének kérdésében.

Milliárdos adócsalás Győrben

2012.10.05.

Négy embert előzetes letartóztatásba helyezett a Győri Városi Bíróság egy több mint egymilliárd forintos adócsalás miatt indult adóhatósági eljárás kapcsán – közölte a Győri Törvényszék szóvivő bírája csütörtökön.

A légijáratok utasainak nyújtandó kártalanításról - Az Európai Unió Bírósága ítéletet hozott

2012.10.04.

A légifuvarozónak kártalanítania kell az utasokat, ha beszállásukat járatuknak a repülőtéren, két nappal korábban tartott sztrájk miatti átszervezése következtében utasította vissza. A visszautasított beszállás miatti kártalanítás nem csak a túlfoglalás helyzeteire vonatkozik, hanem az egyéb, például működtetési okokkal kapcsolatos helyzetekre is.

Kiszolgáltatott közfoglalkoztatottak - Jogalkalmazási és szabályozási visszásságokat tárt fel az ombudsman

2012.10.04.

A közfoglalkoztatotti bérkifizetéssel, a közfoglalkoztatásból való kimaradás következményeivel, a képzések elmaradásával kapcsolatos problémákat emelte ki a munkacsoportjának helyszíni vizsgálati tapasztalatai alapján Szabó Máté ombudsman. Előzetes jelentése alapján az alapvető jogok biztosa már most tesz ajánlásokat az érintett önkormányzatoknak és az illetékes szakminiszternek.

Az autópálya-kezelő elnézést kér, nem kell pótdíjat fizetni - Célt ért az ombudsmanhoz benyújtott panasz

2012.10.04.

Visszavonja a pótdíjfizetési felszólítást és elnézést kér az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) attól a gépjármű-tulajdonostól, akinek az esetében bebizonyosodott, hogy tévesen vetettek ki pótdíjat - közölte a társaság szerdán. Az autós előzőleg panaszával az ombudsmanhoz fordult.

Jövőre megszűnik az állami ösztöndíjas jogászképzés - Népszabadság Online lapszemle

2012.10.04.

Jövő évtől valószínűleg megszűnnek az ösztöndíjas helyek a jogász- és a közgazdászképzéseken, mert ezek a piacról is képesek fenntartani magukat – olvasható a Népszabadság Online oldalán.

Egyszerűbb ügyintézést ígérnek a járási hivatalok

2012.10.04.

Néhány technikai jellegű jogszabály megalkotása szükséges ahhoz, hogy lezáruljon a járási rendszer kialakításával kapcsolatos jogalkotási folyamat - közölte Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter sajtótájékoztatón szerdán Nyíregyházán.

Túlcentralizált a bírói igazgatás

2012.10.04.

A kormány tavaly gyökeresen átalakította a bírósági rendszert. A Velencei Bizottság súlyos kifogásai nyomán ugyan idén 30 ponton módosítani kényszerült az új szisztémán, ám annak centralizált jellege megmaradt és továbbra is fenyegeti a bíróságok függetlenségét és az eljárások tisztességességét – állítja az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért.

Igazságszolgáltatás gyorsan és hatékonyan- Az Európai Unió Bírósága megújította eljárási szabályzatát

2012.10.03.

A döntő többségben az előzetes döntéshozatali eljárásokból álló peres eljárások folyamatosan növekvő számával szembesülő Bíróság kiigazítja eljárási szabályait annak érdekében, hogy még inkább figyelembe tudja venni ezen eljárástípus jellegzetességeit, fokozva ugyanakkor a képességét arra, hogy az elé terjesztett ügyeket ésszerű időn belül elbírálja.

Kisebb mértékű, de egylépcsős jövedékiadó-emelés várható

2012.10.03.

A korábban tervezettnél kevésbé növelné a dohánytermékek jövedéki adóját a parlament költségvetési bizottsága, de az emelést nem két, hanem egy lépésben hajtanák végre, még az idén, december elsejével.

Gyakorlati szempontok a kötelezettségvállalások elbírálásához

2012.10.03.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2011-ben kezdte meg a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése tárgyában indult eljárásokban tett kötelezettségvállalásról szóló közlemény kidolgozását, mely végleges formáját a nyilvános konzultáció eredményeként nyerte el. A GVH elnökének és a Versenytanács elnökének közös közleménye a kötelezettségvállalásról a mai naptól alkalmazandó.

Választási regisztráció alkotmányi szinten - Alaptörvénybe emelnék az alapvető szabályokat is

2012.10.03.

A parlament alkotmányügyi bizottsága azt kezdeményezi, hogy az alaptörvény ne csak lehetővé tegye az előzetes regisztráció bevezetését, hanem annak alapvető szabályait is tartalmazza. Így alkotmányos szinten szabályozhatják a névjegyzékbevétel kérelmezésének határidejét és módját, rögzítve, hogy Magyarországról nem, csak a határon túlról lehet levélben feliratkozni.

Családjog és társasági jog a Polgári Törvénykönyvben? - 2014. január 1-jén hatályba léphet az új Ptk.

2012.10.03.

Az új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) általános vitáját folytatják a képviselők ma a parlamentben. A kabinet július 11-én nyújtotta be indítványát, amelyet nem a kormány, hanem a Vékás Lajos akadémikus vezette polgári jogi kodifikációs főbizottság dolgozott ki.

Csak játékkaszinóban működhetnek pénznyerő gépek, betiltották a játéktermeket

2012.10.02.

A parlament keddi döntésével megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetését, pénznyerő gépek így csak játékkaszinókban működtethetők a jövőben.

Malmström: a határok védelme közösségi ügy

2012.10.02.

A Schengen-övezet létrejötte óta az uniós határok védelme már nem tagállami ügy - hangsúlyozta a BruxInfónak adott interjújában a belügyekért felelős uniós biztos. Cecilia Malmström tavaly őszi schengeni reformjavaslatát alaposan kivesézték nyáron a tagországok, ő mégis lát esélyt a megállapodásra. A politikus Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról és a szerb-magyar határszakasz szerinte növekvő problémáiról is beszélt az interjúban.

Jogerősen öt év börtön a szilveszteri késelőnek

2012.10.02.

Jogerősen öt év börtönre ítélte kedden a Győri Ítélőtábla azt a fiatalembert, aki 2009 szilveszterének délutánján Nagykanizsán szíven szúrta vitapartnerét.

A nyerőgépek betiltásáról szavaz ma az Országgyűlés

2012.10.02.

Az Országgyűlés már ma elfogadhatja azt a hétfőn benyújtott kormányzati előterjesztést, amely szinte teljes egészében betiltaná a nyerőgépek üzemeltetését. A parlament napközben belekezd a tavalyi zárszámadás tárgyalásába, valamint folytatja az előzetes regisztráció bevezetését is tartalmazó új választási eljárási törvényjavaslat vitáját is.

Cozma-ügy - Részben megváltoztatta a jogerős ítéletet a Kúria

2012.10.01.

Részben megváltoztatta a jogerős ítéletet a Cozma-ügyben hétfőn a Kúria, és Sztojka Iván harmadrendű vádlott büntetését 8 évről 13 évre súlyosbította, mivel a férfi bűnsegédként részt vett Marian Cozma megölésében. Az első- és a másodrendű vádlott jogerősen kiszabott 18-18 éves szabadságvesztését helybenhagyta a legfelsőbb bírói fórum.

PSZÁF: év végéig lehet jelentkezni az árfolyamgátra, eddig az ügyfelek 10 százaléka választotta

2012.10.01.

Augusztus végéig az érintett devizahitel-állomány tizenöt százaléka került az árfolyamgát védelme alá, a jogosultaknak pedig tíz százaléka döntött a lehetőség mellett. Az ügyfeleknek alig három hónapjuk maradt még, hogy a rögzített árfolyam lehetőségével éljenek - hívja fel a figyelmet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) hétfői közleménye.

Brüsszel versenyt akar a közjegyzői szakmában

2012.10.01.

Kiegészítő indoklással ellátott véleményt küldött csütörtökön egy még 2006-ban indult kötelezettségszegési eljárás keretében Magyarországnak az Európai Bizottság a közjegyzők szabad letelepedésének általa vélt korlátozása miatt.

A munkahelyvédelmi akciótervhez szükséges törvénymódosításokat fogadhat el a Ház

2012.10.01.

A kormány munkahelyvédelmi akciótervéhez kapcsolódó törvénymódosításokat is elfogadhat mai ülésnapján az Országgyűlés, a képviselők emellett tovább folytathatják a vitát arról az alkotmánymódosításról, amely előzetes regisztrációhoz engedné kötni a választójogot.

Ma lép hatályba a levéltári törvény módosítása

2012.10.01.

Ma lép hatályba a levéltári törvény módosítása, amely egyebek mellett határoz arról, hogy az iratok egy része a Politikatörténeti Intézet levéltárából a jövőben Magyar Nemzeti Levéltár néven működő Magyar Országos Levéltárba kerüljön.

Októbertől változnak a haszonállat-tartás szabályai

2012.10.01.

A mezőgazdasági haszonállatok tartását az önkormányzatok már nem korlátozhatják helyi rendeletekben.

2020
2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000